2013. március 31.

Medvehagymás-sonkás zöldborsókrémleves


A medvehagyma azon túl, hogy igen egészséges, jól illik különféle ételekhez. Ezúttal zöldborsó-krémlevesbe került. Tálaláshoz a húsvéti sonkát is felhasználhatjuk.


Hozzávalók

25-30 dkg fagyasztott zöldborsó
2 közepes burgonya
1 közepes hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csokor medvehagyma
10-15 dkg főtt sonka
8 dkg vaj
2 csapott evőkanál liszt
1 evőkanál olívaolaj
1 teáskanál cukor
frissen őrölt bors


A megtisztított hagymát, a fokhagymát és a burgonyát kockákra, a medvehagymát vékony csíkokra vágjuk. A vaj felét az olívaolajjal közepes lángon felmelegítjük, hozzáadjuk a hagymát, a fokhagymát, kb. 1-2 evőkanálnyi medvehagymát, és üvegesre sütjük. Hozzákeverjük a zöldborsóst, a burgonyát, néhány percig pároljuk, meghintjük cukorral, sózzuk, borsozzuk és felöntjük kb. 1,5-2 liter vízzel. Közepes lángon, félig lefedve addig főzzük, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Ekkor simára turmixoljuk a levest. A főtt sonkát kisebb kockákra vágjuk, keveset félreteszünk a tálaláshoz, a többit a levesbe szórjuk. A sűrítéshez medvehagymás rántást készítünk. A maradék vajat közepes lángon felhevítjük, 3-4 evőkanál vágott medvehagymát megfonnyasztunk rajta, majd megszórjuk liszttel, kissé pirítjuk, majd felöntjük hideg vízzel és besűrítjük vele a levest. Melegen, sonkakockákkal, és a maradék csíkokra vágott medvehagymával tálaljuk.

Tipp: a leveshez adhatunk egy keveset a húsvéti sonka főzőlevéből is. Tálalhatjuk továbbá főtt tojással, grissinivel, pirított zsemlekockákkal, pirítóssal.

2013. március 30.

Szezámmagos kalácskák


Egy újabb tipp a húsvéti kalácskészítésre. A tészta ugyan az, mint a mákkal szórt csavart kalácsnál. Ezúttal a tésztát úgy formázzuk mint a császárzsemlét. A pirított szezámmag igen jól illik ehhez a kalácshoz.

Hozzávalók 6 db kalácshoz:

30 dkg liszt és amennyit még felvesz a dagasztásnál
2 dkg élesztő
1 teáskanál sütőpor
1 dl langyos tej
1 dl joghurt
0,7 dl étolaj
2 evőkanál cukor
2 kávéskanál só
1 nagyobb tojás
1 evőkanál pirított szezámmag


A langyos tejhez keverünk 1 teáskanál cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt. A liszthez adjuk a maradék cukrot, a sót, a sütőport és jól elkeverjük. Az élesztős tejet összekeverjük a joghurttal az olajjal majd a liszthez adjuk. A tojást felverjük, keveset félreteszünk a tészta kenéséhez, a többit a liszthez adjuk és bedagasztjuk a tésztát. (Szükség esetén adjunk hozzá lisztet.) Egy óra alatt duplájára kelesztjük, majd lisztezett felületen átgyúrjuk. Hat egyenlő részre osztjuk és kb. 30 cm hosszú csíkokat sodrunk belőlük. A tésztacsíkokra egyenként kötünk egy csomót úgy hogy maradjon egy kisebb lyuk. A felülre eső tésztavéget alulról, az alulra eső tésztavéget felülről átdugjuk a lyukon, a majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük a kalácskákat, és 20 percig kelesztjük. A maradék felvert tojással megkenjük a tésztát, megszórjuk pirított szezámmaggal, és 180 fokra melegített sütőben 25-30 perc alatt pirosra sütjük.

Mákkal szórt csavart kalács


Jól bevált tésztareceptből sokféle péksüteményt készítettem már. Ezúttal húsvétra is könnyen elkészíthető mákkal szórt csavart kalács sült ki belőle. A recept a Kifőztük legfrissebb számában jelent meg.


Hozzávalók 6 db kalácshoz

30 dkg liszt és amennyit még felvesz a dagasztásnál
2 dkg élesztő
1 teáskanál sütőpor
1 dl langyos tej
1 dl joghurt
0,7 dl étolaj
2 evőkanál cukor
2 kávéskanál só
1 nagyobb tojás
1 evőkanál darálatlan mák


A langyos tejhez keverünk 1 teáskanál cukrot, és belemorzsoljuk az élesztőt. A liszthez adjuk a maradék cukrot, a sót, a sütőport és jól elkeverjük. Az élesztős tejet összekeverjük a joghurttal az olajjal majd a liszthez adjuk. A tojást felverjük, keveset félreteszünk a tészta kenéséhez, a többit a liszthez adjuk és bedagasztjuk a tésztát. (Szükség esetén adjunk hozzá lisztet.) Egy óra alatt duplájára kelesztjük, majd lisztezett felületen átgyúrjuk. Hat egyenlő részre osztjuk és 35 cm hosszú csíkokat sodrunk belőle. Félbehajtjuk, megcsavarjuk a csíkokat, majd sütőpapírral bélelt tepsire tesszük, és 20 percig kelesztjük. A maradék felvert tojással megkenjük a tésztát, megszórjuk darálatlan mákkal és 180 fokra melegített sütőben 25-30 perc alatt pirosra sütjük.

2013. március 29.

Sült csirke


A csirke bőrét fűszeres vajjal kenjük be, amelytől ropogós pirosra sül, a húsa pedig szaftos marad. A csirke szaftját különféle fűszerekkel ízesíthetjük, amelyből remek mártást készíthetünk a hús mellé. A recept a Kifőztük 2013. évi márciusi számában jelent meg.


Hozzávalók

1 kb. 1,6-1,8 kg-os csirke
10 dkg puha vaj
1 kávéskanál csilipehely
1-2 gerezd zúzott fokhagyma
frissen őrölt bors


a szaft ízesítéséhez:
1 fej fokhagyma
1 babérlevél
kakukkfű ágak
5 dkg füstölt szalonna

a mártáshoz:
3 dl víz vagy húsleves
1 nagy evőkanál liszt
1-2 dkg vaj
1-2 evőkanál passzírozott paradicsom

a tálaláshoz:
párolt kelbimbó


A puha vajat keverjük össze a csilipehellyel, a zúzott fokhagymával és alaposan kenjük át vele a csirkét. Ahol lehet, a csirke bőre alá is kenjünk vajat, különösen a mellehúsánál. Majd sózzuk, borsozzuk és fektessük tepsibe a mellével lefelé. Tegyük a csirke mellé a félbe vágott fokhagyma fejet, a babérlevelet, a kakukkfüvet, a szalonnadarabot és öntsünk hozzá kb.1-1,5 dl vizet. Tegyük 220 fokra melegített sütőbe, majd 15 perc elteltével csökkentsük a hőt 190 fokra. Süssük a csirkét további 25 percig, közben locsoljuk meg a levével. Fordítsuk a csirkét a hátára, és többször locsolgatva süssük további 20-25 percig. Ellenőrizzük hústűvel, hogy átsült-e a hús. Ha a kifolyó lé tiszta és a csirke bőre szép piros, ropogós, akkor elkészült. Vegyük ki a csirkét a tepsiből, csöpögtessük le, tegyük egy tálra, és lazán fedjük le fóliával. Szeletelés előtt 10-15 percig pihentessük. A mártáshoz egy szitán passzírozzuk át a szaftot és öntsük vissza tepsibe. Adjuk hozzá a vizet, a passzírozott paradicsomot. A vajat morzsoljuk el a liszttel, majd a mártáshoz adva, sűrítsük azt. Szükség esetén sózzuk, borsozzuk. A csirkét szeleteljük fel, párolt kelbimbóval és forró mártással tálaljuk.



2013. március 28.

Böjti zellerpüréleves


Egyszerű, kímélő leves. Könnyen elkészíthető, ha van hozzá alaplé. A Kifőztük 2013. évi márciusi számában jelent meg a recept.

Hozzávalók


3 közepes zellergumó

8 dkg vaj

1-1,5 liter böjti gyökérleves átszűrt leve vagy zöldségalaplé



tálaláshoz:

pirított kenyérszeletek


A megtisztított zellert felkockázzuk, és a felolvasztott vajon addig sütjük, amíg kissé pirulni nem kezd.  Felöntjük a böjti gyökérleves átszűrt levével, sózzuk szükség szerint, és közepes lángon addig főzzük, amíg a zeller meg nem puhul. A kész levest simára turmixoljuk. A forrón tányérba merjük és pirított kenyérszeletekkel tálaljuk.


2013. március 14.

Dédnagyanyám mákos tésztája



Már nagyon régóta vágytam arra a tartalmas, kissé vastagabb, kézzel gyúrt és nyújtott tésztából készült mákos tésztára, amilyet dédnagyanyám készített. Jó, belátom semmi különös nincs egy mákos tésztában, de mégis valahogy más élményt nyújt a házi tésztából készült mákos tészta. Az elkészítése igen egyszerű és gyors. Ha a mákot a kristálycukorral együtt kávédarálóban daráljuk, a mákdarálással is gyorsan elkészülünk.
A tésztához 10 dkg liszthez 1 db közepes tojást számoljunk.


Hozzávalók 2 adaghoz:

a tésztához

20 dkg liszt
2 közepes tojás

a mákhoz:

10 dkg mák  és 8 dkg cukor keveréke darálva
(más arányban, ízlés szerint is készíthetjük)

A tésztát deszkára halmozzuk, közepére mélyedést készítünk, beleütjük a tojásokat, ujjunkkal elkeverjük úgy, hogy fokozatosan hozzákerüljön a liszt is. Lisztezett felületen szép sima tésztává dolgozzuk, majd letakarva 10-20 percig pihentetjük. Egy fazékban sós vizet forralunk. Amíg a víz forr, kinyújtjuk a tésztát. A tésztát és a deszkát belisztezzük és 1 mm vastagságúra nyújtjuk, feltekerjük a nyújtófára és hosszában elvágjuk. Több széles tésztacsíkot kapunk, amelyeket 4-5 mm szélességű csíkokra vágjuk és a forrásban lévő sós vízben kifőzzük, majd leszűrjük.(Kevés vajat vagy zsírt keverhetünk a leszűrt tésztához.) Darált mákos-cukros keverékkel ízlés szerint megszórjuk a tésztát és tálaljuk.

2013. március 13.

Busa korhely módra


Ez az étel kellemesen savanykás a káposztától, amely íz jól harmonizál a halhússal. Más, kevésbé szálkás halból is készíthetjük. A recept a Kifőztük 2013. évi márciusi számában jelent meg.


Hozzávalók:

80 dkg filézett busa
60 dkg savanyú káposzta
1 nagyobb hagyma
2 gerezd zúzott fokhagyma
1-2 babérlevél
5 dkg füstölt szalonna
1 evőkanál zsír
1,5 evőkanál őrölt pirospaprika
1 kávéskanál csilipaprika pehely (elhagyható)
frissen őrölt bors

a habaráshoz:
1, 5 evőkanál liszt
1 dl tejföl



A busát nagyobb kockára vágjuk, sózzuk, borsozzuk, hozzákeverjük a zúzott fokhagymát, a csilipaprika pelyhet és 30 percig állni hagyjuk. A hagymát és a füstölt szalonnát apró kockákra vágjuk. A savanyú káposztát – ha túl savanyú - hideg vízben kimossuk és kinyomkodjuk. A hagymát a szalonnával a zsíron üvegesre sütjük, hozzáadjuk a kinyomkodott savanyú káposztát, és néhány percig pároljuk. Megszórjuk őrölt pirospaprikával, felöntjük vízzel és hozzáadjuk a babérlevelet. Lefedve, közepes lángon 30-40 percig főzzük. Ekkor beletesszük a fűszerezett busaszeleteket, és addig főzzük, amíg a hal meg nem puhul. A lisztet kevés vízzel simára keverjük, hozzáadjuk a tejfölt és keveset a busa levéből, majd besűrítjük vele az ételt. Melegen tálaljuk. Tejföllel, fehér kenyérrel kínálhatjuk.

2013. március 12.

Böjti gyökérleves

Régi szakácskönyveket olvasgatva, a tematikus felosztás szerint gyakran találkozhatunk  böjti levesekkel. Az egyik ilyen alapleves a böjti gyökérleves, amely nem másból, mint a telet túlélő gyökérzöldségekből készül. Ez a leves a benne lévő zöldségekkel együtt is fogyasztható tartalmas leves. Érdemes nagyobb adagot is készíteni, levének egy részét leszűrni és más egyszerű, húsmentes böjti levesekhez felhasználni.
A recept a Kifőztük 2013. évi márciusi számában jelent meg.

Hozzávalók:

3 közepes hagyma
5 szál sárgarépa
5 szál petrezselyemgyökér
2 közepes zellergumó
3 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyemzöld
10 dkg vaj





A zöldségeket megtisztítjuk és felkockázzuk. A vajat felolvasztjuk, hozzáadjuk a hagymát, a fokhagymát, majd 1-2 perc után a többi zöldséget. Kevergetve addig sütjük, amíg a zöldségek aranysárga színt nem kapnak. Felöntjük 1,5-2 liter vízzel, sózzuk és lefedve, közepes lángon főzzük, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. Apróra vágott petrezselyemzölddel tálaljuk.

2013. március 9.

Otília kenyér


Az Otília kenyér egy igazi klasszikus sütemény nagyanyáink korából. Egyszerűen elkészíthető, hosszabb ideig eltartható sütemény, sőt az is hasznára válik, ha néhány nappal előbb elkészítjük. Bármilyen ünnepi alkalomra, karácsonyra, húsvétra is süthetjük.
Az Otília kenyér receptje a Kifőztük 2013. évi márciusi számában jelent meg.




Hozzávalók 30 cm hosszú őzgerincformához:

25 dkg liszt
20 dkg cukor
25 dkg puha vaj
15 dkg szeletelt mandula
10 dkg olvasztott étcsokoládé
1 teáskanál sütőpor
1 evőkanál vaníliás cukor
5 dkg apróra vágott cukrozott citromhéj
4 tojás
1-2 evőkanál rum
1 kis üveg sárgabaracklekvár
10 dkg tejcsokoládé

továbbá:
vaj
zsemlemorzsa





A vajat a cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a vaníliás cukrot, a tojásokat, a sót, a rumot. A lisztet elkeverjük a sütőporral, és a masszához adjuk. Végül hozzákeverjük az olvasztott étcsokoládét, a cukrozott citromhéjat és a 10 dkg szeletelt mandulát. A sütőformát kivajazzuk, megszórjuk zsemlemorzsával és beleöntjük a tésztát. 180 fokra melegített sütőben, annak alsó részén, 1 órán keresztül sütjük. 10 percig hagyjuk hűlni a formában, majd rácsra borítjuk. A sárgabarack lekvárt szitán átnyomjuk, majd felmelegítjük, és a tésztára kenjük. A tejcsokoládét gőz felett felolvasztjuk, bevonjuk vele a süteményt és megszórjuk a maradék mandulával. Néhány óra pihentetés után szeletelhetjük.

Tipp: a sütemény ízei jobban összeérnek, ha fogyasztás előtt néhány napig állni hagyjuk. Tejcsokoládé helyett étcsokoládét is használhatunk.

Currys csirkeleves

 

Ez a gazdag, finom és szép színes:) leves a Kifőztük 2012. évi májusi számában jelent meg. Aki kedvet kapott hozzá, készítse el bátran!


Hozzávalók:

30 dkg csirkemell
1 közepes hagyma
2 közepes sárgarépa
2 közepes petrezselyemgyökér
1 kisebb zellergumó
10 dkg főtt rizs
1,5-2 l baromfi húsleves
1-1,5 teáskanál curry por
frissen őrölt bors
2 evőkanál olívaolaj vagy szőlőmag olaj

tálaláshoz:

apróra vágott petrezselyemzöld




A hagymát apró kockákra, a sárgarépát, a petrezselyemgyökeret, a zellert vékony csíkokra vágjuk. Az olajat közepes hőfokon felmelegítjük, hozzáadjuk a csíkokra vágott csirkemellet, és 5 percig sütjük. Ezt követően hozzákeverjük a zöldségeket, a curry port és kevergetve 8-10 percig pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, felöntjük a húslevessel, és ha szükséges kevés vízzel. Közepes lángon, lefedve kb. 20-25 percig főzzük, amíg a hozzávalók meg nem puhulnak. Végül hozzáadjuk a főtt rizst, amellyel további 5 percig főzzük. Apróra vágott petrezselyemzölddel megszórva tálaljuk.

Tipp: nyers rizzsel is készíthetjük. Ebben az esetben a rizs főzési idejét figyelembe véve adjuk a leveshez a megmosott rizst.


2013. március 8.

Gesztenyés vagdalt zelleres-majonézes burgonyával


A vagdaltat előfőzött gesztenyével tettem kicsit változatosabbá, ünnepibbé. Zelleres-majonézes burgonyával tálaltam. Vasárnapi ebédként, vagy akár ünnepi lakomákra is elkészíthetjük. Hidegen és melegen egyaránt kínálhatjuk.
A recept a Kifőztük 2012. évi decemberi számában jelent meg.


Hozzávalók:

50 dkg darált sertéslapocka
20 dkg hámozott egész gesztenye
2 db szikkadt zsemle
1-2 tojás
2 evőkanál darált, sózott paprikakrém (elhagyható)
1 kis csokor petrezselyemzöld aprítva
3-4 gerezd zúzott fokhagyma
frissen őrölt bors
1 evőkanál zsír vagy vaj

a zelleres-majonézes burgonyához:

1 kg egész, főtt burgonya
1 nagyobb zellergumó (kb.: 30 dkg)
2 savanykás alma
1 dl majonéz
2-3 dl tejföl
1-2 teáskanál mustár
méz
frissen őrölt bor
frissen facsart citromlé
apróra vágott petrezselyemzöld
salátalevél



A hámozott gesztenyét enyhén sós vízben előfőzzük kb. 3-5 percig, és lecsöpögtetjük. A zsemlét langyos vízbe áztatjuk, kinyomkodjuk, a darált húshoz adjuk a többi hozzávalóval együtt, és jól elkeverjük. A húskeverék felét rúd formában zsírozott tepsibe fektetjük, rátesszük az előfőzött egész gesztenyét, majd a maradék hússal befedjük. Hosszúkás veknit formázunk belőle, amelyet átkenünk kevés zsírral. Kevés vizet öntünk mellé, lefedjük alufóliával és 180 fokra melegített sütőben 25 percig sütjük. Az alufóliát levéve, folytatjuk a sütést kb.25-35 percig, amíg a vagdalt el nem készül. Melegen és hidegen egyaránt kínálhatjuk.


A zelleres-majonézes burgonyához a megtisztított zellert 2-3 mm-es csíkokra vágjuk, enyhén sós, frissen facsart citromlével ízesített, forrásban lévő vízben, 2-3 percig főzzük. Leszűrjük, lecsöpögtetjük és leitatjuk róla a nedvességet. A meghámozott főtt burgonyát és almát hasonló csíkokra szeleteljük. Az almát meglocsoljuk frissen facsart citromlével. A majonézhez adjuk a mustárt, a mézet, a sót, a borsot, a tejfölt és a frissen facsart citromlevet. Jól elkeverjük, hozzáadjuk az apróra vágott petrezselyemzöldet, és ha szükséges még ízesítjük. Óvatosan beleforgatjuk az almát, a zellert és végül a burgonyát. Behűtjük, majd salátalevélen tálalva kínáljuk a gesztenyés vagdalt mellé.

2013. március 7.

Harcsa mustáros-zöldséges mártással

A sült harcsával meglepően jól harmonizál ez az egyszerű mustáros-zöldséges mártás. Az alapanyag igénye sem túl nagy, néhány gyökérzöldség elegendő hozzá, amelyet kevés fehérborban párolunk és mustáros habarással sűrítünk. 
A recept a Kifőztük mostani, márciusi számában jelent meg, amely születésnapi számunk is, hiszen három évesek lettünk. Ennek kapcsán több tortát, süteményt is hoztunk, készültünk néhány tavaszváró étellel és a böjtölőknek is szolgáltunk néhány receptötlettel. Az utóbbiak közé sorolható a harcsa mustáros-zöldséges mártással is.



Hozzávalók:

60 dkg filézett harcsa
2 szál sárgarépa
1 szál zsenge petrezselyemgyökér
1 közepes zellergumó
5 dkg vaj
1 dl száraz fehérbor
kakukkfű
frissen őrölt bors

a mártás habarásához:

1 evőkanál liszt
1 evőkanál mustár
2 evőkanál tejföl

a hal panírozásához:
paprikás liszt

a sütéshez:
olaj






A filézett harcsát szeletekre vágjuk, enyhén sózzuk, és 20-30 percig állni hagyjuk. A megtisztított zöldségeket csíkokra vágjuk, és a felolvasztott vajon néhány percig pároljuk. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk kevés kakukkfűvel, felöntjük fehérborral, és szükség szerint vízzel. Addig pároljuk, amíg a zöldségek meg nem puhulnak. (Ügyeljünk arra, hogy a zöldségek ne főjenek szét.)  A habaráshoz a lisztet simára keverjük kevés vízzel, hozzáadjuk a tejfölt, a mustárt és végül ismét vizet. Besűrítjük a mártást, majd miután elkészült melegen tartjuk. A halszeleteket paprikás lisztbe forgatjuk és kisütjük. Melegen, a mustáros zöldséges mártással tálaljuk.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails