2009. november 25.

Spenótos pite

A spenótos pitét hidegen, melegen, reggelire, ebédre, vacsorára egyaránt tudom ajánlani. Az alapja vajas tészta, a töltelék pedig egy tejszínes, tejfölös, fokhagymás spenótos keverék. A spenót a főzés és a csöpögtetés, szeletelés után lehetett volna akár főzelék is, de most a pitévé válást választotta:)

Hozzávalók: A tésztához 18 dkg liszt, 10 dkg vaj (nem margarin!), 1 teáskanál só, 2 evőkanál víz, 1 tojás sárgája. A töltelékhez 30-40 dkg friss spenót, 1 dl tejszín, 2 evőkanál tejföl, 1 tojás, 1 gerezd zúzott fokhagyma, só, frissen őrölt bors. 1 tojás sárgája tészta kenéséhez. (Ebből a mennyiségből két adag lesz, az egyik felét elhasználhatjuk, a másik felét lefagyaszthatjuk.)
Elkészítés: A tészta hozzávalóit összegyúrjuk és egy órát a hűtőben pihentetjük ( vagy kb. 20 percet a mélyhűtőben). A spenótot alaposan megmossuk, szárát eltávolítjuk és forró vízben megfőzzük kb. 10 perc alatt. A megfőtt spenótot lecsöpögtetjük, a maradék vizet kinyomkodjuk és felszeleteljük. A felszeletelt spenóthoz adjuk a tejszínt, a tejfölt, a zúzott fokhagymát, a tojást, a sót és a borsot. Jól összekeverjük. A lehűlt tésztát két részre osztjuk. A tészta egyik felét zacskóba csomagoljuk és a hűtőben több napig, vagy a mélyhűtőben tárolhatjuk és a következő sós pite készítésekor nem kell bajlódni a tészta készítéssel. A másik felét a tésztának két felé osztjuk úgy, hogy az egyik kicsit nagyobb legyen. Vékony kör alakú lapokat nyújtunk belőlük. A kicsit nagyobbikkal kibélelünk egy kb. 20 cm átmérőjű kerek pite formát, úgy hogy kb. 1,5-2 cm-es perme legyen. A tésztára ráöntjük a tölteléket, beborítjuk a másik kerek lappal, a szélét összenyomkodjuk, megkenjük a tetejét tojássárgájával és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35-40 perc alatt készre sütjük. Kb. 20 perc pihentetés után fogyaszthatjuk.

2 megjegyzés:

  1. Nálunk minden spenótos jöhet!! Ez is szuper!!

    VálaszTörlés
  2. Köszi Trinity! Én is szeretem a spenótot....sosem voltunk haragban.

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails