2014. október 27.

Zöldséges nyúlragu


Szeretek egytálételeket készíteni, mert a hússal együtt a köret is elkészül és  a különféle ízek is jól hatnak egymásra. Így történt ez a nyúlhússal is. Az étel összeállításán és jó fűszerezésén kívül más dolgunk nincs is, a többit bízzuk  a sütőre.

Hozzávalók

80 dkg nyúlhús (lapocka vagy comb)
10 dkg füstölt szalonna
20 dkg zöldbab
20 dkg zöldborsó
20 dkg gomba
2-3 szál sárgarépa
1 db közepes zellergumó
50 dkg burgonya
4 gerezd zúzott fokhagyma
2 dl fehérbor
8 dkg vaj
2 evőkanál olívaolaj
1 kis fűszercsokor (kakukkfű, rozmaring, oregánó, petrezselyemzöld)
frissen őrölt bors


A vajat az olívaolajjal, a csíkokra vágott szalonnával felolvasztjuk és a sóval, borssal meghintett nyúlhúst megpirítjuk benne. A megtisztított sárgarépát, zellert, burgonyát felszeleteljük, a zöldbabot, bombát összevágjuk. A zöldségeket, a zúzott fokhagymát a húshoz adjuk és 6-8 percig együtt pirítjuk. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fűszercsokrot, felöntjük fehérborral és annyi vízzel, amennyi ellepi. Lefedve forrásig főzzük, majd 180 fokra melegített sütőbe tesszük és kb. 40 percig sütjük, amíg a hozzávalók meg nem puhulnak. Melegen, friss zöld fűszerekkel meghintve tálaljuk.




A recept a Kifőztük magazinban is megjelent

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails