2010. augusztus 3.

VKF! XXXVI. Arab húsos rétesbatyu

A XXXVI. VKF házigazdája Sedith, egy "Világjáró fazék" megtöltésére invitált minket: "Dobjátok bele a világjáró fazékba azokat a más népektől átvett ételeket, amiket szívesen szoktatok megfőzni, fogyasztani, netán még sosem volt alkalmatok elkészíteni, de mindig is birizgálta a fantáziátokat, hogy milyen lehet!" Sedith kérésének eleget téve , két keleti ételt készítettem, mivel újabban szívesen kalandozok a keleti népek nyújtotta gasztronómiai költemények között:) Elsőként következzen az arab húsos rétesbatyu magyarosított változata:)
Hozzávalók: 1 csomag réteslap (6 lapos), 40 dkg darált marhahús, 1 nagyobb fej hagyma, 3 evőkanál olívaolaj, 1 csilipaprika, 1 tojás, só, bors, 2-3 dkg olvasztott vaj.
Elkészítés: A hagymát megtisztítjuk, felkockázzuk és olívaolajon elkezdjük dinsztelni, majd hozzáadjuk a darálthúst, kevergetve megpirítjuk. Ízesítjük az apróra vágott csilipaprikával, sóval, borssal és hozzákeverjük a tojást. Hagyjuk hűlni. A réteslapokat egyszerre, egy olló segítségével négy egyenlő lapra vágjuk. A vajat felolvasztjuk, egy lapot megkenünk vajjal, ráhelyezünk egy másik lapot, a rövidebb oldalára 1-2 kanál tölteléket teszünk, a tészta széleit a töltelékre hajtjuk, majd feltekerjük és egy sütőpapírral bélelt tepsire fektetjük a töltött rétesbatyukat. Így járunk el a többi tésztalappal is. A kész rétesbatyukat olvasztott vajjal megkenjük és 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20-25 perc alatt aranysárgára sütjük. Melegen kínáljuk ízlés szerinti mártással. (Jól illik hozzá a joghurttal elkevert cukkinikrém.)

4 megjegyzés:

  1. Az ilyeneket nagyon szereti a férjem és én is. Igazán guszta

    VálaszTörlés
  2. Kedves Tündér!
    A www.lafemme-magazin.hu online-magazintól írok, szeretném felvenni veled a kapcsolatot!
    Gratulálok a bloghoz!
    Elérhetőségemet megadtam

    VálaszTörlés
  3. Köszi Bianka!Szerintem is finom:)

    VálaszTörlés
  4. Szilvia!
    Köszönöm szépen!(Az elérhetőségeimet megadtam, remélem megkapod.)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails