2014. október 30.

Csípős-joghurtos csirkeszárny


Hozzávalók

15 db csirkeszárny

A páchoz:

1,5 dl joghurt
1 kávéskanál csilipehely
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 teáskanál őrölt pirospaprika
3-4 evőkanál olívaolaj
1 evőkanál balzsamecet

2-3 zellerszár


A megtisztított csirke szárnyakat a porcoknál elvágjuk. A szárny középső és comb részét megsózzuk. A pác hozzávalóit összekeverjük, hozzáadjuk a darabokra vágott zellerszárat és beleforgatjuk a húst. Lefedve, hűvös helyen legalább 1-2 órát állni hagyjuk. A húst a páccal együtt tepsibe öntjük, ha szükséges sózzuk és 190 fokra melegített sütőben 40-50 perc alatt pirosra sütjük úgy, hogy 30 perc sütés után a húsokat megfordítjuk.
Melegen, salátával kínáljuk.


Tipp: a leeső szárnyvégeket alaplé készítéséhez felhasználhatjuk.

A recept a Kifőztük magazinban is megjelent.

2014. október 29.

Fahéjas körtetorta


Hozzávalók 23 cm átmérőjű piteformához

3 db körte
20 dkg liszt
2 teáskanál sütőpor
13 dkg cukor
1 csomag vaníliás cukor
13 dkg puha vaj
2 evőkanál tejszín
2 tojás
1 teáskanál őrölt fahéj

a forma kenéséhez és szórásához:

1 dkg vaj

1 evőkanál zsemlemorzsa


A körtéket meghámozzuk, magházukat eltávolítjuk, nyolcfelé vágjuk őket és megszórjuk fahéjjal. A lisztet elkeverjük a sütőporral. A vajat a cukorral, a vaníliás cukorral, a tejszínnel és a tojásokkal habosra keverjük. Hozzáadjuk a sütőporos lisztet és a vajjal kikent, zsemlemorzsával megszórt piteformába öntjük a tésztát. A tetejét elegyengetjük és kirakjuk a fahéjas körtegerezdekkel. 180 fokra melegített sütőben sütjük kb. 40-50 percig, amíg a tészta át nem sül. Langyosan, fahéjas porcukorral megszórva kínáljuk.


Tipp: körtebefőttel vagy almával is készíthetjük.


A recept a Kifőztük magazinban is megjelent.

2014. október 28.

Lecsós lila pereszke


Dédszüleim, nagyszüleim harmóniában éltek a természettel. Sok vadontermő növényt ismertek, tudták hogy melyik bogyót, virágot mire használják, sőt némely esetben különféle nyavalyákat is gyógyítottak velük.  Az erdőt, mezőt járva jól ismerték, hol találhatók a legjobb gombalelő helyek és természetesen tudták melyik az ehető, és melyik mérgező. Dédnagyapám gyakran tért úgy haza a legelőről, hogy kékfestő kötényét roskadásig megpakolta az éppen termő gombákkal. Dédnagyanyám gyakran zsörtölődött,hogy ha még egy kötény gombával beállít, akkor az fogja elkészíteni, aki szedte. Természetesen ez nem így történt, mert dédnagyanyám főzte meg a gombát. Készült belőle egyszerű leves, pörkölt, vagy lecsós gomba, de gyakran került az ünnepi sült hús töltelékébe is.

A lila pereszke, vagy ahogy felénk hívták, fagygomba, késő ősszel, a fagyok előtt termő, illatos, ízes, ropogós gomba. Leginkább a legelőn szedték, de a nagyszüleim kertjében is megtermett. A lecsós lila pereszkét nálunk csakis sarjúpaprikából, vagyis a fagy elől leszedett utolsó szabadföldi paprikából készítették és ez a mai napig így történik. Ezek az apróbb, kemény paprikák még magukban hordozzák az őszi napfény erejét, az ízek koncentráltabban érződnek. Néhány szem, - ugyancsak a fagy elől leszedett - paradicsom is került bele. Előfordult, hogy kevés őrölt pirospaprikával is ízesítették ezt az ételt, amely valójában a pörkölt és a lecsó közötti átmenetet képviseli.




Hozzávalók:

1 kg lila pereszke
60-80 dkg sarjúpaprika
40 dkg paradicsom
2-3 db közepes hagyma
1 evőkanál zsír
15 dkg házi füstölt szalonna
1-2 teáskanál őrölt pirospaprika



A lila pereszkét megtisztítjuk, megmossuk, felszeleteljük, leforrázzuk és lecsöpögtetjük. A szalonnát, a megtisztított hagymát felkockázzuk, a paprikát és a paradicsomot tetszés szerint szeleteljük. A szalonnát a zsíron üvegesre sütjük, hozzáadjuk a hagymát és megdinszteljük. A gombát és a zöldpaprikát a hagymához keverjük, megszórjuk őrölt pirospaprikával, néhány keverés után lefedve, közepes lángon készre főzzük. (Főzés alatt, ha szükséges kevés vizet adhatunk hozzá.) Az étel elkészülte előtt 10-15 perccel hozzáadjuk a paradicsomot, amellyel már fedő nélkül főzzük tovább. A lecsós lila pereszke akkor kész, amikor a hozzávalók megfőttek és sűrű a szaftja. Melegen, fehér kenyérrel, tejföllel kínáljuk.

A recept és az írás még 2012-ben, a Pécsi Borozóba készült.

2014. október 27.

Zöldséges nyúlragu


Szeretek egytálételeket készíteni, mert a hússal együtt a köret is elkészül és  a különféle ízek is jól hatnak egymásra. Így történt ez a nyúlhússal is. Az étel összeállításán és jó fűszerezésén kívül más dolgunk nincs is, a többit bízzuk  a sütőre.

Hozzávalók

80 dkg nyúlhús (lapocka vagy comb)
10 dkg füstölt szalonna
20 dkg zöldbab
20 dkg zöldborsó
20 dkg gomba
2-3 szál sárgarépa
1 db közepes zellergumó
50 dkg burgonya
4 gerezd zúzott fokhagyma
2 dl fehérbor
8 dkg vaj
2 evőkanál olívaolaj
1 kis fűszercsokor (kakukkfű, rozmaring, oregánó, petrezselyemzöld)
frissen őrölt bors


A vajat az olívaolajjal, a csíkokra vágott szalonnával felolvasztjuk és a sóval, borssal meghintett nyúlhúst megpirítjuk benne. A megtisztított sárgarépát, zellert, burgonyát felszeleteljük, a zöldbabot, bombát összevágjuk. A zöldségeket, a zúzott fokhagymát a húshoz adjuk és 6-8 percig együtt pirítjuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fűszercsokrot, felöntjük fehérborral és annyi vízzel, amennyi ellepi. Lefedve forrásig főzzük, majd 180 fokra melegített sütőbe tesszük és kb. 40 percig sütjük, amíg a hozzávalók meg nem puhulnak. Melegen, friss zöld fűszerekkel meghintve tálaljuk.




A recept a Kifőztük magazinban is megjelent

2014. október 22.

Körtés-csokoládés kocka


Egyszerű kevert, csokis, gyümölcsös sütemény. A körtétől a tészta kellően szaftos lesz. Kezdők is bátran elkészíthetik.

Hozzávalók 21 x 35 cm-es tepsihez

1,5 kg körte
frissen facsart citromlé
2 dl víz

a tésztához:

30 dkg liszt
20 dkg darált dió
20 dkg cukor
2 evőkanál kakaópor
1 csomag sütőpor
csipet só
25 dkg puha vaj
1,2 dl tej
4 közepes tojás

a körte bevonásához:
4-5 evőkanál kajszibarack lekvár
2 evőkanál pálinka
10 dkg tejcsokoládé vagy étcsokoládé
1 evőkanál étolaj

a díszítéshez:

szeletelt mandula


A körtét meghámozzuk, magházát eltávolítjuk, 1-1,5 cm-es hosszúkás szeletekre vágjuk, és a citromlével elkevert vízbe tesszük. A vajat a cukorral, a sóval, a tojásokkal, a tejjel, a liszttel, a sütőporral, a dióval alaposan kikeverjük. A tésztát sütőpapírral bélelt tepsibe simítjuk. A körtét lecsöpögtetjük, leitatjuk róla a nedvességet, és a tészta tetejét kirakjuk vele úgy, hogy kissé fedjék egymást a szeletek. 200 fokra melegített sütőben kb. 45-50 percig sütjük. A lekvárhoz keverjük a pálinkát, felmelegítjük és átkenjük vele a körtéket és hagyjuk hűlni. A csokoládét az olajjal vízgőz felett felolvasztjuk és bevonjuk vele a süteményt, majd megszórjuk szeletelt mandulával. Miután a csokoládé megdermedt, kockákra szeletelve kínáljuk.



A recept  a Kifőztük magazinban is megjelent.

2014. október 21.

Zöldborsós-tormás csirkemell ragu


Egyszerű ízek egy kis furfanggal. A torma és a magos mustár egy kis különlegességet csempésznek a csirkemell semleges ízéhez.

Hozzávalók

1 egész filézett csirkemell
60-80 dkg zsenge zöldborsó
1 közepes hagyma
2 gerezd fokhagyma
3-4 evőkanál ecetes torma
1 teáskanál magos dijoni mustár
1 teáskanál őrölt pirospaprika
2 dl tejszín
frissen őrölt bors
5 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj

1 csokor petrezselyemzöld


A vajat és az olívaolajat felmelegítjük, hozzáadjuk a kisebb kockákra vágott hagymát és fokhagymát. Néhány percig sütjük, majd hozzákeverjük a felkockázott csirkemellet és megszórjuk őrölt pirospaprikával. 5-6 percig pároljuk, majd lassú tűzön további 10 percig főzzük. A húsos raguhoz adjuk a zöldborsót, sózzuk, borsozzuk, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Félig lefedve, közepes lángon addig főzzük, amíg a zöldborsó meg nem puhul. Ekkor hozzáadjuk az ecetes tormát és a mustárt, néhány percig főzzük, majd belekeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet. Végül felöntjük tejszínnel és beforraljuk. 10 perc pihentetés után tálaljuk.


A recept a Kifőztük magazinban is megjelent.

Fehérboros borjúpofa tormamártással, zöldségekkel


Hozzávalók

50-60 dkg borjúpofa
4 szál zsenge sárgarépa
4 szál zsenge petrezselyemgyökér
1 kisebb zellergumó
30-40 dkg újburgonya
4 gerezd fokhagyma
1,5 l húsleves
2-3 dl fehérbor
frissen őrölt bors
5+3 dkg vaj

a tormamártáshoz:

5 dkg vaj
2 evőkanál liszt
1 kis üveg ecetes torma vagy friss reszelt torma (kb.17 dkg)
2-3 dl a borjúpofa főzőlevéből
1-1,5 dl tej
cukor
tejföl


A zöldséggyökereket, a fokhagymát megtisztítjuk, az újburgonyát csak megmossuk, nem hámozzuk. Felolvasztunk 5 dkg vajat,  a borjúpofát sózzuk, borsozzuk és valamennyi oldalát 2-3 percig sütjük. Kivesszük a húst, és a visszamaradt vajon néhány percig pirítjuk a zöldségeket, majd félretesszük. A húst visszahelyezzük az edénybe, hozzáadjuk a fokhagymát, felöntjük húslevessel és közepes lángon, lefedve 30-40 percig főzzük. Hozzáadjuk a pirított zöldségeket, a fehérbort és lefedve 170 fokra melegített sütőben kb . 90 percig sütjük,  amíg a hús meg nem puhul. A zöldségeket kivesszük, lecsöpögtetjük, és melegen tartjuk. A húst 15 perc pihentetés után kivesszük, és ugyancsak melegen tartjuk. A tormamártáshoz felolvasztjuk a vajat, megpirítjuk rajta a lisztet, hozzáadjuk a tormát és felöntjük a főzőlével. Alaposan elkeverjük, ízlés szerint adunk hozzá cukrot és megsózzuk, majd felöntjük tejjel, és közepes lángon beforraljuk. Kevés tejföllel krémesítjük. A zöldségeket a maradék 5 dkg vajon megpirítjuk, a borjúpofát felszeleteljük. A húst, a zöldségeket tálra rendezzük és meleg tormamártással tálaljuk


A recept a Kifőztükben is megjelent.

2014. október 20.

Karalábéleves kapros túrógombóccal


A karalábélevest könnyed kapros túrógombóccal gazdagítottam. Jól működött a párosítás. Akik kedvelik  az egyszerű, gyors leveseket és a kaprot is szeretik, próbálják ki bátran!

Hozzávalók

3-4 db zsenge karalábé
1,5-2 l zöldség alaplé vagy húsleves alaplé
2 gerezd zúzott fokhagyma
5 dkg vaj
2 evőkanál olívaolaj
frissen őrölt bors
2-3 evőkanál tejföl
1 evőkanál liszt

a kapros túrógombóchoz:

25 dkg túró
1 db tojás
2 evőkanál búzadara
frissen őrölt bors
1 kis csokor kapor

tálaláshoz:
kapor



A meghámozott karalábét 0,5 cm-es csíkokra vágjuk. A vajat az olívaolajjal felmelegítjük, hozzáadjuk a karalábét és 4-5 percig pirítjuk. Sózzuk, borsozzuk, ízesítjük zúzott fokhagymával és felöntjük alaplével. Félig lefedve közepes lángon addig főzzük, amíg a karalábé meg nem puhul. A lisztet kevés vízzel simára leverjük, hozzáadjuk a tejfölt, majd szükség szerint vizet, átkeverjük, a leveshez adjuk és besűrítjük. A gombócokhoz elkeverjük a túrót a tojással, a búzadarával, sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk az apróra vágott kaprot. Vizes kézzel diónyi gombócokat formázunk belőle, és forró sós vízben kifőzzük. A gombócokat a levesbe tesszük és néhány percig együtt főzzük. Kaporral megszórva, melegen tálaljuk.


A recept a Kifőztükben is megjelent.

2014. október 16.

Héjában sült birs


Dédnagyapám egyik kedvenc téli csemegéje volt. Dédnagyanyám gyakran készítette az átválogatott, kissé hibás birsből, hogy az ne vesszen kárba. A sparhelt sütőjében készült, de előfordult, hogy a sparhelt tetején, vaslábasban sütötték. Úgy fogyasztották, mint a sütőtököt, szilvalekvárt vagy csipkebogyó (hecsedli) lekvárt adtak hozzá.


Hozzávalók

6-8 db birskörte vagy birsalma
csipkebogyó lekvár vagy szilvalekvár


A megmosott birset 6-8 gerezdre vágjuk, magházát eltávolítjuk. Sütőpapírral bélelt tepsibe tesszük, és 200 fokra melegített sütőben addig sütjük, amíg a birs meg nem puhul. Melegen, csipkebogyó lekvárral vagy szilvalekvárral kínáljuk.


A recept a Kifőztük magazinban is megjelent.

Almás házirétes


 Hozzávalók

70 dkg liszt
4 dl langyos víz
1,5 evőkanál zsír
1,5 evőkanál 20%-os ecet
1 kávéskanál só

a töltelékhez:

1,5 kg alma
30-40 dkg cukor ízlés szerint
1-2 teáskanál fahéj
10 dkg mazsola
15 dkg búzadara
8 dkg vaj
olvasztott zsír
tejföl

a tészta kenéséhez:
olvasztott zsír

a rétes tálalásához:
porcukor


A töltelékhez meghámozzuk az almát, magházát kivágjuk és lereszeljük. Fahéjjal és ízlés szerint 20-30 dkg cukorral puhára pároljuk és hagyjuk kihűlni. A vajat felolvasztjuk és megpirítjuk rajta a búzadarát, hozzáadunk 10 dkg cukrot és meglocsoljuk néhány evőkanál vízzel, hogy megduzzadjon. A lisztet tálba szitáljuk. A langyos vízhez adjuk a zsírt, az ecetet, a sót, alaposan elkeverjük, és a liszthez öntjük. Kidolgozzuk a tésztát, legalább 15-20 percig gyúrjuk, amíg sima, fényes, ruganyos nem lesz és elválik a kezünktől. Kétfelé osztjuk, és sima cipókat formázunk belőle. Átkenjük olvasztott zsírral, és melegített lábossal letakarjuk őket. Legalább 30-40 percig pihentetjük. Lisztezett abroszon kézfejünkkel, középről indulva, körbe-körbe elkezdjük nyújtani, húzni a tésztát, amíg szép vékony nem lesz. (A vastagabb szélét letekerjük, vagy levágjuk, kevés vízzel összegyúrjuk, pihentetjük, kinyújtjuk és töltjük.)


Néhány percig hagyjuk szikkadni a tésztát, majd meglocsoljuk olvasztott zsírral. Rászórjuk a pirított búzadara, a párolt alma felét, megszórjuk mazsolával és meglocsoljuk tejföllel. A tésztát hosszabbik oldala mentén a közepéig feltekerjük, majd ugyan így járunk el a másik oldallal is. A tepsit zsírral kikenjük, a hosszúságának megfelelő nagyságúra vágjuk a rétest és belefektetjük. Így készítjük el a másik tésztát is. A rétest megkenjük olvasztott zsírral, 190 fokra melegített sütőben 30-40 perc alatt pirosra sütjük. 10-15 perc pihentetés után felszeleteljük, és porcukorral meghintve tálaljuk.

A recept a Kifőztük magazinban is megjelent.

Sült csirkecomb kakukkfüves tejszínes gombával



Hozzávalók

4 egész csirkecomb
8 dkg lágy vaj
2 gerezd zúzott fokhagyma
1 fej fokhagyma
mediterrán fűszersó

a kakukkfüves, tejszínes gombához:

80 dkg erdei gomba
2 gerezd fokhagyma
1-1,5 dl száraz fehérbor
1,5 dl tejszín
szárított kakukkfű
frissen őrölt bors

a tálaláshoz:
pirítós

apróra vágott petrezselyemzöld



A csirkecombokat bedörzsöljük a zúzott fokhagymával. A mediterrán fűszersót elkeverjük a lágy vajjal, és bekenjük vele a csirkecombokat úgy, hogy a bőrük alá is jusson. Tepsibe tesszük a félbevágott fokhagyma fejjel együtt, 1-1,5 dl vizet öntünk alá, és 220 fokra melegített sütőbe tesszük. 15 perc után 190 fokon folytatjuk a sütést addig, amíg a combok át nem sülnek és bőrük piros nem lesz. Az elkészült combokat kivesszük a tepsiből, és melegen tartjuk. A megtisztított gombát felszeleteljük, leforrázzuk, lecsöpögtetjük. A hús sütéséből megmaradt szaftot felmelegítjük és hozzáadjuk a gombát. Sózzuk, borsozzuk, zúzott fokhagymával és kakukkfűvel ízesítjük. Néhány perc elteltével felöntjük fehérborral, és kb. 10 percig pároljuk. Végül hozzáöntjük a tejszínt és összeforraljuk. A sült csirkecombot kakukkfüves, tejszínes gombával tálaljuk, megszórjuk petrezselyemzölddel és pirítóst kínálunk hozzá.


A recept a Kifőztükben is megjelent.

Mediterrán fűszersó



Fűszersókat magunk is könnyen készíthetünk. A cserépben, balkonon, kertben nevelt fűszereket megszáríthatjuk és tetszés szerinti arányban, különféle fűszersókat, fűszerkeverékeket készíthetünk.


Hozzávalók

4 evőkanál szárított oregánó (szurokfű)
2 evőkanál szárított rozmaring
2 evőkanál szárított bazsalikom
1 evőkanál szárított zsálya
2 szárított babérlevél
1 evőkanál szárított kakukkfű
1 evőkanál szárított fokhagyma
2-3 szárított csilipaprika húsa
2-3 evőkanál durva tengeri só

A hozzávalókat elkeverjük, és tetszés szerint őröljük.



 A recept a Kifőztükben is megjelent.

Kapros karfiolleves


Hozzávalók

1 kisebb karfiol
1 nagyobb hagyma
3 gerezd fokhagyma
3 db közepes sárgarépa
3 db közepes zöldséggyökér
1 kisebb zellergumó
1 kisebb csokor kapor
1 dl joghurt
5 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj
frissen őrölt bors


Az olívaolajat és a vajat közepes lángon felhevítjük, hozzáadjuk az felkockázott hagymát, a fokhagymát és néhány percig sütjük. A megtisztított sárgarépát, a zöldséggyökeret felkarikázzuk, a zellert kockákra vágjuk, a hagymához keverjük, és együtt pároljuk néhány percig. Felöntjük kb. 1,5-2 l vízzel, sózzuk, borsozzuk, és félig lefedve forrásig főzzük, majd alacsony hőfokon folytatjuk a főzést. A karfiolt rózsáira szedjük, zsenge leveleit felcsíkozzuk, és amikor a gyökérzöldségek félig puhára főttek a leveshez adjuk. Addig főzzük, amíg a hozzávalók kellően meg nem főnek. A levesbe keverjük az apróra vágott kaprot és a joghurtot. 10-15 perc pihentetés után kínálhatjuk a levest.


A recept a Kifőztükben is megjelent.

Kolbásszal sült lencseragu


Egyszerű melengető franciás egytálétel Toulouse-ból. Könnyen, gyorsan elkészíthető. Nagyobb vendégsereget is jóllakathatunk vele, természetesen ügyeljünk a megfelelő alapanyag mennyiségre. Könnyű száraz vörösborral és parasztkenyérrel kínáljuk.


 Hozzávalók

30 dkg lencse
1 nagyobb hagyma
1 közepes zellergumó
2-3 gerezd fokhagyma
1-1,5 dl darabos paradicsomkonzerv
2 dl vörösbor
1 babérlevél
kakukkfű
2 evőkanál olívaolaj
60-70 dkg sütni való kolbász
frissen őrölt bors
1 kis csokor petrezselyemzöld


A lencsét 2-3 óraára beáztatjuk, majd leszűrjük. A megtisztított hagymát és a zellert nagyobb darabokra vágjuk. Az olívaolajat közepes hőfokon felmelegítjük, hozzáadjuk a hagymát, a zellert és 5 percig pároljuk. Megszórjuk kakukkfűvel, hozzáadjuk a babérlevelet, a paradicsomot, a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és 5-6 percig, kevergetve főzzük. Hozzáadjuk a lencsét, felöntjük vörösborral és annyi vízzel, amennyi ellepi. További 10 percig főzzük, majd a kolbászt a tetejére tesszük, és lefedve, 180 fokra melegített sütőben 35-40 percig sütjük. Apróra vágott petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

A recept  a Kifőztükben is megjelent.

2014. május 28.

Mángoldos és sárgarépás tortácskák


Hozzávalók 4 db 12 cm átmérőjű formához

a tésztához:

18 dkg liszt
10 dkg hideg vaj
2-3 evőkanál hideg víz
1 kávéskanál só

a mángoldos töltelékhez ( 4 formához):

15 dkg mángold
2-3 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj
4 tojás
1-2 dl tejszín
5 dkg krémsajt
frissen őrölt bors 


a sárgarépás töltelékhez (4 formához)
4 db közepes sárgarépa
6 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj
1 kávéskanál cukor
4 tojás
1-2 dl tejszín
5 dkg krémsajt

frissen őrölt bors


A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, 3 egyenlő részre osztjuk, lisztezett felületen vékonyan kinyújtjuk, és 3 tortaformát kibélelünk vele. A formán túlnyúló tésztát sodrófával levágjuk, összegyúrjuk, kinyújtjuk és a 4. formába nyomkodjuk, majd hűtőbe tesszük legalább 1 órára. A mángoldos töltelékhez a leveleket megmossuk, lecsöpögtetjük, csíkokra vágjuk. A vajon és az olívaolajon fokhagymával 10 percig pároljuk, közben sózzuk, borsozzuk. A sárgarépás töltelékhez a répákat meghámozzuk, és vékony csíkokra vágjuk. Vajon és olívaolajon kevés vízzel kb. 10 percig pároljuk, közben megszórjuk a cukorral és sózzuk, borsozzuk. A tésztákat 200 fokra melegített sütőben 10 percig elősütjük úgy, hogy alufóliával letakarjuk a tésztát, és szárazbabot öntünk rá. Majd levesszük az alufóliával együtt a babot és további 5-7 percig sütjük a tésztát. Az elősütött tésztákba elosztjuk a sárgarépás vagy a mángoldos tölteléket. A tojásokat felverjük, hozzáadjuk a tejszínt, a krémsajtot, sózzuk, borsozzuk és a zöldséges töltelékre öntjük. 180 fokon 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük. Melegen és hidegen is kínálhatjuk.

A recept a Kifőztük magazin áprilisi számában is megjelent.


2014. május 27.

Velencei borjúmáj

Erre az ételre is igaz, hogy nagyszerűsége egyszerűségében rejlik. A krémes sült hagyma, a puha borjúmáj, a friss citrom leve, és petrezselyemzöld remekül harmonizálnak egymással. Aki teheti, próbálja ki.

Hozzávalók

50 dkg borjúmáj
3-4 db nagyobb hagyma
1 csokor petrezselyemzöld
2 evőkanál olívaolaj
10 dkg vaj
fél citrom leve



A hagymát félbevágjuk, és vékonyan felszeleteljük. A vaj felét az olavaolajjal felhevítjük és hozzáadjuk a hagymát. Lefedve, közepes lángon időnként kevergetve 30-40 percig főzzük, amíg a hagyma puha, krémes állagúra nem sül. Sózzuk, borsozzuk, majd kiszedjük egy tálba. A borjúmájat vékonyan felszeleteljük, a hagyma sütéséből visszamaradt zsiradékhoz adjuk a maradék vajat, és nagyobb lángon megpirítjuk a májszeletek mindkét oldalát. Visszatesszük  a hagymát és gyakori kevergetéssel 1-2 percig főzzük. Levesszük a tűzről, hozzákeverjük az apróra vágott petrezselyemzöldet, ha szükséges sózzuk, és ízlés szerint borsozzuk. Citromlevet facsarunk rá, friss puha kenyérrel kínáljuk.

Tipp: csirkemájjal vagy sertésmájjal is ki lehet próbálni.


A recept  a Kifőztük magazin 2014. évi májusi számában is megjelent.

2014. május 16.

Minestrone


A Minestrone amolyan "mindent bele leves",a hozzávalók hosszú sora ne riasszon el senkit, elkészítéséhez bátran használjuk a kamrában, hűtőben éppen fellelhető zöldségeket. A végeredmény egy tartalmas, kellemes ízű leves lesz.

Hozzávalók

20 dkg szárazbab
15 dkg zöldborsó
2-3 zellerszár
2 közepes sárgarépa
2 közepes cukkini
15 dkg káposzta
10 dkg spenót
3 nagyobb burgonya
1 nagyobb hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
2 zsályalevél
2 evőkanál sűrített paradicsom
3 l húsleves vagy zöldség alaplé
10 dkg füstölt szalonna
2 evőkanál olívaolaj
frissen őrölt bors
15 dkg apró tészta

Tálaláshoz:
reszelt parmezán
bazsalikom vagy pesto



A szárazbabot beáztatjuk éjszakára. A szalonnát apró kockákra vágjuk, és az olívaolajon üvegesre sütjük. Hozzáadjuk a felkockázott hagymát, fokhagymát, az apróra vágott petrezselyemzöldet és zsályát. Lassú tűzön kb. 10 percig pároljuk. A karikára vágott sárgarépát, a felszeletelt zellerszárat, a szárazbabot, a sűrített paradicsomot is a hagymához keverjük és megszórjuk frissen őrölt borssal, végül felöntjük húslevessel. Lassú tűzön, lefedve addig főzzük, amíg a szárazbab meg nem puhul. Végül beletesszük a kockára vágott burgonyát, a zöldborsót, a cukkinit, a csíkokra vágott káposztát, spenótot és a tésztát. Szükség szerint sózzuk, borsozzuk, és lassú tűzön addig főzzük, amíg a hozzávalók meg nem puhulnak. Parmezánnal, bazsalikommal vagy pestóval tálaljuk.



A recept a Kifőztük magazin 2014. évi májusi számában is olvasható.

2014. április 25.

Spárgás borjútekercs


Az olasz konyha kedveli a különféle töltelékkel készített könnyű borjútekercset, az involtinit. Egyszerűbb változata csak sajttal és sonkával készül, de kerülhet bele mozzarella szardellával, füstölt sonka zsályával, a gazdagabb sajtos, sonkás tekercs kiegészülhet különféle éppen érő zöldségekkel, például spárgával is.


Hozzávalók

4 vékony borjúszelet
4 vékony szelet mortadella vagy sonka
4 szelet sajt
8 db zöld spárga
4-5 dkg vaj
1 evőkanál olívaolaj
3 evőkanál száraz fehérbor
frissen őrölt bors
1-2 evőkanál apróra vágott petrezselyem

Továbbá:
a tekercsek kötözéséhez cérna


A spárgát két végüknél fogva meghajlítjuk úgy, hogy eltörjön. A csúcs felőli részeket forró sós vízben 3 percig főzzük, majd hideg vízbe szedjük, végül lecsöpögtetjük. A borjúhúst vékonyra klopfoljuk, majd enyhén sózzuk, borsozzuk. A hússzeletekre fektetjük egyenként a mortadellát és a sajtot. A sajtra 2-2 spárgát helyezünk úgy, hogy a tekercs mind két végén kissé kilógjon. Feltekerjük a borjúszeleteket, cérnával megkötözzük, ha szükséges még sózzuk, borsozzuk.
Egy serpenyőben felhevítünk 2 dkg vajat az olívaolajjal, belehelyezzük a tekercseket és kb. 10-12 percig sütjük, amíg át nem sülnek. Sülés közben folyamatosan forgatjuk. Miután megsültek, vegyük ki a serpenyőből és tartsuk melegen. A fehérbort, a maradék vajat,  2-3 evőkanálnyit a spárga főzőlevéből tegyünk a serpenyőbe, és lassú tűzön forraljuk fel kb 3-4 percig, amíg sűrűsödni nem kezd. Ha szükséges, a mártást sózzuk, borsozzuk.
A spárgás borjútekercseket melegen, mártással meglocsolva, apróra vágott petrezselyemmel megszórva kínáljuk.

A recept a Kifőztük magazin 2013. évi júniusi számában is megjelent.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails