2010. október 27.

Sütőtökös-hagymás csirkemáj

Csirkemájat csak akkor készítek, amikor igazán megkívánom. Ma is egy ilyen alkalom volt. Azon gondolkodtam, hogy lehetne egy könnyed, egyszerűen elkészíthető ízesítést adni a csirkemájnak. Amikor megpillantottam a sütőtök darabot, már egyértelmű volt, hogy a máj sütőtökkel fog sülni (illetve párolódni). Azért kapott egy kis szalonnás, hagymás alapot, kakukkfüves ízesítést és egy kis fehérboros locsolást. A kissé kesernyés ízű csirkemájhoz jól passzolt az édeskés, krémes sütőtök. Köretet nem is ajánlanék hozzá, csak egy kis pirítóst (lehetőleg barna kenyérből), hogy tudjon érvényesülni a puha csirkemáj (ne süssük keményre, inkább pároljuk) a fehérboros-sütőtökös-hagymás társaival. Meleg előételként is el tudom képzelni. Akinek van hozzá kedve, próbálja ki! (Kacsa- vagy libamájjal is igen kiváló lehet!:)
Hozzávalók: 30 dkg csirkemáj, 20 dkg sütőtök, 4-5 dkg vaj vagy 1 kisebb evőkanál libazsír, 5 dkg füstölt szalonna, 1 db nagyobb hagyma, 1 teáskanál szárított kakukkfű, 1 dl száraz fehérbor, só, frissen őrölt bors.

Elkészítés: A szalonnát kisebb kockákra vágjuk, a hagymát vékonyan felszeleteljük, majd a zsíron elkezdjük dinsztelni. A sütőtök héját levágjuk és 2 x 2 cm-es kockákra szeleteljük, majd a hagymához adjuk. Fedő alatt közepes lángon 3-4 percig pároljuk, majd sózzuk, borsozzuk és hozzáadjuk a fehérbort. További 6-7 percet pároljuk, majd hozzáadjuk az egész csirkemájakat és fedő alatt tovább pároljuk kb. 10 percig. Az utolsó 3-4 percben levesszük az edényről a fedőt, hogy ha túl sok a lé el tudjon párologni. (A májat úgy készítsük el, hogy inkább puha legyen, de belül már ne legyen véres.) Barna kenyérből készült pirítóssal tálaljuk.

2 megjegyzés:

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails