2009. június 6.

Jughurtos kapros hideg uborkaleves

Ma Eszter, Péter és Emma baba érkeztek vendégségbe, ebéddel vártam őket:) Szerettem volna számomra 1-2 új dolgot kipróbálni, remélve hogy ők nem idegenkednek tőle. A leves (joghurtos uborkaleves) és a sütemény (répás sütemény) nem nevezhetőek szokványosnak, mivel uborkából leginkább saláta készül, a sárgarépa pedig leggyakrabban mit a levesek fő alapanyaga ismeretes. Kicsit izgultam, hogy vajon ízlik-e vendégeimnek. A fő étel mediterrán pulykaragu és rozmaringos, fokhagymás vajban sül újkrumpli volt. Azt gondoltam, hogy ezzel nem lesz gond:) Szerencsére a leves és a sütemény is ízlett. A következő receptek az ebéd fogásainak rerceptjei lesznek. Elsőként a joghurtos, kapros hideg uborkaleves.

Hozzávalók: Kb. 3 db közepes saláta uborka (de jó a kígyó uborka is, kb. 40-50 dkg), 6 dl natúr joghurt, 1 dl zöldségleves (vagy húsleves), 3-4 gerezd fokhagyma, 1 csokor kapor, só, frissen őrölt bors.

Elkészítés: Az uborkákat meghámozzuk, keresztbe félbevágjuk, majd hosszában négybe vágjuk és a magos részt kivágjuk. Ezt követően 0,5 cm-es darabokra felszeleteljük az uborkacsíkokat. 3-4 evőkanálnyi felszeletelt uborkát 5-8 percig főzzük a levesben és 2-3 kanál joghurttal összekeverve botmixerrel összeturmixolunk. (Ez a művelet el is hagyható, én ezzel csak egy levesalapízt adtam az uborkalevesnek.) A felszeletelt uborkát, az összeturmixolt alaplét, a joghurtot, a zúzott fokhagymát, sót, borsot és végül az apróra vágott kaprot egy leveses tálban jól összekeverjük és behűtve tálaljuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails