2009. szeptember 19.

Padlizsánkrém

Többen kérték, hogy tegyem fel a padlizsánkrém receptjét. A kérésnek most eleget teszek. Véleményem szerit, ha padlizsánkrém készítéshez fogunk, célszerűbb nagyobb mennyiségű padlizsánból nekilátni, mert a megsült és pépesített padlizsánt kisebb zacskókba, vagy dobozokba tehetjük és lefagyaszthatjuk. Nem lesz más dolgunk vele, mint felengedés után ízesíteni ízlés szerint. A friss padlizsánkrémnek most két változatát készítettem el (bár a képen ez nem nagyon vehető észre:), az egyik változatnál a sült és összetört, pépesített padlizsán húst csak sóval, borssal, reszelt hagymával, kevés citromlével és olívaolajjal kevertem össze, a másik változatnál majonéz, reszelt hagyma, só, bors került a sült padlizsánhúshoz. Az ízesítés ízlés dolga, fokhagymát, petrezselyemzöldet stb. adhatunk még hozzá.
Hozzávalók: Ha nagyobb mennyiséget készítünk, 10-15 db padlizsán. Az ízesítéshez só, bors, vöröshagyma lereszelve, a majonézes változathoz majonéz (legjobb hozzá a házi majonéz), az olajoshoz olívaolaj, citromlé. Tálaláshoz karikára vágott hagyma, felszeletelt paradicsom.
Elkészítés: A padlizsán mennyiségétől függően 1vagy két nagy tepsit kibélelünk sütőpapírral és rásorakoztatjuk az egész padlizsánokat és 200-250 fokos sütőben átsütjük kb. 30-40 perc alatt. (Amikor alul már jól megsült megfordítjuk. Nem baj ha kicsit megbarnul, így lesz egy kis füstös íze. Akinek van lehetősége, faszén parázson, vagy kinti grillsütőn süsse, jobb lessz az ízhatás, ha érvényesül a faszén íze.) Amikor mind két oldalán jól átsült a padlizsán, a sütőből kivéve alufóliával letakarjuk és kb. 10 perc pihentetés után még melegen lehúzzuk a padlizsán sült héját. A csumáját és - ha kemény magja van - a kemény magokat is eltávolítjuk, lecsöpögtetjük és egy fakanállal, vagy - ha simább állagú krémet szeretnénk - botmixerrel jól összekeverjük. A frissen történő felhasználáshoz a kívánt mennyiséget ízesítjük. A majonézes változat esetében 5-6 evőkanálnyi padlizsánhoz kb. 1-2 evőkanálnyi majonézt, sót, borsot ízlés szerint és fél reszelt hagymát használjunk. Az olajos változatnál 5-6 evőkanálnyi padlizsánhoz egy kis evőkanál olívaolajat, egy fél reszelt hagymát, egy teáskanálnyi friss citromlevet és sót, borsot használjunk. Kenyérre kenve paradicsommal és felkarikázott hagymával kínáljuk. A lefagyasztani kívánt mennyiséget kisebb adagokra osztva zacskóba, vagy fedeles dobozba téve lefagyasztjuk.

Szűzérmék capribogyós-sültpaprikás mártással, vajas-petrezselymes cicatellivel

Egyszerű, gyors vasárnapi ebéd volt. Amíg a tészta fő, addig elkészül a hús és a mártás is, mivel a cicatellinek kicsit hosszabb a főzési ideje.
Hozzávalók: Két személy részére a húshoz: 1db szűzérme, só, frissen őrölt bors, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 1-2 evőkanál liszt, a sütéshez kb. 5 dkg vaj, esetleg margarin. A mártáshoz 1 evőkanál capribogyó, 1 db ecetes sült paprika felcsíkozva, 1 evőkanál sós (házi) paprikakrém, 1,5-2 dl tejszín (esetleg 2-3 evőkanál tejföl), bors, 1 teáskanál keményítő vagy liszt. A tésztához 25 dkg cicatelli, egy kis csokor petrezselyemzöld felaprítva, 5 dkg vaj (esetleg margarin).
Elkészítés: A tésztát forró sós vízben elkezdjük főzni. A szűzérmét 1,5-2 cm széles darabokra szeleteljük, kiklopfoljuk, sózzuk, borsozzuk, bekenjük zúzott fokhagymával, lisztbe forgatjuk és a felforrósított vajon mind két oldalát megsütjük (kb. 4-5 perc alatt). A megsült húst kivesszük a vajból. A mártást a hússütésből visszamaradt vaj maradékon készítjük el. A forró vajhoz hozzáadjuk a capribogyót, a felszeletelt sült paprikát, kicsit hagyjuk, hogy járja át a vaj, néhány kavarásig. Hozzáadjuk a paprikakrémet a keményítőt, elkeverjük és felöntjük tejszínnel. Borsozzuk és összeforraljuk. A paprikakrém elég sós, ezért sót nem használunk. Amikor a tészta megfőtt lecsöpögtetjük, a vajat felhevítjük, hozzákeverjük a felaprított petrezselymet és a lecsöpögtetett tésztát beleforgatjuk. A tésztát és a szűzérme szeleteket egy-egy tányérra rendezzük és meglocsoljuk a capribogyós, sültpaprikás mártással.

Hamis rétes

A hamis rétest sokan ismerhetik. Lusta asszony rétese néven is ismeretes. Van aki gyümölccsel kevert változatot készít. Mi évtizedek óta az alábbi recept alapján készítjük a túrós hamis tétest. Forrás: anyu süteményes füzete.
Hozzávalók: 40 dkg liszt, 25 dkg cukor, fél csomag sütőpor, 10 dkg vaj, 50 dkg túró, 3 tojás, 1 kis pohár tejföl, 6 dl tej.

Elkészítés:Egy tepsit vastagon kivajazunk (én 29X40 cm nagyságú tepsit használtam). A lisztet, a sütőport és a cukrot jól elkeverjük és a keverék felét a kivajazott tepsibe szórjuk egyenletesen. A keverékre rámorzsoljuk a maradék vajat és rászórjuk egyenletesen a túrót, amelyre rászórjuk a maradék lisztes keveréket. A tojásokat, a tejfölt és a tejet összekeverjük és ráöntjük a lisztes keverékre.


Az összerakott rétesünket kicsit hagyjuk állni, addig a sütőt előmelegítjük 180 fokra. (Célszerű kicsit nagyobb méretű tepsit használni, mert a tejes keverék jobban át tudja járni az alsó rétegeket és nem marad lisztes a rétes alja. Lehet kicsit kanállal is segíteni, hogy a tejes keverék alulra is kerüljön és jobban átjárja a rétest.) Pihentetés után az előmelegített sütőben 25-30 perc alatt szép pirosra sütjük.

2009. szeptember 17.

Petrezselyemolaj

A petrezselymes olajra Napmátkánál figyeltem fel. Nagyon ötletesnek tartom. Volt egy kisebb csokorra való petrezselymem, arra gondoltam, hogy kipróbálom a petrezselymes olaj készítését. Bevallom Napmátka tanácsit nem tartottam be, olívaolajat használtam és egy gerezd fokhagymával ízesítettem. Egy kisebb üvegre való petrezselyemolaj készült. A mennyiséget csak megközelítőleg tudom megadni:

Hozzávalók: Egy csokor petrezselyemzöld, 1-1,5 dl olaj (én olívaolajat használtam), 1 gerezd fokhagyma.

Elkészítés: A megmosott petrezselyemzöld leveleit leszedjük, megszárítjuk. A turmixgép tartályába tesszük a petrezselyemzöldet, belenyomkodjuk, felöntjük olívaolajjal, beletesszük a felaprított fokhagymát és összeturmixoljuk, majd egy zárható üvegbe öntjük.

Sós paprikakrém

Gyakran készítjük ezt a sós darált paprikakrémet. Kitűnő ételízesítő. A recept nálunk is hasonló, mint amit már sokaknál is láthattam. Érett piros paprikából készítjük, lehet édes és csípős is vegyesen, vastag és vékonyabb húsú egyaránt. A megmosott paprikák magházát eltávolítjuk, felszeleteljük, ledaráljuk. Egy kg darált paprikához 20 dkg sót számolva, a darált paprikát összekeverjük a sóval és 1-2 napot állni hagyjuk, majd kis üvegekbe zárjuk. Ennyi az egész:)

2009. szeptember 16.

Fekete-fehér rizses szelet

Az ötlet a "Csokoládé" című szakácskönyvből származik. Itt, ott változtattam a recepten. Sokáig eltartható aprósütemény. Az az igazság, hogy nekem nem nyerte el annyira a tetszésemet, de szerencsére volt akinek ízlett, így elfogyott. Főleg csokiimádók körében volt népszerű:)

Hozzávalók: 10 dkg puffasztott rizs, 3-4 evőkanál méz, 15 dkg fehér csokoládé, 12 dkg étcsokoládé, 10 dkg vaj.
Elkészítés: Sütőpapírral kibélelünk egy kisebb tepsit (én 20X28 cm nagyságút használtam). A puffasztott rizst egy nagyobb serpenyőben kicsit megpirítjuk, vigyázva nehogy megégjen. A fehér réteghez vízgőz felett felolvasztjuk a fehér csokoládét a vaj felével és 2 evőkanál mézzel, közben folyamatosan keverjük. Akkora edényt használjunk az olvasztáshoz, hogy a puffasztott rizs felét bele tudjuk keverni. Amikor felolvadt a fehér csokoládé a pirított puffasztott rizs felét belekeverjük és a bélelt tepsi aljára egyenletesen elsimítjuk és hagyjuk, hogy megszilárduljon. Addig - ugyan úgy, mint a fehér réteget - elkészítjük a keserű csokoládéból a sötét réteget, amit a fehér rétegre simítunk és betesszük a hűtőbe, hogy az egész sütemény teljesen megszilárduljon. Tálalás előtt kivesszük a tepsiből és éles késsel kb. 4X4 cm nagyságú kockákra vágjuk.

Cicatelli juhtúróval, paradicsommal és sült padlizsánnal

Manapság szebbnél szebb - és számomra érdekes -olasz tésztákat lehet kapni. Én nem voltam olyan nagy tésztavásárló, ellentétben anyuval, aki szenvedélyesen szerzi be a különböző formájú és fajtájú tésztákat. Azonban ezek a szépséges és finom olasz tészták megváltoztatták a tésztákhoz való viszonyulásomat, néhány csomaggal már nálam is sorakoznak...:) A cicatelli tésztát ahogy megláttam, tudtam hogy ki kell próbálnom. A cicatelli nem más, mint durumdarából készült tészta. Kicsit hosszabb a főzési ideje (15-18 perc) de ez az idő pont elegendő arra, hogy elkészítsük a rávalót. Fél óra alatt remek vacsora varázsolható belőle.
Hozzávalók: Két személyre 25 dkg cicatelli tészta, 2 db kisebb zsenge padlizsán, 2 db érett, de kemény húsos paradicsom, 10 dkg juhtúró, 3-4 evőkanál olívaolaj, só, frissen őrölt bors, 2-3 gerezd fokhagyma, 2-3 levél bazsalikom.

Elkészítés: A cicatellit feltesszük főni forró sós vízben. A padlizsánokat héjastól kb. 0,5 cm vastagságú karikákra szeleteljük, besózzuk majd a levet leitatjuk róla és 2 evőkanál olívaolajban átforgatjuk őket. A paradicsomot meghámozzuk, felszeleteljük és megsózzuk, borsozzuk. és hozzá adjuk a vékony csíkokra szeletelt bazsalikomleveleket A padlizsánokat egy felhevített szeletsütőben mind két oldalán egyenletesen megsütjük, majd ha túl nagyok a szeletek félbe vágjuk őket és két kanál olívaolaj és a zúzott fokhagymák keverékében átforgatjuk. Amikor a tészta megfőtt (al dente) leszűrjük, egy tálba öntjük és hozzá adjuk a fokhagymás olívaolajos, padlizsános keveréket, jól átforgatjuk, majd óvatosan hozzákeverjük a paradicsomot. Tányérra szedjük és megszórjuk juhtúróval. (Sajnos a kép nem lett túl jó, este nehéz már jó képeket készíteni:(

2009. szeptember 15.

Amarettós csokoládékrém

Az Amarettós csokoládékrémet Nigella ihlette. Az ő műsorában láttam két különböző krémet, amelyeket variáltam. Nagyon egyszerűen elkészíthető a krém, a hűtési idő az amire időt kell szánni. Kisebb poharakba való adagolását javaslom, mert elég laktató, aki viszont többet szeretne fogyasztani a krémből, több pohárral is ehet:)
Hozzávalók: Négy személyre 2dl tejszín, 0,5 dl Amaretto likőr, 2 evőkanál cukor, 6-8 dkg magas kakaó tartalmú keserű csokoládé, poharanként 1-1 Amaretti csók.
Elkészítés: A cukrot elkeverjük a likőrrel, a csokoládét gőz felett egy tálban felolvasztjuk. A tejszínhabot elkezdjük felverni, közben hozzáadjuk a likőr és a cukor keverékét és tovább verjük, majd a felolvadt csokoládét is lágyan hozzákeverjük. Kis poharakba (kupicákba) töltjük és legalább 2-3 órát hűtjük. Amikor lehűlt, az Amaretti csókokat felállítva, óvatosan a krémbe nyomjuk.

Almás kenyérfelfújt

Az ötlet a "Sütés" című szakácskönyvből származik. Nem tudom eléggé dicsérni ezt a könyvet...A kenyérfelfújt készítésére kiváló alkalom lehet, ha van otthon szikkadt kenyér, baguette, zsemle. Most szikkadt zsemlékből készítettem a felfújtat. Gyorsan összeállítható remek édesség. Az eredeti recept szerint leírt alapanyagokhoz még ezt azt tettem hozzá. Nem rontotta el a kenyérfelfújtat...:)
Hozzávalók: Két személynek 2-3 alma, 3 szikkadt zsemle (vagy kb. 10 dkg hámozott szikkadt kenyér, baguette), 8 dkg cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 3 dl tejszín, 2 tojás, reszelt citromhéj, 2 evőkanál fehérbor, 2 dkg vaj a forma kikenéséhez. Amit még adtam hozzá: 4 evőkanál cukrozott darált dió, 1 evőkanál aszalt vörösáfonya.
Elkészítés: Egy kisebb sütőformát vajazzunk ki. Az almát pucoljuk meg és vágjuk fel vékony szeletekre (ha úgy pucoljuk, karikákra is szeletelhetjük) és sorakoztassuk a sütőformába, szórjuk meg a cukor felével és a vaníliás cukorral. Locsoljuk meg borral szórjuk rá az aszalt vörösáfonyát és a cukrozott darált diót. A zsemléknek vékonyan vágjuk le a héját és szeleteljük fel kb 0,5 cm-es szeletekre és sorban rakjuk rá a darált diós rétegre, kicsit nyomkodjuk meg. Keverjük össze a tejszínt, a tojásokat, a maradék cukrot és a reszelt citromhéjat és öntsük rá a kenyérszeletekre, kicsit hagyjuk állni (kb. 10 percet). A sütőt melegítsük elő 180 fokra, és addig süssük a felfújtat míg szép piros és szilárd nem lesz (kb. 25 perc).

2009. szeptember 14.

Ökörszem

Az ökörszem gyermekkorom egyik kedvenc péksüteménye volt. Majd egy darabig nem találkoztam vele, viszont a kilencvenes években egy harkányi kis pékségben lehetett kapni, gyakran vettünk is. (Már ritkán járok arra, lehet hogy még most is sütnek ökörszemet...Hát igen kicsit fura a név, de ha jól megnézzük....:) Múlt héten valahogy beugrott, hogy meg kéne sütni ezt a péksüteményt, arra gondoltam jól jönne a lencseleves után. Receptem nem volt, de ez nem is volt baj, hiszen ez egy egyszerű édes kelt tészta, (egyszerű, ha megvan a bevált recept:) mazsolás túróval a közepén.
Hozzávalók: 6 darabhoz 30 dkg liszt, 1,5 dl tej, 1 csomag vaníliás cukor, 2 dkg élesztő, 0, 8 dl olaj, 5 dkg cukor, 1tojás + 1 a kenéshez, csipet só. A töltelékhez 25 dkg túró, 6 dkg cukor, mazsola ízlés szerint.
Elkészítés: A tésztához a tejet meglangyosítjuk, belekeverünk egy evőkanál cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt, összekeverjük. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a maradék cukrot, a vaníliás cukrot, a sót, a tojást, az élesztős keveréket az olajat és jól összegyúrjuk. Közepes keménységű kelt tésztát kapunk, amit kb. 1 óra alatt a kétszeresére kelesztjük. Átgyúrjuk a tésztát és hat egyenlő részre osztjuk, kis zsemléket (cipókat) formálunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, messze egymástól, hogy kelés és sütés közben ne ragadjanak össze, ne érjenek egymáshoz. A kis cipókat kelesztjük kb. fél órát. Közben a túrót összekeverjük a cukorral és a mazsolával. A megkelt cipók közepére egy-egy mélyedést húzunk szét óvatosan, hogy a cipók alja ne lyukadjon ki. A cipók mélyedésen kívüli peremét megkenjük felvert tojással és a mélyedéseket megtöltjük gazdagon a túrós töltelékkel (valamennyi túrót töltsük bele) és 180 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük. (Amikor a túró teteje kezd pirulni, akkor általában már jó a tészta.)

Lencseleves

Nálam az ősznek tagadhatatlan jele, hogy minden nap megkívánom a levest. Nyáron megelégszem anyu világbajnok hétvégi húsleveseivel, hétköznap csak néha-néha készítek levest. Az ősz egyik első hírnökeként múlt héten készült ez a tartalmas lencseleves. Ezzel a lencseleves recepttel is beneveztem a Dunántúli Napló talán két-három éve indult receptversenyére. (Úgy tudom ilyen verseny több újságnál is indult...)Nyerni ugyan nem nyertem, viszont kb. 20 receptem jelent meg az újságban, a kiadott két szakácskönyvben pedig három. Számomra itt tényleg a részvétel volt a fontos, és jól esett hallani, hogy hányan próbálták ki az ismerőseim közül az általam beküldött recepteket. A receptek között volt ami saját kreáció, és volt amit anyutól, ismerősöktől gyűjtöttem, és már én is többször elkészítettem. Az utóbbiak sütemények voltak. A lencselevesnek az alábbi módon való elkészítése saját találmány, de biztos van aki hasonlóan készíti, bár az ismerőseim között volt olyan, akinek ez a fajta elkészítési mód újdonságnak számított.
Hozzávalók: 4 személy részére 20-25 dkg lencse, 1 babérlevél, 1 közepes hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 2 szál közepes sárgarépa, 2 szál zöldséggyökér, 1 kis gumó zeller, 1 kis csokor petrezselymzöld, só, frissen őrölt bors, 1 teáskanál csípős paprikakrém, kb. 20 cm hosszú házi füstült kolbász (vagy egy szelet szalonna), 2-3 pár debreceni kolbász, 0,5 dl száraz fehérbor, a vékony rántáshoz 1 evőkanál zsír, 1 teáskanál őrölt pirospaprika, 1 teáskanál liszt, a tálaláshoz tejföl, aki szereti sós, ecetes hagymakarikák.

Elkészítés: A lencsét 1-2 órára beáztatjuk (én nem az aprószemüt használom, az keményebb, annak több áztatási idő kell). Ezt követően kb. 2 liter vízben feltesszük főni a lencsét, amikor forr hozzáadjuk a kockára vágott hagymát, 2 gerezd felaprított fokhagymát, babérlevelet, sót, frissen őrölt borsot, a felkarikázott kolbászt, a csokorba kötött petrezselyemcsokrot, amit a leves berántása előtt kiveszünk a léből. Végül hozzáadjuk megtisztított és felkarikázott zöldségeket is. Amikor már majdnem készre főtt a leves hozzáadjuk a felkarikázott debreceni kolbászt is. Legvégül egy vékony fokhagymás, pirospaprikás rántást készítünk, amihez a zsírt felhevítjük, belekeverjük a maradék összezúzott fokhagymát, a tűzről rögtön levesszük, hozzá adjuk a pirospaprikát és a lisztet, a tűzre visszatéve párat keverünk rajta, vigyázva, hogy nehogy megégjen, majd a leveshez adjuk.(Előtte vegyük ki a petrezselyemcsokrot.) Összeforraljuk és végül hozzáadjuk a fehérbort és elzárjuk a lángot. Kb. 10-15 percig pihentetjük majd tányérba merve tejföllel tálaljuk. Kínálhatunk hozzá sózott, ecetes hagymakarikákat.

Hajtogatott krumplis pogácsa

Az a tapasztalatom, hogy maradék másnapos főtt krumpliból, vagy krumplipüréből, esetleg főtt-sült krumpliból valahogy jobb lesz a krumplis pogácsa, de a fánk és a lángos is. Erről a pogácsáról is elmondható, mert ilyen finomra talán még sohasem sikerült. Úgy vagyok a krumpli köretekkel, hogy nem tudom eltalálni a személyek számának megfelelő mennyiséget, általában több készül. Így volt ez a lentebb említett baráti vacsora alkalmával is. Maradt egy szép adag a főtt, majd tepsiben margarinon sült krumpliból. Mivel másnap már nem olyan élvezetes az íze, ezért krumplitörővel jól összetörtem, lemértem és a krumplimennyiséghez igazítva a többi alapanyagot hozzáadtam, bedagasztottam a pogácsatésztát. Többször hajtogattam, hűtőben kelesztettem (sőt még szállítottam is, mert a kisütésre máshol került sor:). Általában a krumplis pogácsát én nem pogácsaszaggatóval szaggatom, hanem - ahogy a képen látható - kockákra vágom. (Elmondhatom, azért a jó krumplis pogácsa krumpliból készül, nem krumplipehelyből:). Na jó, múltkor a pelyhet csak a spájzom ellen támadást indító lepkék elől akartam megmenteni, azért készült pehelyből a pogácsa...meg azért mert gyors volt...)
Hozzávalók: 60 dkg főtt, vagy főtt-sült, esetleg sült (de ne legyen nagyon kiszáradt) másnapos krumpli, 30 dkg zsír, 80 dkg liszt + amennyit még felvesz a gyúrásnál, 1 dl tej, 5 dkg élesztő, 2 evőkanál tejföl, 1-1,5 evőkanál só, 2 evőkanál cukor, 2 tojás + 1 a kenéshez.
Elkészítés: A krumplit krumplitörővel jól összetörjük (ha mikrohullámú sütőben kicsit felmelegítjük, könnyebb összetörni). A tejet meglangyosítjuk, összekeverjük egy evőkanál cukorral, belemorzsoljuk az élesztőt, jól elkeverjük. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a megtört krumplit, a zsírt, a sót, a maradék cukrot, a tojásokat, a tejfölt és az élesztős tejet. Jól összegyúrjuk, ha szükséges még adunk hozzá lisztet. A tészta ne legyen lágy, de túl kemény se. Az összegyúrt tésztát négyzet alakúra kinyújtjuk, feltekerjük, a tekercset lelapítjuk, így kapunk egy téglalapot. A két szélét középre, majd az így kapott lapot félbe hajtjuk. Az így kapott hajtogatott tésztát a hűtőbe tesszük, majd kb. fél óránkén még háromszor hajtogatjuk úgy, hogy téglalap alakúra kinyújtjuk és három rétegűre hajtjuk. Amikor az utolsó hajtogatással és pihentetéssel is megvagyunk, 2,5-3 cm vastagságú téglalp alakúra kinyújtjuk a tésztát, kockásra bevagdossuk a tetejét, majd kb. 4X4 cm nagyságú kockákra szeleteljük. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk a pogácsákat, a tetejét megkenjük felvert tojással és 180 fokra előmelegített sütőben szép pirosra sütjük, kb. 25 perc alatt. (Akkor emelkedik fel szépen a pogácsa, ha a tészta még hideg, a sütő forró.)

2009. szeptember 13.

Juhtúrós paradicsomsaláta

Érett, de ugyanakkor kemény húsú, leves paradicsomot használjunk ehhez a salátához. Ezt a salátát fogyaszthatjuk magában pirítós mellé, de húsok kísérőjeként is kiváló.

Hozzávalók: Személyenként 2-3 nagyobb érett paradicsom, 1 kisebb hagyma, 1 kis gerezd zúzott fokhagyma, kb. 1 kávéskanál fokhagymás ecet, só, frissen őrölt bors, 2-3 dkg juhtúró, 1-2 db bazsalikomlevél.
Elkészítés: A hagymát felkarikázzuk. A paradicsomokat meghámozzuk, felszeleteljük.Egy réteg paradicsomot sózunk, borsozunk, rakunk rá a zúzott fokhagymából és a szeletelt hagymából, meglocsoljuk ecettel. Így rétegezzük tovább és behűtjük. Tálaláskor rámorzsoljuk a juhtúrót és aprított bazsalikomlevéllel megszórjuk. Aki kívánja olívaolajjal is meglocsolhatja.

Mogyorókrémes piskótatekercs

Egyszerű, gyorsan elkészíthető piskóta, csak összekeverjük a hozzávalókat és 8-10 perc alatt készre sütjük. Ezzel az egyszerű elkészítési móddal Limaránál találkoztam. Továbbgondolásaként nálam ez a mogyorós változat született.

Hozzávalók: A tésztához 4 db tojás, 12 dkg cukor, 8 dkg liszt, 4 dkg őrölt mogyoró, 2 evőkanál olaj. Porcukor a feltekeréshez, a szóráshoz. A töltelékhez 3-4 evőkanál mogyorókrém, 2 evőkanál ribizli dzsem.

Elkészítés: Az egész tojásokat a cukorral jó habosra keverjük, majd kanalanként hozzá adjuk a mogyoróval elvegyített lisztet és végül az olajat keverjük hozzá. Egy sütőpapírral bélelt nagyobb méretű (gáztepsi nagyságú) tepsire egyenletesen elkenjük a masszát és 180 fokra előmelegített sütőben 8-10 perc alatt készre sütjük. Miután megsült 2-3 percet pihentetjük (annyit, hogy a sütőpapírtól el tudjuk választani a tésztát) és porcukorral megszórt ruhára borítjuk, lehúzzuk a sütőpapírt és feltekerjük a ruhával. Miután kihűlt elkezdjük megtölteni a közepénél kezdve úgy, hogy mogyorókrémet vékonyan a tésztára kenjük és egy csíkbam ribizli dzsemet kenünk a mogyorókrémre, így a dzsem csík a piskótatekercs közepén lesz. Miután feltekertük, akár szeletelhetjük is. Ha később fogyasztjuk, tekerjük be folpack fóliába és fogyasztás előtt szeleteljük, így nem szárad ki. Porcukorral megszórva tálalhatjuk.

Pácolt sült csirkecombok

Egyszerűen elkészíthető sült. Most csak felsőcombból készült. Enyhe sózás után egy olajos, fokhagymás, házi paprikakrémes pácban pihent egy napot. Lábosban, lángon sütöttem át, ( a sütő foglalt volt:) a pirítás már a sütőben történt.

Hozzávalók: 14 db csirke felsőcomb, só, bors, 3-4 gerezd zúzott fokhagyma, 2 evőkanál paprikakrém, 3-4 evőkanál olaj.
Elkészítés: A megtisztított csirke felsőcombokat enyhén sózzuk (a paprikakrém is sós), borsozzuk. A páchoz az olajat, a zúzott fokhagymát és a paprikakrémet összekeverjük egy tálba és beleforgatjuk a combokat, letakarjuk és hűtőben állni hagyjuk egy éjszakát, vagy egy napot. A pácolás után süthetjük tepsibe téve, sütőben is. Ekkor a páclével együtt tepsibe sorakoztatjuk a combokat, kevés vizet öntünk rá, letakarjuk alufóliával, 200 fokon kb.40 percig sütjük, majd levéve az alufóliát további 20 perc alatt pirosra sütjük a combokat. Ha lábosban sütjük, kevés olajon hirtelen megsütjük mind két oldalát a comboknak, majd fedő alatt puhára sütjük és lepirítjuk. A pirítást a sütőben is végezhetjük.

Majonézes lilakáposzta saláta pekándióval, zellerrel és almával

Ebben a salátában nincs olyan nagy mennyiségű majonéz, csak annyi ami átjárja, puhítja kicsit a káposzta csíkokat. A salátán szinte nem is látszik, hogy majonézes. Kedvelem az ilyen típusú salátákban a zellert, a diót, az almát.

Hozzávalók: 1 fej lilakáposzta, 6-8 dkg durvára vágott pekándió, 1 kis zellergumó, 2-3 alma, 3-4 evőkanál majonéz, 1 evőkanál tejföl, 1 teáskanál mogyoró olaj, 1-2 evőkanál méz, só, bors ízlés szerint, 1 citrom leve.
Elkészítés: A káposztát vékonyra legyaluljuk, besózzuk és hagyjuk állni, amíg a többi hozzávalót előkészítjük. Az almát meghámozzuk, felkockázzuk és ráfacsarjuk a citrom levét. A megtisztított zellergumót vékony csíkokra vágjuk, vagy reszeljük. A majonézt, a tejfölt, a mézet, a borsot, a mogyoróolajat összekeverjük és rákanalazzuk a káposztára, hozzáadjuk az almát a citromlével együtt és jól összekeverjük, ha szüksége még sózzuk. Hűtve tálaljuk.

Mézes pácban sült malackaraj

Régi barátság köt a Merényi lányokhoz. Már nem vagyunk jelen egymás hétköznapjaiban, de évente egyszer biztosan összejövünk családostul, beszélgetünk és vacsorázunk. A vacsorát természetesen én főzöm:) Hosszú évekig ezzel a vacsorával indult a karácsony...Múlt pénteken ismét együtt vacsoráztunk. (Ezeket az összejöveteleket Panni és Isti itthon tartózkodásához próbálom igazítani, mivel ők az év jelentős részét Koperban töltik. Figyelembe vettem, hogy Orsi, Gyula és óvodás nagyfiúk Gergő haza térjenek a nyaralásból. Sajnos az utolsó pillanatban derült ki, hogy Dóri és Gábor nem tud részt venni, de aranyos kislányuk Lilla jelen volt a vacsorán a maga 1 év és 7 hónapjával:) A következő ételeket készítettem: Cukkinikrémleves, velős lecsó a fiuknak:) - erről nem készült kép -,mézes pácban sült malackaraj, fokhagymás, paprikás sült csirkecombok, olajos paprikasaláta, majonézes, pekándiós, zelleres lilakáposzta saláta, tepsiben pirított krumpli, citromos pohárkrém, mogyorókrémes piskótatekercs. Következzenek az ételek receptjei, amelyeket szeretettel küldök - a szép estére emlékezve - Orsinak, Gyulának, Gergőnek, Panninak, Istinek, Lillának és természetesen Dórinak és Gábornak is, velük bepótoljuk....:)Elsőként következzen a mézes pácban sült malackaraj. Igazából nincs vele sok munka, bepácoljuk, 1 éjszakát pihentetjük a pácban és megsütjük.
Hozzávalók: 1 db csontos, bőrös malackaraj, só, bors. A pácléhez 0,5 dl balzsamecet, 0, 5 dl száraz fehérbor, 2 evőkanál méz, 3-4 gerezd fokhagyma, 1 hagyma, 2 babérlevél, 6-8 szem rózsabors.

Elkészítés: A húst lefejtjük egy éles késsel a csontról és megkötözzük, majd sózzuk, borsozzuk. (A csontot együtt pácoljuk és sütjük a hússal. A raja lévő szűzpecsenyét én külön, egy más alkalommal készítettem el.) A pácléhez a hozzávalókat összekeverjük, a hagymát, fokhagymát szeletelve adjuk hozzá. A páclét a hússal, csonttal együtt egy zacskóba tesszük, jól összekötözzük és egy tálba állítva a hűtőben egy éjszakát, vagy akár egy napot pácoljuk.
A pácolás után egy tepsit kizsírozunk, beletesszük a húst a csonttal és a páclével együtt, alufóliával lefedjük és 200 fokon kb. 80 percet sütjük. Ezt követően levesszük az alufóliát és további 20-30 percig sütjük a húst, míg szép piros nem lesz. (A hústól függően változhat a sütés ideje.) Hagyjuk kicsit hűlni, a cérnát levágjuk, utána szeletelhetjük.

2009. szeptember 10.

Citromtorta

Citromkedvelőknek tudom ajánlani ezt a tortát, mert igen csak intenzív citrom ízzel rendelkezik. Két szakácskönyvemben -a "Sütés" és az "egy falat Franciaország" címűben - is találkoztam ezzel a tortával. Régóta terveztem az elkészítését, míg egy augusztusi vasárnapra megsütöttem. (A képen látható torta kicsit alacsonyabb lett, mert a receptben megadott 24 cm átmérőjű formánál kicsit nagyobb formában sütöttem.) A tészta és a krém rövid idő alatt összeállítható, ami időigényesebb a tészta pihentetése, az elősütés és a sütés, de még így is egy egyszerű, könnyen elkészíthető tortának tartom.
Hozzávalók: A tésztához 18-20 dkg liszt, 3 dkg cukor, 13 dkg hideg vaj, 1 evőkanál víz, 1 tojás. A töltelékhez: 1,5 dl tejszín, 10 dkg cukor, 4 tojás, 2 citrom reszelt héja, 1,5 dl frissen facsart citromlé (kb. 2-3 citrom leve), porcukor a szóráshoz.

Elkészítés: A tésztához a lisztet a cukorral elkeverjük, a vajat hozzá morzsoljuk, a vízzel és a tojással jól összegyúrjuk. Folpackba csomagoljuk és legalább egy fél órára a hűtőbe tesszük. Ezután lisztezett felületen kör alakúra kinyújtjuk a tésztát, és egy 24 cm átmérőjű piteformát, vagy tortaformát kibélelünk vele. Ismét hűtjük legalább húsz percig, majd 190 fokon 15 percig elősütjük vaksütéssel a tésztát. (Vaksütés: a tésztára sütőpapírt és arra babot teszünk és így sütjük elő a tésztát, hogy ne púposodjon fel. Van hogy nem pepecselek ezzel a módszerrel, hanem csak légkeveréssel sütöm. Ebben az esetben is légkeverést használtam és egyáltalán nem púposodott fel a tészta.) A töltelékhez valókat összekeverjük és ráönjük az elősütött tésztára, visszatoljuk a sütőbe és további 20 perc alatt - amíg a krém megszilárdul - készre sütjük.

2009. szeptember 9.

Aranygaluska vaníliamártással

Következzen most Ágika barátnőm születésnapjára készített nagy kedvence, az aranygaluska. Nála valóban ez volt az est fénypontja. Vaníliamártással kínáltam, hidegen és melegen egyaránt fogyasztható.
Hozzávalók: A tésztához 50 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 2 tojás, 3 dl tej, 0,7 dl étolaj, 5 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, csipet só, reszelt citromhéj ízlés szerint. A szóráshoz 20 dkg darált dió és 15 dkg kristálycukor keveréke. A vaníliamártáshoz 1 liter tej, 4 tojás sárgája, 10 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, (ha van fél rúd vanília), 2 teáskanál liszt, 2 dkg vaj.

Elkészítés: A tésztához a tejet meglangyosítjuk, egy evőkanál cukorral elkeverjük és belemorzsoljuk az élesztőt, jól összekeverjük. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzá adjuk az élesztős tejet, az olajat a tojásokat, a maradék cukrot, vaníliás cukrot, a csipetnyi sót , citromhéjat és jól bedagasztjuk. Kb. egy óra alatt a duplájára kelesztjük, kinyújtjuk kb. két ujjnyi vastagra és 4-5 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk. Egy sütőformát kivajazunk és a pogácsákból egy sort helyezzünk az aljára, megszórjuk diós keverékkel. Újabb tésztasor következik, amit ismét megszórunk a diós keverékkel. A rétegezést addig folytatjuk, amíg van az alapanyagokból. Felülre diós keverék kerüljön. Ezt követően újból kelesztjük kb. 20 percig, majd 160-170 fokon szép pirosra sütjük. A vanília mártáshoz a tojássárgákat a cukorral, a liszttel és 2 dl tejjel jól elkeverjük, felöntjük a többi tejjel, hozzá adjuk a vanília rudat és folyamatosan keverve krémmé főzzük és a végén belekeverjük a vajat. A kész aranygaluskát úgy tálaljuk, hogy tépjük a tésztát ,egy tányérra helyezzük és vaníliamártást kanalazunk rá. (A vaníliamártást - ízlés szerint - hidegen és melegen is tálalhatjuk.)

2009. szeptember 8.

Tagliatelle pácolt sült csirkemellel

Ezt a tagliatellét Ágika barátnőm születésnapjára készítettem. (Aznap ez a tésztaétel inkább előétel szerepet kapott, mert a második fogás, - barátnőm számára az est fénypontja - az aranygaluska volt vanília mártással -recept később:) A tagliatelléhez kínáltam jégsalátát és csípős mártást. Ez utóbbiak a képről lemaradtak.

Hozzávalók: Személyenként 4-5 gombóc tagliatelle (kb. 10-13 dkg tészta), fél filézett csirkemell, só, frissen őrölt bors. A hús páchoz: 1-2 evőkanál balzsamecet, 1 teáskanál méz, 1 kávéskanál csípős darabos paprikakrém, 1 teáskanál mogyoróolaj. A sütéshez 1 evőkanál olívaolaj, 2 dkg vaj. A szafthoz 1 kisebb hagyma, a maradék páclé, 2-3 evőkanál tejszín, 1 evőkanálnyi aprított zeller, vagy petrzselyem levél. A csípős mártáshoz: 1-2 evőkanál majonéz, 3-4 evőkanál tejföl, 1-2 teáskanál csípős darabos paprikakrém, esetleg só, bors.
Elkészítés: A csirkemellet megsózzuk, borsozzuk, egy tálba tesszük, ráöntjük a balzsamecetet, a mézet, hozzáadjuk a paprikakrémet és a mogyoró olajat és jól beleforgatjuk a húsokat. Kb. 1 órát hagyjuk a pácban állni a húst. A pácolást követően forró sós vízben kifőzzük a tagliatellét. Közben az olíva olajat és a vajat felhevítjük egy serpenyőben, a csirkemell mind két oldalát hirtelen kisütjük, majd levesszük a lángot és kb. 5 percig sütjük a húst, közben forgatjuk. Amikor megsült kivesszük a serpenyőből a visszamaradt zsiradékon a csikokra vágott hagymát 1-2 percig sütjük, közben hozzá adjuk a maradék kevés páclevet, a zellerzöldet és felöntjük tejszínnel. A kifőtt tésztát ebbe a szaftba forgatjuk és tányérra szedjük. A csirkemellet vékonyan felszeleteljük és a tésztára szórjuk. A csípős mártás hozzávalóit összekeverjük és széles csíkokra vágott jégsalátával kínáljuk a tészta mellé.

Krumplis pogácsa krumplipehelyből

Ezt a pogácsát még az augusztus 20-i kirándulásra készítettem. Valójában egy kísérletezés volt. Nem lett rossz, de maradok a főtt, vagy sült krumpliból készült krumplis pogácsa mellett. Viszonylag gyors vendégvárónak tudom ajánlani, egy órán belül elkészíthető, sütési időt is számítva.
Hozzávalók: 35 dkg liszt, 20 dkg burgonyapehely, kb. 13 dkg zsír, 1 tojás+ 1 a kenéshez, 0,5 dl tej, 2,5 dkg élesztő, 1 csapott evőkanál só, 2 csapott evőkanál cukor, 2-4 evőkanál tejföl (amennyit a tészta megkíván).
Elkészítés: A tejet meglangyosítjuk és az élesztőt elkeverjük benne. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzá adjuk a burgonyapelyhet, a cukrot, a sót majd összekeverjük. Ezt követően a zsírt, a tojást és az élesztős tejet adjuk hozzá és összegyúrjuk a tésztát, majd kinyújtjuk és bevagdossuk. Négy cm átmérőjű pogácsaszaggatóval kiszaggatjuk a pogácsát és sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk. A sütőt 180 fokra kapcsoljuk. A pogácsákat megkenjük felvert tojással, és betoljuk a melegedő sütőbe. Amíg a sütő melegszik, addig a pogácsa tud kelni. A sütőbe rakástól számítva kb. 25-30 perc alatt szép pirosra sütjük.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails