Megjelent a Kifőztük márciusi száma. A március számunkra kivételes hónap: ilyenkor ünnepeljük a születésnapunkat. Idén márciusban lesz két éve, hogy a Kifőztük online gasztromagazin először megjelent.A születésnapunkra többféle tortával készültünk. Vannak közöttük időigényesebbek, és villámgyorsan, egyszerűen elkészíthetők is.
Hoztunk több citromból és narancsból készült süteményt és ételt is, az idénygyümölcsök megjelenéséig változatosan használhatjuk, mint alapanyagot.
A hússal készült ételek mellett sok húsmentes ételt gyűjtöttünk össze a böjtölők számára - hiszen az idei március végig a nagyböjt idejére esik, de ötletekkel szolgálhat azok számára is, akik egyszerűen csak szeretnék kicsit könnyebb ételekkel köszönteni a tavaszt. A böjtöt, méregtelenítést kitűnő teareceptjeink is segítik.
Most azonban egy remek húsos-burgonyás ételt, a pásztorpitét hoztam, amely a Kifőztük márciusi számában jelent meg.

Hozzávalók:
50 dkg darált bárányhús
6 dkg vaj
1 közepes hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 közepes sárgarépa
1 kisebb zellergumó
1 teáskanál szárított rozmaring
1 teáskanál szárított kakukkfű
1 evőkanál paradicsompüré
2 dl száraz fehérbor
só
frissen őrölt bors
A burgonyapüréhez:
50 dkg hámozott burgonya
1-1,5 dl langyos tej
8 dkg vaj
1 tojás
só
A hagymát, a sárgarépát, a zellert kis kockákra vágjuk. A vajat közepes hőfokon habzásig melegítjük, majd hozzáadjuk a zöldségeket, és 5 percig sütjük. Ezt követően hozzákeverjük a bárányhúst, és kevergetve addig sütjük, amíg pirulni nem kezd. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fűszereket, a paradicsompürét, felöntjük fehérborral és 2 dl vízzel. Közepes lángon, lefedve kb. 30 perc alatt mártás sűrűségűre főzzük. Közben a burgonyát kockákra vágjuk, és hideg vízben feltéve puhára főzzük. Még melegen leszűrjük, áttörjük, a langyos tejjel, a vajjal, a sóval és a tojással, kézi mixerrel habosra keverjük. A bárányhúst egy közepes hőálló tálba simítjuk, rákanalazzuk a burgonyapürét és elsimítjuk úgy, hogy közben a felületén mélyedéseket ejtünk. 190 fokra melegített sütőben 30-35 perc alatt aranybarnára sütjük.Tipp: A bárányhús helyettesíthető marhahússal vagy sertéshússal. A szárított fűszerek helyett friss fűszereket is használhatunk.
Nagyon jól néz ki ez a húsos pite. Ezt más hússal is ellehet készíteni.Úgy néz ki,mintha kenyérbe volna töltve.
VálaszTörlés