2012. január 13.

Lesütött hús és kolbász

A gyermekkori disznóvágások alkalmával nálunk még készült lesütött hús és a kedvemért lesütött kolbász is. Régen a falusi háztartásokban a hús, a kolbász és némely családnál a töpörtyű lesütése és zsírban tárolása, a füstölés mellett, a feldolgozott disznóból készült ételek konzerválását szolgálta. Disznóvágáskor üstben, bő zsírban, lassú tűzön puhára sütötték az enyhén sózott oldalas szeleteket, illetve a család ízlésének megfelelő húsokat. Akkor készült el, amikor könnyen ki lehetett húzni a húsból a csontot. A sült húst véndőbe, nagyobb lábosba vagy fazékba szedték és felöntötték annyi zsírral, hogy a hús ússzon benne. Az edény tetején a hús nem lóghatott ki, hanem légmentesen be kellett fedje a zsír. A kolbászt külön sütötték ki, majd 10-15 cm-es metszéseket vágtak belőle, a lesütött hús közé tették, és fehér zsírral öntötték le. Volt ahol a lesütött kolbászt külön készítették, a metszéseket edénybe tették, és azzal a piros zsírral öntötték le, amelyben sült. A lesütött húsos edényeket hűvös, száraz helyen tartották. Manapság a hűtőszekrények és hűtőládák korában egyre ritkábban készítenek lesütött húst disznóvágáskor. Aki ki szeretné próbálni ezt az egyszerű, páratlanul finom húst, kisebb mennyiségből otthon is elkészítheti. A lesütött húst tehetjük kisebb lábosokba, cserépedényekbe, kisebb véndőbe vagy befőttes üvegekbe is. Minél tovább áll a hús a zsírban, annál finomabb, porhanyósabb. A hús lesütése nagyon hasonlít a franciák népszerű konfitálásához, azonban a magyar falusi konyha által használt elkészítési mód sokkal egyszerűbb, puritánabb, hiszen fűszerezésül csak sót használt, szemben a franciák kakukkfüves, rozmaringos, babérleveles, hagymás, fokhagymás, zsályás stb. fűszer kavalkádjával. Természetesen az otthon készült lesütött húst mindenki ízlése szerint fűszerezheti.

Hozzávalók:

A lesütött húshoz
2 kg hús szeletelve (pl.: oldalas, tarja, dagadó)
1-1,5 kg zsír


A lesütött kolbászhoz
2 kg frissen töltött kolbász
1-1,5 zsír

(A lesütött kolbászt a fent leírtak szerint készíthetjük külön is, de a lesütött húshoz adva is.)

A lesütött húshoz a hússzeleteket enyhén besózzuk, bő zsírban lassú tűzön 2-3 óra alatt puhára sütjük. A kolbászt egészben, ugyancsak bő zsírban, lassú tűzön kb. 1 óra alatt megsütjük. A megsült kolbászt 10-15 cm-es darabokra vágjuk. A lesütött hússzeleteket és a kolbászt abba az edénybe tesszük, amelyben tárolni szeretnénk és felöntjük annyi zsírral, amennyi ellepi. Miután kihűlt lefedjük és száraz, hűvös helyen tároljuk. Több hónapig eltartható. Fogyasztáskor zsírral együtt szedjük ki a húst és a kolbászt az edényből, felmelegítés után a leolvadt zsírt visszaönthetjük az edénybe. Házi savanyúsággal tálaljuk.

A recept először a Pécsi Borozó 2011. évi tavaszi számában jelent meg

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails