2012. február 14.

Mandulás csirkemell körtés zellersalátával

A csirkemell csíkokat előzőleg joghurtos-krémsajtos pácban érleljük, majd mandulával, aprított petrezselyemzölddel kevert morzsába forgatjuk és kisütjük. A páctól belül szaftos marad a hús, kívül pedig finom ropogós lesz. Elkészítése jóval egyszerűbb, mint a hagyományos módon készített rántott húsé, a végeredményben szinte alig észlelhető különbség.

A recept a Kifőztük 2012. évi februári számában jelent meg. A magazin továbbra is ingyenesen letölthető a www.kifoztuk.hu oldalról.

Hozzávalók a csirkemellhez:

1 egész filézett csirkemell


a páchoz:

2 dl joghurt

2 evőkanál szobahőmérsékletű krémsajt

1 gerezd zúzott fokhagyma

csipet őrölt chilipaprika

a panírhoz:

10 dkg zsemlemorzsa

5 dkg őrölt mandula

1 evőkanál aprított petrezselyemzöld

a sütéshez:

olaj


Hozzávalók a körtés zellersalátához:

2 közepes zsenge zeller

2 db körte

frissen facsart citromlé

1 kis csokor petrezselyemzöld

5 dkg aprított pirított dió

A dresszinghez:

1 dl joghurt

2 evőkanál olívaolaj

1-2 teáskanál magos dijoni mustár

1 evőkanál méz

A csirkemellet 1,5-2 cm széles csíkokra vágjuk, enyhén megsózzuk. A pác hozzávalóit elkeverjük és beleforgatjuk a húscsíkokat és legalább 20-30 percig pihentetjük. A morzsát elkeverjük a mandulával, a petrezselyemzölddel, beleforgatjuk a pácolt csirkemellet és mind két oldalát ujjnyi, forró olajban kisütjük. Melegen, körtés zellersalátával kínáljuk.

Tipp: A húst hosszabb ideig, akár egy napig is pácolhatjuk, ekkor frissen, mindig csak a szükséges mennyiséget süssük ki.

A meghámozott zellert vékony csíkokra vágjuk vagy reszeljük. Forró, enyhén sós vízzel leöntjük, 1-2 percig állni hagyjuk, majd leszűrjük, lecsöpögtetjük, és papírtörlőre terítve leitatjuk róla nedvességet. A hámozott körtét lereszeljük, a zellerhez keverjük és meglocsoljuk citromlével. A dresszing hozzávalóit összekeverjük, majd beleforgatjuk a zelleres keveréket. Aprított petrezselyemmel és pirított dióval megszórjuk.

6 megjegyzés:

  1. Ez isteni lehet! Ki fogom próbálni!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Bors and Pepper!:) Csak ajánlani tudom, hogy próbáld ki!:)

      Törlés
    2. én kipróbáltam és ez valami eszméletlen és nem kell szórakozni a panírozással, utálom....

      Egy éjszakára hagytam állni,a hús istenien bevette joghurtot, szaftos lett, omlósz, a csili is csak jót tett neki. Gyakori vendég lesz, köszönöm!!! Egészen új dimenzióját nyitottad meg számomra a "rántott" húsnak

      Törlés
    3. Katina! Nagyon örülök, hogy ízlett és tetszett ez az egyszerű panírozás!

      Törlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails