2010. június 23.

Frappé

A frappé történetének utánaolvasva azt kell mondjam, meglepődtem. Úgy gondoltam, hogy ugyan úgy mint a többi jeges hűsítő (fagylalt, szorbé, granita) már néhány száz éve gondoskodik a nyári melegben tikkadó szervezetünk frissítéséről. Bizony tévedtem. A keletkezésére vonatkozóan két történetet olvastam. Mind két történet szerint az eredetét tekintve görög, Thessaloniki város nevéhez kötődik. Az egyik változat szerint a frappé története 1957-ben a Thessaloniki Nemzetközi Kereskedelmi Vásárral kezdődött. Ebben az évben a Nestlé egy új gyerekital terméket dobott piacra: egy instant kakaóitalt, amit tejjel kellett összekeverni és egy shakerben felrázni. Az egyik alkalmazott, Dimitris Vakondios, a szokásos napi instant kávéját szerette volna elkészíteni, de a vásár területén nem volt alkalma vizet forralni, ezért a kávéport hideg vízzel keverte össze és felrázta a shakerben, hogy feloldódjon. Ezzel a kísérlettel született meg az első frappé kávé, Görögország népszerű nyári itala. A másik történet szerint a hetvenes évek elején Thessaloniki egyik tengerparti kis kávézójának tulajdonosa találta ki, hogy mentse szorult helyzetét. Az est folyamán elfogyott a zaccos kávéja és a késő este érkező, kávét kérő vendégeit már nem tudta megkínálni, de leleményes vendéglátó lévén instant kávéból, cukorból és jeges vízből - a történet szerint az amerikai rokonoktól kapott - shakerrel rázogatva jeges habos kávét készített. Hosszú, vékony pohárba öntötte, jégkockával és szívószállal tálalta. Féltve kínálta meg vendégeit és szabadkozott, hogy már csak az üzlet legújabb kávéspecialitását tudta a vendégeknek kínálni és ha nem ízlik, nem kell kifizetniük....Bizony ízlett a vendégeknek, hiszen kávé volt, hideg is és finom is. Nevét a kísérleti alany vendégeknek köszönheti. Bármelyik történetet nézzük, a végeredmény egy instant kávéból készült jeges, habos kávé, amely időközben nem csak a görögök nemzeti kávéja lett, hanem meghódította a világot is. Manapság már sokféleképpen készítik és nem csak instant kávéból. Fontos ismertetője a frappénak az előállítás során keletkezett hab, amelyet shaker, turmix, botmixer használatával tudjuk produkálni. Az én frappé változatom hosszú kávéból készült, botmixerrel turmixoltam tejszínhabbal és fahéjjal díszítettem. Elégedett voltam a végeredménnyel:)
(A történtét itt és itt olvastam.)

Hozzávalók: Egy adaghoz 1,5-2 dl hosszú kávé, 2-3 evőkanál jégdara (vagy aprított jégkocka), 0,5 dl tejszín, 3-4 evőkanál cukrozott sűrített tej vagy cukor ízlés szerint, tejszínhab, őrölt fahéj a díszítéshez.

Elkészítés: A hozzávalókat a tejszínhab és fahéj kivételével egy keskeny, magas falú edényben habosra turmixoljuk. Hosszú, vékony pohárba öntjük. Tejszínhabbal, őrölt fahéjjal díszítjük

6 megjegyzés:

  1. Milyen szép fotó! Kérhetek egy pohárral ? :) Imádom a frappét !

    VálaszTörlés
  2. Na ez jöhetne minden mennyiségben:)) Gyönyörű a kép!

    VálaszTörlés
  3. Köszi Chef Viki!

    Köszi Ami! Hát persze...:)

    Köszönöm Moha!Ebéd után nekem is jól jött volna...:)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails