2009. november 3.

VKF! Élesztős gombóc (Hefeknödel) és Kelt gombóc (Gegangene Knödel)


"Baranya "gazdagságának" egyik forrása az itt élők soknemzetiségű összetétele. Ezt nem csupán a nemzetiségek dalai, nyelve és hagyományai bizonyítják, hanem étkezési szokásaik, konyhaművészetük is." Az idézet Begovácz Rózsa, Sarosácz György, Simor Ferencné, Wild Katalin: Baranyai konyha című könyvéből származik. Ez a könyv több egy hagyományos értelemben vett szakácskönyvnél, hiszen megismertet a Baranyában élők, magyarok, horvátok és a hazai németség évszázadokon át őrzött táplálkozási kultúrájával, annak változásaival, egymásra hatásával és még ma is fellelhető étkezési szokásokkal. A Baranyai konyha igen kedves szívemnek. Max által meghirdetett gombócos VKF-re ebből a könyvből merítettem ötletet. Mind két étel gyermekkoromhoz kapcsolódik. Az egyik az élesztős gombóc (Hefeknödel), a másik a savanyú mártás, amihez kelt gombóc készült. A "Héfeknédli", ahogy mi hívtuk, nagy kedvencem volt. A szomszédban élő Gertrúd néni mindig ezzel kedveskedett (vagy cukros kenyérrel:) ha átmentem hozzájuk. Többféleképpen készíthető, lábosban, kevés vízzel és zsírral főzve, de sütni is lehet, ekkor kicsit édesebbre készítjük a tésztát és tepsiben, sütőben sütjük. Én az édesebb sült változatot kértem mindig és ezt is készítettem el. Dédnagymamám a savanyú mártást reggelire főzte, én télen készítem általában és vacsorára. A savanyú mártáshoz készített kelt gombócot a sós "Héfeknédlihez" hasonlóan savanyú mártáshoz, babfőzelékhez, párolt káposztához, szárított gyümölcsmártáshoz stb. készítették. Mind két gombóc a német ételek közül való. Következzen elsőként az élesztős gombóc (Héfeknödel), ahogy én készítettem:
Élesztős gombóc

Hozzávalók: 50 dkg liszt, 3 dkg élesztő, 1 tojás, 3 dl langyos tej, 3 dkg zsír, 6-8 dkg cukor, 1 kávéskanál só, 5 dkg gríz.
Elkészítés: A langyos tejbe morzsoljuk az élesztőt és egy teáskanál cukrot. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzá adjuk a sót, az élesztős keveréket, a tojást, 2 dkg olvasztott zsírt, a cukrot és egy közepesen kemény tésztává dagasztjuk. 30 percet pihentetjük, lisztezett felületen ujjnyi vastag téglalappá kinyújtjuk, és 8 téglalap alakú darabra vágjuk. A tésztadarabokat megkenjük olvasztott zsírral, megszórjuk grízzel, egyenként felsodorjuk és kötözött gombócokat formálunk belőlük. Zsírozott tepsibe tesszük a gombócokat, langyos zsírral megkenjük, 30 percig pihentetjük és 180 fokra előmelegített sütőben pirosra sütjük. Fogyaszthatjuk magában, befőttel, gyümölcsmártással....

Kelt gombóc
A kelt gombóc tésztája ugyan úgy készül, mint az élesztős gombócé, csak a cukor mennyisége kevesebb, kb. 2-3 dkg és kicsit több sót, kb. 2-3 kávéskanálnyit adjunk hozzá. A tej mennyiségét növelve kicsit lágyabbra is készíthetjük.
Miután megkelt a tészta kézzel, vagy kanállal gombócokat formálunk a tésztából és sós forró vízben kifőzzük. Amikor a gombócok a víz tetejére jönnek, még 5 percig főzzük és szűrőkanállal kiszedjük, leöblítjük. Savanyú mártással, babfőzelékkel, savanyú krumplifőzelékkel, pároltkáposztával stb. fogyasztható.

Savanyú mártás
Nem gombóc ugyan, de a képen szerepel.

Hozzávalók: 6 dkg zsír, 6 dkg liszt, 1 közepes fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál pirospaprika, 1 babérlevél, só, bors, ecet, füstöltkolbász és személyenként 2 tojás.

Elkészítés: Világos színű rántást készítünk, hozzá adjuk az apróra vágott hagymát, a pirospaprikát, felöntjük vízzel. Sóval, borssal, babérlevéllel, zúzott fokhagymával és ecettel ízesítjük. 8-10 cm-es kolbász darabokat vágunk bele.10-15 percig főzzük és a végén óvatosan beleütjük a tojást, nem keverjük el, lassú tűzön keményre főzzük. Tejföllel ízesíthetjük.
(Ez a savanyú mártás egy gazdagabb változat,mert legtöbbször magában, vagy tojással készült, vagy csak kolbásszal...)

5 megjegyzés:

  1. Kifehéredtél, vagy elromlott a gépem?:)

    VálaszTörlés
  2. Én észrevettem, hogy fehérre váltottál:)))
    ( bár én fekete-párti vagyok, szebbek benne a fotók szerintem, de tudom, sokan nem szeretnek feketén olvasni..)

    A gombócok közül a 2.-at ismerem, gőzgombóc néven-de azt is édesen..Jó receptek!!!!

    VálaszTörlés
  3. :)))

    Használja valami önbarnítót, ha nem tetszik, bár nekem tetszik az új "színed":)

    VálaszTörlés
  4. Trinity! Ismerjük a gőzgombócot is. Az is a német ételek között szerepel, tipikusan párolt káposzta között készítik, gőzölik...

    Az az igazság, hogy tetszett a fekete háttér, csak kicsit meguntam.

    Szepyke!

    Szépségtárból szépészeti tanácsok:))
    Most nekem is tetszik az új szín...

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails