2012. április 20.

Zöldséges lepénytorta


A zöldséges lepénytorta is a Kifőztük áprilisi számában jelent meg. Alapja egy vajas tészta, amelyet változatosan tölthetünk. Ezúttal olyan zöldségek kerültek bele, amelyek szinte egész évben kaphatóak, vagy fagyasztott, szárított, esetleg konzerv (gondolok itt a kukoricára) formában megtalálhatóak. Tavasszal, nyáron, ősszel az éppen kapható friss zöldségekből készítsük.


Hozzávalók

a tésztához:

20 dkg liszt
12 dkg hideg vaj
3 evőkanál tejföl
1 kávéskanál só

a töltelékhez:

10 dkg csiperkegomba
5 dkg szárított vargánya
15 dkg párolt vagy konzerv kukorica
10 dkg cukkini
2 közepes hagyma
5 dkg aszalt paradicsom
1 kávéskanál szárított kakukkfű
1 kávéskanál aprított friss rozmaring
6 dkg vaj
frissen őrölt bors
5 dkg reszelt sajt

a tészta kenéséhez:

1 kisebb felvert tojás


A vajat kisebb darabokra vágjuk, a liszttel, a tejföllel és a sóval tésztává gyúrjuk. Fóliába csomagoljuk, és 1 órára hűtőbe tesszük.
A szárított vargányát 10 percre vízbe áztatjuk, majd kinyomkodjuk és felszeleteljük A hagymát, a csiperkegombát, a cukkinit felszeleteljük, az aszalt paradicsomot apró darabokra vágjuk. A vajat közepes hőfokon felolvasztjuk, a hagymát üvegesre sütjük rajta. Hozzáadjuk a lecsöpögtetett kukoricát, a gombákat, ízesítjük kakukkfűvel, rozmaringgal, végül sózzuk, borsozzuk. 10 percig pároljuk, majd a cukkinit és az aszalt paradicsomot is hozzákeverjük. 5-6 percig sütjük, amíg a zöldségek leve el nem párolog, majd hagyjuk hűlni.
A tésztát lisztezett felületen 30-35 cm átmérőjű kör alakú lappá nyújtjuk. A reszelt sajtot a lapra szórjuk, úgy hogy 4-5 cm pereme maradjon. A sajtra halmozzuk a kihűlt tölteléket, majd ráhajtjuk az üresen hagyott tésztaperemet úgy, hogy a közepe szabadon maradjon. A tésztát felvert tojással megkenjük. 200 fokra melegített sütőben 25-30 perc alatt aranysárgára sütjük. Melegen, cikkekre vágva kínáljuk.



2012. április 19.

Tűzdelt rozmaringos báránycomb

A tűzdelt rozmaringos báránycomb a Kifőztük áprilisi számában jelent meg, amelyben sok ételötlettel készültünk a húsvétra. Természetesen ezek az ételek máskor is elkészíthetőek, így az alábbi bárárnycomb is (nem kell jövő húsvétig várni:). Köretként balzsamecetes zöldbabot és egyszerű, isteni pirított burgonyát ajánlok, amely kívül ropogós, belül omlós, puha:)
Hozzávalók

1 db báránycomb (kb. 1,5-2 kg)

3 evőkanál fagyos zsír

10 dkg füstölt szalonna

3-4 ág friss rozmaring vagy 1,5 evőkanál szárított

1 evőkanál aszalt paradicsom

1 fej fokhagyma

1 közepes hagyma

frissen őrölt bors


a zöldbab körethez:


1 kg egész fagyasztott zöldbab

0,5 dl balzsamecet

3 evőkanál víz

1,5 teáskanál méz

1 teáskanál mogyoróolaj

2 gerezd zúzott foghagyma

a burgonyakörethez:

12 db egész főtt burgonya

3 evőkanál zsír vagy 10 dkg vaj

1 ágacska rozmaring

A fokhagymagerezdeket hosszában kettévágjuk, a szalonnát felcsíkozzuk. Éles késsel a comb mind két felén bemetszéseket ejtünk, amelyekbe szalonnát, fokhagymát és rozmaringleveleket dugunk. A fagyos zsírhoz keverünk 1 evőkanál apróra vágott rozmaringot, 2-3 gerezd zúzott fokhagymát, 2 teáskanál apróra vágott aszalt paradicsomot, kevés frissen őrölt borsot, sót. A comb mind két oldalát átkenjük vele. A húst tepsibe fektetjük, mellé szórjuk a maradék fokhagyma gerezdeket, szalonnát, aszalt paradicsomot, rozmaringot és a négyfelé vágott hagymát. 1,5-2 dl vizet öntünk a húshoz, alufóliával lefedjük a tepsit, és 190 fokra melegített sütőbe tesszük. 80-90 perc sütés után – amikor a hús már puha - levesszük az alufóliát és további 20 percig sütjük, amíg enyhén piros nem lesz. (Miután elkészült, 15-20 perc pihentetés után szeletelhető.)

A fagyasztott zöldbabot vízgőz felett megpároljuk. A balzsamecethez keverjük a többi hozzávalót, a párolt zöldbabot melegen beleforgatjuk, és tálalásig melegen tartjuk.

A főtt burgonyát hosszában félbe vágjuk. A zsírt felolvasztjuk, hozzáadjuk a rozmaringleveleket, a sót, és a burgonyák mind két felét pirosra sütjük benne.

A zöldbabot tálra szedjük, ráfektetjük a tűzdelt báránycombot, köré rakjuk a pirosra sült burgonyát.

2012. április 17.

Hamburgerzsemle

Létezik egy kelt tészta, amely az első számú kedvencem. Ez a tészta nem más mint az acma, a török zsemle tésztája. Olyan mint az a bizonyos mesebeli Pom Pom, bámulatosan tudja változtatni az alakját, formáját. Apróbb módosításokkal készítettem már belőle pl. húsvéti fonott kalácsokat, édes fonott kalácsokat, perecet, buktákat, medvehagymás csigát stb.
Számomra nem is volt kérdés, hogy a hamburgerzsemlét is ebből a tésztából fogom készíteni. A zsemlék tetejére pirított szezámmag került.
Hozzávalók
6 db közepes hamburgerzsemléhez
:

30 dkg liszt és amennyit még felvesz a gyúrásnál
1 dl langyos tej
1,2 dl joghurt
0,8 dl étolaj vagy szőlőmagolaj
2 dkg élesztő
1 teáskanál sütőpor
1 teáskanál só
2 evőkanál cukor
1 tojás
pirított szezámmag a szóráshoz

A langyos tejhez adjuk a cukrot, belemorzsoljuk az élesztőt és 2-3 percig pihentetjük. A lisztet egy tálba tesszük, hozzáadjuk a sót és a sütőport. Az élesztős tejhez keverjük a joghurtot és az olajat, majd a liszthez öntjük. A tojást felverjük, keveset kivéve belőle a zsemlék kenéséhez, a többit a liszthez öntjük, majd bedagasztjuk a tésztát. Ezt követően kb. 1 óra alatt a duplájára kelesztjük. A megkelt tésztát hat egyenlő részre osztjuk, átgyúrjuk és zsemléket formálunk belőle. Sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, úgy hogy kellő távolságot hagyjunk a zsemlék között. Langyos helyen további 20-25 percig kelesztjük, majd átkenjük a maradék felvert tojással és megszórjuk pirított szezámmaggal. 180 fokra melegített sütőben kb.25 perc alatt aranybarnára sütjük.


Tipp: Hűvösebb időben a lisztet meglangyosíthatjuk a mikrohullámú sütőben. Kelesztéskor nagyobb zacskót (vagy pl. új szemeteszsákot) húzzunk a tálra, sőt még le is takarhatjuk, mert így jobban kel a tészta:)

2012. április 4.

Kifőztük nyomtatásban!




Április 4-én (azaz ma:) ismét Kifőztük melléklettel jelenik meg a Népszabadság, aki kézben szeretné tartani, lapozgatni, keresse az újságárusoknál!


Aki pedig a megszokott módon szeretné letölteni a magazint, továbbra is megteheti oldalunkon:







LinkWithin

Related Posts with Thumbnails