2010. április 25.

Ribizlis kardinális szelet

Szeretek kardinálist készíteni. Legtöbbször gesztenyéset, most viszont egy nyáridéző ribizlis változatot sütöttem Gyula szomszédunk névnapjára:) A töltelékbe kerülő tejszínhabot saját főzésű ribizlidzsemmel ízesítettem. A tészta jelentős része tojásfehérje habból készül, ezért kardinális szeletnek célszerű akkor nekilátni, amikor legalább 4 tojás fehérje pihen a fagyasztóban, a hiányzó mennyiséget friss tojásból pótoljuk, mert azoknak a sárgájára is szükség lesz.

Hozzávalók: A tésztához 6 tojás fehérje, 24 dkg cukor, 2 tojás sárgája, 4 dkg liszt. A töltelékhez 5 dl tejszín, 10 dkg porcukor, 2,5 dl ribizlidzsem. (A tölteléket gazdagíthatjuk friss gyümölccsel is. Nekem most csak fagyasztott ribizlim volt, azt nem kevertem a töltelékbe...)

Elkészítés: A tojások fehérjét habbá verjük, közben fokozatosan adagoljuk hozzá a cukrot. Egy sütőpapírral bélelt tepsire a tojásfehérje hab 3/4 részéből 2x3 db 30 cm hosszú csíkot húzunk egy habzsákból úgy, hogy közöttük elférjen 1-1 piskóta csík is, ahogy a képen is látható.(Én kicsit cifráztam a csíkokat.:) A megmaradt habhoz keverjük a tojások sárgáját és a lisztet, így egy piskótatésztát kapunk, amit habzsákba töltünk és 2-2 csíkot húzunk a tojásfehérje habcsíkok közé úgy, hogy a réseket kitöltse. 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk, így 5 percig sütjük, majd 150 fokon addig sütjük, amíg a tojásfehérje habcsíkon egy száraz kéreg képződik (kb. 35-40 perc). Amikor megsült a két lap, a sütőből kivéve 3-4 percet pihentetjük, majd alapok között elvágjuk a sütőpapírt és óvatosan lehúzzuk a tésztáról. A ribizlidzsemet felolvasztjuk, a tejszínt a porcukorral felverjük és hozzákeverjük a dzsemet. A kihűlt lapokat megtöltjük a ribizlis krémmel, lehűtjük és másnap szeleteljük.

2010. április 23.

Többmagvas tilápia halfalatkák

Valójában hagyományos módon panírozott tilápia halfalatkákat készítettem, csak a zsemlemorzsa több mint felét pirított őrölt magvakkal helyettesítettem. Nagyon-nagyon finom! Salátával, rizzsel, mártogatóssal kínáljuk. A tilápia halat gyerekeknek is bátran adhatjuk, nincs benne szálka.

Hozzávalók: 2 adaghoz 4 szelet tilápia hal, só, a panírhoz liszt, (kb. 5-6 evőkanál) 2 db tojás, a magos zsemlemorzsához 2 evőkanál tökmag, 1 evőkanál napraforgómag, 2-3 evőkanál szezámmag, 3-4 evőkanál zsemlemorzsa, olaj a sütéshez.
Elkészítés: A tilápia halat kisebb darabokra, rudacskákra vágjuk és enyhén besózzuk. A magokat egy serpenyőben, együtt megpirítjuk és egy késes aprítóval megőröljük úgy, hogy picit darabos legyen, majd összekeverjük a zsemlemorzsával. A tojást felverjük, sózzuk, kevés vizet adunk hozzá. Az olajat felforrósítjuk. A haldarabkákat lisztbe, tojásba, majd a magos zsemlemorzsába forgatjuk és forró olajban mind két oldalán megsütjük. Papírtörlőre szedve leitatjuk róla a felesleges zsiradékot. Tálra rendezzük, ízlés szerint mártogatóssal, salátával, rizzsel stb. kínáljuk.

Csirkemájas pite

A csirkemájas pite ötlete a "Szakácsok könyvéből" származik. Itt, ott változtattam a recepten. Tavaszra jellemzőbb zöldhagymát használtam a mogyoróhagyma helyett, petrezselyemzöldet bazsalikom helyett, pálinkát konyak helyett. Azonban a máj karakteres ízéhez jól illő édeskés mazsolát beletettem. Minél többször kóstoltam, annál jobban ízlett. Véleményem szerint a csirkemájas pitében hidegen jobban érvényesülnek az összetevők ízei. Hidegtálas vendégváráshoz, borozgatós beszélgetéshez tudom ajánlani.
Hozzávalók: 24 cm átmérőjű formához, a tésztához 25 dkg liszt, 15 dkg vaj, 1 teáskanál só, 1 evőkanál víz, 1 tojás felverve, amelyből egy keveset kiveszünk a tészta kenéséhez. A töltelékhez 15 dkg csirkemáj, 2 dl tejszín, 1 tojás, 2-3 zöldhagyma, 1 kis csokor petrezselyemzöld, 2 gerezd fokhagyma, 1 kávéskanál sós, ecetes lében eltett zöld bors (elhagyható), csipet frissen reszelt szerecsendió, 1 evőkanál pálinka, 1 evőkanál mazsola, só.
Elkészítés: A tészta hozzávalóit gyúrjuk össze. (A felvert tojásból ne felejtsünk egy keveset félrerakni.) Fóliába csomagoljuk és legalább 30 percre tegyük hűtőbe. Ezt követően nyújtsuk akkora kerek lappá a tésztát, hogy egy 24 cm átmérőjű kerek sütőformát ki tudjunk vele bélelni. A lelógó tésztaszéleket sodrófával vágjuk le. A tésztát fedjük be alufóliával, vagy sütőpapírral öntsünk rá babot és 200 fokra előmelegített sütőben süssük 10-13 percig, majd fóliával együtt vegyük le a babot, kenjük be a tésztát tojással és süssük tovább 10 percig. Amíg a tészta sül elkészítjük a tölteléket. A mazsolát áztassuk a pálinkába 5-10 percig (a maradék pálinkát öntsük a töltelékhez). A csirkemájat az inaktól esetleges zöld részektől tisztítsuk meg. A zöldhagymát, a petrezselyemzöldet vágjuk nagyobb darabokra. A töltelék valamennyi hozzávalóját - a mazsola kivételével - tegyük egy nagyobb késes aprító, vagy turmix tartályába és turmixoljuk össze. A kisült tésztára szórjuk rá a mazsolát, öntsük rá a tölteléket és 170 fokon süssük további 25-30 percig., hogy a töltelék süljön át. Miután megsült, pihentessük 15 percet. Fogyaszthatjuk melegen is, vagy hűtve, ekkor tálalás hagyjuk szobahőmérsékletűre melegedni.

2010. április 20.

Fodros rétes

Gazdag, tartalmas levesek után könnyen elkészíthetjük ezt a "rétest", melynek alapja nem más mint fodros kockatészta. Nincs más dolgunk vele, a száraz tésztát egy tepsibe öntjük, leöntjük egy tejes keverékkel és sütőben összesütjük.

Hozzávalók: Négy adaghoz 25 dkg fodros kockatészta, a tejes keverékhez 20 dkg cukor, 2 csomag vaníliás cukor, 15 dkg lágy margarin, 2 kis doboz kefir, 1 kis doboz tejföl (én általában csak tejfölből készítem), 5 dl tej, 3 db tojás, mazsola és reszelt citromhéj ízlés szerint, porcukor a szóráshoz. 2 dkg margarin a tepsi kenéséhez. A tálaláshoz tetszés szerint bármilyen gyümölcs (fagyasztott is lehet), lekvár, szörp stb.
Elkészítés: Egy tepsit vagy tűzálló tálat kikenünk margarinnal és beleöntjük a fodros kockatésztát, mazsolát szórunk közé. A többi hozzávalót alaposan összekeverjük, reszelünk bele citromhéjat és a tésztára öntjük. 180 fokra előmelegített sütőben addig sütjük, amíg a tészta megpuhul és szép piros lesz a teteje (kb. 50 perc). 15 perc pihentetés után felszeleteljük, porcukorral megszórva és ízlés szerint gyümölccsel, lekvárral stb. tálaljuk.

2010. április 19.

Sült petrezselyemgyökér krémleves

Régóta járt már a gondolataimban, hogy petrezselyemgyökérből is lehetne krémlevest készíteni. Szép petrezselyemgyökeret kaptam ajándékba, így neki is láttam a krémleves elkészítésének. A petrezselyemgyökeret vékony szeletekre vágva vajon megsütöttem, majd húslevessel felöntve teljesen puhára főztem.(Ismét a maradék húslevest hasznosítottam. Ha nincs húslevesünk végső esetben a leveskockából készült is megteszi.) Ízesítőül só, bors, kakukkfű szolgált. A krémességet és egy enyhe savanykás ízt a tejföl adta. Petrezselyem pestóval tálaltam. Semmi ördöngösség nincs benne, mégis egy rendkívül finom, ünnepek alkalmával is készíthető leves lett a végeredmény. (A petrezselyem pesto telitalálat volt ehhez a krémleveshez.) Csak ajánlani tudom a leves elkészítését.
Hozzávalók: Két fő részére 5-6 db közepes zsenge petrezselyemgyökér, 5 dkg vaj, só, frissen őrölt bors,csipet kakukkfű, 8-10 dl húsleves/alaplé, 1,5 evőkanál liszt, 1,5 dl tejföl. Tálaláshoz petrezselyem pesto.

Elkészítés: A meghámozott petrezselyemgyökeret vékonyan felszeleteljük (akár a zöldségpucolóval is megtehetjük ezt) és a vajon elkezdjük sütni. Amikor már üveges és kezd pirosodni, rászórjuk a lisztet, alaposan elkeverjük és felöntjük húslevessel. Hozzáadjuk a kakukkfüvet, ha szükséges sózzuk, borsozzuk. Addig főzzük, amíg a petrezselyemgyökér megpuhul teljesen (kb. 15-20 perc.) Ekkor a leveshez adjuk a tejfölt, botmixerrel összeturmixoljuk és mégegyszer melegítünk rajta, de nem forraljuk. Tálkákba szedve, petrezselyem pestóval tálaljuk.

Vajban sült uborka petrezselyem pestóval

Szeretem kipróbálni a zöldségeknek számunkra nem megszokott módon történő elkészítését. Az uborkának vajban sütése felénk nem egy szokványos felhasználási mód. A spanyolok a citromos vajban sült uborkát tapaszként fogyasztják. Kicsit tovább gondoltam, petrezselyem pestóval ízesítettem, sült hús mellé kiváló köret kerekedett belőle. (Meglepően kellemes ízű lett:)
Hozzávalók: Két adaghoz 1 nagyobb vagy 2 kisebb kígyóuborka, 5 dkg vaj, só, kevés frissen facsart citromlé, 3-4 evőkanál petrezselyem pesto.

Elkészítés: Az uborkát meghámozzuk, hosszában félbe vágjuk, kiskanállal kiszedjük a magházát és 1-1,5 cm-es szeletekre vágjuk. Besózzuk és 10-15 percig állni hagyjuk, majd papírtörlővel leitatjuk róla a sós levet. A vajat felhevítjük és 4-5 percig sütjük rajta az uborkát, közben kevergetjük, hogy minden oldala süljön az uborkaszeleteknek. Ezt követően egy tálba szedjük, csepegtetünk rá citromlevet, hozzákeverjük a petrezselyem pestót. Melegen fogyasztjuk.

Petrezselyem pesto

Szép petrezselyemgyökeret kaptam, nagy mennyiségű zöldjével együtt. A gyökérből leves, a zöld egy részéből pesto készült. A petrezselyemzöldhöz jól illik a dió íze, így az került bele a semlegesebb ízű mandula helyett. Az olajos magvas ízt tovább erősítve az olívaolaj mellett hidegen sajtolt tökmagolajat is adtam hozzá. A petrezselyem pestót tésztán kívül más ételekhez is adhatjuk, változatosabbá téve ízüket. (Később néhány példával is szolgálok.)Most egy sajt nélküli pesto készült.
Hozzávalók: 1 csokor petrezselyemzöld (kb. 6-10 dkg), 2 gerezd fokhagyma, 5 dkg dió, 2-3 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál hidegen sajtolt tökmagolaj, só.

Elkészítés: A hozzávalókat egy késes aprító tartályába tesszük és szép apróra vágjuk (turmixoljuk). Ennyi az egész. Használhatjuk tésztákhoz, levesekhez, zöldséges ételekhez.

2010. április 18.

Ribizlis sült túrótorta

Egy igazi nyáridéző torta. Vágytam valamilyen gyümölcsös, krémmentes süteményre. Igaz még nincs itt az ideje ribizli szezonnak, de bármilyen fagyasztott gyümölcsből elkészíthetjük. A torta alapja egy vajas linzertészta, a tölteléke hasonlít erre a tortáéra.

Hozzávalók: A tésztához 15 dkg liszt, 12,5 dkg hideg vaj, 3 dkg cukor, 1 evőkanál hideg víz. A töltelékhez 25 dkg túró, 1,5 dl tej, 1,5 dl tejföl, 2 evőkanál keményítő, 12 dkg porcukor, 1 csomag vaníliás cukor, 2 tojás, reszelt citromhéj, 30 dkg ribizli (fagyasztott is jó), porcukor a szóráshoz.
Elkészítés: A sütőt melegítsük elő 190 fokra. A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, fóliába csomagoljuk és 15-20 percre hűtőbe tesszük. Amíg a tészta pihen, elkészítjük a tölteléket, melynek hozzávalóit (a ribizli kivételével) egy magas falu tálba tesszük és botmixer segítségével jól összekeverjük. A lehűlt tésztánkat két fólia lap között akkora nagyságú kör alakú lapra nyújtjuk, hogy egy 24 cm átmérőjű tortaformát ki tudjunk bélelni a tésztával. A tésztára teszünk egy sütőpapír darabot, öntünk rá szárazbabot, sütőbe toljuk és 15 percig sütjük a tésztát, ezt követően a sütőpapírt és a babot levesszük, további 15-20 percig elősütjük a tortalapot. (Ez az úgynevezett vaksütés.)Ezt követően a sült tésztára szórjuk a ribizlit, ráöntjük a tölteléket és további 35-40 percig sütjük a tortát. Amikor átsült a töltelék (tűpróbával ellenőrizzük) kivesszük a tortát és hagyjuk hűlni. Kivesszük a formából és porcukorral megszórva kínáljuk.
(Javaslat: célszerű kivehető aljú formában elkészíteni, úgy könnyen kitudjuk emelni a tortát a formából.)

2010. április 15.

Diós bundában sült tilápia hal majonézes édesköménnyel

Ismét a jól bevált tilápia-édeskömény párosítást készítettem el. Ugyancsak egy egyszerű, gyors étel. A halat diós zsemlemorzsába forgattam és kevés vajon kisütöttem. A saláta vékonyra szeletelt édesköményből és majonézes mártásból áll. Két fő részére 20 perc alatt elkészíthető.

Hozzávalók: Két adaghoz 4 szelet tilápia hal, só, bors, 2 gerezd zúzott fokhagyma, 4 evőkanál zsemlemorzsa, 4 evőkanál durvára őrölt dió, a sütéshez 6-8 dkg vaj. A salátához 1 nagyobb vagy 2 kisebb édeskömény. A mártáshoz 2 evőkanál majonéz, 2 evőkanál tejföl, 1 evőkanál frissen facsart citromlé, 1 evőkanál méz, só, frissen őrölt bors. A tálaláshoz citrom.
Elkészítés: A halszeleteket bekenjük zúzott fokhagymával, sózzuk, borsozzuk. A zsemlemorzsát összekeverjük az őrölt dióval. A mártás hozzávalóit összekeverjük. Az édeskömény torzsát kivágjuk, hosszában félbevágjuk és vékonyan felszeleteljük és a mártásba forgatjuk. Egy serpenyőben felhevítjük a vajat, a halszeleteket a diós zsemlemorzsába forgatjuk és oldalanként 3-4 perc alatt átsütjük a halat. Tálaláskor frissen facsart citromlevet csöpögtetünk a halra és majonézes édeskömény salátával kínáljuk.

Nagyon kakaós csiga

Gyerekkoromban a kakaós csigák közül leginkább a vajas leveles kelt tésztából készültet kedveltem. Megpróbáltam elkészíteni. Nem csak a töltelékbe, hanem a többször hajtogatott vajas kelt tésztába is került kakaó, méghozzá a vajba. A tészta hasonlóan készült minta croissantnál.

Hozzávalók: A tésztához 20 dkg vaj, 60 dkg liszt, 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 1 kávéskanál só, fél csomag sütőpor, 2 dkg élesztő, 5 dkg cukor, 1 tojás + 1 tojás a kenéshez, 1,5 dl víz, 1,5 dl tej, 1 evőkanál citromlé. A töltelékhez 4-5 evőkanál kristálycukor, 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor, 4-5 evőkanál csokoládé-, vagy mogyorókrém.
Elkészítés: A vajat 10 dkg liszttel és a 2 evőkanál kakaóporral összedolgozzuk. Az 50 dkg lisztet tálba szitáljuk, hozzáadjuk a sót, a tojást és a sütőport. A vizet és a tejet összekeverjük, kicsit meglangyosítjuk, belemorzsoljuk az élesztőt, hozzá adjuk a cukrot a citromlét és a liszthez öntjük. Könnyű tésztává gyúrjuk. Téglalap alakúra nyújtjuk és egyenletesen rákenjük a kakaós vajat, feltekerjük, lelapítjuk, a tészta széleit középre, ezt követően félbe hajtjuk. Az így kapott hosszúkás tésztatömböt hűtőbe tesszük és egy órát pihentetjük. Majd újabb hajtogatás és ismét egy órás hűtős pihenés következik. (Nálam egy éjszakát pihent.) Ezt követően lisztezett felületen nagy téglalappá nyújtjuk (Kb. 30 cm X 55 cm), megkenjük mogyoró vagy csokoládé krémmel , rászórjuk egyenletesen a kakaós-cukros keveréket, feltekerjük és 1,5-2 cm széles szeleteket vágunk belőle. Két sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, úgy hogy ne érjenek egymáshoz. Újabb 30-40 percig kelesztjük langyos helyen. Ezt követően megkenjük felvert tojással és 190 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. Porcukorral megszórva kínáljuk.

2010. április 14.

Töltött gombafejek

A minap szép nagy gombákra tettem szert, így egyértelmű volt, hogy töltött gombát fogok készíteni. Töltelékként főtt rizst használtam, amelybe került cukkini és a gombák szára pirítva, valamint tonhal konzerv. Ezt a töltött gombát önálló ételként is fogyaszthatjuk, salátát kínálva mellé, de húsok mellé köretnek is adható, ekkor a tonhalat elhagyhatjuk.

Hozzávalók: 10-12 db nagyobb csiperkegomba, 1 bögre (2,5 dl) főtt rizs, 1 db kicsi cukkini, 1 doboz (10 dkg) tonhalkonzerv, 1 db tojás, só, bors, 1 evőkanál sós paprikakrém, 5-6 db koktélparadicsom a díszítéshez, 2-3 evőkanál olívaolaj.
Elkészítés: A megmosott gombák szárát kitörjük, a fejeket szárazra töröljük és 1 evőkanál olívaolajon 1-1 percig elősütjük mind két oldalát, majd tepsibe, vagy sütőedénybe sorakoztatjuk őket. A gombaszárakat és cukkinit felkockázzuk és olívaolajon megpirítjuk őket kb.5-6 perc alatt, majd hozzá keverjük a főtt rizst, a paprikakrémet, jól elkeverjük, összesütjük és levesszük a tűzről. Hozzákeverjük a tonhalkonzervet, ügyelve arra, hogy ne nagyon törjön össze a halhús. Majd sózzuk borsozzuk ízlés szerint, hozzákeverjük a tojást, és szorosan megtöltjük vele a gombafejeket. A Tepsit letakarjuk alufóliával és 200 fokra előmelegített sütőben 20 perc alatt készre sütjük. Koktélparadicsommal tálaljuk, melegen és hidegen is fogyaszthatjuk.

Medvehagymás tészta

A rohanó hétköznapokban, amikor kevés idő juthat főzésre nagy segítségünkre lehet egy egyszerű, gyors tésztaétel. A medvehagymás tészta 15-20 perc alatt elkészíthető. Nem sokkal húsvét után készült, így került bele a sonkából némi sajt kíséretével.

Hozzávalók: Két adaghoz 25-30 dkg tészta kifőzve, 10 dkg medvehagyma, 10 dkg főtt sonka, 5 dkg krémsajt, 4 dkg vaj, só, bors, parmezán sajt szeletkék.
Elkészítés: A tésztát forrásban lévő sós vízben kifőzzük a tasakjára írtak szerint. (A házi tésztát használó szerencsések is ügyeljenek arra, hogy al dente legyen a tészta:) Amíg a tészta fő elkészítjük a medvehagymás, sajtos, sonkás keveréket. A medvehagymát felaprítjuk és a felét elkezdjük párolnia felhevített vajon. Hozzá adjuk a felkockázott főtt sonkát, néhány percig együtt sütjük, majd hozzá keverjük a krémsajtot, ha szükséges sózzuk és borsozzuk. A kifőtt tésztát a medvehagymás keverékbe forgatjuk, megszórjuk a maradék felaprított medvehagymával és parmezán sajt szeletkékkel.

Medvehagyma krémleves 2.

A spenótos medvehagyma krémleveshez képest talán még egyszerűbben elkészíthető. Ez a változat maradék húsleves felhasználásával készült és került bele kevés zöldhagyma is.

Hozzávalók: 15-20 dkg medvehagyma, 2-3 db zöldhagyma, 3 gerezd zúzott fokhagyma, 2 db közepes burgonya, 1,7 liter húsleves (vagy alaplé, lehet zöldséges is), 1,5 dl tejszín, 1 evőkanál liszt, 5 dkg vaj, só, frissen őrölt bors.
Elkészítés: A megtisztított medvehagymát, zöldhagymát felszeleteljük és a felhevített vajon elkezdjük párolni. Hozzáadjuk a megtisztított, felkockázott burgonyát, a zúzott fokhagymát, 2-3 percig pároljuk fedő alatt,majd rászórjuk a lisztet elkeverjük és felöntjük a levessel. Addig főzzük, amíg a burgonya megpuhul. Ekkor hozzá adjuk a tejszínt és botmixer segítségével összeturmixoljuk. Sózzuk, borsozzuk ha szükséges és összefőzzük, de nem forraljuk a levest. Ha túl sűrű lesz, adhatunk hozzá kevés vizet.10-15 perc pihentetés után tetszés szerint tálaljuk.

2010. április 13.

Tüzes csirkecombok

A tüzes csirkecombok is az egyszerűen, kevés munkával elkészíthető ételek közé tartozik. Amitől tüzes lesz, az egy négyféle paprikát tartalmazó csípős máz, amelyet a combokra rákenjük és úgy sütjük meg a húst.

Hozzávalók: 6 db dupla csirkecomb, só, frissen őrölt bors. A mázhoz 5 dkg olvasztott vaj/margarin, 2 evőkanál sós paprikakrém, 1 kávéskanál csípős őrölt paprika, 1 teáskanál édes őrölt paprika, 1 teáskanál mustár, 2-3 pfefferóni paprika ( szárított is jó) 2-3 gerezd zúzott fokhagyma, 1 evőkanál méz, 1 evőkanál olaj és 2 evőkanál olaj a tepsi kikenéséhez. (A mázhoz nem kell sót adni, mert a paprikakrém kellően sós.)
Elkészítés: A csirkecombokat alaposan megtisztítjuk, picit besózzuk , borsozzuk és az olajjal kikent tepsibe fektetjük őket, úgy hogy a bőrösebb felük legyen alul. A máz hozzávalóit összekeverjük, beleaprítjuk a pfefferóni paprikát és a combok felső felére kenjük. A tepsit letakarjuk alufóliával és 180 fokra előmelegített sütőbe toljuk. 25 perc sütés után levesszük az alufóliát, megfordítjuk a combokat és a bőrösebb felüket is bekenjük a maradék mázzal. Visszatolva újabb 25 percig sütjük, most már alufólia nélkül. Akkor készült el a csirkecomb, amikor szép piros a bőre és puha a húsa. Tálalhatjuk cukkinis rizzsel, kuszkusszal.

2010. április 10.

Lekváros bukta

A jól bevált tészta édes változatát használtam a lekváros buktához is. Talán egy picivel több lisztet adtam hozzá. Töltelékként nem folyós, eperlekvárt használtam.

Hozzávalók: 6 nagyobb darab buktához 30 dkg liszt+ még amennyi felvesz a dagasztásnál, 2 dkg élesztő, 1 kávéskanál sütőpor, 0,75 dl natúr joghurt, 0, 75 dl étolaj, 0,75 dl langyos tej, 1 kisebb tojás, 4 evőkanál cukor, 1 csomag vaníliás cukor, 1 csapott kávéskanál só, 1 tojássárgája a kenéshez vagy a tésztába kerülő tojást felverjük és egy keveset félre teszünk belőle. 6 nagy evőkanálnyi nem folyós lekvár, porcukor a szóráshoz.
Elkészítés: A langyos tejben elkeverünk egy teáskanál cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a maradék cukrot, a vaníliás cukrot, a sót, a sütőport és összekeverjük. Ezután az élesztős tejet összekeverjük a joghurttal az olajjal majd a liszthez adjuk a felvert tojással együtt és bedagasztjuk a tésztát. Ha ragadna adjunk hozzá lisztet. Ezt követően bő egy óra alatt duplájára kelesztjük, majd lisztezett felületen átgyúrjuk. Hat egyenlő részre osztjuk, bucikat formálunk belőlük és 12 cm X 15 cm nagyságú téglalapokká nyújtjuk. A téglalapok közepére függőleges csíkban rárakjuk a lekvárt, a tészta hosszanti oldalait kicsit ráhajtjuk, hogy a lekvár ne jöjjön ki sülés közben, és feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük a buktákat és fél órát letakarva kelesztjük, majd felvert tojással, vagy tojássárgájával megkenjük, és 180 fokos előmelegített sütőben 25-30 perc alatt szép pirosra sütjük. Porcukorral megszórva kínáljuk.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails