2012. október 25.

Mágnás almás pite


Ez a pite úgy született, hogy valami almás, diós-habos, linzeres süteményt szerettem volna készíteni. A mágnás diós pite meg is felelt alapnak. Annyit variáltam rajta, hogy lekvár helyett kapott egy párolt almás réteget. Tetejére került a diós hab és a rácsok.(A keresztségben a "Mágnás almás pite" nevet kapta:) Elégedettek voltunk a végeredménnyel:)


Hozzávalók 24 x 34 cm nagyságú tepsihez:

30 dkg liszt 
12 dkg zsír
 8 dkg kristálycukor
 1 teáskanál sütőpor
 1 citrom reszelt héja
 2 nagyobb tojás sárgája
1 evőkanál tejföl

az almás réteghez:

80 dkg alma
8-10 dkg kristálycukor
1-2 teáskanál őrölt fahéj
 
 a diós réteghez:

 2 nagyobb tojás fehérje
1 csomag vaníliás cukor
14 dkg cukor
 15 dkg darált dió

 a tészta kenéséhez:

 kevés felvert tojás

Az almákat meghámozzuk, magházukat eltávolítjuk, lereszeljük. Közepes lángon, lefedve a cukorral és a fahéjjal, puhára pároljuk és hagyjuk langyosra hűlni. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, kétharmad részét kinyújtjuk, sütőpapírral bélelt tepsibe fektetjük és rátesszük a párolt almát. A tojásfehérjéket habbá verjük, közben adagolva hozzá adjuk a cukrot és a vaníliás cukrot, majd beleforgatjuk a darált diót és az almára kenjük. A félretett tésztát kinyújtjuk, derelyevágóval kb. 1, 5 cm széles csíkokat vágunk és ferdén berácsozzuk vele a süteményt. A rácsot megkenjük felvert tojással. 180 fokra előmelegített sütőben 35-40 perc alatt aranysárgára sütjük. Tűpróbával ellenőrizzük, hogy átsült-e. Szeleteljük, kevés porcukorral megszórva kínáljuk.

2012. október 19.

Sült galambgomba

Egy újabb gombás étel, amely az egyik számomra kedves erdei gombából, a galambgombából, vagy népies nevén, galambicából készült. Amivel leginkább jellemezni tudnám: egyszerű, gyors és finom. Kínálhatjuk előételként is, de egy hétköznapi vacsorát is különlegessé tehetünk vele.
Aki teheti, próbálja ki! 

A recept először a Kifőztük júliusi számában jelent meg.


 Hozzávalók

60 dkg
galambgomba (csak a kalapja)
 2 dl száraz fehérbor
3-4 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál balzsamecet
6 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld

frissen őrölt bors

a tálaláshoz:
 
friss fehér kenyér vagy pirítós



A gombát megtisztítjuk, alaposan átmossuk, lecsöpögtetjük. Az olívaolajat, a fehérbort, a balzsamesetet, az apróra vágott fokhagymagerezdeket elkeverjük egy tálban, beleforgatjuk a gombát,majd sózzuk, borsozzuk. Legalább 3-4 órát hagyjuk a pácban érlelődni. Majd sütőtálba önjük a páccal együtt és elterítjük úgy, hogy a gomba egy rétegben legyen. 180 fokra melegített sütőbe tesszük, és 15-20 percig sütjük. Ekkor átkeverjük, megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel és további 10-15 percig sütjük, amíg nem marad lé a gomba alatt. (Ha túl sok levet ereszt a gomba, keveset öntsünk le róla és így süssük tovább.)
Melegen, friss fehér kenyérrel vagy pirítóssal kínáljuk.

Tipp: a megmaradt gombaszárakat változatosan felhasználhatjuk, tehetjük levesbe, száríthatjuk (természetesen nagyobb mennyiségű gombával vagy gombaszárral) készíthetünk belőle pástétomot, vagy egyszerűen csak rántottát.

2012. október 18.

Grillezett karaj padlizsánraguval

 

A grillezett karaj padlizsánraguval talán egy kissé a nyarat idézi, de aki egy gyors ebédet, vagy vacsorát szeretne készíteni most is elkészítheti, hiszen ősszel is kapható padlizsán, paradicsom.

Ez a recept először a Kifőztük szeptemberi számában jelent meg.


Hozzávalók 2 személyre

4 szelet karaj
2 db közepes zsenge padlizsán
2 db paradicsom
3-4 gerezd zúzott fokhagyma
4-5 evőkanál olívaolaj
5 dkg juhtúró
frissen őrölt bors
friss bazsalikom levél

 
A karajszeleteket enyhén sózzuk, borsozzuk, átkenjük olívaolajjal. Közepes lángon felhevített grillserpenyőben oldalanként 2,5-3 percig sütjük. A padlizsánokat héjastól felkockázzuk és közepes lángon felhevített olívaolajon megsütjük. Közben sózzuk, borsozzuk és zúzott fokhagymával ízesítjük. Amikor a padlizsán megpuhult, hozzáadjuk az egyik szeletekre vágott paradicsomot és 1-2 percig együtt sütjük. A tűzről levéve hozzáadjuk a másik szeletelt paradicsomot. Tálaláskor juhtúróval és friss bazsalikommal megszórva adjuk a grillezett karaj mellé.

2012. október 3.

Csicseriborsós-spenótos leves

A csicseriborsós-spenótos leves még tavasszal készült, friss spenóttal, vajretekkel. Hozzávalói ősszel is fellelhetőek, így most is elkészíthetjük. Használhatunk hozzá száraz és előre megfőzött csicseriborsót, de az üveges, előre főzött is megfelel a célnak.

A recept a Kifőztük májusi számában jelent meg


Hozzávalók 
 
2-3 evőkanál olívaolaj
1 nagyobb vöröshagyma
2 vajretek
25 dkg főtt csicseriborsó (vagy konzerv)
30 dkg spenót
1,5 l húsleves
1/2 dl száraz fehérbor

frissen őrölt bors
 
a tálaláshoz:
pirítós


A vékonyra szeletelt hagymát felhevített olajon megfonnyasztjuk. Hozzáadjuk a hámozott, nagyobb darabokra vágott vajretket és addig pároljuk a hagymával, amíg üvegesedni nem kezd. Hozzákeverjük a főtt, lecsöpögtetett csicseriborsót és felöntjük húslevessel. Szükség esetén sózzuk, borsozzuk. A levest közepes lángon 10-15 percig főzzük, amíg a hozzávalók teljesen meg nem puhulnak. Ekkor a leveshez adjuk a tisztára mosott spenótleveleket, a fehérbort és további 10 percig főzzük. Forrón, pirítós kenyérrel tálaljuk.

Tipp: a főtt csicseriborsó helyett, üveges, előfőzött csicseriborsó konzervet is használhatunk. Mielőtt a levesbe tesszük öblítsük le.
A csicseriborsó főzése: a készítést megelőző este bő vízbe áztatjuk, majd másnap friss vízben, amelybe egy kávéskanál szódabikarbónát szórtunk, körülbelül 20 perc alatt puhára főzzük. Ehhez az ételhez 10-15 dkg száraz csicseriborsót vegyünk.

2012. október 2.

Burgonyatorta

Burgonyatorta olasz módra, adhatnám ezt az alcímet is. Mozzarella sajttal és hagymával készül. Hasonló a franciák csőben sült burgonyája, amelyhez mozzarella helyett gruyerre sajtot, a hagyma helyett csak fokhagymát használnak.

A recept a Kifőztük szeptemberi számában jelent meg.


Hozzávalók 20 cm átmérőjű tortaformához

1 kg burgonya
1 közepes hagyma
3 gerezd zúzott fokhagyma
10 dkg mozzarella sajt
5 dkg parmezán vagy más kemény sajt
8 dkg vaj
2-3 evőkanál tej
frissen őrölt bors

a sütőforma kenéséhez:

1-2 dkg puha vaj

tálaláshoz:

zöldfűszerek
saláta

A megtisztított burgonyát és a hagymát vékonyan legyaluljuk. Külön-külön hideg vízbe áztatjuk legalább 30 percre. A vajat felolvasztjuk és hozzákeverjük a zúzott fokhagymát. A sajtokat lereszeljük. A tortaformát kibéleljük sütőpapírral, átkenjük vajjal. A burgonyát és a hagymát leszűrjük. Egy réteg burgonyát teszünk a tortaforma aljára, rászórunk egy réteg hagymát, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk fokhagymás vajjal, végül megszórjuk mozzarellával és parmezánnal. Addig folytatjuk a rétegezést, amíg a hozzávalók el nem fogynak. Felülre burgonya kerüljön, amelyet a maradék fokhagymás vaj és a tej keverékével locsolunk meg. A burgonyatortát letakarjuk alufóliával és 210 fokra melegített sütőben 30 percig sütjük. Levesszük az alufóliát és további 30 percig sütjük, amíg a burgonya meg nem puhul, és aranybarnára nem sül. 10 perc pihentetés után kivesszük a formából, szeleteljük és zöldfűszerrel díszítve, salátával kínáljuk.

Tipp: sültek mellé köretként is kínálhatjuk.

2012. október 1.

Spagetti carbonara

 Lenyűgöz az olasz tésztaételek egyszerűsége. Kevés hozzávalóból remek ízek varázsolhatóak. Ilyen a spagetti carbonara is. Nem is kell más a spagetti mellé csak egy kis (házi) füstölt szalonna, néhány tojás, sajt és aki szereti fokhagyma, esetleg zöldfűszer. (Ez utóbbiak elhagyhatóak.)

A recept a Kifőztük szeptemberi számában jelent meg.


Spagetti carbonara

Hozzávalók

40 dkg spagetti
20 dkg füstölt szalonna
2-3 evőkanál olívaolaj
2 dkg vaj
3-4 gerezd fokhagyma
4 közepes friss tojás
6-8 dkg reszelt parmezán sajt vagy más kemény sajt
frissen őrölt bors

tálaláshoz:
reszelt parmezán vagy más kemény sajt
zöldfűszerek (elhagyható)

A spagettit forró sós vízben all dente, azaz harapható állagúra főzzük. A szalonnát vékonyan felcsíkozzuk. Az olívaolajat egy nagy serpenyőben, közepes lángon felmelegítjük. Egy megtisztított fokhagymagerezdet késsel szétnyomjuk, és az olívaolajhoz adjuk a szalonnával együtt. Amikor a fokhagyma barnulni kezd, kivesszük, a szalonnát addig sütjük, amíg ropogós nem lesz. A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a reszelt sajtot és sózzuk, borsozzuk. A megfőtt spagettit leszűrjük, hozzákeverjük a szalonnához és átmelegítjük. A lángról levéve hozzákeverjük a maradék zúzott fokhagymát, a vajat és végül a tojásos keveréket. Jól átkeverjük, melegen reszelt sajttal, zöldfűszerekkel megszórva tálaljuk.

2012. szeptember 30.

Erdei gombás csirkemellkolbász

Ínyenceknek, erdei gomba kedvelőknek ajánlom ezt a finom kolbászt. (Ugyancsak júniusban készítettem, a sok finom illatos gomba ihlette.:) A semleges ízű csirkemellhez jól illik a karakteresebb ízű erdei gomba. Ehhez a kolbászhoz nyugodtan használhatunk henteseknél kapható csirkemell nyesedéket. Ugyan kicsit több munkával jár, mert át kell válogatni a húst, hogy bőr és csontdarab ne kerüljön a töltelékbe, de megéri. Aki teheti próbálja ki!

A recept a Kifőztük júliusi számában jelent meg.


Hozzávalók

2 kg csirkemell apróhús
30 dkg erdei gomba
2 evőkanál házi paprikakrém
1 nagy csokor petrezselyemzöld
1 fej fokhagyma
2 evőkanál só
1-2 teáskanál frissen őrölt bors
1-2 evőkanál olívaolaj
2-2,5 m megtisztított sertés vékonybél vagy kolbászhoz való műbél

tálaláshoz

(házi) ketchup
mustár
saláta 
kenyér 


A megtisztított gombát alaposan megmossuk, lecsöpögtetjük, majd csíkokra vágjuk, és az olívaolajon 6-7 perc alatt megpároljuk, úgy hogy a levét elfője. A csirkemell apróhúst a párolt gombával együtt ledaráljuk. Hozzáadjuk a paprikakrémet, az apróra vágott petrezselyemzöldet, a zúzott fokhagymát, a sót, a borsot és alaposan elkeverjük. Bélbe töltjük, 13-15 cm hosszú kolbászokat készítünk, amelyeket töltés közben megszurkálunk, hogy ne maradjon levegős. Tepsibe tesszük, és kevés víz hozzáadásával 180 fokra melegített sütőben pirosra sütjük.
Melegen, házi ketchuppal, friss salátával kínáljuk.

Tipp: A hús és a gomba aprításához késes aprítót is használhatunk.

Marinált erdei gomba



A júniusi esőzéseket követően igen bőséges volt a gombatermés felénk. Akkor készült ez a remek marinált erdei gomba, amely a Kifőztük júliusi számában jelent meg. Az őszi esőzést követően ismét számíthatunk gombatermésre, ezért aki szeretné kipróbálni a marinált erdei gombát, most megteheti:) Változatosan fogyaszthatjuk, kínálhatjuk előételként, húsokhoz, pirítóshoz, kinek hogy tetszik.


Hozzávalók

80 dkg erdei gomba (tetszés szerint vegyesen galambgomba, őzlábgomba, rókagomba, vargánya stb.)
3 gerezd fokhagyma
2 evőkanál olívaolaj
frissen őrölt bors

az ecetes-fűszeres léhez:

1 dl fehérborecet
0,5 dl száraz fehérbor
1 teáskanál egész fekete bors
2-3 dl víz
2-3 teáskanál só
2 teáskanál cukor

1 db citrom
1 fej fokhagyma
1 kis csokor kapor
4-5 szál friss kakukkfű
2 db piros csípős paprika (elhagyható)
2-3 evőkanál olívaolaj


A gombákat megtisztítjuk, a kisebbeket egészben hagyjuk, a közepes méretűeket hosszában, szárastól félbevágjuk, a nagyobbak szárát levágjuk, és a gombafejeket daraboljuk. Alaposan megmossuk és lecsöpögtetjük őket. Meglocsoljuk 2 evőkanál olívaolajjal, sózzuk, borsozzuk és hozzákeverünk 3 gerezd zúzott fokhagymát. Sütőtálba öntjük, és 20-25 percig sütjük.  Az ecetes-fűszeres lé hozzávalóit összekeverjük és felmelegítjük A sült gombákat a karikára vágott citrommal, a kaporral, a kakukkfűvel, paprikával üvegekbe rétegezzük, felöntjük lével és annyi olívaolajjal, hogy elfedje a levet. Lezárjuk és miután kihűlt, hűtőben tároljuk.

Hűvös helyen 1 hónapig eltartható, felbontás után hűtőben tároljuk és 1 héten belül fogyasszuk el.


2012. szeptember 29.

Sült csirkecomb szilvaraguval



Az egyszerű sült csirkecombot ez a villámgyorsan elkészíthető szilvaragu teszi különlegessé. A raguhoz felhasználjuk a csirkecomb süléskor keletkezett szaftját és kevés vörösborral ízesítjük. A ragut elég akkor elkészíteni, miután megsült a csirke.

A recept a Kifőztük szeptemberi számában jelent meg.

Hozzávalók: 

4 db egész csirkecomb
3 gerezd zúzott fokhagyma
6 dkg puha vaj
frissen őrölt bors

a szilvaraguhoz:

40 dkg szilva
2 dl száraz vörösbor
1-2 evőkanál barnacukor
csipet só
3 dkg vaj
1 dl sült csirke szaft

a tört burgonya körethez:

80 dkg burgonya
1-2 dl sült csirke szaft

tálaláshoz:
zöldfűszerek


A megtisztított, szárazra törölt egész csirkecombokat sózzuk, borsozzuk. A puha vajhoz adjuk a zúzott fokhagymát és bekenjük vele a húsokat. Kisebb tepsibe fektetjük őket, felöntjük 1 dl vízzel és lefedjük alufóliával. 190 fokra melegített sütőben 25-30 percig sütjük, levesszük az alufóliát, és addig sütjük, amíg a hús pirosra nem sül.
A szilvaraguhoz a megmosott szárazra törölt szilvát kimagozzuk. Közepes lángon felhevített serpenyőbe dobjuk és átmelegítjük őket. Hozzáadjuk a bort, a cukrot, a sót és néhány keverés után a csirkeszaftot. 2-3 perc forralás után levesszük a tűzről és hozzákeverjük a vajat.
A körethez a megtisztított burgonyát kockára vágjuk, és sós vízben megfőzzük. Áttörjük, a sóval és a sült csirke szafttal elkeverjük.
A sült csirkecombot zöldfűszerekkel díszítjük, szilvaraguval és tört burgonyával tálaljuk.

Tipp: Tetszés szerint tálalható rizzsel vagy széles metélttel is.

2012. július 13.

Petrezselyem pestós fusilli


Kedvelem a petrezselyem pestót. Javára írható, hogy hozzávalói szinte mindig rendelkezésre állnak, de ha nem, beszerzése sem jelent túl nagy bonyodalmat. Az egyszerű, petrezselyemzöldből, dióból, fokhagymából és olívaolajból álló változatot készítem. Ezt szeretem a legjobban. Természetesen ízlés szerint adható hozzá kevés parmezán sajt, tejszín is. A petrezselyem pestó ezúttal fusilli tésztára került.


Hozzávalók:

30 dkg fusilli tészta
a pestóhoz:

1 csokor petrezselyemzöld
2-3 gerezd fokhagyma
8-10 dkg pörkölt dió
1 dl olívaolaj

A tésztát forró sós vízben haraphatóra - azaz al dente - főzzük. A pestó hozzávalóit összeturmixoljuk. (Késes aprítót is használhatunk.) A leszűrt és melegen tartott tésztát tetszés szerinti mennyiségű pestóba forgatjuk. Ennyi az egész és már fogyaszthatjuk is:))

Tipp: A pestóhoz parmezán és tejszín is adható.

2012. július 12.

Petrezselymes-fokhagymás pirítós

A fokhagymás-petrezselymes pirítós gyorsan, egyszerűen elkészíthető. Fogyaszthatjuk előételként, de önállóan, akár vacsoraként is megállja helyét. Jól illik hozzá a paradicsomsaláta, amelyet készíthetünk balzsamecettel is:) A recept a Kifőztük júliusi számában jelent meg.


Hozzávalók:

1 szikkadt bagett vagy zsúrkenyér
8 dkg puha vaj
1 evőkanál olívaolaj
4-5 gerezd friss fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
10 dkg sajt

frissen őrölt bors
 a tálaláshoz:
paradicsomsaláta

A pirítós készítése rendkívül egyszerű: A puha vajhoz keverjük az olívaolajat, az apróra vágott fokhagymát és a petrezselyemzöldet, majd sózzuk, borsozzuk. A bagettet felszeleteljük, és megkenjük a petrezselymes-fokhagymás vajjal. Végül megszórjuk reszelt sajttal, és 200 fokra melegített sütőben pirosra sütjük. Melegen, paradicsomsalátával kínáljuk.

2012. július 11.

Gombapástétom


A gombapástétom ugyancsak a Kifőztük júliusi számában jelent meg. Elkészítése egyszerű.Többféle erdei gombából, vajból készül, amely petrezselyemzöldes, borsos, fehérboros ízesítést kap. Esősebb nyári napokat követően az erdei gombák ismét teremnek, ha tehetjük, használjuk ki a természet adta lehetőségeket, készítsünk erdei gombából ételeket. Én is ezt tettem, több ételt is kipróbáltam amelyek a Kifőztükben is megjelentek:)


Hozzávalók:
40 dkg erdei gomba (tetszés szerint vegyesen galambgomba, őzlábgomba, rókagomba, vargánya stb.)
1 közepes hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
18 dkg vaj
1 kis csokor petrezselyemzöld
frissen őrölt bors
0,5 dl fehérbor

A megtisztított gombát csíkokra vágjuk, megmossuk, majd lecsöpögtetjük. A hagymát, a fokhagymát felaprítjuk, és 5 dkg vajon üvegesre sütjük. Hozzáadjuk a gombát, az apróra vágott petrezselymet, a fehérbort és sózzuk, borsozzuk. Kevergetve kb. 10 percig pároljuk, majd botmixerrel pürésítjük. (Ügyeljünk arra, hogy a párolás végére ne maradjon lé a gomba alatt.) A maradék vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a gombapürét, és folyamatosan kevergetjük, amíg a vaj át nem veszi a gomba színét . A pástétomot üvegbe töltjük. Miután kihűlt lefedjük, és hűtőben tároljuk. Salátákkal, pirítósra kenve kínálhatjuk előételként, de kiadós reggeli, vacsora készíthető belőle.  Legalább 1 hétig eltartható.

2012. július 9.

Sült kolbász

A Kifőztük e havi számában igazi forró nyári napokra való ételekkel készültünk. Július a legforróbb nyári hónapunk, ilyenkor strandra járunk és ha az idő engedi sokat vagyunk a szabadban. Erről szólnak az ételek receptjei is, amelyekkel készültünk.
Számomra a legkedvesebb strandi csemege a sült kolbász, így nem véletlen, hogy ezzel a recepttel járultam hozzá a strandolós hangulathoz:))


Hozzávalók:

2 kg darált sertéslapocka
6 gerezd fokhagyma
1 teáskanál őrölt kömény
1 csapott kávéskanál őrölt mustármag
2 evőkanál só
2 evőkanál édes őrölt pirospaprika
1 kávéskanál csípős őrölt pirospaprika (elhagyható)
2-3 m sertés vékonybél
 a tálaláshoz:

mustár
fehér kenyér

 
A darált húshoz adjuk a zúzott fokhagymát meg a fűszereket, és alaposan összekeverjük. Bélbe töltjük, 13-15 cm hosszú kolbászokat készítünk. (Töltés közben megszúrkáljuk, hogy ne maradjon levegős.)Tepsibe tesszük, és kevés víz hozzáadásával 180 fokra melegített sütőben pirosra sütjük. (Ha szárazabb a kolbászhús, sütéskor kevés zsírt is tehetünk a tepsibe.)
Melegen, mustárral és fehér kenyérrel kínáljuk.

2012. július 6.

Meggykrémes piskótarolád


Ismét kísérleteztem:) Mostanában többfajta könnyű, gyümölcsös piskótatekercset készítettem. Nagy előnye, hogy viszonylag kevés munkával és persze némi várakozási idővel finom nyári süteményt tudunk az asztalra varázsolni. Ezúttal egy meggyes-tejszínes krémmel próbálkoztam. Igazán kellemes, savanykás és hűsítő sütemény kerekedett belőle. Ha nincs kedvünk piskótasütéshez, a krém igen jó pohárdesszertnek is.


Hozzávalók 1 roládhoz

a piskótához:   

5 db nagyobb tojás
5 evőkanál cukor
5 evőkanál liszt

a krémhez:

2 db tojás
kb.20 dkg meggy
14 dkg cukor
5 dkg vaj
2 dl tejszín
3 db lapzselatin
0,5 dl tej


A piskótához a tojásokat szétválasztjuk. A fehérjét habbá verjük, közben fokozatosan adagoljuk hozzá a cukrot. A tojások sárgáját egyenként hozzákeverjük, végül beleforgatjuk a lisztet és lazán elkeverjük. Sütőpapírral bélelt nagyobb tepsire (31 x 37 cm) kenjük a tésztát, és 200 fokra melegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük. A forró piskótát egy  konyharuhára borítjuk úgy, hogy a sütőpapíros fele felfelé legyen. Egy száraz ruhával átsimítjuk a papírt, majd óvatosan lehúzzuk, és feltekerjük a piskótát. Hagyjuk, hogy kihűljön. (A piskótát rögtön, melegen tekerjük fel, mert ha hagyjuk hűlni, akkor könnyen repedezhet.) A meggyet kimagozzuk. A krémhez kb. 10-12 dkg meggyet leturmixolunk.(Annyi meggyet használjunk, hogy 2 dl sűrű levet kapjunk.) A tojásokat felverjük, hozzáadunk 10 dkg cukrot és a meggylevet. A vajat vízgőz felett felolvasztjuk és hozzáöntjük a tojásos-meggyes keveréket. Folytonosan kevergetve sűrű krémmé főzzük és hagyjuk kihűlni. A tejszínt 4 dkg cukorral habbá verjük, és a krémhez keverjük. A zselatinlapokat hideg vízbe áztatjuk. A tejet felmelegítjük, hozzáadjuk a kinyomkodott zselatint, majd a meggyes krémhez keverjük. Várunk néhány percet, hogy a zselatintól a krém kezdjen összeállni, de még kenhető legyen. A piskótát megkenjük krémmel, rászórjuk és belenyomkodjuk a maradék magozott és lecsöpögtetett meggyet és feltekerjük. Néhány szem meggyet a díszítéshez is hagyjunk. A maradék krémmel kívülről is bekenjük a piskótát és meggyel díszítjük. Hűtőbe tesszük, és legalább 4-5 órát hűtjük. Szeletekre vágva kínáljuk. (Lehetőleg minden szeletre jusson egy meggy szem:)

Tipp: A krém önállóan, pohárdesszertként is elkészíthető. Ekkor a krémet poharakba kanalazzuk és egyszerűen megszórjuk friss meggyel, behűtjük és máris fogyasztható. Ha kicsit flancolni támad kedvünk, akkor konyakba áztatott meggyel is díszíthetjük:)

2012. június 29.

Spagetti olajbogyós-diós krémmel

Kedvelem az egyszerű tésztákat. Meleg nyári napokon - amikor csak igazán rövid időt tudunk kályha mellett elviselni - szívesen főzöm ezeket a villámgyorsan elkészíthető tésztákat. Amíg a tészta fő, a rávaló is elkészül. Bevallom nálam ritkábban kerül terítékre a sokak által kedvelt paradicsomos-húsos változat, szívesebben kísérletezek számomra új ízekkel. Így került sor az olajbogyós-diós krémmel készült spagettire is. Elnyerte tetszésemet. A krém nem csak tésztához, de kenyérre kenve is igen finom. (A krém ötlete a "Tészták" című könyvből való.)

 Hozzávalók 2 adaghoz:

25 dkg spagetti

a krémhez:

1 szelet kenyér héj nélkül
1,5 dl tej
15 dkg pörkölt dió
10 dkg magozott fekete olajbogyó
2 gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
0,5 dl olívaolaj
frissen őrölt bors

a tálaláshoz:

aprított petrezselyem


A spagettit forró sós vízben haraphatóra - azaz al dente - főzzük. A kenyeret a tejbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk. A krémhez a pirított diót, az olívabogyót, a fokhagyma gerezdeket, a kenyeret, a tejszínt, az olívaolajat turmixoljuk, majd ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. A kifőtt, melegen tartott spagettit tányérra halmozzuk, hozzáadjuk a krémet és aprított petrezselyemzölddel megszórjuk. Máris fogyaszthatjuk. Kb. 15-20 perc alatt elkészül.

Tipp: 1.) A krém crostini készítéshez is felhasználható. 
          2.) Ha hígabb krémet szeretnénk készíteni, növeljük a tejszín mennyiségét.

2012. június 27.

Kakukkfüves sült vargánya

Eredetileg grillezni szerettem volna vargányát, de apró termetű gombát kaptam, így maradt az olívaolajon való sütés, kakukkfüves és némi fokhagymás ízesítéssel. Valójában ennyi a recept:) Egyszerű, tiszta ízek. A vargányával egyszerre készült el a friss, ropogós rúd kenyér. Remek párost alkottak.

Hozzávalók 1 adaghoz:

1 marék friss, ropogós, apróbb vargánya
1-2 evőkanál olívaolaj
1-2 gerezd friss fokhagyma
3-4 szál friss kakukkfű
frissen őrölt bors

tálaláshoz:

friss, ropogós fehér kenyér 

A gombát alaposan megmossuk, tönkjével együtt vékonyan felszeleteljük, majd lecsöpögtetjük. Az olívaolajat közepes lángon felhevítjük, hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát, majd néhány keverés után  a vargányát. Sózzuk, borsozzuk. A kakukkfűről lehúzzuk a leveleket és a gombához keverjük. Addig sütjük, amíg a széle pirosodni nem kezd (kb. 5-7 perc). Miután elkészült, kevés borssal és friss kakukkfűvel megszórhatjuk. Ropogós fehér kenyérrel kínáljuk. Ennyi az egész....:))

2012. június 24.

Egy cseresznyetorta, egy ribizlitorta


Két tortát hozok egyszerre, amelyeknek a tésztája és a krémje ugyanaz. A gyümölcstortákat vajas linzertésztával és (pudingmentes) főzött krémmel készítem, és az éppen érő gyümölccsel pakolom meg. Ki lehet próbálni málnával, szederrel, áfonyával, őszibarackkal, nektarinnal, sárgadinnyével stb., kinek mi tetszik:)


Hozzávalók 
24 cm átmérőjű sütőformához:
a tésztához:

15 dkg liszt
12,5 dkg hideg vaj
2,5 dkg cukor
1 evőkanál hideg víz
a krémhez:
2 db nagyobb tojás
4,5 dl tej
4-5 evőkanál keményítő
fél rúd vanília vagy 2 csomag vaníliás cukor 
18 dkg cukor
a torta tetejére:
  30 dkg ribizli (lehet fekete és piros vegyesen) vagy magozott cseresznye
1 csomag fehér tortazselé
2-3 evőkanál cukor
1 evőkanál pirított mandulaforgács (elhagyható)

A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és 30 percre hűtőbe tesszük. A hideg tésztát két fólia lap között vékonyra nyújtjuk és kibéleljük vele a sütőformát úgy, hogy az oldalát is jól fedje. 10 percre ismét hűtőbe tesszük, majd alufóliával letakarjuk, és babot vagy lencsét öntünk rá nehezékként.180 fokra melegített sütőben 15-20 percig sütjük, majd leemeljük az alufóliát a babbal együtt. További 10 percig sütjük a tésztát, majd hagyjuk kihűlni.
A krémhez a tojások sárgáját 15 dkg cukorral, a vaníliás cukorral vagy a vanília rúd kikapart magjaival, a keményítővel,  a tejjel csomómentesre keverjük, és folytonosan kevergetve krémmé főzzük. A tojások fehérjét habbá verjük, közben fokozatosan adagoljuk hozzá a maradék cukrot. A felvert habot a még meleg főzött krémbe forgatjuk és langyosra hűtjük, majd a tésztalapra öntjük és hagyjuk, hogy teljesen kihűljön. Ezt követően legalább 2-3 órára hűtőbe tesszük.
 A megmosott, kimagozott cseresznyét vagy a leszemezett ribizlit lecsöpögtetjük, majd leitatjuk róla a nedvességet. A gyümölcsöt tetszés szerint a megszilárdult töltelékre rakosgatjuk.  A tortazselét a csomagoláson leírtak szerint elkészítjük és bevonjuk vele a cseresznyét vagy a ribizlit. A tortát ismét hűtőbe tesszük legalább 1-2 órára, majd megszórjuk pirított mandulaforgáccsal és szeletekre vágjuk.
Tipp: a tészta sütéséhez - ha tehetjük -  kivehető aljú sütőformát használjunk, könnyebb lesz a dolgunk:)

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails