2009. június 16.

Rozslisztes, zabpelyhes lepénykenyérkék

Szombaton kísérletezni volt kedvem és különben sem hagyott nyugodni ennek a kenyérkének az ötlete át és át járta a gondolataimat:) Gyorsan össze is kevertem a tésztát, kelesztettem, formáztam, ismét kelesztettem és megsütöttem. Egy kicsit szárazabb, de ugyanakkor puha kenyeret kaptam. Ez is volt a célom, én kedvelem az ilyen típusú kenyereket, nem telítenek annyira.
Hozzávalók: 15 dkg rozsliszt, 10 dkg zabpehely, 15 dkg búzaliszt, 2 és fél dkg élesztő, 2 dl langyos víz, 1-2 evőkanál olíva olaj, só, 1 teáskanál cukor, pirított napraforgó mag kb. 4 evőkanálnyi.
Elkészítés: A liszteket és a zabpelyhet egy tálba tesszük. A langyos vízben elkeverjük a cukrot és az élesztőt, és a lisztes keverékhez adjuk a sóval és az olíva olajjal együtt. Jól összegyúrjuk és kelesztjük. (Ha gyúrás közben nagyon ragadna a tésztánk, adhatunk hozzá búzalisztet, ha szükséges kevés vizet.) A napraforgó magot egy serpenyőben megpirítjuk. Miután megkelt a tésztánk 6 kis bucira osztjuk, mindegyik buciba gyúrunk a pirított napraforgó magból, de hagyjunk a kenyérkék tetejére is. A bucikat négyzet alakú lepényekké formázzuk, egy sütőpapírral bélelt nagy tepsibe egymás mellé rakjuk, szórunk rá a pirított magból, kicsit bele is nyomkodjuk a tésztába majd megsütjük a lepénykenyérkéket 180 fokon.

2 megjegyzés:

  1. Lúdanyó! tényleg finom volt, és tudom, hogy ebben nincs semmiféle adalék, amitől olyan furcsa íze lesz némely kenyérnek.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails