2010. április 19.

Vajban sült uborka petrezselyem pestóval

Szeretem kipróbálni a zöldségeknek számunkra nem megszokott módon történő elkészítését. Az uborkának vajban sütése felénk nem egy szokványos felhasználási mód. A spanyolok a citromos vajban sült uborkát tapaszként fogyasztják. Kicsit tovább gondoltam, petrezselyem pestóval ízesítettem, sült hús mellé kiváló köret kerekedett belőle. (Meglepően kellemes ízű lett:)
Hozzávalók: Két adaghoz 1 nagyobb vagy 2 kisebb kígyóuborka, 5 dkg vaj, só, kevés frissen facsart citromlé, 3-4 evőkanál petrezselyem pesto.

Elkészítés: Az uborkát meghámozzuk, hosszában félbe vágjuk, kiskanállal kiszedjük a magházát és 1-1,5 cm-es szeletekre vágjuk. Besózzuk és 10-15 percig állni hagyjuk, majd papírtörlővel leitatjuk róla a sós levet. A vajat felhevítjük és 4-5 percig sütjük rajta az uborkát, közben kevergetjük, hogy minden oldala süljön az uborkaszeleteknek. Ezt követően egy tálba szedjük, csepegtetünk rá citromlevet, hozzákeverjük a petrezselyem pestót. Melegen fogyasztjuk.

4 megjegyzés:

  1. Tündér, komolyan végigenném a blogodon található ennivalókat! most az a szerencsém, hogy túl jó koszton vagyok, ezért nem csorog a nyálam, mint egyébként szokott, de szerda estétől visszaáll az eredeti állapot:)

    VálaszTörlés
  2. Ez amilyen meglepően hangzik,olyan szép!

    VálaszTörlés
  3. Nagyon guszta!
    Hasonlót készítettem én is, tényleg finom :)

    VálaszTörlés
  4. Kata! Köszönöm:))) Érezd jól magad még a hátralévő időre!!

    Köszi Moha! Tényleg jó volt..

    Köszi Ami! Ugye!:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails