2009. július 15.

Zöldpaszuly leves

Az első ilyen zöldpaszuly levest amit ettem, Molnár Hajni készítette. Valami hasonlót szerettem volna én is készíteni. Ez az erdélyi zöldpaszuly leves, egy édeskés, savanykás rántásos könnyű leves. Megnéztem Gergely Éva: Erdélyi ízek című szakácskönyvét biztos, ami biztos alapon. Ott ír hozzávalóként sárgarépát, amit én most elhagytam, de úgy emlékszem, hogy abban sem volt amit én ettem és talán sima rántás volt csak benne, nem paprikás. Ezt a levest én ebből (lásd alsó kép:) a széles, lapos típusú zöldbabból (illetve cifra és sárga:) szeretem, amit a leveshez úgy tördelünk össze, nem vágunk. Végül is sikerült azt az ízt eltalálnom, amire vágytam. Ennél a levesnél különösen kedvelem, ahogy a megfőtt zsenge zöldbab szeletek két oldala szétválik a számban....
Hozzávalók: 50 dkg zöldbab (cifra vagy sárga lapos és széles fajta), 1 kis fej hagyma, 1-2 gerezd fokhagyma, 1 csokor petrezselyem zöld, 1 szál leveles zellerszár, 2 evőkanál zsír, 2 csapott evőkanál liszt, 1 teáskanál őrölt pirospaprika, őrölt bors, só, cukor, (kb. 2-3 teáskanál) ecet(kb. 1 teáskanál) ízlés szerint, tejföl.

Elkészítés: A zöldbabot hosszúkás darabokra tördeljük, megmossuk és forró vízzel leforrázzuk. A hagymát, fokhagymát apró kockákra vágjuk és kevés zsíron kicsit megdinszteljük, majd felengedjük kb. 1-1,5 liter vízzel, beletesszük a zellerszárat és a petrezselyem zöldjét, amiből teszünk félre néhányat felaprítani. Sózzuk, borsozzuk. Amikor felforrt a lé, belemerjük a leforrázott zöldbabot, majd puhára főzzük. Amikor megfőtt a zöldbab a zeller és petrezselyen zöldeket kivesszük a levesből, majd hozzá adjuk a felaprított petrezselyem zöldet. A rántáshoz a zsírt felolvasztjuk, rászórjuk a piros paprikát és le is vesszük a tűzről, nehogy megégjen, majd hozzá adjuk a lisztet, a tűzön keverünk rajta néhányat és besűrítjük vele a levest. Ezt követően adjuk hozzá a cuklrot és az ecetet (én tárkonyos ecetet használtam). Tejföllel tálaljuk.

6 megjegyzés:

  1. Érdekes ízvilág, szívesen kanalaznám, még akkor is, ha nálunk másképpen készül a zöldbableves. De a babot minden formájában kedvelem, azt hiszem, így is nagyon finom lehet, s különösen jól esik ilyenkor nyáron...

    VálaszTörlés
  2. Mi is máshogy készítjük a bablevest, de azért is döntöttem e mellett a változat mellett, mert ez egy könnyed leves és a bab lehet a főszereplő, nem nyomja el más íz.Most erre vágytam.

    VálaszTörlés
  3. Gyerek koromban ettünk ilyen levest és nagyon szerettem, de ma már én is másképp főzöm. Kicsit " gyengébben " . Már egészen leszoktam a rántásokról.

    VálaszTörlés
  4. Mar több mint husz eve nem etem zölpaszulylevest ami e recept szerint keszult.A tegnap ropogos sargapaszulyra bukkantam itt Stockholmban es a googelban lapoztam fel ezt a receptet. Kiprobaltam. Köszönöm Tunder az ötletet ehhez a csodalatos izegyveleghez. Mmmmmmm det finom lett :-)

    VálaszTörlés
  5. Probald ezt a receptet ecet helyet paradicsomosan savanyitani remelem szeretni fogjatok

    VálaszTörlés
  6. Itt lakok Vancouverbe de ilyen jo kepu paszuly itt nics meg a nyalam is kifolyt

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails