2010. március 21.

Tavaszváró madársaláta

Anyukám sokszor mesélt arról, hogy az ötvenes években a több kilométerre lévő kis faluban lévő általános iskolába vezető utat ők bizony gyalog tették meg. Sokszor nehéz volt felvenni a harcot az időjárással, de ugyanakkor megvoltak a maga szépségei is ezeknek a gyalogtúráknak, hiszen az útjuk szőlőn, mezőn, kukoricáson, búzamezőkön vezetett. Egy falusi gyerek számára ezek a tájak sok kincset rejtegettek. Ilyen volt tavasszal a kukoricaföldeken kikelő vadsaláta, ami valójában nem volt más mint a madársaláta. Olyan nagy mennyiségben termett, hogy kötényszámra hordták haza.(Ahogy anyukám mondta, akkor még nem zacskóztak:) Az a madársaláta, amit én felhasználtam, olasz importból származott. Valahol vágyakozva gondolok arra, hogy de jó is lenne, ha olyan nagy mennyiségben, szabadom teremne most is madársaláta mint anyukám gyerekkorában és nem az olasz importot kéne vásárolnunk. (Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy ízre nagyon finom, zsenge volt.)
Hozzávalók: 12 dkg madársaláta (ez egy doboznyi mennyiség, elég kiadós), 12 db koktélparadicsom, 1 kisebb kígyóuborka, 2 db kisebb ezüsthagyma, 2-3 szál zöldhagyma, 1 kis csokor petrezselyemzöld, a dresszinghez, 1 teáskanál mustár, 1 teáskanál méz, 1 kávéskanál só, frissen őrölt bors, fél citrom leve, 1 evőkanál fokhagymás ecet, 1 evőkanál olívaolaj.

Elkészítés: A madársalátát megmossuk, lecsöpögtetjük és egy tálra halmozzuk. A koktélparadicsomot félbe vágjuk, körbe rakjuk vele a madársalátát. A dresszing hozzávalóit összekeverjük. Az uborkát meghámozzuk és apró kockákra szeleteljük, ugyan így járunk el az ezüsthagymákkal. A zöldhagymát felkarikázzuk, a petrezselyemzöldet felaprítjuk. Ezeket a zöldségeket belekeverjük a dresszingbe és meglocsoljuk vele a madársalátát. Javaslat: ezt a salátát közvetlenül fogyasztás előtt, frissen készítsük.

4 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails