2010. március 18.

Medvehagymás túrógombóc

Lassan beindul a medvehagyma szezon, valószínűleg több féle ételt is készítek belőle. A kísérletezést a spenótos medvehagyma krémlevessel kezdtem, most pedig egy sós, medvehagymás túrógombócot készítettem. Ugyan úgy jártam el mint az édes túrógombócnál, annyi különbséggel, hogy búzadara helyett, kukoricadarát használtam és a tésztába belekevertem a zsiradékon megfonnyasztott aprított medvehagymát.

Hozzávalók: 12 db gombóchoz 25 dkg tehéntúró, 2 db tojás, 4 evőkanál kukoricadara, 1 evőkanál liszt, só, 1 csokor medvehagyma (kb. 10 dkg). A hempergetéshez 1,5-2 dl zsemlemorzsa, továbbá 6-8 dkg vaj vagy margarin, tejföl és 10 dkg szalonna.
Elkészítés: A gombóchoz a túrót villával összetörjük, hozzá adjuk a tojások sárgáját, a sót, a kukoricadarát a lisztet és jól összekeverjük. A tojások fehérjét felverjük és a masszához adjuk. Ezt követően 1-3 órát pihentetjük. A megmosott megtisztított medvehagymát 2 cm-es darabokra felszeleteljük. A szalonnát 0,5-1 cm nagyságú kockákra szeleteljük és 3-4 dkg vajon kisütjük, majd a pirított szalonna kockákat egy szűrőkanál segítségével kivesszük a zsiradékból. A szalonnazsíron kicsit megfonnyasztjuk a medvehagymát és a túrós masszához keverjük. Amikor kellő ideig pihent a massza, gombócokat formálunk belőle és felforrt sós vízben kifőzzük. A gombócok főzése közben a lángot vegyük visszább, lassúbb tűzön főzzük kb. 12-15 percig. A pirított prézlihez a serpenyőben maradt zsiradékhoz adjuk hozzá a maradék vajat, melegítsük fel, adjuk hozzá a zsemlemorzsát és pirítsuk meg, majd a kifőtt gombócokat hempergessük bele. A meleg gombócokat tejföllel és a pirított szalonnakockákkal kínáljuk.

6 megjegyzés:

  1. Ez nagyon klassz lehet! :) Tök fura, hogy eddig eszembe se jutott sósan készíteni.. Nagyon jó ötlet!!!

    VálaszTörlés
  2. Köszi Adri! Elégedett voltam a végeredménnyel, jobb lett mint amire számítottam.

    VálaszTörlés
  3. Nagyon tetszik, na ha tudok beszerezni medvehagymát akkor kipróbálom!

    VálaszTörlés
  4. Kiskukta! Egy próbát megér...ha kapzs medvehagymát.

    VálaszTörlés
  5. Huha! Ez nagyon izgalmasan hangzik!

    VálaszTörlés
  6. nahát, egyforma tányérotok van nosalty-val!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails