2010. augusztus 9.

Tonhalas tagliatelle

Könnyen gyorsan elkészíthető tésztaétel. Amíg a tészta fő, addig a többi hozzávalót is összeállíthatjuk.

Hozzávalók: egy adaghoz 15 dkg tagliatelle tészta, 1 doboz olajos tonhal (8 dkg), 2 evőkanál olívaolaj, 1 kis csokor petrezselyemzöld aprítva, 1/3 vastaghúsú pirospaprika, só, frissen őrölt bors, parmezán sajt ízlés szerint.
Elkészítés: A tésztát forrni kezdő sós vízben 8-10 perc alatt készre főzzük (all dente). A fokhagymát felszeleteljük, a paprikát felkockázuk. Az olívaolajat egy serpenyőben felhevítjük és először a fokhagymát, majd a felkockázott paprikát adjuk hozzá és két-három percig sütjük, közben kavargatjuk. Amikor a tészta megfőtt, lecsöpögtetjük és beleforgatjuk a fokhagymás, paprikás olívaolajba, hozzáadjuk az olajos tonhalat, megszórjuk sóval, borssal, aprított petrezselyemmel és addig hagyjuk a lángon a serpenyőt, amíg a hal is átmelegszik (kb. 2-3 perc). Közben keverjük, forgassuk a tésztát. Tányérra szedjük, reszelt vagy szeletelt parmezánforgáccsal megszórva fogyasztjuk.

2 megjegyzés:

  1. Ez egy isteni összeállítás, igazán guszta

    VálaszTörlés
  2. Köszi!(Szeretem ilyen egyszerűen elkészíteni a tésztákat, nem hiányoznak a szószok.)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails