2012. június 12.

Epres-túrós Charlotte torta


Gyorsan hozom ezt a piskóta-tekercsekkel körülölet epres-túrós finomságot, mielőtt még teljesen kifutnánk az eperszezonból. Eddig még soha nem készítettem Charlotte tortát, pedig igazán kedvelem. Néhány héttel ezelőtt tartottuk apu névnapját, így jó alkalom kínálkozott arra, hogy ezzel a tortával lepjem meg őt, és persze a vendégeket. Ezúttal nem tálat, hanem magas tortagyűrűt használtam, amelyet oldalt és alul is kiraktam piskótával.(Magas falu torta sütőformát is használhatunk.) Két vékonyabb piskótatekercset készítettem, amelyekkel jól lehetett dolgozni. Saját elgondolás alapján, a következők szerint készítettem a tortát:


Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű tortához

a két piskótatekercshez
 8 tojás
8 evőkanál cukor
8 evőkanál liszt
1 kis üveg (2-2,5 dl) eperlekvár

a töltelékhez

50 dkg túró
3 dl tejszín
1 dl natúr joghurt
16-18 dkg porcukor
8 db lapzselatin 
1 citrom reszelt héja
80 dkg eper

a torta tetejére

1 csomag fehér tortazselé
2-3 evőkanál cukor


Először a két piskótatekercset készítjük el. Négy tojás fehérjét szétválasztjuk a sárgájától és habbá verjük, közben fokozatosan adagolunk hozzá 4 evőkanál cukrot. Majd a tojások sárgáját egyenként hozzákeverjük, végül beleforgatunk 4 evőkanál lisztet és elkeverjük. Sütőpapírral bélelt nagyobb tepsire kenjük a tésztát és 200 fokra melegített sütőben 10 perc alatt készre sütjük. A forró piskótát egy  konyharuhára borítjuk úgy, hogy a sütőpapíros fele felfelé legyen. Egy ruhával átsimítjuk a tészta sütőpapíros felét, majd óvatosan lehúzzuk a papírt és feltekerjük a piskótát. Hagyjuk kihűlni. Végül megkenjük eperlekvárral. A maradék alapanyagokból ugyanígy készítjük a másik piskótatekercset is.
(Tipp: A piskótát rögtön, melegen tekerjük fel, mert ha tovább hagyjuk hűlni, akkor már nem lesz ilyen engedelmes és repedni fog.)
Az epret megmossuk, csumáját eltávolítjuk, lecsöpögtetjük, megszárítjuk és félbevágjuk.
A formát alul és oldalt -külön-külön - kibéleljük sütőpapírral vagy fóliával. (Így járunk el akkor is, ha tortagyűrűt használunk. Ekkor tegyünk alá egy lapos tálcát vagy tányért és azt is béleljük.)
A piskótatekercseket kb. 1 cm széles szeletekre vágjuk. Először oldalt két sorban, majd alul fektetve körberakjuk velük a kibélelt formát. .

A töltelékhez a túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a cukrot, a reszelt citromhéjat és jól elkeverjük. A tejszínt habbá verjük és a túróhoz keverjük. A lapzselatinokat hideg vízbe áztatjuk. A joghurtot meglangyosítjuk, belekeverjük a kinyomkodott lapzselatinokat és a túrós töltelékhez adjuk. 
A torta aljára egy réteg epret szórunk, ráöntjük a túrós tölteléket és hűtőbe tesszük addig, amíg meg nem dermed. Az epret tetszés szerint a megszilárdult töltelékre rakosgatjuk.  A tortazselét a csomagoláson leírtak szerint elkészítjük és bevonjuk vele az epret. A tortát ismét hűtőbe tesszük legalább 1-2 órára. Hidegen, szeletelve kínáljuk.

Tipp: Tetszés szerint más - éppen érő - gyümölccsel is készíthető.

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szép, én még nem mertem belevágni ilyesmibe, de imádom én is a Charlotte tortát. Hát még így friss eperrel!:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erika!Köszönöm! Szerintem bátran vágj bele, nem olyan bonyolult!:)

      Törlés
  2. Woow, de szép, és milyen finooom lehet!! :P

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Gabriella!Szerettük, ízlett mindenkinek:)

      Törlés
  3. Üdv! Zselatin lap helyett, lehetne bele zselatinfixet rakni ?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A hétvégén én azzal készítettem, teljesen jó azzal is!

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails