2011. szeptember 22.

Sült fügés saláta

Ehhez a salátához a fügét félbevágva kissé elősütöttem. Tömörebb lett az állaga, koncentrálódott az íze. A füge édességét jól ellensúlyozta a rukkola csípőssége, és a sós kéksajt. A saláta ízeit a balzsamecetes öntet fogta össze.

Hozzávalók: 10-15 db friss füge, 2-3 marok rukkola saláta, 5 dkg kéksajt; az öntethez 3-4 evőkanál balzsamecet, 5-6 evőkanál víz, 1 teáskanál méz, só.

A fügéket félbevágjuk, és vágott felükkel felfelé tűzálló tálba vagy tepsibe rakjuk. 200 fokra melegített sütőben 20 percig sütjük. A rukkolát megmossuk, szárítjuk és egy tálra halmozzuk. Ráhelyezzük a sült fügéket, megszórjuk kéksajttal. Az öntet hozzávalóit összekeverjük és a salátára locsoljuk.
Fogyaszthatjuk magában, de sült szárnyasokhoz is jól illik. Hidegen, melegen egyaránt kínálható.

2011. szeptember 19.

Briós

A briós a franciák kedvelt péksüteménye, szívesen fogyasztják reggelire. Sok – bonyolult és egyszerűbb – receptje létezik, a formázása is igen változatos. Ezúttal egyszerűen elkészíthető brióst hoztam, amelyet a hazai pékségekben is megtalálható formára alakítottam.

A recept a Kifőztük szeptemberi számában jelent meg.

Hozzávalók: 30 dkg liszt, 8 dkg vaj, 1 dl langyos tej, 1 dl natúr joghurt, 2 dkg élesztő, 1 teáskanál sütőpor, 2 tojás sárgája, 2 evőkanál cukor, csipet só;a tészta kenéséhez:1 tojás sárgája, a szóráshoz: 3-4 evőkanál kristálycukor. A langyos tejhez keverünk egy teáskanál cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk. Tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a maradék cukrot, a sót, a sütőport, és összekeverjük. Felolvasztjuk a vajat. A liszthez adjuk az élesztős tejet, a joghurtot, az olvasztott vajat és a két tojás sárgáját, és bedagasztjuk a tésztát. Ha ragad, lisztet adunk hozzá. Langyos helyen 40-50 perc alatt a duplájára kelesztjük, majd lisztezett felületen átgyúrjuk. Hat egyenlő részre osztjuk, mindegyiket ujjnyi vastagra sodorjuk, azután csiga alakban feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük a briósokat, és letakarva 15-20 percen át kelesztjük. Ezt követően megkenjük tojássárgájával és megszórjuk kristálycukorral.
180 fokos sütőben 25-30 perc alatt aranysárgára sütjük.

2011. szeptember 17.

Szőlős-szilvás csirke


Az ősz gazdag gyümölcskínálatát nemcsak süteményekhez, hanem különféle sültek kísérőjeként is felhasználhatjuk. Különösen jól harmonizálnak ezek a gyümölcsök a szárnyas húsokkal. Ezúttal egyszerű szőlős-szilvás csirkét készítettem.


A recept a Kifőztük 2011. évi szeptemberi számában jelent meg.

Hozzávalók: 2 dupla csirkecomb (vagy tetszés szerint 2 kisebb fél csirke, vagy csirkeszárnyak, -mellek, -combok vegyesen), 2 dl fehérbor, 5 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál szárított kakukkfű, 2-3 evőkanál házi, sóban eltett darált paprika (elhagyható), 1 babérlevél, 1 ágacska rozmaring, 3-4 levél zsálya, só, frissen őrölt bors, 5 dkg vaj, 10-15 szem szilva, 2 kisebb fürt csemegeszőlő (piros és fehér vegyesen)

Sózzuk, borsozzuk a tisztított húst, bedörzsöljük a kakukkfűvel, a 2 gerezd zúzott fokhagymával és a sóban eltett darált paprikával. Tapadásmentes fedeles edénybe tesszük, hozzáadjuk a babérlevelet, a zsályát, a rozmaringot, 3 gerezd fokhagymát héjastól, és a vajat. Lefedve kis lángon 50-60 percig sütjük. Közben megfordítjuk a húsokat, hogy mindkét oldaluk megpiruljon. Ezt követően felöntjük a borral és további 20 percig pároljuk őket. Hozzáadjuk a magozott szilvát, a kisebb fürtökre szedett szőlőt, és 250 fokon még 20-25 percig sütjük.


Melegen tálaljuk, párolt rizs illik hozzá.

2011. szeptember 14.

Fügés pizzák

Idén igazán bőséges a füge termés. A kedvező időjárásnak köszönhetően édes, egészséges fügék teremtek a bokrainkon. Szeretem a friss fügét, de most különféle - egyszerűen elkészíthető - ételekkel is kipróbáltam. Régebben készítettem belőle süteményt is (itt és itt megtalálható), de most a sós ételekkel történő párosítást választottam. Elsőként kétféle pizzát próbáltam ki. A tésztát vékonyra hagytam, így két pizza is kijött a szokásos mennyiségből. Az egyik fügés pizza kék sajtos, sonkás ízesítésű lett, rukkolával díszítve. A másikra a füge mellé juhtúró és fenyőmag került. Akinek kedve tartja kipróbálhatja. Nekem ízlett a végeredmény.
Hozzávalók: a tésztához 22 dkg liszt + amennyit még felvesz a dagasztásnál, 1 dkg élesztő, 1,5 dl langyos víz, 2 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál cukor, 1 kávéskanál só. A kék sajtos fügés pizzához 4-5 szem füge, 5 dkg krémsajt, 5 dkg kék sajt, 5 dkg sonka vagy sonkás szalámi, rukkola ízlés szerint. A juhtúrós fügés pizzához 4-5 szem füge, 5 dkg juhtúró, 1 evőkanál fenyőmag.
A tésztához langyos vízbe keverjük a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, kevés lisztet szórunk rá, felfuttatjuk, majd hozzákeverjük az olívaolajat. Tálba mérjük a lisztet, hozzáadjuk a sót, az élesztős keveréket, majd jól bedagasztjuk a tésztát. Letakarjuk, és langyos helyen duplájára kelesztjük.
A megkelt tésztát ketté osztjuk, átgyúrjuk, 5-10 percet pihentetjük, majd kézzel széthúzzuk vagy sodrófával kinyújtjuk, kör alakúra formázzuk és 1-1 sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük.
A kék sajtos pizzához a tésztát megkenjük krémsajttal, megszórjuk a csíkokra szeletelt sonkával, a félbe vagy szeletekre vágott fügével. Végül rámorzsoljuk a kék sajtot.
A juhtúrós pizzához a tésztát enyhén meglocsoljuk olívaolajjal, rátesszük a szeletelt vagy félbevágott fügét, rámorzsoljuk a juhtúrót és megszórjuk fenyőmaggal.

A pizzákat 200 fokra előmelegített sütőben 10-15 perc alatt készre sütjük.

A kék sajtos fügés pizzát rukkolával díszítjük.

Tipp: A juhtúrós pizzára csorgathatunk kevés mézet.

2011. szeptember 10.

Kifőztük! 2011. év 9.szám!

Megjelent a Kifőztük szeptemberi száma! Az első őszi hónap gazdag zöldség és gyümölcskínálatát kihasználva változatos ételekkel készültünk. Gondoltunk az iskolakezdésre is, ötletet adva különféle kencék készítésére, péksütemények sütésére. Mivel az ősz jellemzően az eltevések, befőzések időszaka, ezért ebben a témában is több ötlettel szolgálunk.

Aki még nem töltötte le a Kifőztük legújabb számát, oldalunkon továbbra is ingyenesen megteheti.

Jó sütést, főzést kívánok!:)

2011. szeptember 7.

Fahéjas sárgadinnyelekvár

Sárgadinnyéből gazdag fűszerezéssel különleges lekvár készíthető. Desszertek, sütemények remek kísérője lehet. Nyáridéző gasztroajándékként a szeretteinket is meglephetjük vele.

Hozzávalók: 5-6 közepes sárgadinnye, 1 kg cukor, 2 vaníliarúd, 2 teáskanál őrölt fahéj.

Hosszában félbevágjuk a dinnyét, eltávolítjuk a magját, héjastól fölszeleteljük. Levágjuk a héjról a dinnyehúst, és felkockázzuk. Fazékba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, a fahéjat, a hosszában félbevágott vaníliarudat a kikapart magjával együtt, és jól elkeverjük. Legalább 20 percig pihentetjük, hogy a dinnye levet eresszen, majd főzni kezdjük. Forrás után lassú tűzön addig főzzük, míg üveges nem lesz a dinnye, és a felére nem csökken a leve. Kivesszük a vaníliarudakat, turmixoljuk a gyümölcsöt, majd további 10 percig főzzük.

A forró lekvárt meleg, száraz üvegekbe kanalazzuk, amelyeket lezárás után 10 percre fejtetőre állítunk. Azután a talpukra fordítva alaposan betakarjuk őket, hogy lassan hűljenek ki.


A recept a Kifőztük augusztusi számában jelent meg.


2011. szeptember 5.

Joghurtos csirkeszárnyak


A joghurtos csirkeszárny török eredetű recept ihletése alapján készült. Szárny helyett készíthető combból, mellből vagy akár egész csirkéből, amelyet nagyobb részekre darabolunk. Egy napig erősen fűszerezett joghurtban pácolódik a hús, majd ezt követően sütjük pirosra.

A recept a Kifőztük 2011. évi augusztusi számában jelent meg.

Hozzávalók: 8-10 csirkeszárny, 2 dl natúr joghurt, 1 közepes vöröshagyma, 3 gerezd, fokhagyma, 1 teáskanál édeskömény, 1 kávéskanál római kömény, 1 teáskanál koriandermag, 1 teáskanál gyömbérpor vagy 1 evőkanál frissen reszelt gyömbér, 1 teáskanál pirospaprika, 2 friss babérlevél, 2-3 szárított csípős fűszerpaprika, só, frissen őrölt bors, 1-2 evőkanál olívaolaj

Megtisztítjuk, majd sóval és borssal fűszerezzük a csirkeszárnyat. Apró darabokra vágjuk a tisztított hagymát és fokhagymát. Kávédarálóval megőröljük a fűszermagokat és a tördelt, szárított csípős paprikát. A joghurthoz keverjük az aprított hagymát, az őrölt fűszerkeveréket, a gyömbért, az őrölt pirospaprikát és a kisebb darabokra tördelt babérlevelet. A joghurtos pácba forgatjuk a csirkeszárnyat, és letakarva egy napig pácoljuk a hűtőben.Tepsibe tesszük a pácolt húst, meglocsoljuk olívaolajjal, és 200 fokon 45-55 perc alatt pirosra sütjük. (Sütés közben fordítsuk meg, hogy mindkét oldala egyenletes színt kapjon.)
Melegen, friss zöldsalátával kínáljuk.

2011. szeptember 1.

Tökfasírt

Egyszerű, könnyű, húsmentes ételeinket gazdagíthatja a tökből készült fasírt. Sokféle változata létezik, ezúttal a török eredetű, túróval ízesített tökfasírtot készítettem el.

A recept a Kifőztük 2011. évi augusztusi számában jelent meg.

Hozzávalók: 50-60 dkg zsenge tök, 25 dkg túró, 1 közepes hagyma, 1 tojás, 2-4 evőkanál liszt, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 1 kis csokor kapor, só, frissen őrölt bors; a sütéshez: olaj


Hosszában félbevágjuk a tököt, kikaparjuk a magját, meghámozzuk és legyaluljuk. Hozzákeverjük a túrót, a nagyon apróra vágott vagy reszelt hagymát, a tojást, a lisztet. (Az utóbbi mennyisége a túró nedvességétől függően változhat.) Jól elkeverjük a masszát, majd aprított kaporral, petrezselyemzölddel, borssal és végül sóval ízesítjük.

Két kanál segítségével kisebb pogácsákat szaggatunk a keverékből, és forró olajban mindkét oldalukat aranysárgára sütjük.

Melegen, kevés aprított petrezselyemmel megszórva, joghurttal, zöldségekkel kínáljuk.

2011. augusztus 31.

Gyömbéres csirke körtével

Aki szereti a mázas, ragacsos csirkehúst, annak ajánlom ezt a receptet. A körte igazán jól szerepelt mint húskísérő:) A gyömbér - amely gyakori fűszere a körtének - most a húsra került, így jellegzetes íze háttérbe szorult, viszont a csirkét kellemesen ragacsossá, enyhén édeskéssé változtatta. A gyömbéren kívül fokhagyma és házi sós paprikakrém is ízesítette a mázat, amellyel a húst bekentük. (Mivel a képen kicsit nehezen kivehető, ezért megemlítem, hogy ezúttal ez a finom étel csirke combból készült:), de természetesen szárnyból, bőrös mellből is, vagy akár vegyesen is készíthető.)
Hozzávalók 2 adaghoz 4 db csirke comb (alsó és felső vegyesen),2 nagyobb körte, 1 közepes hagyma, 1 dl fehérbor,6 dkg vaj; a mázhoz 1 teáskanál őrölt gyömbér, 2-3 evőkanál házi sós paprikakrém, 4-5 gerezd zúzott fokhagyma, só, frissen őrölt bors.
A tisztított csirkecombokat sózzuk, borsozzuk. A máz hozzávalóit elkeverjük és a húsra kenjük, amelyeket egy tapadásmentes fedeles edénybe tesszük. Hozzáadjuk a kisebb darabokra vágott vajat. Lefedve, közepes lángon 40-50 percig sütjük, közben megfordítjuk a húsokat, hogy mind két oldaluk megpiruljon. A tisztított hagymát félbevágjuk, vékonyan felszeleteljük, a húshoz adjuk és üvegesre sütjük. Ezt követően a fehérbort is az ételhez adjuk. A körtéket félbe vágjuk, magházát eltávolítjuk, hosszában vékony szeletekre vágjuk, és a hús mellé tesszük. A boros, vajas, kissé ragacsos szaftban 10 percig pároljuk, ügyelve arra, hogy a körteszeletek ne essenek szét. Az elkészült gyömbéres, körtés csirkét melegen, rizzsel tálaljuk.

2011. augusztus 30.

Kelt tésztás szilvás szelet

A kelt tésztához jól illik a fahéjas szilva savanykás íze. Kevés mandulával megszórva egyszerű, ugyanakkor finom süteményt készíthetünk akár ringlóval, akár sárga szilvával is. Második fogásként gazdagabb levest is kísérhet, és akár vasárnapi ebédek desszertjeként is megállja a helyét.

A recept a Kifőztük 2011. évi augusztusi számában jelent meg.

Hozzávalók a tésztához: 60 dkg liszt, 3 dl langyos tej, 3 dkg élesztő, 1 tojás, 1 nagy evőkanál zsír, 4 evőkanál cukor, 1/2 citrom reszelt héja , csipet só; a tésztára: 60 dkg magozott szilva , 1-2 teáskanál őrölt fahéj, 6 evőkanál kristálycukor, 4 evőkanál szeletelt mandula; a szóráshoz: porcukor

A langyos tejhez 1 teáskanál cukrot adunk, belemorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk. Tálba szitáljuk a lisztet, hozzáadjuk a sót, a maradék cukrot, a tojást, a reszelt citromhéjat, a zsírt és a felfutott élesztőt. Bedagasztjuk a tésztát, letakarjuk, és langyos helyen duplájára kelesztjük.

Vékonyan kizsírozunk egy 28 x 36 cm-es tepsit. Átgyúrjuk a megkelt tésztát, majd a tepsibe nyomkodjuk. A magozott szilvát összeforgatjuk a cukorral kevert fahéjjal, és a tésztára szórjuk. További 20 percen át kelesztjük, majd meghintjük szeletelt mandulával és kristálycukorral.

180 fokra melegített sütőben 40-45 perc alatt készre sütjük.

Langyosan, nagyobb szeletekre vágva, porcukorral szórva kínáljuk.


2011. augusztus 28.

Köfte

A köfte (kafta) a törökök kedvelt vagdalt húsos étele. Formáját és ízesítését tekintve számtalan változata létezik. Alapanyaga jellemzően bárány- vagy marhahús, amelyet szinte krémes állagúra darálnak vagy aprítanak. Fűszerezése – a són és a borson kívül – egyéni ízléstől függően változtatható: adható hozzá kömény, pirospaprika, kakukkfű stb. Gyakran készítik bulgurral, rizzsel keverve. Süthető sütőben, grillen, nyárson, sütőtálban, tepsiben; pogácsának vagy hosszúkás rúdba formázva stb. Ezúttal sütőtálban, cukkinivel és a számunkra könnyebben elérhető darált sertéshúsból készítettem.

A recept a Kifőztük 2011. évi augusztusi számában jelent meg.

Hozzávalók 1 kg darált sertéshús, 2 db közepes hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 kis csokor friss vagy 1 evőkanál szárított kakukkfű, só, frissen őrölt bors; a tetejére: 1 db közepes hagyma , 1 db kisebb cukkini , 2 db közepes, érett paradicsom, 1 evőkanál olívaolaj, só; a sütőtál kenéséhez:

zsír.


Késes aprítóval finomra vágjuk a tisztított, nagyobb darabokra vágott hagymát és fokhagymát. Hozzáadjuk a darált húst, a kakukkfüvet, a sót, a borsot, és addig keverjük, míg krémes masszát nem kapunk. Vékonyan kizsírozzuk a sütőtálat, és egyenletesen belenyomkodjuk a húst.

Fölszeleteljük a cukkinit, a paradicsomot, a hagymát, és az egészet a húsra szórjuk. Enyhén sózzuk, és meglocsoljuk kevés olívaolajjal. 190 fokon 40-45 perc alatt készre sütjük. Szeletelve, melegen, langyosan és hidegen egyaránt fogyasztható. Joghurttal, fehér kenyérrel, friss salátával kínáljuk.


2011. augusztus 24.

Változatok sárgadinnyelevesre

Sárgadinnyéből finom hűsítő nyári leveseket készíthetünk. Az egyszerű fűszeres sárgadinnye alaplevest tejszínnel, joghurttal és különféle fűszerekkel ízesítve változatos leveseket kapunk.

Az alábbi receptek a Kifőztük 2011. évi 8. számában jelentek meg.

Hozzávalók a fűszeres sárgadinnyeleveshez (a képen elől) 2 kg sárgadinnye, 20 dkg cukor, 1 teáskanál fahéj, 1 db vaníliarúd, 1 egész citrom, 1-1,3 liter víz; a mentás-joghurtos sárgadinnyeleveshez (a képen balra) 1-1,5 liter hideg fűszeres sárgadinnyeleves, 5-6 dl joghurt, 8-10 db friss mentalevél, 5 evőkanál méz; a tejszínes sárgadinnyeleveshez (a képen jobbra) 1-1,5 liter fűszeres sárgadinnyeleves, 1 evőkanál keményítő, 2,5 dl tejszín, 2-3 evőkanál pirított mandulaforgács

A fűszeres sárgadinnyeleveshez hosszában félbevágjuk a dinnyét, eltávolítjuk a magját, héjastól fölszeleteljük. Levágjuk a héjról a dinnyehúst, és felkockázzuk. Fazékba tesszük, hozzáadjuk a cukrot, a fahéjat, a hosszában félbevágott vaníliarudat a kikapart magjával együtt, valamint a felkarikázott citromot, és az egészet elkeverjük. 5-6 perc párolás után felöntjük vízzel, majd 20 percig főzzük. Hűtve fogyasztjuk.

Tipp: tetszés szerint ízesíthető kardamommal, csillagánizzsal, szegfűszeggel. A hozzáadott cukor mennyisége a dinnye édességétől függően változhat.


A mentás-joghurtos sárgadinnyeleveshez turmixoljuk a hideg fűszeres sárgadinnyelevest. Beletesszük a joghurtot, a mentaleveleket, a mézet, és ismét addig turmixoljuk, amíg krémes állagú levest nem kapunk. Hűtve kínáljuk.

Tipp: mentalevéllel, jégkockával tálalhatjuk.


A tejszínes sárgadinnyeleveshez a fűszeres sárgadinnyelevesből a főzés utolsó perceiben kiveszünk 4-5 evőkanálnyi dinnyekockát. 2-3 evőkanál vízzel elkeverjük a keményítőt, hozzáadjuk a tejszínt, és a leveshez öntjük. Miután a leves besűrűsödött, levesszük a tűzről, kihűtjük, majd turmixoljuk.

Jól behűtve, sárgadinnyekockával és pirított mandulaforgáccsal kínáljuk.



Lencsesaláta zöldpaprikával

Szeretem a lencsét. Mégis úgy adódik, hogy évente csak két vagy három alkalommal (beleértve a szilveszteri lencsefőzeléket is) kerül belőle étel az asztalra. Ennél jóval nagyobb figyelmet érdemelne, hiszen igen egészséges, lúgosító étel, valamint egyszerűen, gyorsan elkészíthető. A lencséből leves és főzelék mellett különféle salátákat, krémeket, pástétomokat is készíthetünk. Az alábbi saláta olívaolajos, ecetes lével készült, friss zöldpaprikával ízesítve, amelytől igazán nyárias jellege lett. (Megemlíteném, hogy ez a saláta nyaralásunk alatt készült, egyszerű ízesítése ennek is köszönhető, hiszen csak néhány alap fűszer állt rendelkezésre. Természetesen tovább gazdagítható petrezselyemzölddel, paradicsommal, hagymával stb..Ez utóbbit szándékosan hagytam ki, mert a hagyma karakteres íze elnyomhatja a lencséét. És még valami: a kép hátteréül a tornác növényei szolgáltak:)
Hozzávalók: 25 dkg lencse, 1 babérlevél, 1 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt bors. A saláta levéhez 1,5 evőkanál ecet, 1 dl víz, 1 evőkanál olívaolaj,1 evőkanál cukor, 1 teáskanál só, frissen őrölt bors, 1 gerezd zúzott fokhagyma. Továbbá 2 db zöldpaprika (az egyik lehet pirosodó).

Átválogatjuk, megmossuk a lencsét, majd beáztatjuk 30-40 percig. (Az áztatás a főzés idejét rövidíti, de el is hagyható.)Kisebb fazékban feltesszük főni, hozzáadjuk a babérlevelet, a felszeletelt fokhagymát, és sóval, borssal ízesítjük. Addig főzzük, amíg a lencse meg nem puhul. Lecsöpögtetjük róla a maradék levet. A salátalé hozzávalóit összekeverjük (természetesen ízlés szerint módosítható az összetétel) és ráöntjük a lecsepegtetett lencsét. A paprikákat kisebb kockákra vágjuk és a salátához keverjük. Melegen és hidegen egyaránt fogyasztható. Hűtőben tárolva több napig eltartható.

2011. augusztus 23.

Szilvás parfé

A nyár végi, őszi gyümölcsökből is készíthetünk egyszerű, hűsítő desszerteket. Különösen jól jöhet egy parfé ebben a szokatlan augusztus végi hőségben. Az alábbi szilvás parfé a Kifőztük 2011. évi 8. számában jelent meg.

Hozzávalók: 50 dkg szilva, 15-20 dkg cukor, 1 teáskanál fahéj, 1/2 rúd vanília, 2 tojás, 2 dl tej, 4 dl tejszín

Kimagozzuk a szilvát, egy maréknyit kiveszünk belőle, a többit fazékba tesszük. Hozzáadjuk a cukrot, a fahéjat, a vanília kikapart magját, és 15-20 percig főzzük. Ezt követően turmixoljuk, majd kihűtjük. Vízgőz felett krémet főzünk a tojások sárgájából meg a tejből, és ezt is kihűtjük. Külön-külön habbá verjük a tejszínt és a tojásfehérjét. A szilvához adjuk a tejes krémet, majd beleforgatjuk mindkét habot.

Három réteg fóliával bélelünk egy 12 x 8 x 25 cm-es szögletes püspökkenyérformát, és félig megtöltjük a habos keverékkel. Rászórjuk a fél szilvaszemeket, majd befedjük a maradék krémmel. Körbetekerjük a formát fóliával, és legalább egy éjszakán át fagyasztjuk.

A fagyott parfét kiborítjuk a formából, lehúzzuk róla a fóliát, és 2 cm-es szeletekre vágva kínáljuk.


2011. augusztus 6.

Kifőztük! 2011. év 8.szám

Megjelent a Kifőztük 2011. évi 8. száma. Az augusztusban beérő zöldségekből, gyümölcsökből készítettünk ételeket. Gondoltunk azokra is, akik kamrájuk polcait szeretné feltölteni, ezért több befőzős recepttel is készültünk.
Most is készültünk egy kis meglepetéssel, vidám, befőzős címkéket tölthetnek le regisztrált olvasóink.

Aki még nem olvasta legújabb számunkat, a Kifőztük oldaláról letöltheti ingyenesen.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails