2009. április 16.

Húsos gombóc

A húsos gombóc gyermekkori íz, a Mamám jut róla eszembe. Gyakran készítette a vasárnapi ebédből maradt főtt húsból, vagy pörköltből hétfői ebédnek. Nagyon jó módja a maradék felhasználásának. Kevés alapanyagból elég nagy mennyiség készíthető. Azt, hogy a Mama milyen recept alapján készítette, azt nem tudom. Feltehetően nem volt recept, hanem érzésből, a kezében, a lelkében lévő mértékegység alapján készítette a húsos gombócot és a többi ételt is. Igazából én is így főzök (és még sokan szerintem...) Főzésnél ritkán méricskélek, az érzékszerveimre hagyatkozom. Attól lesz olyan az étel, ami rám jellemző. Az én kezem munkáját, szívem s lelkem ízeit hordozza...
A húsos gombóc is így készült, a hozzávalókat utólag, hozzávetőlegesen határoztam meg.

Hozzávalók a gombóc tésztájához:5-6 db közepes főtt, reszelt burgonya (kb.20 dkg), kb.20 dkg liszt, 2 csapott evőkanál búzadara, 1 tojás, só, 3-5 evőkanál víz. (Ebből a mennyiségből én 16 db gombócot készítettem) Töltelékhez: kb. 20 dkg pörkölt, vagy főtt hús, 3 db főtt tojás, 2-3 teáskanál mustár, 1 teáskanál "Erős Pista", só, bors. A mártáshoz: diónyi zsír, 1,5 teáskanál őrölt pirospaprika, 2 dl tejföl, só.

Elkészítés: A tészta hozávalóiból közepes keménységű tésztát gyúrunk. Pihentetjük legalább 30 percet. A töltelékhez a pörköltet (én most abból készítettem), vagy a főtt húst és a főtt tojásokat ledaráljuk. Ehhez adjuk a mustárt, "Erős Pistát", sót, borsot és jól összekeverjük. A tésztát kinyújtjuk és kb. 10X10-es négyzetekre vágjuk (mint a szilvás gombócnál). A négyzetek közepére töltelék halmokat teszünk, gombócokká formáljuk és forró sós vízben megfőzzük. A mártáshoz a zsírt felhevítjük, beletesszük az őrölt pirosparikát és mindjárt le is húzzuk a tűzről, nehogy megégjen a parika. Jól elkavarjuk, hogy a paprika feloldódjon a meleg zsírban és előjöjjön a szép vöröses színe. Ekkor hozzáadjuk a tejfölt, sózzuk és a tűzre visszatéve felmelegítjük, de nem forraljuk. Végül beleforgatjuk a meleg gombócokat és máris falatozhatunk belőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails