2009. július 2.

Hagymás lepény

Tegnap az Őrségben jártunk. A hagymás lepény útravalónak készült. Akkor készítettem először, amikor egy lakásavató bulira készültem és nem szerettem volna üres kézzel érkezni. Mivel munka után tudtam csak sütni, ezért egy egyszerű, gyorsan elkészíthető lepényt találtam ki. Azóta már sokszor készítettem, de a recepten nem változtatok, nem teszek hozzá sajtot, sonkát stb. mert akkor számomra elveszíti az egyszerű lepény jellegét.( A bejegyzés végére felteszek néhány képet az Őrségben látottakról, egy kis kedvcsinálónak. Csak ajánlani tudom! Én már jártam régebben az Őrségben, most ismét nagy élmény volt!)
Hozzávalók: A tésztához: 40 dkg liszt, 2,5 dl langyos víz, 5 dkg élesztő, 3 evőkanál olíva olaj, só, kevés cukor. A hagymás krémhez: 6 db közepes hagyma, 1 nagy pohár tejföl ( a fele lehet főző tejszín is), 5 dkg margarin, só, bors,1 teáskanál kakukkfű, 1 db zöldségleves kocka (Amivel még kicsit megbolondítom -annak ellenére, hogy nem nagyon használok porokat, leveskockákat - a zöldségleves kocka. Amikor először készítettem még volt messzi földről kapott hagymaleves porom, amit csak ízesítéshez használtam néhány hagymás ételhez, így a lepényhez is. Most már az Aldis zöldségleves kockát adom hozzá.)

Elkészítés: A tésztához a lisztet egy tálba tesszük. A langyos vízhez adjuk a cukrot és az élesztőt belemorzsoljuk. Elkeverjük, majd a liszthez adjuk az olajjal és a sóval együtt. Jól összegyúrjuk és 1 óra hosszát hagyjuk kelni. Közben elkészítjük a hagymás krémet, amelyhez a megtisztított hagymákat félbe vágjuk, majd hosszában vékonyan felszeleteljük, hogy szép hosszúkás hagyma csíkokat kapjunk. A felszeletelt hagymát a margarinon - fedő alatt - elkezdjük párolni, egészen addig, míg szépen el nem kezd karamelles színt kapni és kicsit karamellizálódik. Párolás alatt sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kakukkfűvel és a vége felé rámorzsoljuk a zöldségleves kockát.Ezt követően hozzáadjuk a tejfölt és lassú tűzön 2-3 percig főzzük, majd elzárjuk. Amikor a tészta megkelt, átgyúrjuk, kinyújtjuk gáztepsi nagyságúra, és sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, majd rákenjük a hagymás krémet és 200 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, míg a hagymás krém kicsit barnulni nem kezd. Amikor megsült 20 percet pihentetjük, majd háromszögekre vágva kínáljuk.

Tegnap az Őrségben a következő helyeken jártunk: Pankasz, Őriszentpéter, Szalafő- Pityerszer, Gödörháza, Magyarszombatfa, Velemér az esőzés miatt kimaradt:( és ahol vacsoráztunk,Nagyrákos.

7 megjegyzés:

  1. Voltatok Pankaszon? Ott van apukámék háza. :DD
    Csodaszép rész. Egyszer hajnalban mentem le hozzájuk kocsival és olyan volt mint egy elvarázsolt ország. Ködpamacsok között autóztunk, mesés látvány volt.

    VálaszTörlés
  2. Rettentő irigy dög vagyok az Őrség miatt, én nagyon szívesen megnézném, bebarangolnám, Zuram nem annyira :-(

    VálaszTörlés
  3. Köszi a képeket! Holnap megyünk mi is !!!

    VálaszTörlés
  4. Szépek a képek!!!Mi közel vagyunk hozzá, a gyerekeim évente ide mennek erdei iskolába! Élvezik nagyon!!!
    Klassz a lepényed is-én is használok néha leveskockát....

    VálaszTörlés
  5. Érdekes, a hagymás lepényt (persze kicsit másképp) már én is bedobtam útravalónak tavaly. Jól lehet eszegetni, akár a kocsiban is.
    Az Őrség annyira gyönyörű, s én oly régen jártam ott...!

    VálaszTörlés
  6. Nagyon-nagyon szeretnék elmenni az Őrségbe. Nem is tudom, mi vonz igazán oda, de ha ott lennék, biztosan kiderülne.Olvastam már a helyről és a vendégszerető emberekről. Tényleg így van? Hagyma nálunk rengeteg fogy, ilyen lepény félét én is sütöttem már.

    VálaszTörlés
  7. Szepyke! Csak azt mondhatom apukádék háza mesés helyen van!

    Chef Viki! Én is a kollégáimmal voltam - köztisztviselők napja alkalmából.De az is az igazsághoz tartozik, hogy én szerveztem, terveztem...:)

    Ági, aki főz!
    Jó utat, szép élményeket kívánok - azt hiszem már ott is vagytok:)

    Trinity! Csak irigyelni tudom a gyerekeidet.Én vándortáboros voltam, egy ilyen táborozás alkalmával jártam először az Őrségben, huszon valahány évvel ezelőtt...

    Napmátka! Tényleg jók az ilyen lepények útravalónak is, gyorsan, könnyen elkészíthetők.
    (A lényegtelen dolgok leírása elmaradt...végül is lényegtelenek:)időhiány miatt inkább csak recepteket írtam.
    Úgy voltam az Őrséggel, hogy ide ismét el kell menni és most hogy visszajöttem, ez az érzés nem változott: vissza kell menni...

    Daisy! Amerre jártunk, ott kedvesek voltak velünk. Kiemelném a Nagyrákosi Alsószeri Csárdát.Felkészültek az érkezésünkre, nagyon kedvesen fogadtak, minden kérésünknek eleget tettek.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails