2011. március 2.

Blini

A blini az oroszok palacsintája, amelynek tésztájába kerül kevés élesztő és jellemzően kisebb méretűre sütik. Édesen és sósan egyaránt készítik. Szívesen fogyasztják előételként pl. kaviárral, halas krémmel, céklával. Sokféle blini receptet olvastam, volt közöttük sörös, tejszínes, burgonyás stb. változat. Szemezgettem a receptek között és a számomra tetszetős összetevőket kiválogattam és kialakítottam a magam blini receptjét. Nekem nagyon ízlett a végeredmény, bár összehasonlítási alapom nem volt. Kapros halkrémmel tálaltam, amelyet vajban sült tilápia halból, házi krémsajtból készítettem és friss kaporral, sóval, fokhagymával ízesítettem.
Hozzávalók: 8 dkg sima liszt, 8 dkg rétesliszt, 4 dkg rozsliszt, 5 dkg főtt burgonya, 1 dkg élesztő, 2 dl langyos tej, 5-7 dkg vaj, 2 tojás, 1 teáskanál só, 1 kávéskanál cukor.
Elkészítés: A langyos tejhez adjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és felfuttatjuk. A liszteket egy tálban összekeverjük, hozzáadjuk a sót, a simára tört főtt burgonyát és a felfutott élesztőt. Jól elkeverjük a masszát és 1-2 órát langyos helyen pihentetjük, közben egyszer összekeverjük. Ezt követően a tésztához keverjük a tojások sárgáját, 2 dkg olvasztott vajat és a laza habbá vert tojások fehérjét. Ha szükséges adjunk hozzá vizet, hogy könnyen kanalazható, de sűrű palacsintatészta állagú legyen a masszánk. Egy serpenyőben (lehetőleg teflon serpenyőt használjunk) felolvasztunk kb. 1 dkg vajat. Egy nagyobb evőkanál segítségével 3-4 kisebb palacsintányi tésztát csorgatunk a serpenyőbe és mind két felén megsütjük, majd egy lapáttal kiemeljük. Minden következő adag blini sütése előtt tegyünk egy kevéske vajat a serpenyőbe, de csak egészen keveset és süssük ki az összes tésztát.

Tipp: a blinit előre kisüthetjük és tálalás előtt felmelegíthetjük. Kínálhatjuk sósan, hallal, halkrémmel, lazaccal, kaviárral, céklasalátával stb., és édesen lekvárral, gyümölccsel, túróval, ízlésünk és kedvünk szerint.

6 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails