2010. augusztus 9.

Mézes-mustáros újburgonya vajban sült hagymával

Ez az étel egyszerűen csak megszületett a gondolataimban, majd végül el is készítettem. Fogyaszthatjuk önálló ételként is, hiszen kellőképpen laktató, de tálalhatjuk köretként is, főleg grillezett vagy natúr húsok mellé.

Hozzávalók: két adaghoz 20-25 db diónyi újburgonya, 10 dkg vaj, 10 dkg füstölt szalonna, 1-1,5 evőkanál mustár, 1-1,5 evőkanál méz, só, frissen őrölt borskeverék, 2 db közepes hagyma.
Elkészítés: A burgonyát alaposan megmossuk, egy fedeles serpenyőbe tesszük, hozzáadjuk a csíkokra szeletelt szalonnát, 5 dkg vajat, sózzuk, borsozzuk és felöntjük kb. 1 dl vízzel. Fedő alatt elkezdjük párolni, közben a vizet pótoljuk. Amikor már majdnem puhára párolódott(kb. 10-15 perc) hozzákeverjük a mustárt és a mézet és együtt rotyogtatjuk tovább, amíg szép sűrű mázat nem kapunk (kb. 7-10 perc). A megtisztított és felszeletelt hagymát vajon megsütjük, közben sózzuk. Amikor a burgonya elkészült, tálra szedjük és megszórjuk vajban sült hagymával. (Ha a burgonyák között némelyik nagyobb, tálaláskor a már elkészült burgonyát keresztben félbe vághatjuk, jól mutat az egészek között:)

4 megjegyzés:

  1. Hù, imàdom a mustàrt, nagyszeru ez a recept!!
    Ki fogom pròbàlni !!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Anikó!Remélem ízleni fog!

    VálaszTörlés
  3. Ez igen fenséges lakomát tudnék most csapni :)

    VálaszTörlés
  4. Bianka!....és még jól is laknál:)Köszi!

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails