2009. december 3.

Kornspitz (kísérlet :)

Sokfelé keresgéltem kornspitz receptet, de nem találtam megfelelőt (vagy nem jó helyen keresgéltem). Azonban találtam egy kornspitz meghatározást, amely szerint kétszer vágott egyenes kifli, amelynek az összetevője búzaliszt, rozsliszt, magörlemény, víz, élesztő, étolaj, és kukoricakeményítő a felületére. A meghatározás alapján elkészítettem a magam kisérleti kornspitzét. Na jó, a formája nem a legtökéletesebb, bár a leírás alapján így tudtam elképzelni. A pékségekben kaphatók nem így néznek ki, kicsit lazábbak (felfújtabbak) és tompább a végük. (Ez a hegyes vég viszont jó ropogós:) A tésztába most került egy kis (egyharmad rész) graham-liszt is. Ha rozslisztet és búzalisztet használunk csak, akkor fele-fele arányban tegyük a tésztába. A magörleményhez a magokat kicsit megpirítottam, majd késes aprítóval őröltem össze (a lenmag nem nagyon adta meg magát, de az nem is baj).
Hozzávalók: 6 db-hoz 10 dkg búzaliszt, 10 dkg rozsliszt, 10 dkg graham-liszt, 1,5 dkg élesztő, 1,7-2 dl langyos víz, 3-4 evőkanál olívaolaj, só, 1 kávéskanál cukor, a magörleményhez 1 evőkanál tökmag, 1 evőkanál napraforgó mag, 1 evőkanál lenmag, 1 evőkanál szezámmag, fél kávéskanál őrölt köménymag. 1 teáskanál kukorica keményítő a felületre.

Elkészítés: A liszteket egy tálba tesszük, hozzáadjuk a sót. A langyos vízbe morzsoljuk az élesztőt, hozzá adjuk a cukrot, 10 percig pihentetjük. A magokat megpirítjuk, majd megőröljük és az őrölt köménymaggal együtt a liszthez adjuk. Az élesztős vízbe keverjük az olajat, hozzáöntjük a liszthez és elkezdjük dagasztani a tésztát. Miután szép sima lesz a tésztánk,kb. 1 órát kelesztjük és ezt követően hat részre osztjuk és kis bucikat gyúrunk, formázunk belőlük, majd ismét egy órát kelesztjük. Ezt követően megformázzuk a kornspitzeket. (Én kicsit nyújtott négylevelű lóhere formájúra nyújtottam a bucikat és feltekertem, majd megforgattam kukorica keményítőben, csak a hűség kedvéért.) Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük őket és kb. fél óra pihentetés, kelesztés következik. Közvetlenül a sütés előtt vagdossuk be, majd 180 fokra előmelegített sütőben kb. 30-35 perc alatt készre sütjük. Tartalmas, tömör, finom kifliket kapunk végeredményként, amelyek kívül ropognak, belül puhák.

2 megjegyzés:

  1. Ezek nagyon jópofák lettek! És ízre hasonlít az "eredeti" kornspitzre? Tudom,amit a boltban ezen a néven adnak,az felfújtabb valóban, de az íze egész jó szokott lenni.

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Moha! Az íze nagyon jó volt, kicsit tömörebb (nem olyan levegős) mint a bolti.(Legközelebb kicsit dundibbra, rövidebbre készítem talán..)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails