2010. március 2.

Sült zelleres krémleves

A sült zeller krémleves a maradék húsleves hasznosításaként született és nem utolsó szempontként játszott szerepet, az újonnan kialakult sült zeller imádatom.
Hozzávalók: 1,5 liter húsleves, 30-40 dkg zellergumó (egy nagyobb zellergumó), 2-3 db nagyobb burgonya, 1-1,5 dl tejszín, 2 evőkanál liszt, 6-8 dkg vaj, só, frissen őrölt fekete bors, őrölt fehér bors, 2-3 dl víz. A tálaláshoz kéksajt, aprított petrezselyemzöld, pirítós stb.
Elkészítés: A megtisztított zellert és burgonyát hosszában négyfelé vágjuk, majd keresztben 2-3 mm-es szeletekre vágjuk. A vajat felolvasztjuk és a zöldségeket rászórva elkezdjük sütni. Sózzuk, borsozzuk, majd többször megkavarva fedő alatt 15-20 percig sütjük, amíg a zeller és a burgonya meg nem puhul. Ekkor a zöldségekre szórjuk a lisztet, megkavarjuk és felöntjük a leves kétharmadával. További 10-15 percig főzzük. Ezt követően botmixerrel összeturmixoljuk, majd hozzá öntjük a maradék húslevest, a tejszínt. Ha túl sűrű adhatunk hozzá vizet és ha szükséges ízesíthetjük. A levest összemelegítjük, de nem forraljuk. 10 perc pihentetés után kéksajttal és aprított petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

6 megjegyzés:

  1. Tündér, olyan jókat sütsz és főzöl, mennék hozzád folyamatosan kosztosnak:)

    VálaszTörlés
  2. Bocsáss meg, hogy nem a receptet méltatom, habár az is tetszik, de mostanában szép asztalterítőket keresek, és nem találok.
    Nem csak a terítőid színe, hanem a minták is tetszenek. Vajon hol vetted őket? Látom Pécsett laksz, én viszont Velencén, de néha szívesen látogatunk Pécsre.
    Válaszod előre is köszönöm, üdvözlettel J.né Cs. Irén

    VálaszTörlés
  3. A zellert nagyon szeretem. Levest is gyakran fözök belöle, de nem pirítom elötte. Ez így még finomabb lehet. Legközelebb megpróbálom...
    Nézz be hozzám, van valami számodra.

    VálaszTörlés
  4. Nézz be hozzám is légyszíves:)

    VálaszTörlés
  5. Kedves Irén! Az az igazság, hogy a legtöbb képen nem asztalterítő, hanem konyharuha, vagy a nagymamáktól, anyukámtól kapott régi szőttesek szerepelnek. (A konyharuhák az Aldiból, Tescóból, Ikeábó és a stafírungból származnak:)

    Notburga! Próbáld ki sütve, pirítva is a zellert ehhez a leveshez. Szerintem kicsit intenzívebb a zeller íz így.)
    Igazán kedves vagy, hogy rám gondoltál!

    Kata! Köszönöm szépen!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails