2010. május 26.

Spárgás párna

A quiche mellett nagy kedvenceim a leveles tésztára pakolt zöldségek kevés sajttal, sonkával vagy szalonnával bolondítva. Egyszerű, gyors hétköznapi vacsoraként vagy akár vendégváró fogásként is elkészíthetjük. Szezonja lévén a spárgának, ezt a változatát is megsütöttem a leveles tésztás párnáknak. Bár jelen esetben inkább paplanról beszélhetünk, mivel egyben hagytam az egész csomag leveles tésztát és így pakoltam meg spárgával és a többi finomsággal.
Hozzávalók: A paplanhoz:) 1 csomag leveles tészta (27,5 dkg- Lidlből való), 20-25 dkg 5-6 percig párolt fej felőli spárgasíp,10 dkg szalonna, 1 nagyobb paradicsom, 5 dkg juhtúró, 5 dkg krémfehérsajt, 5 dkg mozzarella sajt szeletelve, kevés bors. (A szalonna és juhtóró elég sós, ezért sót nem használtam.)
Elkészítés: A sütőt 200 fokra előmelegítjük. A spárgákat az itt leírt módon megpároljuk. A paradicsomot, a szalonnát és a mozzarella sajtot felszeleteljük. A leveles tésztát kiterítjük és 1,5-2 cm szélesen körbevágjuk, de nem vágjuk át a tésztát. (Sülés közben majd szépen felemelkedik, mintegy peremet fog képezni.) A tésztát sütőpapírral bélelt tepsire helyezzük, rárakosgatjuk a párolt spárgát, a szalonnát a paradicsomot. Megszórjuk krémfehérsajttal és juhtóróval, ráhelyezzük a mozzarella szeleteket, enyhén borsozzuk. Előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük. 10 perc pihentetés után szeletelhetjük és fogyaszthatjuk.

4 megjegyzés:

  1. Hát ez valami csodálatos :))
    Recept mentve :)))))

    VálaszTörlés
  2. Szép gazdag párna! :)) Nagyon jól néz ki, én is imádom ezeket a finomságokat! :)

    VálaszTörlés
  3. Micsoda színek! Ezt látva mindenki megéhezne!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails