2010. március 22.

Acma, a puha török zsemle


Erre a számomra tökéletes zsemlére Macikonyha remek receptjei között bukkantam rá. Hálás köszönet érte! Először gondolkodtam, hogy feltegyem-e egyáltalán, mert valószínűleg már sokan ismerik, másrészt a formázása sem lett tökéletes. De az íze és az állaga egyszerűen mesés. Már régóta kerestem ezt a tésztát. Macikonyha receptjében megadott mennyiségnek csak a felét és abból is hat darabot készítettem el, és talán kicsit dundibbak is lettek a zsemléim, azért sem maradt meg a formájuk. Sebaj, máskor is fogok acmát sütni. Aki még nem próbálta, csak javasolni tudom, hogy süsse meg.


Hozzávalók: 6 nagyobb darabhoz 25 dkg liszt, 2 dkg élesztő, 1 kávéskanál sütőpor, 0,75 dl natúr joghurt, 0, 75 dl étolaj, 0,75 dl langyos tej, 1 kisebb tojás, 2 kisebb evőkanál cukor, 1 csapott teáskanál só, 1 tojássárgája a kenéshez vagy a tésztába kerülő tojást felverjük és egy keveset félre teszünk belőle, szóráshoz pirított szezámmag, lenmag, darálatlan mák, (én fekete hagymamagot használtam).


Elkészítés: A langyos tejben elkeverünk egy teáskanál cukrot, majd belemorzsoljuk az élesztőt. A lisztet egy tálba szitáljuk, hozzáadjuk a maradék cukrot, a sót, a sütőport és összekeverjük. Ezután az élesztős tejet összekeverjük a joghurttal az olajjal majd a liszthez adjuk a felvert tojással együtt és bedagsztjuk a tésztát. Ha ragadna adjunk hozzá lisztet. Ezt követően bő egy óra alatt duplájára kelesztjük a tésztát, majd lisztezett felületen átgyúrjuk. Hat egyenlő részre osztjuk, ujjnyi vastagra kisodorjuk, félbe hajtjuk a tésztacsíkot és a két végét ellentétes irányba megcsavarjuk, majd csiga alakban feltekerjük. Sütőpapírral bélelt tepsire tesszük a csavarásokat és egy fél órát letakarva kelesztjük, majd felvert tojással, vagy tojássárgájával megkenjük, megszórjuk tetszés szerinti maggal és 180 fokos sütőben ( nem szükséges előmelegíteni) 25-30 perc alatt szép pirosra sütjük. A végeredmény egy édeskés, puha, foszlós finomság lesz.

3 megjegyzés:

  1. Már látatlanban is látszik mennyire foszlos és finom

    VálaszTörlés
  2. Mainál már én is kinéztem, de még nem próbáltam. Most már tényleg ki kéne :)

    VálaszTörlés
  3. Bianka próbáld ki! Nagyon finom!

    Lúdanyó! Nem fogod megbánni!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails