2013. március 29.

Sült csirke


A csirke bőrét fűszeres vajjal kenjük be, amelytől ropogós pirosra sül, a húsa pedig szaftos marad. A csirke szaftját különféle fűszerekkel ízesíthetjük, amelyből remek mártást készíthetünk a hús mellé. A recept a Kifőztük 2013. évi márciusi számában jelent meg.


Hozzávalók

1 kb. 1,6-1,8 kg-os csirke
10 dkg puha vaj
1 kávéskanál csilipehely
1-2 gerezd zúzott fokhagyma
frissen őrölt bors


a szaft ízesítéséhez:
1 fej fokhagyma
1 babérlevél
kakukkfű ágak
5 dkg füstölt szalonna

a mártáshoz:
3 dl víz vagy húsleves
1 nagy evőkanál liszt
1-2 dkg vaj
1-2 evőkanál passzírozott paradicsom

a tálaláshoz:
párolt kelbimbó


A puha vajat keverjük össze a csilipehellyel, a zúzott fokhagymával és alaposan kenjük át vele a csirkét. Ahol lehet, a csirke bőre alá is kenjünk vajat, különösen a mellehúsánál. Majd sózzuk, borsozzuk és fektessük tepsibe a mellével lefelé. Tegyük a csirke mellé a félbe vágott fokhagyma fejet, a babérlevelet, a kakukkfüvet, a szalonnadarabot és öntsünk hozzá kb.1-1,5 dl vizet. Tegyük 220 fokra melegített sütőbe, majd 15 perc elteltével csökkentsük a hőt 190 fokra. Süssük a csirkét további 25 percig, közben locsoljuk meg a levével. Fordítsuk a csirkét a hátára, és többször locsolgatva süssük további 20-25 percig. Ellenőrizzük hústűvel, hogy átsült-e a hús. Ha a kifolyó lé tiszta és a csirke bőre szép piros, ropogós, akkor elkészült. Vegyük ki a csirkét a tepsiből, csöpögtessük le, tegyük egy tálra, és lazán fedjük le fóliával. Szeletelés előtt 10-15 percig pihentessük. A mártáshoz egy szitán passzírozzuk át a szaftot és öntsük vissza tepsibe. Adjuk hozzá a vizet, a passzírozott paradicsomot. A vajat morzsoljuk el a liszttel, majd a mártáshoz adva, sűrítsük azt. Szükség esetén sózzuk, borsozzuk. A csirkét szeleteljük fel, párolt kelbimbóval és forró mártással tálaljuk.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails