2010. január 16.

Banános pitetorta

Gondoltam egyet és kipróbáltam milyen lehet a banán pitetésztában sütve. A banánhoz darabolt aszalt epret adtam, hogy a színek és az ízek is változatosabbak legyenek. A végeredmény egész jó lett. Viszonylag kevés alapanyagból, kevés díszítéssel egy mutatós pitetortát kapunk.
Hozzávalók: A tésztához 10 dkg vaj, 18 dkg liszt, 2 dkg őrölt mogyoró, 5 dkg cukor, 1 tojás sárgája, 1 evőkanál víz. A töltelékhez 4 db érett banán, 5 dkg aszalt eper kisebb darabokra vágva (aszalt sárgabarackkal, aszalt vörös áfonyával helyettesíthető), 8-10 dkg porcukor, 2 evőkanál kukoricakeményítő, 2 evőkanál kókuszreszelék.
Elkészítés: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és legalább 1 órára hűtőbe tesszük. Ezt követően a tészta 2/3 részét két fólia között akkora kör alakú vékony lappá nyújtjuk, hogy egy 18 cm átmérőjű kerek formát ki tudjunk vele bélelni. A tésztát 200 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük. Közben elkészítjük a tölteléket, amelyhez a banánokat 0,5 cm-es karikákra vágjuk, hozzá keverjük az aszalt epret, a porcukrot,a keményítőt. Az elősütött tésztára szórjuk a kókuszreszeléket, rásimítjuk a tölteléket. A maradék tésztát akkora vékony kerek lappá nyújtjuk, hogy befedjük vele a tölteléket. Villával megszurkáljuk a lapot és 200 fokon addig sütjük a pitetortát, amíg át nem sül a töltelék (kb. 30 perc). Miután kihűlt a torta szeletelhetjük, tejszínhabbal, likőrrel kínálhatjuk.

3 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszenek a fotóid!!
    Nem nagyon használom a piteformámat, nálad pedig láttam már néhány jó ötletet. Pl. most ez a banános is remek. Ideje, hogy süssek egy pitét!!

    VálaszTörlés
  2. Valóban mutatós, és igazán finom is lehet. :)

    VálaszTörlés
  3. Köszi Thrini!Szeretek ebben a piteformában sütni, nem olyan nagy a mérete, de általában laktató ételek, sütemények sülnek benne és elég a nagysága.

    Köszönöm Egycsipet!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails