2011. január 31.

Káposztás béles

A farsangi időszakban a családi, baráti összejöveteleknek kedvenc sör- vagy borkorcsolyája lehet a káposztás béles. Hajtogatott vajas tésztából készül, amely kívül ropogós, belül pedig puha, a tölteléknek köszönhetően. Hozzávalók: a tésztához 30 dkg liszt és amennyit felvesz gyúrás közben, 25 dkg margarin vagy vaj, 2 dl tejföl, 1-2 evőkanál ecet vagy frissen facsart citromlé,2 teáskanál só. A töltelékhez 1 kg fehér káposzta, 1 evőkanál zsír vagy 3-4 evőkanál étolaj, 1 evőkanál só, frissen őrölt bors. A tészta kenéséhez 1 db felvert tojás.
A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, téglalap alakúra nyújtjuk, feltekerjük, majd a tekercset lelapítjuk. A kapott négyszög alakú tészta két rövidebb oldalát középre hajtjuk, majd félbe tűrjük. Fóliába csomagolva hűtőbe tesszük legalább 2 óra hosszat. Közben kétszer hajtogatjuk úgy, hogy a tésztát téglalap alakúra nyújtjuk, majd háromrétegűre hajtjuk. Amíg a tészta pihen, elkészítjük a tölteléket. A káposztát legyaluljuk, besózzuk. Amikor levet eresztett kinyomkodjuk a sóból, a felhevített zsíron barnára pirítjuk, közben frissen őrölt borssal fűszerezzük. A pihentetett tésztát 2-3 mm vastagságú nagy téglalappá nyújtjuk. A hosszabb oldalára kétujjnyi csíkban káposztás tölteléket teszünk, tekerünk a tésztán egyet, majd a töltött tekercset levágjuk a kinyújtott tésztáról, és 5-6 cm-es darabokra vágjuk, így járunk el mindaddig, amíg a hozzávalók el nem fogynak. A kapott béleseket sütőpapírral bélelt tepsire sorakoztatjuk, felvert tojással megkenjük és 190 fokra előmelegített sütőben, 30 perc alatt aranysárgára sütjük. (Légkeveréssel 170 fokon süssük.)

A recept a Kifőztük 2011. évi 1. számában jelent meg.

2011. január 27.

Kifőztük Karácsony 2011-ben is! Bloggerek jelentkezését várjuk!



Idén is lesz Kifőztük Karácsony!

A 2010-es akcióban 115 blogger közreműködésével közel 1,5 millió forintot gyűjtöttünk a Magyarországon élő éhező gyermekeknek és családjaiknak a Kifőztük Karácsony kiadvánnyal.


Úgy gondoltuk, hogy idén is elkészítünk egy adománygyűjtési számot. Ehhez várjuk azon bloggerek jelentkezését, akik részt szeretnének venni az adománygyűjtésben.


Csatlakoztunk a Segítsütit és a Sok kicsit megszervező és lebonyolító





Az alapítvány elkülönített alszámlájára fog befolyni az adományozóktól a pénz, és minden forintból a meghatározott célra fognak menni a megvásárolt tárgyak, felszerelések. A Kifőztük oldalára felkerülnek majd sorban a számlák, és a beszámolók a teljesítésről.

A támogatandó szervezetet keressük, amint megvan az együttműködés, tájékoztatunk mindenkit, hogy kinek a javára fog az idei Kifőztük Karácsonyra beérkező adomány menni.

Várjuk azok jelentkezését, akik szeretnének csatlakozni az akcióhoz és receptet, anyagot szeretnének küldeni a következő Kifőztük Karácsony adománygyűjtési különszámába!


Jelentkezési határidő: 2011. február 8.



A jelentkezéseket az alábbi e-mail címre várjuk:



Kérjük, hogy az e-mailben add meg a blogod nevét, elérhetőségét is! Köszönjük!

2011. január 24.

Szárnyaskrémleves, avagy a húsleves utóélete

Blogokat olvasva többen említették, hogy sokszor nem tudnak mit kezdeni a húslevesben főtt hús maradékokkal, zöldségekkel. Íme egy lehetőség: készíthetünk belőle egy tartalmas krémlevest. A húslevesben főtt húsok, zöldségek fogják a krémleves karakterét meghatározni. Sőt a színét is. A húsleves nálam most pulyka combokból, csirkemájból, szívből, sárgarépából, petrezselyem gyökérből, petrezselyemzöldből, zellerből, hagymából, fokhagymából és zöldborsóból készült. Ez utóbbinak köszönheti kissé zöldes árnyalatát. Az ötlet valójában úgy született, hogy régi szakácskönyveket olvasgatva számtalan krémlevessel találkoztam a receptek között. Pl.: csirágkrém (spárga) leves, halkrém leves, gombakrémleves, szárnyaskrémleves stb. A régi recept szerint a szárnyaskrémleveshez csak a húst használták fel, de én úgy gondoltam, hogy a zöldségek sem fognak ártani a krémleves ízének. Következzék a recept, amelyet anyunak küldök:) (Állítása szerint ez volt élete legjobb krémlevese, pedig készítettem már jó néhányat:)
Hozzávalók: 50-70 dkg levesben főtt hús és zöldségek vegyesen, 1 liter húsleves, 1 liter víz, 2 dl tejszín, 6 dkg vaj, 2 evőkanál liszt, 2 gerezd zúzott fokhagyma, só ízlés szerint. A tálaláshoz tetszés szerint pirítós, pirított zsemlekocka stb.
Elkészítés: A főtt húsról leszedjük a bőrt, a csontokat eltávolítjuk és kisebb darabokra tépjük. A húsdarabokat, a főtt zöldségeket 1-2 dl húslevessel és a 2 gerezd zúzott fokhagymával, mixergép segítségével pépesítjük. A vajat felhevítjük, rászórjuk a lisztet és világos rántást készítünk. A rántásra öntjük a húsos pépet, elkeverjük és felöntjük a maradék húslevessel és kb. 1 liter vízzel. A levest forrásig főzzük, majd botmixerrel még turmixolunk rajta, hogy selymesebb legyen az állaga. Ezt követően hozzáadjuk a tejszít, amellyel még néhány percig főzzük a levest. 15 perc pihentetés után tálalhatjuk ízlés szerint pirítóssal, pirított zsemlekockával stb.

2011. január 18.

Pécs: Vince-nap a Vince utcában

Vince-nap Pécsett, a Vince utcában

A Dél-Dunántúli Borturisztikai Klaszter, a dél-dunántúli turisztikai társklaszterekkel és a Pécsi Borozóval karöltve, 2011. január 22-én Vince napján, évkezdő borkóstolót és helyi termékek bemutatóját szervezi programokkal, amelyre várnak minden érdeklődőt.

A Vince-napi családi délutánon, estén az ide látogatók megismerkedhetnek a Pannon Borrégió számos borosgazdájával, kóstolhatnak borokat, helyi termékeket. Lesz sajt, tea, kávé, cukorka, kézművesek, gyerekprogramok, koncertek, felolvasások, és sok minden más.

A Pécsi Borozó partner pécsi gasztroblogjainak szerzői is eljövünk némi kóstolni valóval, a bor mellé talán jól fog esni némi borkorcsolya:)

Ehhez kapcsolódóan várjuk a
pécsi, baranyai gasztrobloggereket!

Aki teheti, jöjjön Vince-napozni a Vince utcába! További információk itt olvashatók.


A Vince-naphoz kapcsolódó szokások, hagyományok:


"Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince."

Szent Vince, a borászok, vincellérek védőszentje. Január 22. napja Vince nap, amely a szőlősgazdák hagyományos termésjósló napja, az időjárásból jósolnak a várható bortermésre, jósolják a szüret gazdagságát.

Ha Vince napján olvadt a hó, illetve szép napos idő volt, akkor jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont gyenge szüretet jósoltak.
A szőlőtermesztő vidékeken sok helyen szokás volt az úgynevezett "vincézés", amelynek során a szőlőskert szélét szentelt borral vagy szenteltvízzel öntözték meg. A nap szokásai közé tartozott még a jelképes szőlőmetszés, amikor a szőlőindákról úgynevezett vincevesszőt vágtak. A veszőket vízbe állították és a hajtásaiból jósoltak az új termésre vonatkozóan. Végül egy kellemes kötelezettség: ezen a napon a gazdának sok bort kellett innia, hogy bő legyen a termés.

Meggyes kalácsfelfújt

Ez az egyszerű, gyors felfújt az egyik hétvégére sütött mazsolás kalács szikkadt végeiből, maradékából készült. Most csak pálinkás meggyel ízesítettem, de fagyasztott gyümölccsel, befőttel és természetesen friss gyümölccsel is elkészíthető. Ízlés szerint adható hozzá dió, mandula is. Ez nálam most elmaradt.
Hozzávalók: Két adaghoz 20-25 dkg szikkadt kalács vagy kuglóf, 6 dkg vaj, 4 tojás, 2,5-3 dl tej, 10 dkg kristálycukor, fél vaníliarúd, 3-4 evőkanál pálinkás meggy (pálinkában eltett meggy).
Elkészítés: A szikkadt kalácsot 2x2 cm-es kockákra szeleteljük. Egy serpenyőben 5 dkg vajat felhevítünk és a kalácskockákat megpirítjuk rajta. A tejet a fél vaníliarúd belsejével felforraljuk. A 3 tojás sárgáját 4 dkg cukorral kikeverjük, hozzáöntjük a felforralt tejet, majd a tűzre visszatéve sűrűsödésig főzzük. 3 tojás fehérjét 6 dkg cukorral habbá verjük és a tojássárgás krémbe forgatjuk. Hozzáadjuk a pirított kalácskockákat, 1 egész tojást és a pálinkás meggyet. Lazán összeforgatjuk. Két kisebb vagy egy közepes tűzálló tálat kivajazunk, a kalácsos keveréket beleöntjük és 180 fokon 20-25 perc alatt készre sütjük.

2011. január 12.

Paszternák krémleves

Mit is mondhatnék erről a levesről? Aki kedveli a krémleveseket, próbálja ki! Krémes, selymes, édeskés, nagyon-nagyon finom. Egyszerűen, gyorsan elkészíthető. Házi készítésű húslevest vagy zöldség alaplevet ajánlok a felöntéséhez, ezek nem tompítják, hagyják érvényesülni a paszternák ízét. A tálaláshoz tökmag olajat használtam.
Hozzávalók: 50 dkg paszternák, 2 kisebb hagyma, 4 gerezd fokhagyma, 1 nagyobb burgonya, 5 dkg vaj, 1,5 liter húsleves, 1 dl tejszín, só, frissen őrölt bors. Tálaláshoz ízlés szerint tökmag olaj, pirított zsemlekocka, grissini.
Elkészítés: A zöldségeket megtisztítjuk, a hagymát, fokhagymát, burgonyát felkockázzuk, a paszternákot vékonyan felszeleteljük és a vajon elkezdjük őket dinsztelni. A zöldségeket sózzuk, borsozzuk, felöntjük 1-1,5 dl vízzel és fedő alatt 10-15 percig pároljuk. Ezt követően hozzáadjuk a húslevest és addig főzzük, amíg a zöldségek puhára nem főnek. Botmixerrel turmixoljuk, majd hozzáadjuk a tejszínt és visszatéve a tűzre 3-5 percig főzzük a levest, de nem forraljuk. Ha túl sűrűnek találjuk, vízzel hígíthatjuk. Miután elkészült a krémleves 10-15 perc pihentetés után, tökmag olajjal meglocsolva, ízlés szerint pirított zsemlekockával, grissinivel stb. tálalhatjuk.

2011. január 6.

Kifőztük! 2011. év 1. szám!!!

Megjelent a Kifőztük 2011. évi 1. száma! A mai nappal, azaz vízkereszt napjával kezdetét veszi a farsang, amely egészen hamvazószerdáig tart. A farsang a bálok, jelmezes felvonulások időszaka, melyhez bőséges evés-ivás szokása is társul. A Kifőztük háza tájékán is elkezdődött a farsang, többféle fánkkal sok-sok finomsággal készültünk.

Az újság továbbra is ingyenesen letölthető a kifőztük.hu oldalról.

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails