2009. június 15.

Lecsós tarja héjában sült roppantott krumplival

Vasárnap ebédre készítettem ezt a lecsós tarját, margarinon héjában párolt kis újkrumplikkal. A hozzávalókat külön készítettem el, de a húst és a lecsót a legvégén néhány percig együtt sütöttem.

Hozzávalók: A húshoz: 8-10 szelet tarja, amivel fűszerezzük: 4-5 gerezd fokhagyma, 1 db hagyma, só, frissen őrölt fekete bors, durvára tört rózsa bors, 1 evőkanál zsír. A lecsóhoz: 2-3 db hagyma, 10-15 db paprika, 3-4 paradicsom, 2-3 gerezd fokhagyma, kb. 10 dkg erdei gomba, (én fagyasztottat használtam) 1 evőkanál zsír, 5 dkg szalonna. A krumplihoz kb. fél kg tisztára mosott, héjas apró újkrumpli, 5-8 dkg margarin, só, kevés víz (kb. 1 dl).

Elkészítés:A hússzeleteket egyenként megsózzuk, enyhén kizsírozott tepsibe egymás mellé fektetjük, őrlünk rá fekete borsot. Nagyobb szeletekre vágjuk a hagymát és a húsra szórjuk, majd a fokhagymát is a rászeleteljük és végül megszórjuk durvára zúzott rózsa borssal. Kevés vizet öntünk rá, alufóliával letakarjuk és 180-200 fokon készre sütjük. Amikor már megpuhult a hús, az alufóliát levesszük, hogy had piruljon. A hagymát nagyobb szeletekre vágjuk és a felcsíkozott szalonnával és a zsírral együtt elkezdjük sütni. Közben a paprikákat felszeleteljük és az üvegesre sült hagymához adjuk, sózzuk, borsozzuk és rászórjuk a felszeletelt fokhagymát. Fedő alatt kb. 10 percig főzzük a paprikát, így elég levet enged, nem kell hozzá víz. Közben a gombát leforrázzuk, átmossuk és hozzáadjuk a lecsónkhoz, végül a nagyobb kockákra vágott paradicsommal főzzük, illetve összesütjük a lecsót. Amikor a lecsó elkészült, hozzáadjuk a sült hús szeleteket és együtt sütjük néhány percig. Héjában, margarinon sült roppantott krumplival tálaljuk, amihez a megmosott, héjas újkrumplikat margarinnal, sóval és kevés vízzel feltesszük fedő alatt, közepes tűzön párolódni. Amikor a krumplik megpuhultak, hagyjuk a margarinban sülni. Tálaláskor a mutatóujjunkkal rányomva roppanthatunk rajta egyet, amitől megrepednek a krumlik. Így könnyebben megközelíthetőek:)

4 megjegyzés:

  1. Roppantott krumpli- nekem már az elnevezés is izgalmas!!!!

    VálaszTörlés
  2. Tudtam, hogy te jelentkezhettél, éjjeli bagoly társam:))))
    Tényleg roppan egyet a krumpli, ahogy az ujjunkat rányomjuk...

    VálaszTörlés
  3. Nekem is nagyon tetszik. És a hús is mellette. Így együtt meg, nagyon jó kis ételnek látszanak! :D

    VálaszTörlés
  4. Szepyke! Tényleg jól sikerült, össze se tudom hasonlítani azzal amit, egyszer már jó néhány évvel ezelőtt Keszthelyen rendeltem egy étteremben. Lecsós hús volt az is, na de milyen...Nem vagyok finnyás, csak nem szeretem ha ötlettelen, igénytelen egy étel és csak úgy elénk pakolják, mint ha menzai kaja lenne.Nem is folytatom, mert csak mérges leszek...

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails