2009. október 11.

Amerikai almás pite

Nem is tudom hogy történt, de eddig még nem készítettem amerikai almás pitét. Bizony kár volt kihagyni, mert nagyon finom. Recept után az interneten nézelődtem és az alábbiak alapján készítettem el (kisebb módosításokkal).
Hozzávalók: A tésztához 30 dkg liszt, 18 dkg vaj, 1 evőkanál cukor, csipet só, 4-6 evőkanál hideg víz. A töltelékhez 1 kg alma, 12 dkg kristálycukor, 5 dkg barna cukor, 1 citrom leve és reszelt héja, egy csapott kávéskanál fahéj, egy csipet őrölt szerecsendió (az előbbieket én mézeskalács fűszerkeverékkel helyettesítettem), 2 evőkanál liszt (én egy evőkanál liszt helyett keményítőt használtam) és amit még adtam hozzá: 5 dkg őrölt dió, 1 evőkanál aprított aszalt eper.
Elkészítés: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, majd hűtőbe tesszük, amíg elkészítjük a tölteléket. Az almát meghámozzuk, kimagozzuk és vékony szeletekre vágjuk. Hozzáadjuk a citromlevet és a reszelt citromhéjat, a cukrot, a fűszereket, az aszalt epret és végül a lisztet. Jól összekeverjük. A hideg tésztát elfelezzük. az egyik felét kinyújtjuk és egy 28 cm átmérőjű tortaformába tesszük, úgy hogy a szélét is kibéleljük vele, kb. 3-4 cm magasságban. (Ha kisebb formát használunk, akkor magasabb lesz a pite. Nem szükséges kivajazni a formát, mert elég vajas a tészta.) A tésztát megszórjuk a dió felével, majd belesimítjuk az almás tölteléket úgy, hogy középen több legyen. Az almára rászórjuk a maradék diót. A tészta másik felét kinyújtjuk és kb. 3 cm széles csíkokat vágunk, és rácsos formában beborítjuk vele az almatölteléket. A csíkokat a szélén lévő tésztához nyomkodjuk. Felvert tojással megkenjük (ez elhagyható) és 200 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük, majd 180 fokon kb. 50-60 percig, amíg a rács aranysárga nem lesz. Langyosan, porcukorral megszórva tálaljuk.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon nagyon finom,lassan hagyomány lesz nálunk a készitése...

    VálaszTörlés
  2. Nagyon guszta az almás pitéd, amit ha minden igaz még ma megfogom sütni. Még nem sütöttem amerikait, itt az ideje.:))További szép napot!:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails