2010. december 31.

BOLDOG ÚJ ÉVET!!!

Ezzel a pikáns malac császárhússal szeretnék mindenkinek boldog, sikeres, minden jóban bővelkedő nagyon szép új évet kívánni!! Aki teheti szilveszterkor, újév napján fogyasszon malachúst, mert a malac előre túr, meghozza a szerencsét az eljövendő esztendőre!
(A malachús receptje már csak jövőre fog érkezni:)

Boldog Új Évet kívánok!

Korhelyleves

A szilveszteri mulatozást követően, másnap gyógyírül szolgálhat a savanykás korhelyleves. Egyszerűen, gyorsan elkészíthető, a szilveszterről maradt virslit fel tudjuk használni hozzá.

Hozzávalók: 50 dkg savanyú káposzta, 10 dkg füstölt szalonna, 1 evőkanál zsír, 1 db közepes hagyma, 3-4 pár virsli, 10 dkg füstölt kolbász (elhagyható), 1-1,5 evőkanál liszt, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál őrölt pirospaprika, só, frissen őrölt bors. Ecet ízlés szerint.
Elkészítés: A felaprított hagymát zsíron dinsztelni kezdjük, hozzáadjuk a csíkokra szeletelt szalonnát, majd hozzákeverjük a pirospaprikát. A savanyú káposztát, ha túl hosszú szálú, felaprítjuk és a hagymához adjuk, néhány percig együtt sütjük, majd felöntjük 2 liter vízzel. Hozzáadjuk a felszeletelt füstölt kolbászt, sózzuk, borsozzuk. A levest forrás után, közepes lángon 30 percig főzzük, ekkor hozzáadjuk a felkarikázott virslit és további 10 perc főzés után behabarjuk. A habaráshoz a lisztet először kevés vízzel csomómentesre keverjük, majd a tejföllel elkeverjük és a leveshez adjuk. Addig főzzük, míg a levese besűrűsödik. Forrón tejföllel kínáljuk. Aki savanykásabban szereti, ízesítheti ecettel.

Szilveszteri omlós perec

A szilveszter inkább a nagyobb baráti, családi közösségek ünnepe. Az év utolsó napjához kapcsolódó különböző szokások közös célja, hogy a következő évre boldogságot, gazdagságot, egészséget, szerencsét hozzon. Ezen a napon fontos szerepet kapnak a különböző zajkeltő szokások, amelyektől azt várják, hogy az elkövetkező évben az ártó, rontó erőket távol tartsa. Manapság a hangos mulatozás, trombitálás veszi át a szerepet a kisebb és nagyobb közösségekben. Az óév búcsúztatásakor, az ártó erők távol tartása során előfordulhat, hogy a szokásosnál nagyobb mennyiségű alkoholtartalmú italra lehet szükségünk. Az italok kísérőjeként elkészíthetjük ezt a finom, omlós szilveszteri perecet.
Hozzávalók: 50 dkg liszt, 25 dkg margarin, 5 dkg zsír, 8 ml langyos tej, 2 dkg élesztő, 1 evőkanál só, 6 dkg cukor, 1 tojás, a kenéshez 1 tojás.Elkészítés: A langyos tejbe teszünk 2 dkg cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és elkeverjük. A liszthez adjuk a kisebb darabokra vágott margarint, a zsírt, a sót, a maradék cukrot, a tojást, az élesztős keveréket és összegyúrjuk. A tésztából diónyi darabokat csípünk, golyót gömbölyítünk belőle, majd vékony tésztacsíkokat sodrunk, amelyekből pereceket formázunk, és sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk. A pereceket 10-15 percet kelesztjük, majd felvert tojással megkenjük, és 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük.

A recept a Kifőztük 10. számában jelent meg, amelyben sok-sok ünnepi recepttel készültünk. Akinek nincs ötlete, hogy mit készítsen szilveszterre, lapozza fel ezt a számot, biztos talál benne néhány ötletes ételt! Talán még nem késő:)

2010. december 30.

Pulykasült gesztenyemártással

Karácsonyi lakomára sok családban készítenek pulykasültet. Egy egyszerű, könnyen elkészíthető változatát készítettem gesztenyemártással. A pulyka almával és fokhagymával sült, amelyeknek régen, mint karácsonykor fogyasztott ételnek mágikus jelentősége volt. Az alma és a fokhagyma védte az egészséget. Általában az alma az egység, az egészség, a szerelem és a szépség szimbóluma volt. A karácsonyi almát még sokféle jövendölésre is használták pl.: amikor a gazda elvágott egy almát, ha magot is vágott, a következő esztendőben rossz idő, ha a magok épek maradtak, jó idő volt várható. Az almáról egy dolgot bizton állíthatunk, igen jó ízesítője a pulykasültnek.
Hozzávalók: 1 kg pulykamell, 2 db alsó vagy felső pulykacomb, 2 fej fokhagyma, 3 db alma, 1 db hagyma, 25 dkg szeletelt bacon szalonna, 10 dkg vaj vagy margarin, 1 evőkanál szárított kakukkfű, só. A gesztenyemártáshoz 10 dkg főtt gesztenye (nem édes gesztenyemasszával helyettesíthető), 5 dkg édes gesztenyemassza, 1 evőkanál keményítő, 1,5 dl tejszín, 3 dl pulykasült szaft, só.A megtisztított és szárazra törölt pulykahúst besózzuk. Az egyik fej fokhagymát megtisztítjuk, 6 szelet szalonnát csíkokra vágunk. A pulykamellet kicsit bevágjuk, hogy egy szép nagy szeletet kapjunk, amelyet majd könnyen feltekerhetünk. A kiterített mellet és a combokat megtűzdeljük fokhagymagerezdekkel és szalonnacsíkokkal. A comboknál a bőr alá is tegyünk fokhagymát és szalonnát. Ezt követően a tűzdelt húsokat átkenjük két gerezd zúzott fokhagymával és bedörzsöljük kakukkfűvel. A pulykamellet göngyöljük fel, majd tekerjük szalonnaszeletekbe és kötözzük meg, hogy sülés közben ne essen szét. Egy nagyobb fedeles vaslábast vagy más sütőben használható edényt vajazzunk ki. A másik fej fokhagymát szedjük gerezdjeire, a hagymát pucoljuk meg és vágjuk nyolcfelé, az almákat negyedeljük és vágjuk ki magházukat. A húsokat fektessük az edénybe és szórjuk közé a fokhagyma gerezdeket, a hagymaszeleteket és a negyedelt almákat és öntsünk hozzá 2 dl vizet. A maradék vajat vágjuk kisebb darabokra és tegyük a húsokra, illetve közéjük. A pulykahúst lefedve 180 fokon süssük 40-50 percig. Ekkor fordítsuk meg a húsokat, és további 20-30 percet süssük lefedve. Majd további 20 percet süssük fedő nélkül, hogy szép piros színt kapjon a hús, de közben locsolgassuk a szafttal, nehogy kiszáradjon. Miután megsült 15 perc pihentetés után, a pulykamellről levágjuk a kötöző madzagot, és vékonyan felszeleteljük.
Amíg a hús pihen, elkészítjük a gesztenyemártást. A főtt gesztenyét összetörjük, a többi hozzávalóval elkeverjük, majd sűrűre főzzük. (Ha túl sűrű, adhatunk hozzá szaftot vagy vizet.) Ezután tálalhatjuk a pulykasültet gesztenyemártással, kínálhatunk hozzá krumplipürét, szilvabefőttet valamint a vele sült fokhagymagerezdeket.

A recept a Kifőztük 10. számában jelent meg, amelyben sok-sok ünnepi recepttel készültünk. Akinek nincs ötlete, hogy mit készítsen szilveszterre, lapozza fel ezt a számot, biztos talál benne néhány ötletes ételt!

2010. december 29.

Ünnepi leves aszalt almából

Anyukám gyerekkorában a családban az volt a szokás, hogy szenteste aszalékleves került az asztalra, mert Ádám, Éva napja még a böjt jegyében telt. Volt aszalt gyümölcs bőven, hiszen a dédnagymama egész nyáron aszalta az éppen érő gyümölcsöket, meggyet, barackot, almát, szilvát, körtét. Az aszaléklevest nagyon egyszerűen készítették. Először vízbe áztatták az aszalt gyümölcsöket, majd lassú tűzön, a sparhelt hátsó részén, vízben puhára főzték. A gyümölcsöktől a levesnek szép sötét, bordós színe lett. Nem habarták, talán egy kis cukrot adtak hozzá. Ezt a családi hagyományt újjáélesztve és alapul véve készítettem el egy saját változatot, a fehérboros aszalt alma levest, amelyet tojásos habarással sűrítettem. Egyszerű, gyorsan elkészíthető leves, amely kedvelt szereplője lehet a karácsonyi vagy bármilyen ünnepi menüsornak.
Hozzávalók: 15 dkg aszalt alma, 6 dkg cukor, 5 dkg mazsola, 1 fél rúd vanília, 2-4 kisebb fahéj darab, 6 db szegfűszeg, 1 kisebb citrom, 0,5-1 dl fehérbor ízlés szerint. A habaráshoz 1 evőkanál keményítő, 2 tojás sárgája, 2,5 dl tej.Egy kisebb fazékban két liter vizet felteszünk melegedni. Az aszalt almát kisebb darabokra tördeljük. Amikor a víz forrni kezd, hozzáadjuk az aszalt almát, a mazsolát, takaréklángra vesszük és ízesítjük vaníliával, fahéjjal, szegfűszeggel. A citromot felkarikázzuk és a felét a leveshez adjuk, majd 15-20 percig főzzük. Ekkor hozzáadjuk a cukrot. A tojásos habarás hozzávalóit jól elkeverjük, és a levesbe öntjük. Addig főzzük tovább lassú tűzön, míg a leves be nem sűrűsödik. Végül fehérborral ízesítjük és, 1-2 perc főzés után levesszük a tűzről. Hagyjuk hűlni. Langyosan, citromkarikákkal tálaljuk.
Tipp: A leveshez szükséges aszalt almát magunk is könnyen elkészíthetjük. 6-8 db nagyobb almát meghámozunk, magházát kivágjuk, vékonyan felszeleteljük. Két nagyobb tepsit sütőpapírral kibélelünk, egy rétegben ráhelyezzük az almaszeleteket. Sütőben szárítjuk 120 fokon (légkeveréssel 100 fokon) 3-4 órán keresztül. (Az aszalt almában az ízek koncentráltabban érződnek, ez a belőle készült levesben is érezhető és ugyanakkor szép színt kölcsönöz.)

A recept a Kifőztük 10. számában jelent meg, amelyben sok-sok ünnepi recepttel készültünk. Akinek nincs ötlete, hogy mit készítsen szilveszterre, lapozza fel ezt a számot, biztos talál benne néhány ötletes ételt!

2010. december 19.

Diós és mákos kiflik

A diós és mákos kiflik készítését a rugelach ihlette, de mégsem nevezném annak, mert a tésztáját nem krémsajtos tésztából készítettem, hanem a jól bevált túrós tésztámból. Csokoládés, kakaós töltelékkel is elkészíthetjük. Karácsonyra is megsüthető, jól illik az ünnep hangulatához, remek aprósütemény. (Aki előre szeretne dolgozni, nyersen, feltekert állapotban lefagyaszthatja és felolvadás után kisütheti, de kisütött állapotban is fagyasztható. Bár én a frissen sütött sütemények híve vagyok, de aki így tud az idejével gazdálkodni, kipróbálhatja a fagyasztást.)
Hozzávalók: A tésztához 25 dkg liszt+ amennyit felvesz a gyúrásnál, 25 dkg túró, 25 dkg vaj, 1 evőkanál vaníliás cukor, 1 csapott teáskanál sütőpor, csipet só. Diós töltelékhez 7-8 dkg darált dió, 4 dkg kristálycukor, 2 dkg mazsola, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 3-4 evőkanál kajszibarack lekvár, ízlés szerint reszelt narancshéj (elhagyható). Mákos töltelékhez 7-8 dkg darált mák, 4 dkg kristálycukor, (a mákot és a cukrot együtt is darálhatjuk, akkor értelem szerűen nem kell külön a kristálycukor) 2 dkg mazsola, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 3-4 evőkanál kajszibarack lekvár, ízlés szerint reszelt citromhéj (elhagyható). A kiflik szórásához 2-3 evőkanál fahéjas kristálycukor.
Elkészítés: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és legalább 1 órára hűtőbe tesszük, de egy éjszakát vagy egész napot is pihenhet. A diós és a mákos töltelék hozzávalóit összekeverjük, a lekvár kivételével. A lehűlt tésztát két egyenlő részre osztjuk, bucivá formáljuk, amelyekből egyenként 25-28 cm átmérőjű köröket nyújtunk. Az egyik tésztát megkenjük lekvárral, rászórjuk a diós tölteléket, picit belenyomkodjuk a tésztába. Ezt követően 12 egyenlő cikkre vágjuk a tésztánkat és a cikkeket kifli formára feltekerjük. Ugyan így járunk el a másik tésztával és a mákos töltelékkel. A kifliket 2 sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, tejjel felvert tojással megkenjük és fahéjas kristálycukorral megszórjuk. 180 fokra előmelegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. (Arra ügyeljünk, hogy a tészta még hideg legyen, amikor a sütőbe kerül.) A kész kifliket hagyjuk a tepsiben hűlni, mer melegen picit puha lehet.

2010. december 16.

Mézes narancsos csirke

Karácsonykor nálunk az a szokás, hogy a hal mellet valamilyen szárnyas hús készül. Lehet az pulyka, csirke, kacsa vagy liba. A hús mellé mindig kerül valami édeskés, savanykás ízű gyümölcs, befőtt, aszalt gyümölcs. A mézes narancsos csirke is ehhez az ízvilághoz tartozik, amelyet elkészíthetünk karácsonyra is. Minimális munkával, egyszerű, finom fogás kerekedik belőle. Készíthetjük comb-, mell- vagy szárnyhúsból egyaránt. Narancs helyett citromot is használhatunk. Én mellhúsból készítettem, csőben sült spenótos burgonyával és meggyes, ribizlis csatnival tálaltam. (Hamarosan jön a csatni receptje is.)
Hozzávalók: 2 db bőrös, csontos csirkemell vagy tetszés szerint csirkecomb, csirkemell. Só, 2 gerezd zúzott fokhagyma. Az öntethez 10 dkg vaj vagy margarin, 2-3 evőkanál méz, 1-1,5 narancs leve.
Elkészítés: A megtisztított, szárazra törölt egész csirkemelleket megsózzuk és bedörzsöljük zúzott fokhagymával. Egy sütőtálat vagy kisebb tepsit vékonyan kivajazunk és belefektetjük a csirkehúsokat. A vajat felolvasztjuk, belekanalazzuk a mézet és hozzáadjuk a narancs levét. Összeforraljuk az öntetet és a húsra öntjük. A sütőedényt letakarjuk alufóliával és 200 fokon 35-40 percig sütjük lefedve a csirkét. Ezt követően levesszük az alufóliát és így sütjük tovább 20-30 percig a húst, de közben gyakran locsolgatjuk a mézes narancsos öntettel. Amikor szép borostyánszínű, mázas lesz a csirkénk, elkészült, kivehetjük a sütőből. 10 perc pihentetés után tálalhatjuk. Csőben sült spenótos burgonyát és csatnit kínálhatunk hozzá.

Csőben sült spenótos burgonya

Karácsonyi sültek köreteként egyszerűen elkészíthetjük a csőben sült spenótos burgonyát. A főtt, karikára szeletelt burgonyát spenótos, tejszínes, tojásos öntettel leöntjük és összesütjük. Ennyi az egész. Lehetőleg friss spenótból készítsük. Aki húsmentes ételre vágyik, önálló fogásként, főételként is elkészítheti.

Hozzávalók: 6-8 db közepes főtt burgonya, 30 dkg spenót, 3 db tojás, 2 dl tejszín, 1 dl tej, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 1 evőkanál liszt, só, frissen őrölt bors, 3-4 dkg vaj.
Elkészítés: A főtt burgonyát meghámozzuk és felkarikázzuk. A spenótot alaposan megmossuk, megtisztítjuk és forró sós vízben 3-4 percig főzzük (blansírozzuk), majd lecsepegtetjük és felszeleteljük. A lisztet a tejjel, majd a tejszínnel jól kikeverjük, hozzáadjuk a felvert tojásokat. Sóval, borssal, fokhagymával ízesítjük és hozzákeverjük a spenótot. Egy sütőtálat kivajazunk, belerakjuk a felkarikázott burgonya felét, ráöntjük a spenótos öntet felét, majd ismét burgonya, majd öntet következik. 180 fokon 25-35 perc alatt készre sütjük. Sültek mellé, szeletelve kínáljuk.

2010. december 15.

Mézeskalácsok 2010-ben

Idén nagy-nagy élvezettel készítem a mézeskalácsokat. Mikulásra is sütöttem rénszarvas és mikulás figurát. Karácsonyra fenyőfadíszek, ajándékkísérők és mézeskalács csomagokba valók készülnek. Mohának köszönhetően tavaly egy nagyon jó recept alapján sütöttem a mézeskalácsot, ezért idén is ebből készítettem. (Talán egy picivel több szódabikarbónát adtam a tésztához, így még jobb lett az állaga.)
Hozzávalók: 50 dkg liszt,15 dkg méz, 7 dkg vaj (én zsírt használtam), 2 tojás, 15 dkg porcukor, 2-4 teáskanál mézeskalács fűszerkeverék,1 kávéskanál őrölt fahéj, 1 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 1 teáskanál szódabikaróna, 2 evőkanál víz. A díszítéshez un. íróka, ami 1 tojás fehérjéből és 20 dkg porcukornak a keverékéből áll.
Elkészítés: A zsírt és a mézet megolvasztjuk, miután langyosra hűlt, hozzákeverjük a tojásokat. A liszthez adjuk a fűszereket, a kakaóport, a porcukrot, szódabikarbónát, a mézes keveréket, a 2 evőkanál vizet és összegyúrjuk a tésztát. Fóliába csomagoljuk és hűvös helyen pihentetjük egy órát. Ezt követően lisztezett felületen vékonyra kinyújtjuk a tésztát. Tetszés szerinti figurákat szúrunk ki belőle, sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük és 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük. Légkeveréssel 160 fokon 6-7 perc alatt elkészülnek a mézeskalácsok. Miután kihűlt írókával díszítjük, amelyhez a tojásfehérjét és a porcukrot jól elkeverjük. Egy zacskó egyik sarkán apró lyukat vágunk, beleöntjük a cukros keveréket és tetszés szerint díszítjük a figurákat,majd hagyjuk megszáradni a díszítést.
Tipp: a fenyőfadíszhez lyukasszuk ki a figurákat egy pálcika segítségével még sütés előtt, vagy közvetlenül sütés után, amikor még puha a tészta.

2010. december 13.

Narancsos borhabkrém

A karácsonyi fogások desszertjeként gyorsan, egyszerűen elkészíthetjük a narancsos borhabkrémet. Alkoholtartalma miatt felnőtteknek kínáljuk. Jól behűtve fogyasszuk.

Hozzávalók: a krémhez 3 tojás sárgája, 4 dl tej, 2 dl zamatos fehérbor, 3 evőkanál kukoricakeményítő, 15 dkg kristálycukor, 1 evőkanál vaníliás cukor, 1 narancs reszelt héja, 2 narancs húsa, 4 dl tejszín habbá verve. A díszítéshez 3 dl tejszín habbá verve vagy 3 tojás fehérje 12 dkg cukorral habbá verve, narancs szeletek.

Elkészítés: A krémhez a tojások sárgáját csomómentesen elkeverjük a cukorral, vaníliás cukorral, keményítővel, reszelt narancshéjjal úgy, hogy a tejet fokozatosan adagoljuk hozzá. Végül a fehérbort is hozzáadjuk. Folytonosan kevergetve sűrű krémet főzünk belőle és kihűtjük. A tejszínt habbá verjük, és a kihűlt krémbe forgatjuk. A narancsokat meghámozzuk, kisebb darabokra vágjuk és 4-6 pohár vagy kehely aljára elosztjuk, majd rákanalazzuk a borhabkrémet. A díszítéshez a tejszínt vagy a tojások fehérjét a cukorral habbá verjük, csillagcsöves nyomózsákba töltjük és feldíszítjük a krémek tetejét. A habra 1-1 szelet narancsot teszünk. A feldíszített borhabrémeket fogyasztás előtt 2-3 órát hűtjük.
A narancsos borhabkrém a Kifőztük karácsonyi jótékonysági különszámában jelent meg. A kiadvány 115 blogger összefogásával készült. Eltérően a többi Kifőztük számtól, a karácsonyi különszán pénzadomány fejében tölthető le. Bővebb információk a http://www.karacsony.kifoztuk.hu/ oldalon találhatóak. Aki szeretne segíteni, még megteheti. Akciónk még egy hétig tart...

2010. december 8.

Hamis mézes

A hamis mézes nagyanyáink korát idéző sütemény. Régi recept, de a mai világban is megállja helyét. (Barátnőm anyukájától kaptam a receptet, aki anyukájától tanulta.) Egyszerűen, gyorsan elkészíthető olcsó sütemény. A karácsony előtti rohanásban, ha valamilyen süteménnyel szeretnénk kedveskedni szeretteinknek, bátran fogjunk hozzá a hamis mézes elkészítéséhez. (Akinek kedve úgy tartja, akár karácsonyra is megsütheti.)

Hozzávalók: 25 dkg liszt, 25 dkg cukor + 2 evőkanálnyi cukor, 4 tojás,1 csomag sütőpor, 1 teáskanál fahéj, 2 dl víz, 5 dkg szeletelt mandula vagy durvára vágott dió.
Elkészítés: A két evőkanál cukrot barnulásig pirítjuk és felöntjük 2 dl vízzel, majd a karamellás folyadékot kihűtjük. A tojások fehérjét habbá verjük. A négy tojás sárgáját kikeverjük a cukorral és hozzáadjuk a kihűlt karamellás folyadékot. A lisztet a sütőporral, a fahéjjal elkeverjük és a tojásos masszához adagoljuk. Végül beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét. Egy közepes (22 x 30 cm), sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük a tésztát, tetejét megszórjuk szeletelt mandulával és 180 fokra melegített sütőben 20-25 perc alatt készre sütjük. (Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e a tészta.) Langyosan, kockákra szeletelve kínálhatjuk.

2010. december 3.

Káposztás nudli

A hideg beálltával több egyszerű, hagyományos ételt készítettem. A nudli nagy kedvencem, néhány változata megtalálható a blogon is. Most egy párolt (savanyú) káposztás nudlit főztem. A káposztát úgy készítettem el, ahogy itt Baranyában a németek szokták. Ennek ugyan nem voltam tudatában, teljesen ösztönösen készítettem, csak utólag olvastam a "Baranyai konyha" könyvben. Az elkészült káposztás nudli számomra teljesen ismerős ízélményt nyújtott. Úgy gondoltam, valaki biztos készítette a családunkban, amiből én is ehettem. Szüleim szerint a káposztás nudli készítése -abban az időben, amikor én ehettem belőle - nem volt jellemző egyik családban sem, inkább a prézlis, mákos változat. Számomra különösen kedves ez az étel, olyan mintha az őseim üzentek volna....Fontosnak tartom ezeknek az egyszerű hagyományos ételeknek a továbbörökítését. Aki teheti, adja tovább, tanítsa meg gyerekeinek, unokáinak a családjukban már generációk óta (akár több mint száz éve) készített ételeket, hiszen ez is a kultúránk része, ez is a szellemi örökségünk.
Hozzávalók: A nudlihoz 50 dkg főtt burgonya, 25 dkg liszt, 1 nagy evőkanál búzadara, 1 nagy tojás, 1 teáskanál só, diónyi zsír. A káposztához 30 dkg savanyú káposzta, 10-15 dkg füstölt szalonna, 1 nagy fej hagyma, 1 evőkanál zsír, 1 teáskanál őrölt pirospaprika.
Elkészítés: A megtisztított héjában főtt burgonyát még melegen kislyukú reszelőn lereszeljük, vagy burgonyanyomón átnyomjuk. (Készíthetjük úgyis, hogy a meghámozott, felkockázott és megfőzött burgonyát törjük össze.) Hozzáadjuk a lisztet, búzadarát, tojást, zsírt a sót és összegyúrjuk. A tésztából ujjnyi vastag rudakat sodrunk, amelyekből 1-2 cm-es darabokat vágunk és két lisztezett tenyerünk között nudlivá sodorjuk. (A nudlit sodorhatjuk lisztezett deszkán is.) Egy fazékban vizet forralunk, megsózzuk és kifőzzük benne a nudlikat. A káposztához a felkockázott szalonnát zsírjára sütjük. A megtisztított hagymát apró kockákra szeleteljük és a szalonnás zsírhoz adjuk és megfonnyasztjuk. A kicsavart káposztát felszeleteljük. A hagymát megszórjuk pirospaprikával, keverünk rajta néhányat, majd hozzáadjuk a savanyú káposztát. Elkeverjük és fedő alatt pároljuk kevés víz hozzáadásával, hogy könnyebben puhuljon a káposzta. 10-15 percig pároljuk a káposztát, úgy hogy a levét elfője. Amikor a nudlik feljönnek a víz tetejére, kb. 1-2 percet még hagyjuk főni, majd szűrőlapát segítségével kiemeljük a vízből, lecsöpögtetjük és a káposztás keverékbe forgatjuk és kissé átsütjük. Tejföllel kínálhatjuk.

2010. december 2.

Kifőztük! 10. szám!!!!

Megjelent a Kifőztük 10. száma! Több mint hetven!! recepttel készültünk a decemberi ünnepekre. Karácsonyra ételek, italok, desszertek, ajándék és dekorációs ötletek, szilveszterre ételek, italok ez mind-mind megtalálható a 10. számban. A Kifőztük újság valamennyi száma lapozgatós formában is megtekinthető és továbbra is ingyenesen letölthető a www.kifoztuk.hu oldalon.

2010. november 28.

András napi hájas pogácsa

November utolsó napjához, az András naphoz is számos egyházi, népi szokás, hagyomány fűződik. Szent András apostol égi születésnapjának tartják. Andráshoz eső legközelebbi vasárnap advent első vasárnapja. Advent az egyházi év kezdete, a karácsonyra való készülődés időszaka, amikor a keresztény világ várja Jézus születését. Egyes népi hiedelmek szerint az András nap a legjelentősebb házasságjósló nap. A leányok titokban böjtöltek, és férfiruhaneműt dugtak a párnájuk alá, de jósoltak ereszrázásból is, hogy megtudják gazdag vagy szegény lesz-e a férj. A hallgatózásból való jóslással a férj eljövetelének az idejét, irányát tudhatták meg, de próbálkoztak ólomöntéssel vagy gombócfőzéssel is, amelyből a jövendőbeli férj neve vált ismertté. András nap az első hagyományos disznóölő nap, ettől kezdve a farsang végéig tartanak a disznótorok.

A disznótoros vacsorák étrendjében sok helyen szerepel a hájas pogácsa, amelyet friss hájból készítenek, és gyakran tesznek a disznótorra meghívott távozó vendégek kóstolójába is.

Hozzávalók: 60 dkg liszt + amennyit még felvesz a tészta, 25 dkg háj, 2 evőkanál tejföl, 5dkg zsír, 2 dkg élesztő, 1 dl langyos tej, 0,5 dl fehérbor, 1 teáskanál cukor, 1 evőkanál só, 1 tojás sárgája, 1 kisebb tojás a kenéshez.
Elkészítés: A langyos tejhez adjuk a cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt és megkelesztjük. A liszthez adjuk a zsírt, a sót, a tojássárgáját, a tejfölt, a bort, a megkelt élesztetőt és összedolgozzuk. A rétestésztához hasonló tésztát kell kapnunk, amelyhez ha szükséges adhatunk még fehérbort, vagy kevés vizet. A kapott tésztát 15-20 percig pihentetjük, addig a hájat megkaparjuk, vagy ledaráljuk. Ezt követően a tésztát vékonyan kinyújtjuk téglalap alakúra, rákenjük egyenletesen a hájat, felcsavarjuk, nyújtófával kissé szétnyomkodjuk, három, majd két részbe hajtjuk és hideg helyen 30 percig pihentetjük. Majd ismét kicsit nyújtófával nyújtjuk, három, majd két részbe hajtjuk és hidegen 30 percig pihentetjük, majd újabb nyújtás, hajtogatás és pihentetés következik. Ezt követően ujjnyi vastagra kinyújtjuk a tésztát, tetejét éles késsel bevagdossuk, majd pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk a pogácsákat, tetejüket felvert tojással megkenjük, vigyázva, nehogy az oldalára lefolyjon, mert az akadályozza a tészta felemelkedését. 200 fokra előmelegített sütőben30-35 perc alatt pirosra sütjük.

A recept a Kifőztük 9. számában jelent meg. Az újság továbbra is ingyenesen letölthető és lapozható formában is megtekinthető.

2010. november 22.

Kelbimbós tortácska

Ez a kelbimbós tortácska egyszerűen csak megszületett a gondolataimban. A tésztája a szokásos vajas tészta, a tölteléke párolt kelbimbó, sajt és sonka tejszínes-tojásos keverékkel leöntve. Fokhagymás, majoránnás ízesítést kapott. Különböző alkalmakkor kínálhatjuk. El tudom képzelni reggelire, ebédre, vacsorára, akár vendégeket is várhatunk vele, fogyaszthatjuk önállóan vagy köretként. Hidegen és melegen egyaránt kínálható. Kicsi termete ellenére meglehetősen laktató. Akinek kedve tartja, próbálja ki!
Hozzávalók: A tésztához 20 dkg liszt, 10 dkg vaj, 1 kávéskanál só, 2 evőkanál hideg víz. A töltelékhez 30 dkg kelbimbó, 10 dkg főtt sonka, 5 dkg sajt, 3 dl tejszín, 3 db tojás, 2 gerezd zúzott fokhagyma, majoránna, só, frissen őrölt bors. Kevés felvert tojás a tészta kenéséhez.
Elkészítés: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és hűtőbe tesszük amíg elkészítjük a tölteléket. A kelbimbót megtisztítjuk és forró sós, majoránnás vízben puhára főzzük 15-20 perc alatt. A sajtot és a sonkát felkockázzuk. Az öntet hozzávalóit összekeverjük, sóval, borssal és zúzott fokhagymával ízesítjük. A hideg tészta 3/4 részét két fólia között akkora kerek lappá nyújtjuk, hogy egy 18 cm átmérőjű és 7 cm magas kerek sütőformát ki tudjunk vele bélelni. A tésztába töltjük a kelbimbót, közé szórjuk a felkockázott sajtot és sonkát, majd leöntjük a tejszínes keverékkel. A maradék tésztából akkora kerek lapot nyújtunk, hogy befedje a tortát. A tésztalap közepét lyukasszuk ki, így tegyük a töltelékre. A leeső tésztadarabokból díszeket készíthetünk. Felvert tojással kenjük át a torta tetejét és180 fokra előmelegített sütőben 40-50 perc alatt süssük meg. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. Miután elkészült, 20 percet pihentessük, majd szeletelhetjük.

2010. november 21.

Gesztenyemousse alagút

Ennek a desszertnek az eredeti receptje a Nők Lapja Konyha magazin októberi számában található. Múlt hétvégén Márton napi búcsú volt a kis falunkban, arra készítettem ezt az édességet, de picit módosítani kellet a recepten, mert akik ettek belőle, több dologra (pl.: alkohol, gyümölcs, tej) is allergiásak, ezért azokat ki kellett hagynom. Az eredeti recept szerint a gesztenyemassza felét meggylikőrrel, baracklekvárral kell összekeverni, míg a másik felét rummal. Mindezt én sziruppal helyettesítettem. Továbbá növeltem a gesztenye mennyiséget, növényi tejszínt használtam (az eredeti recept is ezt tartalmazza). A tejszínt először soknak találtam, de aztán mégis szükség volt a 3dl-ből felvert mennyiségre, nálam ebből adódik a tejszínes csík. A receptet tejszínréteg nélkül fogom írni, de aki szeretne tejszínréteget, az hagyja meg a tejszín 1/3 részét - ne keverje össze a gesztenyével - és abból készítse a rétegzéskor a tejszínes csíkot.
Hozzávalók: 25-30 db babapiskóta, 10 dkg magas kakaótartalmú csokoládé és 1-2 evőkanál étolaj a babapiskóta mártogatásához. A csokoládéforgácshoz 8-10 dkg magas kakaótartalmú csokoládé, 1 evőkanál étolaj. A krémhez 62,5 dkg gesztenyemassza ( 2 és fél csomag), 3 dl növényi tejszín. A sziruphoz 10 dkg cukor, 2 dl víz. Az alsó réteg babapiskóta mártogatásához 1,5 dl tej ( a szirup egy részével elkeverve).
Elkészítés: Egy hosszúkás, szögletes püspökkenyér vagy kenyérformát folpackkal kibélelünk és kipróbáljuk hány darab babapiskótára lesz szükségünk két oldalt. (Én egy 11 x 25 x 7 cm nagyságú formát használtam, és 16 db babapiskóta kellet az oldalához, amit csokiba kellet kimártani.) A babapiskóták mártogatásához a csokoládét az olajjal vízgőz felett felolvasztjuk és ferdén kimártjuk benne a szükséges mennyiségű babapiskótát, majd rácsra helyezzük és hűtőben megdermesztjük. Elkészítjük a szirupot, amelynek 2/3-ával elkeverjük a gesztenyemasszát. A tejszínt habbá verjük és óvatosan összekeverjük 37, 5 dkg szirupos gesztenyével. Amikor a babapiskótán a csokoládé megdermedt, a folpackkal bélelt formába szorosan egymás mellé állítjuk a babapiskótákat, a forma két hosszanti oldalához támasztva. A babapiskóták közé, a formába simítjuk a gesztenyés krémet. A maradék szirupos gesztenyemasszából akkora téglalapot formázunk, hogy a krémet be tudjuk fedni vele. A maradék szirupot a tejjel elkeverjük, belemártjuk a megmaradt babapiskótákat és élére állítva befedjük az alagutat. Folpackkal letakarjuk a desszertet és legalább 2 órát hűtjük. (Én egy éjszakát hűtöttem.) Tálaláskor egy tálra borítjuk, lehúzzuk a folpackot és megszórjuk csokoládéforgáccsal.
A csokoládéforgácsot magunk is könnyen elkészíthetjük, amelyhez felolvasztjuk a csokoládét az olajjal vízgőz felett, majd egy műanyag deszkára borítjuk, 1-2 mm vastagságban elsimítjuk és hűtőben megdermesztjük. Egy fém spatula vagy akár pizzalapát segítségével csokoládéforgácsokat tolunk le a megdermedt csokoládérétegből.

2010. november 17.

Brownie

Bevallom, eddig nem sütöttem ezt a klasszikus amerikai süteményt, a brownie-t. Hétvégén vendégségbe készültem, és a gyerekeknek kedveskedtem ezzel a sütivel. Úgy láttam nem csak a gyerekek, hanem a felnőttek is nagy kedvvel fogyasztották:) A klasszikus brownie receptet vettem alapul, picit módosítottam rajta (pici kakaópor is, kevesebb cukor, kesudió helyet mandula került bele). Nagyon elégedett voltam a végeredménnyel, bár nekem picit tömény ez a sütemény, de nagyon finom. Sütésben kevésbé jártasak is hozzáfoghatnak:) Karácsonyra is elkészíthető.
Hozzávalók: 15 dkg liszt, 10 dkg durvára szeletelt hántolt mandula, 1 evőkanál kakaópor, 1 kávéskanál sütőpor, 15 dkg magas kakaótartalmú csokoládé, 18 dkg vaj, 22 dkg kristálycukor, 1 rúd vanília, 3 db tojás, csipet só.
Elkészítés: A csokoládét a vajjal vízgőz felett felolvasztjuk. Hozzáadjuk a vanília kikapart belsejét, a kristálycukrot és a sót. A lisztet elkeverjük a sütőporral, a kakaóporral és a mandulával. A csokoládés masszához keverjük egyenként a tojásokat, majd apránként adagoljuk hozzá a lisztes keveréket. Egy 18 X 26 cm nagyságú tepsit kibélelünk sütőpapírral, beleöntjük a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt készre sütjük. Kihűlés után legalább egy éjszakát hűvös helyen pihentessük, (így jól összeérnek az ízek) majd ezt követően szeleteljük.

2010. november 16.

Pikáns halleves

Régóta készültem egy ilyen pikáns halleves készítésére, csak kicsit idegenkedtem a színétől. Megszoktuk, ha nálunk a halból leves készül, annak bizony piros a színe és hallének vagy halászlének hívják:) A halból most egy zöldséges, kicsit csípős és savanykás leves készült, kevés tejszínnel gazdagítva. Bevallom, halból lehet jó és egyszerű levest készíteni őrölt pirospaprika nélkül is:) A halleveshez ismét afrikai harcsát használtam. A zöldségek gyufaszálnyi vékonyra vágva kerültek a levesbe (bár ez a képen nem látható).
Hozzávalók: 2 szelet filézett afrikai harcsa (kb. 20 dkg), 1 db közepes hagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 db közepes sárgarépa, 1 db kisebb zellergumó, 1 db petrezselyemgyökér, 1 db babérlevél, 2 db csilipaprika, 3-4 citromkarika, 2-3 evőkanál olívaolaj, 1 csapott evőkanál keményítő, 1 dl tejszín, só, frissen őrölt bors.
Elkészítés: A megtisztított hagymát félbevágjuk, vékonyan felszeleteljük és az olívaolajon elkezdjük dinsztelni. A zöldségeket megtisztítjuk, gyufaszálnyi vékony csíkokra szeleteljük vagy reszeljük és a hagymához adjuk a felszeletelt fokhagymával együtt. A csilipaprikát vékonyan felszeleteljük és a zöldségekhez adjuk. 10 percig fedő alatt pároljuk a zöldségeket, majd felöntjük 1,25-1,5 dl vízzel, sózzuk, borsozzuk és a leves alaphoz adjuk a babérlevelet. Miután felforrt a lé, lassú tűzön főzzük 10-15 percig. A halat előzőleg besózzuk és 2x2 cm nagyságú kockákra szeleteljük. A levesalaphoz adjuk a citromkarikákat, a halkockákat és 10-12 percig főzzük közepes lángon. A habaráshoz a keményítőt, a tejszínt és kevés vizet jól elkeverünk, a leveshez adjuk és sűrűre főzzük, de nem forraljuk. Ezzel a leves elkészült. 15 perc pihentetés után tálalhatjuk.

Tipp: a leves tovább ízesíthető fehérborral, kevés mustárral. Legközelebb nálam is így készül:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails