2009. szeptember 16.

Fekete-fehér rizses szelet

Az ötlet a "Csokoládé" című szakácskönyvből származik. Itt, ott változtattam a recepten. Sokáig eltartható aprósütemény. Az az igazság, hogy nekem nem nyerte el annyira a tetszésemet, de szerencsére volt akinek ízlett, így elfogyott. Főleg csokiimádók körében volt népszerű:)

Hozzávalók: 10 dkg puffasztott rizs, 3-4 evőkanál méz, 15 dkg fehér csokoládé, 12 dkg étcsokoládé, 10 dkg vaj.
Elkészítés: Sütőpapírral kibélelünk egy kisebb tepsit (én 20X28 cm nagyságút használtam). A puffasztott rizst egy nagyobb serpenyőben kicsit megpirítjuk, vigyázva nehogy megégjen. A fehér réteghez vízgőz felett felolvasztjuk a fehér csokoládét a vaj felével és 2 evőkanál mézzel, közben folyamatosan keverjük. Akkora edényt használjunk az olvasztáshoz, hogy a puffasztott rizs felét bele tudjuk keverni. Amikor felolvadt a fehér csokoládé a pirított puffasztott rizs felét belekeverjük és a bélelt tepsi aljára egyenletesen elsimítjuk és hagyjuk, hogy megszilárduljon. Addig - ugyan úgy, mint a fehér réteget - elkészítjük a keserű csokoládéból a sötét réteget, amit a fehér rétegre simítunk és betesszük a hűtőbe, hogy az egész sütemény teljesen megszilárduljon. Tálalás előtt kivesszük a tepsiből és éles késsel kb. 4X4 cm nagyságú kockákra vágjuk.

4 megjegyzés:

  1. Ez az egyik kedvencem a Lidl-ből. Már én is gondoltam, hogy házilag kellene, csak nekem hiányzik még valami, hogy kicsit lazább legyen. Ha nem pirítom meg a rizst, akkor nem jó?

    VálaszTörlés
  2. Nekem nagyon tetszik!! Köszönöm az ötletet, viszem! :-))

    VálaszTörlés
  3. Daisy!
    Nyugodtan elhagyhatod a pirítást. Az eredeti recept nem írta,én azért így készítettem, mert szerintem így jobb, de ez ízlés dolga.

    Hajrá Yasmine!:)

    VálaszTörlés
  4. Igen, én is láttam hasonlót a boltban. Szerintem finom lehet!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails