2014. március 27.

Babpástétom aszalt paradicsommal



Hozzávalók

40 dkg fehér bab
1 csokor fűszernövény:
 kakukkfű, babérlevél, zeller zöld, petrezselyemzöld, zsályalevél
1 közepes hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 gerezd zúzott fokhagyma
5-6 db aszalt paradicsom
1-1,5 dl olívaolaj
1 nagy csokor petrezselyemzöld

frissen őrölt bors


A babot főzés előtt éjszakára beáztatjuk. Másnap leszűrjük és a fűszernövény csokorral, a hagymával, a 2 gerezd fokhagymával feltesszük főni. Közben sózzuk, borsozzuk, és közepes lángon addig főzzük, amíg a bab meg nem puhul. A főzővízben hagyjuk hűlni 30 percig, majd leszűrjük. Az aszalt paradicsomot, a petrezselyemzöldet apróra vágjuk. A babot villával, vagy burgonyatörővel megtörjük, hozzáadjuk az aszalt paradicsomot, a petrezselyemzöldet, a zúzott fokhagymát, sót, borsot és annyi olívaolajat, hogy krémes állagú legyen. Alaposan elkeverjük, és hűtőbe tesszük. Pirítós kenyérrel, salátával kínáljuk.


Tipp: a babpástétomot konyhai késes aprítóval is készíthetjük. Ekkor is először az aszalt paradicsomot és a petrezselyemzöldet aprítjuk, majd hozzáadjuk a többi alapanyagot.



A recept a Kifőztük 2013. évi szeptemberi számában is megjelent.

2014. március 26.

Medvehagymás-paradicsomos tészta


Egyszerű, gyors étel, könnyel elkészíthetjük hétköznapi vacsoraként is. A medvehagyma mennyiségét ízlés szerint változtathatjuk.

A recept a Kifőztük 2013. évi áprilisi számában is megjelent.



Hozzávalók 4 adaghoz

40-45 dkg száraz tészta (pl.: penne, fusilli, rigatoni)
1 doboz darabos paradicsomkonzerv (35-40 dkg-os)
1 nagy csokor medvehagyma
6-8 dkg füstölt szalonna
2-3 evőkanál olívaolaj
frissen őrölt bors

a tálaláshoz:
parmezán sajt



A szalonnát vékony csíkokra vágjuk, és az olívaolajon üvegesre sütjük. Hozzáadjuk a paradicsomkonzervet, és kevergetés közben kissé szétnyomkodjuk az egész paradicsomokat. Sózzuk, borsozzuk és 5-6 percig, a paradicsom sűrűsödéséig főzzük. A medvehagymát 2-3 cm-es csíkokra vágjuk, a paradicsomhoz keverjük, és néhány percig együtt pároljuk. A tésztát forrásban lévő sós vízben, harapható keménységűre (al dente) főzzük. Leszűrjük, és a paradicsomos-medvehagymás alaphoz keverjük. Parmezán sajttal megszórva tálaljuk.

2014. március 24.

Kukoricaprósza kenyér


Gyerekkoromban anyukám gyakran készített kukoricaprószát. Nálunk gyümölccsel, édesen, süteményként készült, amelynek tésztája szaftos és könnyű volt. Ez a tészta ihlette a következő kenyeret, amelyet készíthetünk édesen vagy sósan is.

A recept a Kifőztük 2013. évi júniusi számában is megjelent.



Hozzávalók egy 18 x 24 cm-es formához

17 dkg kukoricaliszt
13 dkg liszt
1,5 dl natúr joghurt
1,5 dl tej
2 db tojás
4-5 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál sütőpor
1 teáskanál cukor
1 teáskanál só

a forma kenéséhez:
vaj
liszt


A lisztet a sütőporral, a sóval és a cukorral elkeverjük. Hozzáadjuk a joghurtot, a tejet, a tojásokat, az olívaolajat és alaposan összekeverjük. A formát kivajazzuk, megszórjuk liszttel és beleöntjük a masszát. 180 fokra melegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük. 5 perc pihentetés után kiborítjuk  a tepsiből és rácsra tesszük. Langyosan különféle fűszervajakkal, lekvárral kínáljuk.


Tipp: az alap tészta tetszés szerint variálható. Édesebb változatot is készíthetünk belőle, ekkor 2-3 evőkanál cukrot adjuk hozzá. Zöldfűszeres változatához tetszés szerinti aprított zöldfűszereket gazdagítjuk a tésztához.

2014. március 23.

Pizza rustica


A pizza rustica jellegzetes olasz, házias étel, amely  - ellentétben a hagyományos pizzával - vajas tésztából készül, és ricottás töltelék gazdagítja. Langyosan, hidegen is kínálható, adhatunk mellé salátát is.

A recept  a Kifőztük 2013. évi szeptemberi számában is megjelent.



Hozzávalók 22 cm átmérőjű formához

a tésztához:

25 dkg liszt
10 dkg vaj
1 kávéskanál sütőpor
1 kávéskanál só
1 kávéskanál cukor
1 tojás sárgája
60 ml tejszín

a töltelékhez:

50 dkg ricotta sajt
10 dkg mozzarella sajt tépkedve
5 dkg tetszés szerinti reszelt sajt
10 dkg prosciutto sonka vagy más sonka tépkedve
2 tojás
1 kis csokor petrezselyemzöld
frissen őrölt bors

a tészta kenéséhez:
felvert tojás 



A liszthez keverjük a sütőport, a sót, a cukrot és elmorzsoljuk a vajjal. A tojássárgáját elkeverjük a tejszínnel és összegyúrjuk vele a tésztát. Fóliába csomagoljuk, és 15-20 percre hűtőbe tesszük. A töltelékhez a ricottát elkeverjük a tojásokkal, a reszelt sajttal, a mozzarellával, a sonkával és az apróra vágott petrezselyemzölddel. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A tészta háromnegyed részét két fólia lap között akkorára nyújtjuk, hogy kibélelhessük vele a formát úgy, hogy kb. 3-4 cm-es pereme legyen. Ráöntjük a sajtos tölteléket és elsimítjuk a tetejét. Kinyújtjuk a maradék tésztát és befedjük vele a tölteléket. A túlnyúló tésztaszéleket a pizza tetejére hajtjuk és átkenjük felvert tojással. 200 fokra melegített sütőben 20 percig sütjük, majd 180 fokon fojtatjuk a sütést további 20-25 percig, amíg el nem készül a pizza rustica. Melegen és hidegen egyaránt fogyasztható. Salátával kínáljuk.

2014. március 14.

Pacal zöldséges mártásban burgonyagombóccal


 Hozzávalók

80 dkg fagyasztott, csíkozott pacal
1 nagy szál sárgarépa
1 szál zöldséggyökér
1 közepes hagyma
1 fej fokhagyma
2 babérlevél
10 db szemes bors

a zöldséges mártáshoz:

3 szál közepes sárgarépa
1 közepes zellergumó
6 dkg vaj
2 csapott evőkanál liszt
1 dl fehérbor
1 evőkanál mustár
1-2 dl tejszín
1 teáskanál őrölt pirospaprika
frissen őrölt bors


a burgonyagombóchoz:

3-4 közepes burgonya
2-4 evőkanálnyi főzőlé
Kb. 30-40 dkg liszt (amennyit felvesz a burgonya)

tálaláshoz:
apróra vágott petrezselyemzöld

őrölt pirospaprika



A pacalt a zöldségekkel, a hagymákkal, a babérlevéllel, borssal, sóval kb. 2 liter vízben feltesszük főni. Félig lefedve, közepes lángon puhára főzzük kb. 2 - 2 és fél óra alatt. A mártáshoz a megtisztított sárgarépát, zellert vékony csíkokra vágjuk, és az olvasztott vajon enyhén megdinszteljük, ráhintjük a lisztet, felöntjük fehérborral és kb. 1,5-2 dl vízzel. Hozzáadjuk a főtt pacalt, a mustárt és annyit öntünk hozzá a pacal főzőlevéből, amennyi ellepi. Megszórjuk pirospaprikával, és közepes lángon addig főzzük, amíg a zöldségek meg nem puhulnak (kb.10 perc). Végül hozzáadjuk a tejszínt, és néhány perc alatt összefőzzük. A burgonyagombóchoz a megtisztított burgonyát kockára vágjuk, és sós vízben puhára főzzük. A megfőtt, leszűrt, langyosra hűlt burgonyát összetörjük, 2-4 evőkanálnyi főzőlével elkeverjük, sózzuk, hozzáadunk annyi lisztet, amennyit felvesz. A jól gyúrható tésztából két ujjnyi vastagságú rudat sodrunk, 4-5 cm-es darabokra vágjuk, és gombócokat formázunk belőle. Forró sós vízben kifőzzük.  A pacal zöldséges mártásába beletesszük a gombócokat, őrölt pirospaprikával és apróra vágott petrezselyemmel megszórva kínáljuk.

Tipp: a pacalt az étel elkészítése előtti este is megfőzhetjük.

A recept  a Kifőztük 2014. évi februári számában is megjelent.


2014. március 13.

Csípős-ragacsos harcsafalatok


Hozzávalók

40 dkg filézett afrikai harcsa
csilipehely ízlés szerint
2 gerezd zúzott fokhagyma
4-5 evőkanál olívaolaj

a ragacsos mázhoz:
1 citrom leve
1 teáskanál reszelt gyömbér
2-3 evőkanál méz


A harcsát 3-4 cm-es kockákra vágjuk. Elkeverjük  a csilipehellyel,  a zúzott fokhagymával, az olívaolajjal, letakarjuk, hűtőbe tesszük és legalább 4-5 órán át pácoljuk. A ragacsos máz hozzávalóit jól elkeverjük. A harcsakockákat sütés előtt megsózzuk, majd felhevített serpenyőben, folyamatosan forgatva pirosra sütjük. A sütés utolsó perceiben ráöntjük a ragacsos mázat és összeforraljuk a halfalatokkal. Forrón kínáljuk. Tálalhatjuk párolt rizzsel, különféle salátákkal.

A recept a Kifőztük 2013. évi májusi számában jelent meg.

2014. március 12.

Medvehagymás fűszervaj


Hozzávalók

10 dkg puha vaj
25-30 db medvehagyma

a fűszervaj vaj díszítéséhez:

fekete szezámmag (elhagyható)


A medvehagymát megmossuk, papírtörlőre terítjük és hagyjuk megszáradni. Késsel nagyon apróra vágjuk. (Ehhez a művelethez  késes aprítót is használhatunk.) A puha vajat először a sóval, majd az apróra vágott medvehagymával alaposan elkeverjük. Fóliára halmozzuk, majd rudat formázva szorosan feltekerjük, és a két végét ellentétes irányba megcsavarjuk. 1-2 órára hűtőbe tesszük. Felhasználás előtt fekete szezámmagba hempergetjük. A medvehagymás fűszervaj rudat ízlés szerint 2-3 mm-es szeletekre vágjuk, és különféle kenyerekkel kínáljuk.


Tipp: húsokhoz, tésztákhoz is használhatjuk a medvehagymás fűszervajat. Ezzel a módszerrel más friss fűszernövényekből is készíthetünk fűszervajat.

A recept a Kifőztük 2013. évi áprilisi számában is megjelent.

Borjúbecsinált


Aki kedvet kapott egy könnyű, bársonyos mártásos becsinálthoz, fogjon hozzá bátran ehhez a napjainkban kissé elfeledett ételhez. Ezúttal egy egyszerű, zöldséges, citromos, tejszínes borjúbecsináltat hoztam.


Hozzávalók

60 dkg sovány borjúhús
2 szál sárgarépa
2 szál petrezselyemgyökér
1 kis gumó zellergyökér
5 dkg zöldborsó
5 dkg gomba
1 kis fej hagyma
1 kis csokor petrezselyemzöld
5 dkg vaj
2 evőkanál liszt
2 dl tej
1 dl tejszín
6-8 szem egész bors
fél citrom




A húst kisebb kockákra vágjuk, forrásban lévő vízbe tesszük és rövid ideig, a hús fehéredéséig előfőzzük, majd leszűrjük, és a keletkezett habot leszedjük. A zöldségeket megtisztítjuk, és a hagyma kivételével kockára vágjuk. Az előfőzött borjúhúst, a zöldségekkel együtt felöntjük annyi hideg vízzel, amennyi egy ujjnyival ellepi és feltesszük főni. A hagymát és a borsot egy vászonzacskóba tesszük, és a becsinálthoz adjuk, majd sóval fűszerezzük. Lefedve közepes lángon addig főzzük, amíg a hús és a zöldségek meg nem puhulnak. Kivesszük a vászonzacskót. A vajat közepes lángon felolvasztjuk, hozzáadjuk az aprított petrezselyemzöldet, a lisztet, és világos rántást készítünk, amelyet hideg tejjel simára keverünk és besűrítjük vele az ételt. Hozzáadjuk a tejszínt, és citromlével savanykásra ízesítjük.

Tipp: a vászonzacskó helyett a borshoz teatojást is használhatunk, ebben az esetben a hagymát egészben az ételbe tesszük, és sűrítés előtt kivesszük.
A fenti elkészítés szerint csirkéből, pulykából, nyúlból, bárányból is készíthetünk könnyű becsináltat.


A recept a Pécsi Borozó 2013. évi tavaszi számában is megjelent.

2014. március 11.

Tárkonyos borjúbecsinált leves


„Régi magyar gazdasszonyok legkedveltebb eledeleinek egyike. Különösen betegeknek igen czélszerű és ajánlható, amely kellő gonddal készítve felér a legczifrábbal is.”

(Dobos C. József: Magyar-Franczia szakácskönyv, Tárkonyos bárány becsinált)

A becsinált sokak emlékeiben olyan ételként élhet, amelyet a nagyanyja készített. Mi is az a becsinált? Nálunk inkább levesként készítették könnyű húsokból, zsenge zöldségekből, vajon, kevés liszttel megszórva tették fel, ecettel vagy citromlével ízesítették, tejföllel vagy tejszínnel sűrítették. Másoknak lehetnek olyan emlékei, hogy a becsinált fehér mártásos, savanykás ragu, zsenge zöldségekkel, amelyet a nagyanyja akkor készített gyógyító ételként, amikor a családból valakit levett a lábáról a nátha. Ez utóbbi változat az, amely közelebb áll az eredeti francia fricassée-hoz, vagyis a tejszínnel könnyített raguhoz.
A frikasszé a francia konyha egyik különleges ételcsoportja. Jellegzetessége, hogy könnyen emészthető fehér húsokból – borjúból, csirkéből, pulykából, nyúlból, bárányból – készül. Ízükre a könnyedség, az enyhén savanykásság jellemző. Jellemzően sóval fűszerezik, de előfordulhat, hogy néhány szem egész bors is kerül az ételbe, de azt tálalás előtt eltávolítják. A frikasszé jellegű ételek a nyersanyagai és elkészítés módja miatt, a kímélő ételek jeles képviselői.
A francia frikasszét hazánkban a polgári konyha honosította meg, becsinált néven. Az elnevezés utal az étel elkészítésére, amely szerint minden hozzávalót együtt főznek egy edényben, majd végül besűrítik. 


A fent leírt becsinált sűrűbb, tejszínes ragus és leves változatára is hozok egy-egy receptet.
Elsőként egy könnyed, tárkonyos borjúbecsinált levest hozok, amelynek receptje a Kifőztük 2013. évi áprilisi számában jelent meg.


Hozzávalók:

40 dkg sovány borjúhús
2 szál sárgarépa
2 szál petrezselyemgyökér
1 kis gumó zellergyökér
5 dkg zöldborsó
5 dkg gomba
1 kis fej hagyma
1 teáskanál szárított tárkony
5 dkg vaj
1 evőkanál liszt
2 dl tej
1 dl tejszín
6-8 szem egész bors
fél citrom


A húst kisebb kockákra vágjuk, forrásban lévő vízbe tesszük és rövid ideig, a hús fehéredéséig előfőzzük. A zöldségeket megtisztítjuk, a hagyma kivételével kockára vágjuk, és a húshoz adjuk. A hagymát és a borsot egy vászonzacskóba kötjük, és a levesbe tesszük, majd sóval fűszerezzük. Lefedve közepes lángon a hús és a zöldségek puhulásáig főzzük. Kivesszük a vászonzacskót, majd a levest tárkonnyal fűszerezzük. A vajat közepes lángon felolvasztjuk, hozzáadjuk a lisztet, és világos rántást készítünk, amelyet hideg tejjel simára keverünk és besűrítjük vele az ételt. A leveshez adjuk a tejszínt, és citromlével savanykásra ízesítjük.

Tipp: a vászonzacskó helyett a borshoz teatojást is használhatunk, ekkor a hagymát egészben az ételbe tesszük, és sűrítés előtt kivesszük.
A fenti elkészítés szerint csirkéből, pulykából, nyúlból, bárányból is készíthetünk könnyű becsinált levest.


A becsináltakról szóló írás kicsit bővebb változata a Pécsi Borozó 2013. évi tavaszi számában jelent meg, a követő bejegyzésben szereplő borjúbecsinált recepttel együtt.

2014. március 10.

Töltött batyuk


A töltött batyuk tésztája a vajas, ropogós flantésztából készül. A tölteléket tetszésünk, ízlésünk szerint választhatjuk. Kínálhatjuk előételként, sör- és borkorcsolyaként, csomagolhatjuk reggelire, uzsonnára.


Hozzávalók 20-22 batyuhoz

a flantésztához:

25 dkg liszt
12,5 dkg puha vaj
1 tojás
1 teáskanál só
40 ml hideg víz

a töltelékhez:

40-50 dkg tetszés szerinti töltelék, pl: sonkás-tojásos, 
medvehagymás-túrós, gombás-húsos, sült húsos-mustáros, spenótos, zöldséges stb.

a tészta kenéséhez:

1 kisebb tojás


A lisztet elkeverjük a sóval, hozzáadjuk a kisebb kockákra vágott vajat, a tojást és ujjaink között elmorzsoljuk a hozzávalókat. A morzsalékos tésztához adagoljuk a vizet, és addig gyúrjuk, amíg össze nem áll és szép sima nem lesz. Fóliába csomagoljuk, és legalább 2 órára hűtőbe tesszük. A tésztát lisztezett felületen 2 mm vastagságúra nyújtjuk, és 10 cm átmérőjű korongokat szaggatunk belőle. Egy evőkanálnyi tölteléket a korongok közepére halmozunk, a tésztaszéleket megkenjük felvert tojással, egymásra hajtjuk és összecsippentjük. 20 percig hideg helyen pihentetjük, átkenjük felvert tojással, majd 180 fokra melegített sütőben aranysárgára sütjük. Melegen kínáljuk.

Tipp: a flantésztát előre is elkészíthetjük, hűtőben egy hétig, fagyasztóban 3 hónapig is eláll.

A recept a Kifőztük 2013. évi áprilisi számában is megjelent.

2014. március 9.

Almás-gesztenyés palacsinta


Hozzávalók

8 dkg liszt
1 teáskanál sütőpor
1 csomag vaníliás cukor
2 evőkanál porcukor
1 csipet só
2 tojás
5 dl tej
2 közepes alma
5 dkg olvasztott vaj



A tojást felverjük, hozzáadjuk a tejet. A liszteket a sütőporral, a cukrokkal, a sóval összekeverjük, majd hozzáöntjük a tejes keveréket, és az olvasztott vaj 2/3 részét. Az almát megtisztítjuk, lereszeljük, és a palacsintatésztába keverjük. Felforrósított serpenyőben, a maradék vajon tenyérnyi palacsintákat sütünk. A palacsintákat melegen, porcukorral megszórva, csokoládéöntettel kínáljuk.


Tipp: a palacsinták sütéséhez kevés vaj elegendő, ezért ne egyszerre használjuk fel a vajat, hanem apránként adagoljuk.

A recept a Kifőztük 2013. évi novemberi számában is megjelent.

2014. március 8.

Kolozsvári rakott káposzta



Hozzávalók

80 dkg savanyú káposzta
40 dkg darált sertéslapocka
10 dkg rizs párolva
2 gerezd fokhagyma
1 közepes hagyma
2 evőkanál zsír
2,5 dl tejföl
4 főtt tojás
10 dkg füstölt kolbász
10 dkg füstölt szalonna
1 evőkanál őrölt pirospaprika
frissen őrölt bors


A hagymát felkockázzuk, a zsíron üvegesre sütjük és megszórjuk pirospaprikával. A felét kivesszük, és a maradék paprikás hagymához hozzáadjuk a savanyú káposztát, majd kb. 10-15 percig pároljuk. A félretett paprikás hagymához adjuk a darált húst, a zúzott fokhagymát, megdinszteljük és hozzákeverjük a párolt rizst. Sózzuk, borsozzuk, és 3-4 evőkanál tejföllel elkeverjük. A káposztát tűzálló edénybe vagy lábosba rétegezzük a hússal és a felkarikázott főtt tojással úgy, hogy a tetejére káposzta kerüljön. Meglocsoljuk tejföllel, és megrakjuk kolbászkarikákkal, szalonnacsíkokkal. 170 fokra melegített sütőben 20-25 percig sütjük.


Tipp: darált hús helyett pörkölt- vagy sült hús maradékot is használhatunk. A túlzottan savanyú káposztát előzőleg mossuk át hideg vízben, majd jól nyomkodjuk ki, és ezt követően dinszteljük. A káposzta és hús rétegek közé is rakhatunk füstölt szalonnát és kolbászt.

A recept a Kifőztük 2014. évi márciusi számában is megjelent.

2014. március 7.

Gesztenyés tiramisu


Hozzávalók

50 dkg mascarpone krém
40 dkg Maroni konzerv gesztenyepüré
50 dkg babapiskóta
5 nagyobb tojás
10-15 dkg cukor
2-3 dl tejeskávé
cukrozatlan kakaópor



A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját elkeverjük a mascarponéval. Hozzáadunk 6-8 dkg cukrot, és apránként belekeverjük a szétmorzsolt gesztenyepürét. A tojások fehérjét a maradék cukorral habbá verjük, és a gesztenyés masszába forgatjuk. A babpiskótát egyenként a tejeskávéba mártjuk, és egy edény aljára rétegezzük.


Rásimítjuk a gesztenyés krém egy részét, majd addig folytatjuk a rétegezést piskótával és a krémmel, amíg a hozzávalók el nem fogynak. (Úgy ügyeskedjünk, hogy a tetejére gesztenyés krém kerüljön.) Egy éjszakára hűtőbe tesszük. Tálaláskor cukrozatlan kakaóporral megszórjuk.

A recept a Kifőztük 2013. évi decemberi számában is megjelent.

2014. március 6.

Sült csirkecomb vörösboros almával


Hozzávalók

4 egész csirkecomb
8 dkg lágy vaj
mediterrán fűszerek

a vörösboros almához:

12 db közepes alma
1-1,5 dl vörösbor
2-3 evőkanál cukor
1 kávéskanál fahéj
6 dkg vaj


A mediterrán fűszereket, a sót elkeverjük a lágy vajjal, és bekenjük vele a csirkecombokat úgy, hogy a bőrük alá is jusson. Tepsibe tesszük, 1-1,5 dl vizet öntünk alá, és 220 fokra melegített sütőbe tesszük. 15 perc után 190 fokon folytatjuk a sütést addig, amíg a combok át nem sülnek és bőrük piros nem lesz. Miután elkészült, letakarjuk a húst, és melegen tartjuk.


Az almát meghámozzuk, magházát kivágjuk, majd közepes lángon felmelegített serpenyőbe tesszük és átmelegítjük őket. Megszórjuk cukorral, fahéjjal, hozzáadjuk a vörösbort, és 5-6 percig pároljuk. Közben átforgatjuk az almákat, hogy valamennyit jól átjárja a boros lé. Végül hozzákeverjük a vajat, és 1-2 perc után levesszük a tűzről. Ügyeljünk arra, hogy ne párolódjanak teljesen puhára az almák. A sült csirkecombokat vörösboros almával kínáljuk. 

A recept a Kifőztük 2013. évi novemberi számában is megjelent.

2014. március 5.

Gombás árparizottó


Hozzávalók

30 dkg árpagyöngy
1 evőkanál szárított vargánya
15 dkg erdei gomba (fagyasztott is használható)
2 szál sárgarépa
2-3 gerezd fokhagyma
1 kis csokor petrezselyemzöld
1 liter zöldségalaplé
1 dl száraz fehérbor
1 evőkanál olívaolaj
5 dkg vaj
5 dkg parmezán sajt



Az árpát legalább 2 óra beáztatjuk, majd leszűrjük. A szárított vargányát forró vízzel leöntjük, 15 percig állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk. A levét átszűrjük apró lyukú szűrőn, később felhasználjuk az ételhez. A megmosott, megtisztított gombát és sárgarépát felszeleteljük. Az olívaolajat és a vajat felmelegítjük, hozzáadjuk a sárgarépát, a zúzott fokhagymát, néhányat keverünk rajta és hozzáöntjük az árpagyöngyöt. 2-3 percig kevergetve pároljuk, beleszórjuk a gombákat, felöntjük a vargánya levével és sózzuk, borsozzuk. Folyamatos kavargatás mellett főzzük 1-2 percig, majd hozzáadunk 1 merőkanálnyi az alapléből, amelybe előzőleg beleöntöttük a bort. Közepes lángon, kavargatva addig főzzük, amíg az árpagyöngy a levet teljesen be nem szívja. Ekkor hozzáadunk egy újabb merőkanálnyit, majd kevergetve főzzük, amíg az árpa ismét be nem szívja azt . Ezt kb. 20 percig folytassuk, amíg az összes levet hozzá nem adtuk az ételhez, és az krémesre, enyhén kemény, harapható állagúra nem fő. (Előfordulhat, hogy nem lesz szükség az össze lére, de lehet, hogy a megadottnál több kell majd hozzá, ekkor vízzel pótolhatjuk.) A tűzről levéve keverjük hozzá a parmezánt és az apróra vágott petrezselymet. Melegen, azonnal tálaljuk.

A recept a Kifőztük 2014. évi februári számában is megjelent.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails