2014. március 5.

Gombás árparizottó


Hozzávalók

30 dkg árpagyöngy
1 evőkanál szárított vargánya
15 dkg erdei gomba (fagyasztott is használható)
2 szál sárgarépa
2-3 gerezd fokhagyma
1 kis csokor petrezselyemzöld
1 liter zöldségalaplé
1 dl száraz fehérbor
1 evőkanál olívaolaj
5 dkg vaj
5 dkg parmezán sajt



Az árpát legalább 2 óra beáztatjuk, majd leszűrjük. A szárított vargányát forró vízzel leöntjük, 15 percig állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk. A levét átszűrjük apró lyukú szűrőn, később felhasználjuk az ételhez. A megmosott, megtisztított gombát és sárgarépát felszeleteljük. Az olívaolajat és a vajat felmelegítjük, hozzáadjuk a sárgarépát, a zúzott fokhagymát, néhányat keverünk rajta és hozzáöntjük az árpagyöngyöt. 2-3 percig kevergetve pároljuk, beleszórjuk a gombákat, felöntjük a vargánya levével és sózzuk, borsozzuk. Folyamatos kavargatás mellett főzzük 1-2 percig, majd hozzáadunk 1 merőkanálnyi az alapléből, amelybe előzőleg beleöntöttük a bort. Közepes lángon, kavargatva addig főzzük, amíg az árpagyöngy a levet teljesen be nem szívja. Ekkor hozzáadunk egy újabb merőkanálnyit, majd kevergetve főzzük, amíg az árpa ismét be nem szívja azt . Ezt kb. 20 percig folytassuk, amíg az összes levet hozzá nem adtuk az ételhez, és az krémesre, enyhén kemény, harapható állagúra nem fő. (Előfordulhat, hogy nem lesz szükség az össze lére, de lehet, hogy a megadottnál több kell majd hozzá, ekkor vízzel pótolhatjuk.) A tűzről levéve keverjük hozzá a parmezánt és az apróra vágott petrezselymet. Melegen, azonnal tálaljuk.

A recept a Kifőztük 2014. évi februári számában is megjelent.

2 megjegyzés:

  1. Nagyon guszta! Máris megéheztem erre... :o)

    VálaszTörlés
  2. Köszi! Érdemes kipróbálni az árpát. Köretnek, főételnek egyaránt jó!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails