2009. június 21.

Marinált apró hal

Az apró hal (sprotni) már egy ideje várakozott a mélyhűtőben arra, hogy elkészítsem. Azt hiszem, az elkészítéstől az tarthatott vissza, hogy nem csípem, ha a hal szemez velem a tányéromban. A csomagoláson, ugyanis azt a tájékoztatást adták, hogy semmi más egyebet nem kell tennünk a kis halakkal, csak felengedni, lisztbe forgatni és forró olajban kisütni. Na már most, ezeknek a halaknak, mint minden rendes halnak, volt fejük és szemük....sőt belsejük is.....Igaz, hogy apró halakról volt szó, és tényleg úgy tartják, hogy azokat mindenestül meg lehet sütni, de én még is úgy döntöttem, hogy a fejeket és a belsőségeket eltávolítom (micsoda horror!:) Így már mindjárt más! Nekem így volt konyhakész, nekiláthattam az elkészítésnek. Most csak egy fél csomagból merészkedtem elkészíteni a marinált halat, de legközelebb bátran nekilátok az egész csomag elkészítésének. A sok vacilálás után, végül is elégedett voltam a marinált halacskákkal:)
Hozzávalók: Egy csomag fagyasztott apró hal (50 dkg), só, paprikás liszt, olaj a sütéshez. Az ecetes pácléhez: ecet (2-3 evőkanál), só, kevés cukor, víz,1-2 fej karikára vágott hagyma, 2-3 gerezd szeletelt fokhagyma, babérlevél, kis csokor kapor, szemes rózsa bors, vagy fekete bors, 1db szárított erős paprika.

Elkészítés: Az apró halak fejeit és belsőségeit eltávolítjuk (ezeknek már nem volt pikkelye). Szárazra töröljük, sózzuk, paprikás lisztben megforgatjuk és forró olajban kisütjük. Az ecetes pácléhez az ecetet, sót, cukrot és a vizet egy kisebb lábosban elkeverjük, és felmelegítjük. Hozzá adjuk a borsot, babér levelet, a kaporszálakat, a karikára vágott hagymát, a szeletelt fokhagymát és néhány percig együtt főzzük, majd elzárjuk. A sült halakat egy tálba helyezzük és rámerjük az ecetes, hagymás, fűszeres levet. Miután lehűlt, lefedjük és 3-4 órát a hűtőben érleljük, ezután fogyaszthatjuk akár salátával, pirítóssal, szendvicsbe.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik ez a marinált elkészítési mód!

    VálaszTörlés
  2. A kezdeti nehézségeket leküzdve (lásd halfej:)azt hiszem többször nekilátok a hal marinálásnak.(Megint sejtettem, hogy neked, Kedves Napmátka tetszeni fog:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails