2012. január 15.

Szilvalekváros hájas tészta

Nagyszüleimnél szilveszteri aprósüteményként szilvalekváros hájas tésztát sütöttek. Szilveszterig általában már levágták a disznót, így volt friss háj bőven. A hájas tésztát jellemzően szilvalekvárral töltötték és porcukorba forgatták.
Hájas tésztát természetesen máskor is süthetünk. Az alábbiak szerint készül:

Hozzávalók:

25-30 dkg háj
40 dkg liszt
1 tojás
0,5 dl fehérbor

szilvalekvár
porcukor

A hájat megtisztítjuk hártyáitól, majd lekaparjuk vagy ledaráljuk, hűtőbe tesszük. A lisztből, a tojásból, a sóból és a fehérborból rétestészta keménységű tésztát gyúrunk. Lisztezett felületen vékonyan kinyújtjuk és késsel rásimítjuk a hájat. A megkent tésztát feltekerjük, nyújtófával kissé szétnyomkodjuk, az így kapott hosszúkás tészta két szélét középre, majd félbe hajtjuk. Hűvös helyen 30 percet pihentetjük. Majd ismét nyújtófával lelapítjuk a tésztát, három rétegűre hajtjuk és ismét hűvös helyen 30 percig pihentetjük, majd újabb nyújtás, hajtogatás és pihentetés következik. Ezt követően fél cm vastagra kinyújtjuk és 4 x 7 cm nagyságú négyzetekre vágjuk. Mindegyik tésztadarabra diónyi szilvalekvárt rakunk, félbe hajtjuk. 30 percet hűvös helyen pihentetjük, majd 190 fokra melegített sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük. Még melegen porcukorba forgatjuk. Langyosan kínáljuk.

A recept először a Pécsi Borozó 2011. évi téli számában jelent meg.

2012. január 14.

Töpörtyűs pogácsa

Töpörtyűs pogácsa a disznóvágási időszak alatt és után is gyakran készült. A töpörtyű ledarálva vagy apróra vágva került a tésztába. Egyszerűbb változata, amikor a darált töpörtyűt a tésztához keverik. A kicsit bonyolultabb, hajtogatott töpörtyűs pogácsát az alábbiak szerint készíthetjük:

Hozzávalók:

60 dkg liszt
30 dkg töpörtyű
6 dkg zsír
2 dkg élesztő
2 evőkanál tejföl
2 evőkanál fehérbor
1 dl langyos tej
1 csapott evőkanál só
1 teáskanál cukor
2 tojás

A cukrot a langyos tejhez adjuk, belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk. A lisztet egy tálba szitáljuk, egy tojással, a zsírral, a tejföllel, a fehérborral, a felfutott élesztővel és a sóval jól összedolgozzuk, ha szükséges adjunk hozzá 1-1,5 dl vizet. A rétestésztához hasonló állagú tésztát kapunk, amelyet 20 percig pihentetünk. Amíg a tészta pihen, ledaráljuk a töpörtyűt. (Késes aprítót is használhatunk.) Ezt követően a tésztát 40 x 30 cm nagyságú téglalappá nyújtjuk, vékonyan rákenjük a darált töpörtyűt. A megkent tésztát feltekerjük, nyújtófával kissé szétnyomkodjuk, az így kapott hosszúkás tészta két szélét középre majd félbe hajtjuk. Langyos helyen 30 percet pihentetjük. Majd ismét nyújtófával lelapítjuk, három, rétegűre hajtjuk és langyos helyen 30 percig pihentetjük, majd újabb nyújtás, hajtogatás és pihentetés következik. Ezt követően ujjnyi vastagra nyújtjuk, tetejét éles késsel bevagdossuk, majd pogácsaszaggatóval kiszúrjuk, sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk a pogácsákat, tetejüket felvert tojással megkenjük. Vigyázzunk, nehogy az oldalára folyjon, mert az akadályozza a tészta felemelkedését. 200 fokra előmelegített sütőben 30-35 perc alatt pirosra sütjük.

A recept először a Pécsi Borozó 2011. évi tavaszi számában jelent meg.

2012. január 13.

Lesütött hús és kolbász

A gyermekkori disznóvágások alkalmával nálunk még készült lesütött hús és a kedvemért lesütött kolbász is. Régen a falusi háztartásokban a hús, a kolbász és némely családnál a töpörtyű lesütése és zsírban tárolása, a füstölés mellett, a feldolgozott disznóból készült ételek konzerválását szolgálta. Disznóvágáskor üstben, bő zsírban, lassú tűzön puhára sütötték az enyhén sózott oldalas szeleteket, illetve a család ízlésének megfelelő húsokat. Akkor készült el, amikor könnyen ki lehetett húzni a húsból a csontot. A sült húst véndőbe, nagyobb lábosba vagy fazékba szedték és felöntötték annyi zsírral, hogy a hús ússzon benne. Az edény tetején a hús nem lóghatott ki, hanem légmentesen be kellett fedje a zsír. A kolbászt külön sütötték ki, majd 10-15 cm-es metszéseket vágtak belőle, a lesütött hús közé tették, és fehér zsírral öntötték le. Volt ahol a lesütött kolbászt külön készítették, a metszéseket edénybe tették, és azzal a piros zsírral öntötték le, amelyben sült. A lesütött húsos edényeket hűvös, száraz helyen tartották. Manapság a hűtőszekrények és hűtőládák korában egyre ritkábban készítenek lesütött húst disznóvágáskor. Aki ki szeretné próbálni ezt az egyszerű, páratlanul finom húst, kisebb mennyiségből otthon is elkészítheti. A lesütött húst tehetjük kisebb lábosokba, cserépedényekbe, kisebb véndőbe vagy befőttes üvegekbe is. Minél tovább áll a hús a zsírban, annál finomabb, porhanyósabb. A hús lesütése nagyon hasonlít a franciák népszerű konfitálásához, azonban a magyar falusi konyha által használt elkészítési mód sokkal egyszerűbb, puritánabb, hiszen fűszerezésül csak sót használt, szemben a franciák kakukkfüves, rozmaringos, babérleveles, hagymás, fokhagymás, zsályás stb. fűszer kavalkádjával. Természetesen az otthon készült lesütött húst mindenki ízlése szerint fűszerezheti.

Hozzávalók:

A lesütött húshoz
2 kg hús szeletelve (pl.: oldalas, tarja, dagadó)
1-1,5 kg zsír


A lesütött kolbászhoz
2 kg frissen töltött kolbász
1-1,5 zsír

(A lesütött kolbászt a fent leírtak szerint készíthetjük külön is, de a lesütött húshoz adva is.)

A lesütött húshoz a hússzeleteket enyhén besózzuk, bő zsírban lassú tűzön 2-3 óra alatt puhára sütjük. A kolbászt egészben, ugyancsak bő zsírban, lassú tűzön kb. 1 óra alatt megsütjük. A megsült kolbászt 10-15 cm-es darabokra vágjuk. A lesütött hússzeleteket és a kolbászt abba az edénybe tesszük, amelyben tárolni szeretnénk és felöntjük annyi zsírral, amennyi ellepi. Miután kihűlt lefedjük és száraz, hűvös helyen tároljuk. Több hónapig eltartható. Fogyasztáskor zsírral együtt szedjük ki a húst és a kolbászt az edényből, felmelegítés után a leolvadt zsírt visszaönthetjük az edénybe. Házi savanyúsággal tálaljuk.

A recept először a Pécsi Borozó 2011. évi tavaszi számában jelent meg

Lazackrém- avagy egy kis luxus

A lazackrémet hirtelen ötlettől vezérelve, a karácsonyi sült lazac maradékából készítettem még a két ünnep között. És milyen jól tettem! A majonéz (jelen esetben főzött házi majonéz), anyu finoman fűszerezett sült lazaca, a zöldhagyma és a citrom rendkívül finom, harmonikus ízt alkottak. Egyszerűen, gyorsan elkészült és szinte ugyan olyan gyorsan el is fogyott. Aki teheti, kényeztesse magát és szeretteit finom sült lazaccal, és 1-2 szelettel többet sütve a lazackrémet is elkészítheti.

Hozzávalók:

2 szelet filézett sült lazac (kb. 15-20 dkg)
3-4 evőkanál főzött majonéz
1 szál zöldhagyma
frissen facsart citromlé

frissen őrölt bors

A hideg sült lazac bőrét lefejtjük, húsát összetörjük villával. Hozzákeverjük a főzött majonézt, az apróra vágott zöldhagymát. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk és frissen facsart citromlével ízesítjük. Türelmetlenebbek azonnal fogyaszthatják. Türelmesebbek rövid ideig hűthetik:) Pirítósra kenve igen finom.

2012. január 12.

Burgonyagombóc-leves

Szinte alig vette kezdetét az év, még időnk se volt kipihenni az ünnepi asztalok nyújtotta ételek sokaságát, és máris megjelent a Kifőztük 2012. évi első száma. Januári kiadványunkban igyekeztünk gyorsan, egyszerűen elkészíthető, de változatos, ízletes ételek receptjeit összegyűjteni.
Terítékre került sokunk kedvence, a palacsinta, egyes receptjeink az ilyenkor hagyományos disznótorokat idézik, némelyek betekintést nyújtanak más népek konyhájába.
Most is vannak a különféle diétákba és étrendekbe beilleszthető szénhidrátszegény, húsmentes és paleolit ételeink. Hagyományainkhoz híven megint hívtunk vendégeket is. Vigyétek, olvassátok, süssetek, főzzetek belőle:)
Ebből a számból következzék a burgonyagombóc-leves.
Hűvös téli napokon jól eshet egy tartalmas, forró burgonyagombóc leves. Többféle változata ismeretes az egyszerűbb zöldségestől, a borjúhúsos nyírségiig. Ezúttal egy sertéshúsos, erdei gombás változatot készítettem.

Hozzávalók:

50 dkg sertéslapocka

1 közepes hagyma

2 szál sárgarépa

2 szál petrezselyemgyökér

1 kisebb zellergumó

3 gerezd fokhagyma

15 dkg friss vagy fagyasztott erdei gomba

2 dkg zsír

2 teáskanál őrölt pirospaprika

frissen őrölt bors

a habaráshoz:

1 evőkanál liszt

2-3 evőkanál tejföl

víz

a burgonyagombóchoz:

30 dkg burgonya

8-10 dkg liszt

1 kisebb tojás

1 teáskanál búzadara

1 kávéskanál só

kis csokor petrezselyemzöld


A sertéslapockát kockákra vágjuk. A finomra vágott hagymát zsíron üvegesre pirítjuk. Megszórjuk őrölt pirospaprikával, hozzáadjuk a húst, a zúzott fokhagymát, sózzuk, borsozzuk és fedő alatt, közepes lángon 20 percig pörköljük. Közben kevés vizet adunk hozzá. A megtisztított sárgarépát, petrezselyemgyökeret és zellergumót felszeleteljük. Mikor a hús félig megfőtt, hozzáadjuk a zöldségeket és felöntjük vízzel, ha szükséges ízesítjük. Forrástól számított 15 perc után a leveshez adjuk a gombát.

Amíg a leves fő, elkészítjük a burgonyagombócot. A kockára vágott burgonyát sós vízben puhára főzzük, leszűrjük, langyosra hűtjük, majd villával megtörjük. Hozzáadjuk a sót, a tojást, a lisztet, a búzadarát, az aprított petrezselyemzöldet és tésztává gyúrjuk. Ezt követően kis gombócokat formázunk belőle. Miután a gombát a leveshez adtuk, 5-6 perccel később a gombócokat is beletesszük, és addig főzzük, amíg a hozzávalók meg nem puhulnak. A tejfölös habaráshoz a lisztet kevés vízzel csomómentesre keverjük, majd hozzáadjuk a tejfölt és annyi vizet, hogy híg habarást kapjunk, majd a leveshez öntjük. Lassú tűzön addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik. Melegen, tejföllel kínáljuk.

2011. december 31.

Sajtos-mandulás lóhere keksz szilveszterre, újévre

Az egyik karácsonyi aprósütemény (keksz) receptjét dolgoztam át, és kaptam ezt finom sajtos tésztát, amelyből szerencsehozó lóheréket sütöttem. Szilveszteri és újévi házibulikra ajánlom. A megadott mennyiségből - 5 cm átmérőjű szaggatóval - 170 db keksz készíthető.
Hozzávalók: 50 dkg liszt és még amennyit felvesz a gyúrásnál, 2 kávéskanál sütőpor, 20 dkg reszelt sajt (egy rész lehet füstölt is),10 dkg őrölt mandula (dióval is helyettesíthető), 12 dkg vaj, 7 dkg fagyos zsír, 2 tojás, 2 teáskanál só.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és 1 órát hűtőben pihentetjük. Ezt követően lisztezett felületen vékonyra kinyújtjuk és lóhere formájú szaggatóval kiszaggatjuk. A leeső tésztadarabokat ugyancsak összegyúrjuk, nyújtjuk és szaggatjuk. A lóheréket sütőpapírral bélelt tepsire tesszük és 190 fokra melegített sütőben halványpirosra sütjük, kb. 10-15 perc.
(A sütést lényegesen meggyorsítja, ha légkeveréssel tudjuk sütni a kekszeket, ekkor 160 fokon, két tepsivel, kb. 10 perc alatt elkészül 60 db. Majd így járunk el a többi keksszel is.)
Ha a tésztát vékonyabbra nyújtjuk és kicsit pirosabbra sütjük, ropogósabb kekszeket kapunk. Mindenki ízlése szerint süsse.

Ezzel a recepttel el is köszönök. Teljen jól a szilveszter, a következő évhez kívánok mindenkinek bölcsességet, erőt és sok jókedvet, vidámságot!

ÁLDOTT BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

2011. december 30.

Bőrös malachús lencseágyon

Az év végi, év eleji jeles napok ételei közé tartozik a malachús és a lencse. Újév napján feltétlenül fogyasszunk mindkettőből, mert a lencsétől sok pénzünk lesz, a malac pedig előre túrva meghozza (kitúrja) szerencsénket:)
Ezúttal a lencséből nem főzelék, hanem zellerrel, paradicsommal (házi paprikás-zelleres ketchuppal), fehérborral bolondított köret készült. A malachús - amelyet előzőleg puhára főztem - gyömbéres, csilis, fokhagymás mázban pirosodott.
Akinek kedve van ehhez a rendhagyó módon ízesített újévi ételhez, az alábbiak szerint elkészítheti.
Hozzávalók 2-3 személy részére: 1 kg bőrös malachús (jelen esetben comb), a főzőléhez 1 közepes hagyma, 1 kisebb zellergumó, 3 gerezd fokhagyma, 3-5 szem borókabogyó, 1 babérlevél, só, 10 szem bors, 1 db szárított csípős paprika. A páchoz 1 kávéskanál gyömbérpor fél kávéskanál koriander mag, 1 kávéskanál szárított csilipaprika, 2-3 gerezd zúzott fokhagyma, 1 teáskanál durva szemű só, 5 dkg sertészsír. A lencsekörethez 30 dkg lencse, 1 dl darabos paradicsomkonzerv vagy házi ketchup,15 dkg zellerszár (zellergumóval helyettesíthető), 10 dkg füstölt szalonna, 2-3 dl fehérbor. A főzőléhez 1 kisebb fej hagyma, 3 gerezd fokhagyma, 5 dkg füstölt szalonna, só, frissen őrölt bors.

A malachús főzőlevéhez megtisztítjuk a zöldségeket. A húst fazékba tesszük, hozzáadjuk a fűszereket, a nagyobb darabokra vágott zellert, az egészben hagyott hagymát, az aprított fokhagymát és felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. A húst annyi ideig főzzük, -kb. 2-2,5 óra hosszat- míg meg nem puhul. (A főzési idő a hús nagyságától függően változhat.) Ezt követően 15-20 percig a főzőlében hagyjuk a húst, majd amikor már nem túl forró kitesszük egy tányérra. Közben a lencsét is megfőzzük a főzőléhez leírt hozzávalókkal, majd leszűrjük. Hozzákeverjük a paradicsomot (házi ketchupot), a csíkokra vágott szalonnát, a felszeletelt zellerszárat. Ha szükséges fűszerezzük. A lencsét sütőben használható fedeles edénybe öntjük.
A húspáchoz a csilit, a koriandert és a sót kávédarálóval megőröljük, majd elkeverjük a gyömbérrel, a zsírral, és a zúzott fokhagymával. A hús bőrös felét egy éles késsel rombusz alakban bevagdossuk, majd bekenjük a fűszeres-zsíros keverékkel, a lencsére helyezzük és felöntjük a bor felével. Lefedjük és 180 fokra melegített sütőben 30-35 percig sütjük, majd levesszük a fedőt, hozzáöntjük a maradék bort és további 30-35 percig sütjük, míg szép piros nem lesz a hús. (A sütés során ügyeljünk arra, hogy a lencse alatt maradjon elég szaft. Szükség esetén kevés vizet is adhatunk hozzá.) Melegen kínáljuk, de másnap hidegen is igen finom, ekkor a lencsét kenyérre kenve is fogyaszthatjuk vékony hússzeletekkel megkoronázva.

2011. december 15.

Szalalkális aprósütemény

Régi idők kedvelt aprósüteménye, dédnagyanyám is gyakran sütötte dédnagyapámnak. Akkori népies elnevezése ammóniás vagy emóniás pogácsa volt. Abban az időben kétféle pogácsát ismertek, a sütőlapát nagyságú, egyben sütöttet és az apróbb, szaggatott pogácsát. Ez utóbbiba az édes és a sós aprósütemény egyaránt beletartozott. Karácsony környékén gyakran készítették a szalalkális pogácsát. Szegényebb háztartásokban is megengedhették maguknak, hiszen egyszerű, olcsó sütemény volt. Kis bádogformákkal szív, csillag, madár, hold, virágformákra szaggatták. Gyakran karácsonyfadíszként is használták.

Hozzávalók

60 dkg liszt (és amennyit még felvesz a gyúrásnál)

15 dkg porcukor

1,5 evőkanál fagyos zsír

1 tojás

1 tojás sárgája

2 teáskanál szalalkáli

1 dl tej

a tészta kenéséhez:

1 tojás fehérje

a szóráshoz:

cukrozott őrölt dió

A lisztet a cukorral, a szalalkálival elkeverjük, majd hozzáadjuk a zsírt, a tojást, a tojássárgáját, a tejet és tésztává gyúrjuk. (Ha a tészta ragadna, adjunk hozzá lisztet.) Lisztezett felületen ujjnyi vastagságúra nyújtjuk, és tetszés szerinti formákra szaggatjuk. Sütőpapírral bélelt tepsire rakjuk a süteményeket, megkenjük enyhén felvert tojásfehérjével és megszórjuk cukrozott őrölt dióval. 180 fokra melegített sütőben 25-30 perc alatt halvány sárgára sütjük.

A recept a Kifőztük decemberi számában jelent meg.

Aszalékleves

Az idei év végi ünnepekre olyan étel ötletekkel készültem, amelyeket családunkban sok-sok évvel ezelőtt készítettek. Néhány esetben 1-1 újragondolt változatot készítettem. Elsőként következzék az aszalékleves.

Családunkban szokás volt, hogy Szenteste aszalékleves került az asztalra, mivel Ádám, Éva napja még a böjt jegyében telt. Bőven volt aszalt gyümölcs, hiszen a dédnagymama egész nyáron aszalta az éppen érő gyümölcsöket, meggyet, barackot, almát, szilvát, körtét. Az aszaléklevest nagyon egyszerűen készítették. Először vízbe áztatták az aszalt gyümölcsöket, majd lassú tűzön, a sparhelt hátsó részén puhára főzték. A gyümölcsöktől a levesnek szép sötét, bordós színe lett. Nem habarták, kevés cukrot és néhány szegfűszeget adtak hozzá. A délután során kisütött - dióval, mákkal, fahéjjal - töltött kelt kaláccsal kínálták.

Hozzávalók:

60 dkg aszalt gyümölcs (vegyesen alma, szilva, körte, barack, meggy)

10-15 dkg cukor

8-10 db szegfűszeg

A nagyobb aszalt gyümölcsöket kisebb darabokra tördeljük és az összes gyümölcsöt fazékba tesszük, felöntjük annyi vízzel, amennyi ellepi. Legalább fél napig áztatjuk. (Az áztatás során a gyümölcsök felszívják a vizet, ezért azt pótoljuk.) Ezt követően hozzáadjuk a cukrot és a szegfűszeget. Lassú tűzön addig főzzük a levest, amíg a gyümölcsök meg nem puhulnak. Langyosan fogyasztjuk. Kínálhatunk hozzá kelt, töltött kalácsot.

A recept a Pécsi Borozó téli számában jelent meg.


2011. november 19.

Kifőztük Karácsony 2011!!!



A Kifőztük csapata a csatlakozott bloggerekkel együttműködve idén is elkészített egy különkiadást, mellyel adományokat gyűjtünk.

Az idei akcióról mindent információt megtalálni az oldalon http://www.karacsony.kifoztuk.hu/.


Segíts, hogy segíthessünk!

2011. november 15.

Sütőtökös rácsos pite

Ezt a pitét akkor célszerű készíteni, amikor nagyobb mennyiségű tököt sütünk. A tésztája vajas linzertészta, a töltelékébe tejszínnel és tojással kevert sült sütőtök kerül.

Hozzávalók 28 cm átmérőjű formához: 30 dkg liszt, 18 dkg vaj, 2 evőkanál porcukor, 2 evőkanál hideg víz, a töltelékhez: 1,5 kg sült sütőtök, 1,5 dl tejszín, 1 tojás, 3-4 evőkanál, porcukor, 1 kávéskanál őrölt fahéj, a kenéséhez: 1 kisebb tojás, a szóráshoz: porcukor



A liszthez adjuk a kisebb darabokra vágott vajat, a cukrot, a vizet, majd összegyúrjuk. Fóliába csomagoljuk, és legalább 30 percre a hűtőbe tesszük. Lisztezett felületen akkora kör alakú lappá nyújtjuk a 2/3 részét, amekkorával kibélelhetjük a formát úgy, hogy a tészta kissé túllógjon a peremen. 190 fokra melegített sütőben 8-10 perc alatt elősütjük.

Lekaparjuk a héjáról a sült tököt, és jól elkeverjük a tejszínnel, a tojással, a cukorral meg az őrölt fahéjjal.

Az elősütött tésztára öntjük a tölteléket. Lisztezett felületen kinyújtjuk a maradék tésztát, tetszés szerinti csíkokat vágunk belőle, és berácsozzuk velük a süteményt. Megkenjük fölvert tojással, és 190 fokon 25-30 perc alatt készre sütjük. Langyosan, porcukorral megszórva kínáljuk.
Tipp: torta- vagy piteformában, illetve kisebb tepsiben is elkészíthetjük a süteményt.

A recept a Kifőztük novemberi számában jelent meg.

2011. november 10.

Fokhagymás kacsacomb fehérboros sütőtökkel

A kacsacomb ezúttal egyszerű fokhagymás ízesítésű. Vajban elősütött, majd fehérborban párolt sütőtökkel tálaljuk. A Márton napi menübe is jól illeszthető főétel. Libacombból is készíthető.

Hozzávalók személyenként:1egész kacsacomb, 2-3 gerezd fokhagyma, , frissen őrölt bors; a fehérboros sütőtökhöz: 15 dkg sütőtök, 3-4 dkg vaj, 1 csipet kristálycukor, 1/2-1 dl száraz fehérbor; a tálaláshoz:citrom Megsózzuk a tisztított, szárazra törölt kacsacombot, bedörzsöljük zúzott fokhagymával, és a bőrös felével lefelé, egy fedeles, sütőben is használható edénybe tesszük. 8-10 percig sütjük zsiradék nélkül, majd megfordítjuk, és 4-5 perc alatt a másik felét is megpirítjuk a kisült zsíron. Kevés vizet és szeletelt fokhagymagerezdeket adunk hozzá, és fedő alatt, közepes lángon 1,5 órán keresztül pároljuk, közben szükség esetén pótoljuk a vizet. Miután megpuhult, 200 fokra melegített sütőben 20-25 perc alatt pirosra sütjük.

A sütőtökös körethez 1/2-1 cm vastag szeletekre vágjuk a hámozott sütőtököt. Mindkét oldalát elősütjük a vajban, meghintjük cukorral, majd felöntjük fehérborral, puhára pároljuk, és lepirítjuk. (A párolás végeztével ne maradjon leve, akkor könnyen pirítható.)

A fokhagymás kacsacombot szaftjával meglocsolva, fehérboros párolt sütőtökkel, citrommal kínáljuk.

A recept a Kifőztük novemberi számában jelent meg.

2011. november 5.

Kifőztük! 2011. év 11.szám!

Megjelent a Kifőztük novemberi száma! A hónapra jellemző alapanyagokból hoztuk receptjeinket. Szép számmal található az újságban gesztenyés és sütőtökös recept, hoztunk néhány ötletet Márton napjára és az adventi készülődésre is.
Figyelmet szenteltünk a - november közepén világnapjukat tartó - cukorbetegséggel küzdőkre is, össze­foglalunk néhány fontos tudnivalót a cukrokról, az édesítőszerekről, és több szénhidrátszegény vagy csökkentett szénhidrát­tartalmú étel receptjét is közöljük.

Jó lapozgatást, sütést-főzést! Reméljük jó ötletekkel tudunk szolgálni novemberi számunkban!

2011. november 4.

Sütőtökös-burgonyás kenyér aszalt paradicsommal

Burgonyás kenyér sütésére készülődve támadt az az ötletem, hogy mi lenne, ha a főzésre váró burgonya mellé, hámozott, kockára vágott sütőtök is kerülne. Kipróbáltam és egy örömteli élménnyel lettem gazdagabb.
A sütőtök édeskés íze, zamata miatt tejjel dagasztottam a kenyeret, de kevés joghurt is került a tésztába. Már sülés közben is finoman érezni lehetett a sütőtök és kisebb mértékben a burgonya illatát. Az összetevői az ízében is megmutatkoztak, és ez a gyönyörű napságra szín...teljesen magával ragadott:) Bevallom, szerelem lett belőle. Az első próbálkozás óta szinte minden héten készül valami ebből a tésztából. Az egyik alkalommal sütőtökös bucikat készítettem. A végeredmény megtekinthető a Kifőztük most megjelent novemberi számában.
Egy másik alkalommal a kinyújtott tésztát aszalt paradicsommal szórtam meg és hosszúkás alakúra formáztam. Most ez a recept következik.
Hozzávalók: 60 dkg liszt (+ amennyit fölvesz a dagasztásnál), 30 dkg hámozott sütőtök, 10-15 dkg hámozott burgonya, 2 dkg élesztő, 2 teáskanál sütőpor, 1 dl tej, 1 dl natúr joghurt, 1,5 teáskanál só,1 teáskanál cukor, 5-6 dkg aszalt paradicsom
Kisebb fazékba tesszük a kockára vágott burgonyát és sütőtököt, felöntjük annyi vízzel amennyi ellepi, és puhára főzzük.
A langyos tejbe keverjük a cukrot, majd hozzámorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk. Villával vagy burgonyatörővel még melegen megtörjük a főtt burgonyát és sütőtököt, majd langyosra hűtjük. Hozzákeverjük a felfuttatott élesztőt és a joghurtot. A liszthez keverjük a sütőport, a sóval együtt a sütőtökös keverékhez adjuk, majd bedagasztjuk a tésztát. (Ha ragad, kevés lisztet adunk hozzá.) Letakarva, langyos helyen a duplájára kelesztjük, majd ketté osztjuk a tésztát. Lisztezett felületen mindkettőt egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, és megszórjuk a felaprított aszalt paradicsommal. A hosszanti oldala mentén középre hajtjuk a tészta 1/3 részét, majd ráhajtjuk a másik oldal felőli 1/3 részt.Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük a kenyereket,15-20 percig pihentetjük, majd éles késsel vagy pengével rézsútosan bevagdossuk. 190 fokra melegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. Finom, puha, illatos kenyeret kapunk.
Tipp: A tészta feléből vagy akár az egész adagból készíthetünk kerek formájú kenyeret is. Aszalt paradicsom nélkül is megsüthető.

2011. november 2.

Csopaki almás pite

A csopaki almás pite alul omlós tésztából, középen szeletelt almás töltelékből, míg legfelül mandulás piskótás rétegből áll. Erre a finom süteményre Szakál László: Régi ünnepek a konyhában című szakácskönyvében bukkantam rá. A finom összetevők, és az almás pitének ez a különleges elkészítési módja felkeltette a kíváncsiságomat. Továbbá szimpatikus volt, hogy az alma reszelés, párolás nélkül, vékonyra szeletelve kerül a süteménybe.
Kicsit módosítottam a recepten, különösen az omlós tésztán változtattam, illetve a pitékhez használt, jól bevált tésztából készítettem. (Véleményem szerint az omlós tészta hozzávalói tekintetében elírás lehet, túl soknak találtam a 2 dl tejfölt. 1-2 evőkanál is elég az omlós tésztához. Valamint a 3 egész tojást is sokallom 25 dkg liszthez.)
Aki egy különleges almás pitére vágyik, csak javasolni tudom, hogy készítse el ezt a süteményt. Frissen, langyosan is nagyon finom, de másnapra sem veszít élvezeti értékéből, ekkorra az ízek kissé összeérnek, finoman puha lesz a pite állaga.
Következzék a recept az általam módosított változatban.
Hozzávalók az omlós tésztához: 30 dkg liszt + amennyit még felvesz a gyúrásnál, 1 kávéskanál sütőpor, 12 dkg fagyos zsír vagy 15 dkg vaj, 1-2 evőkanál tejföl, 1 tojás, 2 evőkanál cukor, fél citrom reszelt héja, szükség esetén 1 evőkanál hideg víz; a töltelékhez: 1 kg alma, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 3 csomag vaníliás cukor vagy fél rúd vanília kikapart belseje és 2 evőkanál porcukor; a piskótához: 4 tojás, 12 dkg cukor, 10 dkg durvára őrölt hámozott mandula, 1 evőkanál szeletelt hámozott mandula (elhagyható); az omlós tészta szórásához zsemlemorzsa, a sütemény hintéséhez porcukor.
Az omlós tészta hozzávalóit összegyúrjuk és legalább 30 percig hűvös helyen pihentetjük. Majd lisztezett felületen akkorára nyújtjuk, hogy egy közepes (Kb: 21 x 31 cm-es), sütőpapírral bélelt tepsibe elférjen. A tésztát megszórjuk zsemlemorzsával. Az almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk és vékony szeletekre vágjuk. Elkeverjük a fahéjjal, a cukorral és a tésztára öntjük. Ezt követően 180 fokra melegített sütőben rövid ideig elősütjük a pitét. (Ezt a mozzanatot az eredeti recept nem tartalmazza, kihagyható. Én azért sütöttem elő a pitét, mert kicsit vastagnak találtam az almás tölteléket. Az elősütés ideje nálam addig tartott, amíg a mandulás piskótát elkészítettem.) A mandulás piskótához a tojások fehérjét habbá verjük. Közben fokozatosan adagoljuk a cukrot, majd hozzákeverjük a tojások sárgáját. Végül beleforgatjuk az őrölt és a szeletelt mandulát, majd az almára öntjük és elsimítjuk. 170 fokon 40-45 perc alatt készre sütjük. Ügyeljünk arra, hogy az omlós tészta és a piskóta is jól átsüljön.
Langyosan már szeletelhetjük. Porcukorral megszórva kínáljuk.
Megjegyzés: A sütés ideje sütőktől függően változhat. A mandula őrölt dióval, mogyoróval is helyettesíthető. Az eredeti recept a piskótás réteghez 1 evőkanál grízes lisztet javasol, ezt én kihagytam, illetve 1 evőkanál szeletelt mandulával helyettesítettem.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails