
2011. november 19.
Kifőztük Karácsony 2011!!!

2011. november 15.
Sütőtökös rácsos pite
Ezt a pitét akkor célszerű készíteni, amikor nagyobb mennyiségű tököt sütünk. A tésztája vajas linzertészta, a töltelékébe tejszínnel és tojással kevert sült sütőtök kerül.Hozzávalók 28 cm átmérőjű formához: 30 dkg liszt, 18 dkg vaj, 2 evőkanál porcukor, 2 evőkanál hideg víz, a töltelékhez: 1,5 kg sült sütőtök, 1,5 dl tejszín, 1 tojás, 3-4 evőkanál, porcukor, 1 kávéskanál őrölt fahéj, a kenéséhez: 1 kisebb tojás, a szóráshoz: porcukor

A liszthez adjuk a kisebb darabokra vágott vajat, a cukrot, a vizet, majd összegyúrjuk. Fóliába csomagoljuk, és legalább 30 percre a hűtőbe tesszük. Lisztezett felületen akkora kör alakú lappá nyújtjuk a 2/3 részét, amekkorával kibélelhetjük a formát úgy, hogy a tészta kissé túllógjon a peremen. 190 fokra melegített sütőben 8-10 perc alatt elősütjük.
Lekaparjuk a héjáról a sült tököt, és jól elkeverjük a tejszínnel, a tojással, a cukorral meg az őrölt fahéjjal.
A recept a Kifőztük novemberi számában jelent meg.
2011. november 10.
Fokhagymás kacsacomb fehérboros sütőtökkel
A kacsacomb ezúttal egyszerű fokhagymás ízesítésű. Vajban elősütött, majd fehérborban párolt sütőtökkel tálaljuk. A Márton napi menübe is jól illeszthető főétel. Libacombból is készíthető.Hozzávalók személyenként:1egész kacsacomb, 2-3 gerezd fokhagyma, só, frissen őrölt bors; a fehérboros sütőtökhöz: 15 dkg sütőtök, 3-4 dkg vaj, 1 csipet kristálycukor, 1/2-1 dl száraz fehérbor; a tálaláshoz:citrom
Megsózzuk a tisztított, szárazra törölt kacsacombot, bedörzsöljük zúzott fokhagymával, és a bőrös felével lefelé, egy fedeles, sütőben is használható edénybe tesszük. 8-10 percig sütjük zsiradék nélkül, majd megfordítjuk, és 4-5 perc alatt a másik felét is megpirítjuk a kisült zsíron. Kevés vizet és szeletelt fokhagymagerezdeket adunk hozzá, és fedő alatt, közepes lángon 1,5 órán keresztül pároljuk, közben szükség esetén pótoljuk a vizet. Miután megpuhult, 200 fokra melegített sütőben 20-25 perc alatt pirosra sütjük. A sütőtökös körethez 1/2-1 cm vastag szeletekre vágjuk a hámozott sütőtököt. Mindkét oldalát elősütjük a vajban, meghintjük cukorral, majd felöntjük fehérborral, puhára pároljuk, és lepirítjuk. (A párolás végeztével ne maradjon leve, akkor könnyen pirítható.)
A fokhagymás kacsacombot szaftjával meglocsolva, fehérboros párolt sütőtökkel, citrommal kínáljuk.A recept a Kifőztük novemberi számában jelent meg.
2011. november 5.
Kifőztük! 2011. év 11.szám!
Megjelent a Kifőztük novemberi száma! A hónapra jellemző alapanyagokból hoztuk receptjeinket. Szép számmal található az újságban gesztenyés és sütőtökös recept, hoztunk néhány ötletet Márton napjára és az adventi készülődésre is.Figyelmet szenteltünk a - november közepén világnapjukat tartó - cukorbetegséggel küzdőkre is, összefoglalunk néhány fontos tudnivalót a cukrokról, az édesítőszerekről, és több szénhidrátszegény vagy csökkentett szénhidráttartalmú étel receptjét is közöljük.
Jó lapozgatást, sütést-főzést! Reméljük jó ötletekkel tudunk szolgálni novemberi számunkban!
2011. november 4.
Sütőtökös-burgonyás kenyér aszalt paradicsommal
Burgonyás kenyér sütésére készülődve támadt az az ötletem, hogy mi lenne, ha a főzésre váró burgonya mellé, hámozott, kockára vágott sütőtök is kerülne. Kipróbáltam és egy örömteli élménnyel lettem gazdagabb.A sütőtök édeskés íze, zamata miatt tejjel dagasztottam a kenyeret, de kevés joghurt is került a tésztába. Már sülés közben is finoman érezni lehetett a sütőtök és kisebb mértékben a burgonya illatát. Az összetevői az ízében is megmutatkoztak, és ez a gyönyörű napságra szín...teljesen magával ragadott:) Bevallom, szerelem lett belőle. Az első próbálkozás óta szinte minden héten készül valami ebből a tésztából. Az egyik alkalommal sütőtökös bucikat készítettem. A végeredmény megtekinthető a Kifőztük most megjelent novemberi számában.
Egy másik alkalommal a kinyújtott tésztát aszalt paradicsommal szórtam meg és hosszúkás alakúra formáztam. Most ez a recept következik.
Hozzávalók: 60 dkg liszt (+ amennyit fölvesz a dagasztásnál), 30 dkg hámozott sütőtök, 10-15 dkg hámozott burgonya, 2 dkg élesztő, 2 teáskanál sütőpor, 1 dl tej, 1 dl natúr joghurt, 1,5 teáskanál só,1 teáskanál cukor, 5-6 dkg aszalt paradicsom
Kisebb fazékba tesszük a kockára vágott burgonyát és sütőtököt, felöntjük annyi vízzel amennyi ellepi, és puhára főzzük. A langyos tejbe keverjük a cukrot, majd hozzámorzsoljuk az élesztőt, és felfuttatjuk. Villával vagy burgonyatörővel még melegen megtörjük a főtt burgonyát és sütőtököt, majd langyosra hűtjük. Hozzákeverjük a felfuttatott élesztőt és a joghurtot. A liszthez keverjük a sütőport, a sóval együtt a sütőtökös keverékhez adjuk, majd bedagasztjuk a tésztát. (Ha ragad, kevés lisztet adunk hozzá.) Letakarva, langyos helyen a duplájára kelesztjük, majd ketté osztjuk a tésztát. Lisztezett felületen mindkettőt egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, és megszórjuk a felaprított aszalt paradicsommal. A hosszanti oldala mentén középre hajtjuk a tészta 1/3 részét, majd ráhajtjuk a másik oldal felőli 1/3 részt.Sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük a kenyereket,15-20 percig pihentetjük, majd éles késsel vagy pengével rézsútosan bevagdossuk. 190 fokra melegített sütőben 30-35 perc alatt készre sütjük. Finom, puha, illatos kenyeret kapunk.
Tipp: A tészta feléből vagy akár az egész adagból készíthetünk kerek formájú kenyeret is. Aszalt paradicsom nélkül is megsüthető.
2011. november 2.
Csopaki almás pite
A csopaki almás pite alul omlós tésztából, középen szeletelt almás töltelékből, míg legfelül mandulás piskótás rétegből áll. Erre a finom süteményre Szakál László: Régi ünnepek a konyhában című szakácskönyvében bukkantam rá. A finom összetevők, és az almás pitének ez a különleges elkészítési módja felkeltette a kíváncsiságomat. Továbbá szimpatikus volt, hogy az alma reszelés, párolás nélkül, vékonyra szeletelve kerül a süteménybe.Kicsit módosítottam a recepten, különösen az omlós tésztán változtattam, illetve a pitékhez használt, jól bevált tésztából készítettem. (Véleményem szerint az omlós tészta hozzávalói tekintetében elírás lehet, túl soknak találtam a 2 dl tejfölt. 1-2 evőkanál is elég az omlós tésztához. Valamint a 3 egész tojást is sokallom 25 dkg liszthez.)
Aki egy különleges almás pitére vágyik, csak javasolni tudom, hogy készítse el ezt a süteményt. Frissen, langyosan is nagyon finom, de másnapra sem veszít élvezeti értékéből, ekkorra az ízek kissé összeérnek, finoman puha lesz a pite állaga.
Következzék a recept az általam módosított változatban.
Hozzávalók az omlós tésztához: 30 dkg liszt + amennyit még felvesz a gyúrásnál, 1 kávéskanál sütőpor, 12 dkg fagyos zsír vagy 15 dkg vaj, 1-2 evőkanál tejföl, 1 tojás, 2 evőkanál cukor, fél citrom reszelt héja, szükség esetén 1 evőkanál hideg víz; a töltelékhez: 1 kg alma, 1 kávéskanál őrölt fahéj, 3 csomag vaníliás cukor vagy fél rúd vanília kikapart belseje és 2 evőkanál porcukor; a piskótához: 4 tojás, 12 dkg cukor, 10 dkg durvára őrölt hámozott mandula, 1 evőkanál szeletelt hámozott mandula (elhagyható); az omlós tészta szórásához zsemlemorzsa, a sütemény hintéséhez porcukor.
Az omlós tészta hozzávalóit összegyúrjuk és legalább 30 percig hűvös helyen pihentetjük. Majd lisztezett felületen akkorára nyújtjuk, hogy egy közepes (Kb: 21 x 31 cm-es), sütőpapírral bélelt tepsibe elférjen. A tésztát megszórjuk zsemlemorzsával. Az almát meghámozzuk, magházát eltávolítjuk és vékony szeletekre vágjuk. Elkeverjük a fahéjjal, a cukorral és a tésztára öntjük. Ezt követően 180 fokra melegített sütőben rövid ideig elősütjük a pitét. (Ezt a mozzanatot az eredeti recept nem tartalmazza, kihagyható. Én azért sütöttem elő a pitét, mert kicsit vastagnak találtam az almás tölteléket. Az elősütés ideje nálam addig tartott, amíg a mandulás piskótát elkészítettem.) A mandulás piskótához a tojások fehérjét habbá verjük. Közben fokozatosan adagoljuk a cukrot, majd hozzákeverjük a tojások sárgáját. Végül beleforgatjuk az őrölt és a szeletelt mandulát, majd az almára öntjük és elsimítjuk. 170 fokon 40-45 perc alatt készre sütjük. Ügyeljünk arra, hogy az omlós tészta és a piskóta is jól átsüljön.Langyosan már szeletelhetjük. Porcukorral megszórva kínáljuk.
