2009. október 25.

Gyömbéres körtetorta

Ismét a klasszikus páros, gyömbér és körte, ezúttal tortában kisütve. Az ötlet a "Sütés" című szakácskönyvből származik. Gyorsan elkészíthető. Használhatunk körte befőttet is, de nyersen is rárakosgathatjuk a körtét a tésztára (az eredeti recept is így szól). Most úgy készítettem, hogy a meghámozott, félbe vágott, kimagozott körtéket cukros, egész fahéjas, szegfűszeges, citromos lében egy kevés vízzel (szirupban) kb. 10 percet pároltam. Igaz így puhább lett, és a tésztára körtéből kirakott legyezőforma nem érvényesült annyira, de nekem így is tetszik...(Az az igazság, hogy amikor nekifogtam, még egy másik körtés recept járt a gondolataimban, amihez párolt körte kellett...)
Hozzávalók: 20 dkg puha vaj, vagy margarin, 15 dkg cukor, 1-2 evőkanál barnacukor a torta tetejére, 20 dkg liszt, 2 teáskanál sütőpor,2-3 kávéskanál gyömbér (esetleg kevés fahéj) 3 tojás, 4 db meghámozott, kimagozott és vékonyan felszeletelt körte (lehet befőtt is).

Elkészítés: Egy 22-23 cm átmérőjű kapcsos tortaformát béleljünk ki sütőpapírral, vagy vajazzuk ki. A tésztához a 18 dkg vajat a cukorral, majd a tojással keverjük ki. A lisztet a sütőporra, a gyömbérrel (esetleg a fahéjjal) keverjük össze, adjuk a vajas keverékhez és keverjük simára. A tésztát tegyük a kibélelt sütőformába, egyengessük el és legyező formában rakosgassuk rá a körteszeleteket. Szórjuk meg barnacukorral és a maradék vajat forgácsoljuk rá. 180 fokra előmelegített sütőben 40-50 percen át süsük, amíg aranybarnára nem sül, illetve át nem sül.(Légkeveréses sütőben lerövidülhet a sütési idő, ekkor 160-170 fokon süssük.) Porcukorral megszórva kínáljuk. Adhatunk hozzá vanília fagylaltot, csoki, vagy vanília öntetet.

2 megjegyzés:

  1. A gyömbérrel mindig óvatoskodom, elég erőteljes az íze. De ezt a tortát szívesen megkóstolnám, izgat ez a kombináció!:)

    VálaszTörlés
  2. Napmátka! Én is kicsit óvatosan használtam, 2 kávéskanállal tettem a tésztába, így kellemes, visszafogott volt a gyömbér íz. Elég édes lett, szerintem 10-12 dkg cukor is elegendő.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails