2009. október 18.

Édeskömény krémleves

Nagy kedvencemmé vált az édeskömény krémleves. Kedvelem az enyhén ánizsos ízét, ezért nem is szoktam sok mindent (pl. sajtot) hozzáadni, had érvényesüljön a természetes íze. Ez a leves is egy húsleves alapú krémleves. Jó lehetőséget biztosít a maradék húsleves felhasználására. Kínálhatjuk vajban pirított kenyérkockákkal, pirítós kenyérrel, szezámmagos rúddal stb. Én ez utóbbival kínáltam, amelyhez a ricottás táskákból maradt leveles tésztát gyúrtam össze, kinyújtottam, megkentem tojással, megszórtam pirított szezámmaggal, 2 cm széles és kb. 20 cm hosszú csíkokat vágtam, megcsavartam, sütőpapírral bélelt tepsire fektettem, megkentem tojással és aranysárgára sütöttem.
Hozzávalók: 1 liter húsleves, 2-3 db édeskömény, 5 dkg vaj, 2 evőkanál étkezési keményítő, 3-4 evőkanál tejföl, vagy 2 dl tejszín, ízlés szerint só, bors.

Elkészítés: Az édeskömény kaporra hasonlító zöldjét levágjuk és félretesszük a tálaláshoz. Az édesköményt megtisztítjuk. Ezt követően hosszában félbevágjuk és keresztben csíkokra szeleteljük. A vajat felolvasztjuk és felcsíkozott édesköményt rászórjuk és elkezdjük párolni. 10 perc párolás után rászórjuk a keményítőt és felöntjük a húslevessel, ha szükséges sózzuk borsozzuk. Addig főzzük, míg az édeskömény puha nem lesz. Ez után hozzáadjuk a tejfölt, vagy a tejszínt, összerurmixoljuk, még egyszer felmelegítjük, de nem forraljuk. Tányérba szedjük, az édeskömény zöldjével díszítjük, szeámmagos rúddal, vagy pirítóssal, pirított kenyérkockákkal kínáljuk.

2 megjegyzés:

  1. Ez nagyon finom lehet, levest még nem próbáltam belőle!
    A könyvet meg nem felejtettem ám el, de Tavasz egyszerűen nincs. Van a többi 3 évszak, csak ez az egy nincs. De adom fel :)

    VálaszTörlés
  2. Lúdanyó! Szerintem tetszeni fog a leves!Ó, köszönöm! Gondoltam, hogy nem felejtetted el a könyvet,csak ez a rész valami miatt nem kapható.Azért én is keresgélem...

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails