2010. március 28.

Brokkoli leveles tésztában


A húsvéti asztal kínálatát gazdagíthatjuk ezzel a brokkolis étellel. Fogyaszthatjuk önálló fogásként, vagy húsok, saláták kísérőjeként.

Hozzávalók: 30 dkg leveles tészta, 50 dkg friss brokkoli, a sajtmártáshoz 8 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 gerezd fokhagyma zúzva, 3 dl langyos tej, 1 dl tejszín, 2 db tojás, 10 dkg reszelt sajt, só, frissen őrölt bors, reszelt szerecsendió. A szóráshoz 4 evőkanál szeletelt mandula.
Elkészítés: A brokkolit rózsáira szedjük, megmossuk és párolóbetétben vízgőz felett 12 percig pároljuk. A leveles tésztát lisztezett felületen akkorára nyújtjuk, hogy egy 34 cmX 12 cm-es püspökkenyér formát kibélelhessünk vele. A brokkolirózsákat a tésztával bélelt formába rakosgatjuk. A sajtmártáshoz felhevítjük a vajat, rátesszük a lisztet, világos rántást készítünk, majd felöntjük langyos tejjel és tejszínnel. Folyamatosan kevergetve összefőzzük. A tűzről levéve ízesítjük sóval, borssal, szerecsendióval, zúzott fokhagymával. Hozzá keverjük a reszelt sajtot, a tojások sárgáját. Visszatéve tűzre, folytonos keverés mellett addig főzzük, míg a sajt teljesen elolvad, ekkor levesszük a lángról. a tojások fehérjét habbá verjük, a sajtos mártásba forgatjuk, majd ráöntjük a brokkolira és megszórjuk szeletelt mandulával. A brokkolit 180 fokra előmelegített sütőbe tesszük, addig sütjük míg szép piros nem lesz a teteje és a sajtmártás meg nem szilárdul (30-35 perc). (Ha a teteje kezdene nagyon megsülni, de a közepe még lágy, takarjuk le alufóliával.) Miután megsült 20 percet pihentessük, ezt követően szeletelhetjük. Melegen és hidegen egyaránt fogyasztható

A recept -sok más húsvéti recept mellett - megtalálható a www.kifoztuk.hu oldalon regisztráció után letölthető Pdf receptújságban is.
A fenti oldalon elindult egy - az újságban szereplő receptekkel, a kiadvánnyal, általános főzési kérdésekkel kapcsolatos - blogonkénti fórum. Ha tudunk válaszolunk a kérdésekre. Mindenkit szeretettel várunk!

3 megjegyzés:

  1. Hát ez valami csodás:)A brokkoli amúgy is a nagy kedvencem!

    VálaszTörlés
  2. Csúcs ez a recept! Nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi Krisztina! Az elkészítése sem bonyolult....

    Köszönöm Ami!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails