2014. április 25.

Spárgás borjútekercs


Az olasz konyha kedveli a különféle töltelékkel készített könnyű borjútekercset, az involtinit. Egyszerűbb változata csak sajttal és sonkával készül, de kerülhet bele mozzarella szardellával, füstölt sonka zsályával, a gazdagabb sajtos, sonkás tekercs kiegészülhet különféle éppen érő zöldségekkel, például spárgával is.


Hozzávalók

4 vékony borjúszelet
4 vékony szelet mortadella vagy sonka
4 szelet sajt
8 db zöld spárga
4-5 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál száraz fehérbor
frissen őrölt bors
1-2 evőkanál apróra vágott petrezselyem

Továbbá:
a tekercsek kötözéséhez cérna


A spárgát két végüknél fogva meghajlítjuk úgy, hogy eltörjön. A csúcs felőli részeket forró sós vízben 3 percig főzzük, majd hideg vízbe szedjük, végül lecsöpögtetjük. A borjúhúst vékonyra klopfoljuk, majd enyhén sózzuk, borsozzuk. A hússzeletekre fektetjük egyenként a mortadellát és a sajtot. A sajtra 2-2 spárgát helyezünk úgy, hogy a tekercs mind két végén kissé kilógjon. Feltekerjük a borjúszeleteket, cérnával megkötözzük, ha szükséges még sózzuk, borsozzuk.
Egy serpenyőben felhevítünk 2 dkg vajat az olívaolajjal, belehelyezzük a tekercseket és kb. 10-12 percig sütjük, amíg át nem sülnek. Sülés közben folyamatosan forgatjuk. Miután megsültek, vegyük ki a serpenyőből és tartsuk melegen. A fehérbort, a maradék vajat,  2-3 evőkanálnyit a spárga főzőlevéből tegyünk a serpenyőbe, és lassú tűzön forraljuk fel kb 3-4 percig, amíg sűrűsödni nem kezd. Ha szükséges, a mártást sózzuk, borsozzuk.
A spárgás borjútekercseket melegen, mártással meglocsolva, apróra vágott petrezselyemmel megszórva kínáljuk.

A recept a Kifőztük magazin 2013. évi júniusi számában is megjelent.

2014. április 23.

Zöldséges-fehérboros pulykahere


Hozzávalók

50 dkg pulykahere
2 közepes hagyma
4 szál közepes sárgarépa
1 közepes zellergumó
1 csokor petrezselyemzöld
2 evőkanál magos dijoni mustár
2-3 evőkanál sóban eltett darált pirospaprika (elhagyható)
2 dl fehérbor
10 dkg vaj
olívaolaj
frissen őrölt bors 


A megtisztított sárgarépát, zellert keskeny csíkokra vágjuk, a hagymát vékonyan felszeleteljük. Egy nagyobb serpenyőben 2-3 evőkanál olívaolajat, a vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a hagymát, és üvegesre sütjük. A pulykaherét megtisztítjuk, a hagymához adjuk és mind két oldalát 3-4 percig sütjük. Rászórjuk a sárgarépát, a zellert, hozzáadjuk a mustárt, a sóban eltett darált pirospaprikát, sózzuk, borsozzuk, felöntjük a fehérborral és annyi vízzel, amennyi ellepi. Félig lefedve, közepes lángon kb. 35-40 percig főzzük, amíg  a pulykahere el nem készül. (Főzés közben a hústűvel szurkáljuk meg a pulykaherét, hogy a felgyülemlő folyadék kijöjjön belőle.) A petrezselyemzöldet felaprítjuk, felét az ételhez adjuk és további 5-10 percig, fedő nélkül főzzük. A zöldséges-fehérboros pulykaherét petrezselyemmel megszórva, pirítóssal kínáljuk.


Megjegyzés: nehezen emészthető étel, lehetőleg ebédre fogyasszuk. Kakasheréből is készíthető.

A recept a Kifőztük magazin 2014. évi februári számában is megjelent.

2014. április 19.

Mazsolás kelt kalács




A húsvét elképzelhetetlen kelt kalácsok nélkül. Ezúttal egy egyszerű, hagyományos mazsolás kalácsot hoztam. A recept a Kifőztük 2013. évi húsvéti számában jelent meg.


Hozzávalók 1 kalácshoz:

50 dkg liszt
10 dkg cukor
1 evőkanál vaníliás cukor
csipet só
2,5 dkg élesztő
2,5 dl langyos tej
6 dkg puha vaj vagy 1 nagy evőkanál zsír
1 tojás sárgája
1 citrom reszelt héja
15 dkg mazsola

a kalács kenéséhez:
1 tojás

a szóráshoz:
porcukor


A langyos tejhez keverünk 1 evőkanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk. Tálba tesszük a lisztet, hozzáadjuk a sót, a vaníliás cukrot, a maradék cukrot, a reszelt citromhéjat, az élesztős tejet, a vajat, a tojás sárgáját, és könnyű tésztává dagasztjuk. Letakarjuk és langyos helyen 40-50 perc alatt, duplájára kelesztjük. Lisztezett felületen ujjnyi vastagságú téglalappá nyújtjuk. Megszórjuk mazsolával, feltekerjük, és sütőpapírral bélelt tepsire tesszük. Letakarjuk, és 20 percig kelesztjük, majd megkenjük felvert tojással. 170 fokra előmelegített sütőben kb. 40-50 perc alatt készre sütjük. Langyosan, szeletelve, porcukorral megszórva kínáljuk.

Aki fonott kalácsot szeretne sütni a lenti linken megtekintheti a fonási technikát:)

http://youtu.be/3yMIxMVc4hc


2014. április 18.

Nyúlpecsenye hagymás burgonyával


Hozzávalók

80 dkg nyúl lapocka vagy comb
1 kg burgonya
2-3 közepes hagyma
4 gerezd fokhagyma
10 dkg füstölt szalonna
5+5 dkg vaj
frissen őrölt bors
petrezselyemzöld 


A nyúlhúst sózzuk, borsozzuk, a megtisztított hagymát, burgonyát kb. fél cm-es karikákra szeleteljük, a szalonnát felcsíkozzuk és 5 dkg felolvasztott vajon üvegesre sütjük, majd kiszedjük az edényből. A maradék zsiradékon kisebb adagokban megpirítjuk a húst és félretesszük. A visszamaradt zsiradékhoz hozzáadjuk a maradék vajat, belekeverjük a hagymát és a burgonyát. Kevergetve addig sütjük, amíg kissé pirulni nem kezdenek a zöldségek. Sózzuk, borsozzuk, hozzákeverjük a szalonnát, és egy tepsibe öntjük. A burgonyás-hagymás keverékre fektetjük a hússzeleteket, bedörzsöljük zúzott fokhagymával, kevés vizet öntünk rá és lefedjük. 180 fokra melegített sütőben 35-40 percig sütjük, majd levesszük a fedést és kb. 10 percig pirítjuk a húst. Forrón, apróra vágott petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.


A recept a Kifőztük 2014. évi februári számában is megjelent.

2014. április 17.

Citromos tiramisu

 Hozzávalók


50 dkg mascarpone krém
4-5 evőkanál citromkrém
50 dkg babapiskóta
5 nagyobb tojás
10 dkg cukor
2-3 dl friss citromból készült limonádé
3-4 evőkanál reszelt csokoládé
1 citrom reszelt héja


A tojásokat szétválasztjuk, a sárgáját elkeverjük a mascarponéval és 6 dkg cukorral, majd hozzáadjuk a citromkrémet. A tojások fehérjét a maradék cukorral habbá verjük, és a citromkrémes masszába forgatjuk. A babpiskótát egyenként a limonádéba mártjuk, és egy tál aljára rétegezzük. Rásimítjuk a citromos krém egy részét, majd addig folytatjuk a rétegezést piskótával és a krémmel, amíg a hozzávalók el nem fogynak, ügyelve arra, hogy a tetejére citromos krém kerüljön. Egy éjszakára hűtőbe tesszük. Tálaláskor megszórjuk reszelt csokoládéval és reszelt citromhéjjal.


A recept a Kifőztük magazin 2014. évi áprilisi számában is megjelent.

2014. április 15.

Csirkemell vörösboros-tejszínes gombával


Hozzávalók

2 db egész filézett csirkemell
80 dkg erdei gomba
2 dl vörösbor
2 dl tejszín
frissen őrölt bors
kakukkfű
2 gerezd fokhagyma
10 dkg vaj

1 csokor petrezselyemzöld


A csirkemellet félbevágjuk, sózzuk, borsozzuk és a felolvasztott vajon, közepes lángon kb. 15 percig sütjük, amíg a hús el nem készül, közben forgatjuk, hogy minden oldala piros legyen. A húst kivesszük, és a maradék vajon kisebb adagokban megsütjük a gombát, majd valamennyit visszatéve az edénybe, sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a zúzott fokhagymát. Felöntjük vörösborral, összeforraljuk, majd hozzáadjuk a tejszínt, visszatesszük a húst és közepes lángon a következő forrásig melegítjük. Apróra vágott petrezselyemmel megszórva tálaljuk.


Egyszerűen, gyorsan elkészíthető étel. Lehetőség szerint illatos, karakteres ízű erdei gombát használjunk.
A recept a Kifőztük magazin 2014. évi áprilisi számában is megjelent.

2014. április 14.

Fehérboros mángold leves


Hozzávalók

30 dkg mángold
2 közepes hagyma
4 közepes burgonya
1,5-2 dl húsleves vagy zöldség alaplé
2 dl fehérbor
frissen őrölt bors
2 evőkanál olívaolaj
5 dkg vaj


A zöldségeket megtisztítjuk, megmossuk, a hagymát felszeleteljük, a burgonyát kockákra vágjuk, a mángold leveleit kb. 1,5 cm-es csíkokra vágjuk. A hagymát az olívaolajon és vajon addig sütjük, amíg pirosodni nem kezd, majd hozzáadjuk a burgonyát, felöntjük az alaplével és a fehérborral. Közepes lángon forrásig főzzük, majd beletesszük a mángoldot, sózzuk, borsozzuk, és addig főzzük a levest, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Melegen, pirítós kenyérrel kínáljuk.


A recept a Kifőztük magazin 2014. évi áprilisi számában is megjelent.

2014. április 2.

Mángoldos-medvehagymás borjútekercs



Hozzávalók

8 szelet borjúhús
10 dkg füstölt szalonna
1 csokor medvehagyma
25-30 dkg mángold
1 csokor petrezselyemzöld aprítva
1 teáskanál dijoni magos mustár
6-8 szem közepes burgonya
2 nagyobb hagyma
2 dl fehérbor
frissen őrölt bors
kakukkfű
5+8 dkg vaj


a sárgarépa körethez:
6-8 db közepes sárgarépa
6 dkg vaj
1 teáskanál cukor

frissen őrölt bors


A borjúszeleteket kiklopfoljuk és sózzuk, borsozzuk. A szalonnát apró kockákra vágjuk. A megmosott, lecsöpögtetett mangold és medvehagyma leveleket felszeleteljük. 5 dkg vajon üvegesre sütjük a szalonnát, hozzákeverjük a felszeletelt zöldségeket, és 10-15 percig pároljuk. A tűzről levéve hozzákeverjük a mustárt, sózzuk, borsozzuk és hozzákeverjük az aprított petrezselyemzöld felét. A zöldséges tölteléket elosztjuk a hússzeleteken, feltekerjük és megkötözzük. A hagymát és a burgonyát megtisztítjuk, és nagyobb darabokra vágjuk. A hústekercseket a maradék vajon oldalanként 2-2 percig sütjük, kivesszük az edényből és a visszamaradt zsiradékon kissé megpirítjuk a burgonyát és a hagymát. Megszórjuk kakukkfűvel, enyhén sózzuk, borsozzuk. Sütőben használható fedeles edénybe öntjük a zöldségeket, ráfektetjük a hústekercseket, felöntjük fehérborral, 1-2 dl vízzel és lefedjük. 180 fokra melegített sütőben kb. 35-40 percig sütjük, amíg a hús és a zöldségek meg ne puhulnak majd a fedőt levéve további 10 percig pirítjuk. A sárgarépa körethez a megtisztított sárgarépát vékonyan felszeleteljük, vagy legyaluljuk. A vajon cukorral megszórva, sózva, borsozva kevés vízzel 10-15 percig pároljuk. A hústekercseket párolt sárgarépával, burgonyával, a maradék apróra vágott petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.


Tipp: borjúhúst helyettesíthetjük sertéskarajjal, combbal, vagy csirkemellel.

A recept a Kifőztük 2014. évi áprilisi számában jelent meg, amelyben sok tavaszi és húsvéti recepttel készültünk.

2014. április 1.

Medvehagymás kalács


Hozzávalók egy 30 cm-es szögletes sütőformához

35 dkg liszt és amennyit felvesz a dagasztásnál
2 dkg élesztő
1 kávéskanál sütőpor
1 dl langyos tej
1 dl étolaj
1 dl joghurt
1 kávéskanál cukor
1 teáskanál só
1 kisebb csokor medvehagyma

a kalács kenéséhez:

1 kisebb tojás




A liszthez keverjük a sütőport, a sót. A langyos tejhez adjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk. A medvehagymát az olajjal összeturmixoljuk, elkeverjük a joghurttal és az élesztős keverékkel, majd a liszthez adjuk. Bedagasztjuk a tésztát és letakarva, langyos helyen a duplájára kelesztjük. Két egyenlő részre osztjuk és lisztezett felületen kb. 40 cm-es rudakat sodrunk belőle, majd összecsavarjuk és olajjal kikent sütőformába tesszük. 10-15 perc pihentetés után átkenjük felvert tojással és 180 fokra melegített sütőben kb. 35 perc alatt készre sütjük. 


A recept a Kifőztük 2014. évi áprilisi számában is megjelent. Aki még nem látta a mostani számot, lapozza át, töltse le, jó kis ötleteket találhat húsvétra.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails