2009. október 22.

Póréhagymás burgonyaleves

Ismét egy francia íz. Nagy kedvvel főzök "az egy falat Franciaország" című szakácskönyvből. A receptek többségében van egy apró furfang, ami olyan franciássá, könnyeddé teszi az ételeket. A szakácskönyvben szereplő ételek receptjei között vannak bonyolultabb, és néhány alapanyagból elkészíthető nagyszerű finomságok. Számomra remek kalandozás az ételek kipróbálása. Ennek a levesnek az ötlete is innét származik, amely szintén egy húsleves alapú krémleves. Vigyázzunk, ha elkészítjük, könnyen függővé válhatunk:)

Hozzávalók: 5 dkg vaj, 1 vöröshagyma, 1-2 (nagyságtól függően) póréhagyma, 3 szál zellerlevél, 2 gerezd fokhagyma, 2-3 db nagyobb burgonya, 1-1,2 liter húsleves, 2 dl tejszín, fehér bors, ha szükséges só.
Elkészítés: A vajat felolvasztjuk, rádobjuk a felaprított vöröshagymát, fokhagymát, a felkarikázott póréhagymát és üvegesre pároljuk. Ezt követően hozzáadjuk a felkockázott burgonyát,a zellerleveleket és a borsot, ízlés szerint sót, és 1-1,5 dl vízzel felöntjük, hagyjuk hogy a burgonya félig megpuhuljon, ekkor felöntjük húslevessel és készre főzzük kb. 15 perc alatt. A levest kicsit hagyjuk hűlni, majd egy turmixgépben a tejszínnel összeturmixoljuk, és ismét felmelegítjük, de nem forraljuk, majd tálaljuk. Tálaláskor snidlinggel is díszíthetjük.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails