2013. március 4.

Csurgatott tojásleves


A csurgatott tojáslevest a régi szakácskönyvek tematikus elosztásukban az egyszerű böjti levesek közé sorolják. Ezt a kedvelt régi levest, amelyet sokan rongyoslevesként ismernek, ma is könnyen elkészíthetjük. A legfőbb jellemzői közé tartozik, hogy egyszerű, olcsó, laktató, ennek köszönhetően gyakran találkozhattunk vele a kollégiumok konyháin, iskolai menzákon is. Az általam készített leves talán kicsit gazdagabb, sűrűbb mint menzai változata.


Hozzávalók:

1 közepes hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 teáskanál egész köménymag
1 evőkanál zsír vagy 4 dkg vaj
1 nagy evőkanál liszt
2 teáskanál őrölt pirospaprika
1 babérlevél
ecet ízlés szerint

a csurgatott tojáshoz:
2-3 tojás
1 nagy evőkanál liszt

a tálaláshoz:
pirított zsemlekockák
tejföl 
 
A megtisztított hagymát, fokhagymát apró kockákra vágjuk. A köménymagot - zsiradék nélkül - kissé megpörköljük, majd hozzáadjuk a zsírt, a hagymákat, és üvegesre sütjük. Rászórjuk a lisztet és az őrölt pirospaprikát, keverünk rajta néhányat és kb.1,5 liter hideg vízzel felöntjük a rántást. Sózzuk, hozzáadjuk a babérlevelet és közepes lángon addig főzzük, amíg a hagyma meg nem puhul. Majd leszűrjük a levest, ecettel ízesítjük és visszatesszük a tűzre. A tojásokat lazán felverjük és hozzákeverjük a lisztet, majd a levesbe csorgatjuk. Forrón, tejföllel és pirított zsemlekockákkal kínáljuk.

Tipp: ha a tojást nagyobb darabokban szeretnénk hagyni, csak hagyjuk, hogy feljöjjön  a leves tetejére. Ha az apróbb tojásdarabokat szeretjük, akkor kissé kevergessük el a levesbe csurgatott tojást.

2 megjegyzés:

  1. Jaj de nagyon szeretjük! Pirított kenyérkockával. :-))

    VálaszTörlés
  2. Én is nagyon szeretem:) Mostanában többször is készült.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails